A dohányos azt mondja sosem szoksz le a cigiről, de ha mégis, akkor elhízol, csúnya leszel.
Leszoktam.
Nem tudtam biztosra, hogy elhízok-e, de azt tudtam, hogy ha odafigyelek magamra, akkor nem fogok.
Ha szeretnél jobb életet magadnak, kikerülni abból a buborékból, amiben élsz, tisztában kell vele lenned, hogy lesznek a környezetedben olyanok, akik nem fogják ezt megkönnyíteni. Ha változtatni szeretnél és ez egy olyan változás, amit más nem merne megtenni, de szeretne, azt fogja mondani úgysem sikerül. Mindig lesznek “úgysem fog sikerülni” emberek körülötted.
Sok időbe telik megismernem önmagamat, de azt látom, hogy minden sikerülhet, ha igazán akarom. Ebben teljes mértékben hiszek. A hétvégén elmentünk kirándulni, végre kimozdulhattam a szmogos Hanoi-ból és láthattam Vietnám csodálatos természeti adottságainak egy részét. Hoa Binh-be mentünk egy kisebb busszal, körülbelül 17-en. A tónál egy hajóra szálltunk és Buddha szentély, “kókusz-sziget” látogatás közben megálltunk egy sziklánál úszni.
Nem tudok úszni. Ez nem is lett volna nagy gond, mert volt mentő-mellény, amit magamra akaszthattam. A gond az ugrás volt. Amikor megemlítettem, hogy van-e kis létra a hajó oldalán, mindenki jót nevetett. Sok amerikai filmet néztem jacht-okkal, amiken a hölgyek csak belesétálnak a tengerbe. Hát ezen a hajón nem volt ilyen. Itt ugrani kellett. Átmásztam a korláton, ránéztem az egyik tanárra – ő csak bólintott – én pedig ugrottam. Azért, mert a bólintás egyben motiváció is volt, és belőle áradt a pozitivitás. Nagyon jó érzés volt, megcsináltam, pedig féltem. Biztosan lettek volna mások, akik azt mondják “én biztosan nem”. Míg a lányok nagy része nem tudta magát felhúzni vissza a hajóra, nekem ez nem okozott gondot. Leküzdöttem egy másik félelmet. Körül vesznek a “Meg tudod csinálni” emberek, erre volt szükségem, ezért kellett idejönnöm. Azt is nehéz megtanulni és elfogadni, hogy a negatív emberekre nincs szükséged, és el kell őket kerülnöd.

Amíg az irodában dolgoztam, sokszor találkoztam olyan emberekkel, akik sok negatív energiát sugároztak. Lehet, hogy valaki nem tud megcsinálni valamit, nem mer változtatni, vagy nem mer élni, de a legrosszabb, hogy a másik embernek is elveszi a kedvét. Itt próbálok a lehető legtöbb pozitív energiát begyűjteni, hogy a negatív emberek ne tudjanak befolyásolni. Hinni kell magunkban, mert minden esetben az első ember, a legközelebbi ember a bajban, azok MI magunk vagyunk.
Ha változtatni akarsz az életeden, Neked kell megtenni. Lehet, hogy nem sokan fognak támogatni, mert az ötlet őrültnek tűnhet. “Otthagyni a biztos állásod egy nagyon jó cégnél és elmenni a világ másik végére Dél-Kelet Ázsiába egyedül?” – őrült ötlet volt, de meglepett, hogy többen is voltak, akik láttak fantáziát a dologban, a barátaim az első pillanattól támogattak. Amikor képeket küldök nekik, azt mondják sugárzok. Voltak, akik nem támogatták az ötletet, az első pillanattól arról beszéltek, hogy lezuhan a repülő, rálépek egy aknára, felrobbanok, kirabolnak, eladják a szerveim…
Nem kell a világ másik felére utazni a változásért, elegendő lehet egy rossz szokás elhagyása is. Például leszokni a dohányzásról.
“Dejavu” – Tíz évvel ezelőtt elköltöztem Svájcba, hogy au-pair legyek és megtanuljak németül. Akkor azt mondták “eladnak utcalánynak”. Mindig van valami, mindig lesz kifogás: a kérdés az, hogy Te is keresed a kifogást, vagy Te inkább a megoldást keresed? Odafigyelek magamra, vigyázok magamra, körbe veszem magam megbízható emberekkel, nem fognak kirabolni (legalábbis minden tőlem telhetőt megteszekezért). Le tudnak mások beszélni a terveidről, vagy elhatározod magad és lépsz? Engeded, hogy befolyásoljanak a negatívumokkal, vagy csak nevetsz, legyintesz és rákeresel a neten, hogyan utazz egyedül, hogy biztosan ne essen bajod? Blogokat olvastam, rákerestem, mások is utaztak már egyedül. Abban azért biztos vagyok, hogy mások kevesebb félelemmel indulnak el. Persze nekem ez az utazás maga a változás. Olyan oldalamat ismerem meg, amit nem is tudtam, hogy létezik. Három hete vagyok itt, kipróbáltam a motortaxi-t, az itteni Über-t, a “Grab”-et. Sok időbe telt, de felültem a vadidegen mögé a motorra, és imádkoztam. Annyira bízok magamban, hogy eldöntöttem, amikor délre utazom, bérelek majd egy motort egy napra. Az egyik diákommal már meg is néztem az árat, körülbelül 1000 FT egy napra. Az egész “Vietnám csomag”-ra iratkoztam fel, hogy megismerjem az országot és elhagyjam a rossz szokásaim, változtassak a gondolkodásomon. A csomag része a motorozás, ki kell próbálnom, Már csak a gondolat is mosolyogtat. Mikor megérkeztem alig mertem átkelni az úton, mindig autóba ültem, ha a városba akartam menni… (külön posztot írtam a félelmeimről) Ha megemlítem ezt sok embernek, biztosan azt mondják, jajj baleset lesz a vége. Úgy veszem, hogy az aggódás része, ez egy egészséges dolog.
A saját életem úgy élem ahogy szeretném. Találtam egy kitérőt, amit szeretnék ezer százalékosan kiélvezni. Meghallgatom a negatív visszajelzést, elgondolkozok a megoldáson, azon, hogy hogyan kerülhetem el azt. De próbálom nem engedni, hogy befolyásolják a döntésemet. Megtanulok magamra vigyázni, csak úgy mint ahogyan megtanultam, hogyan kell angolt tanítani. Leküzdöm a “nem vagyok elég jó” gondolataimat is, hiszen itt vagyok, tanítok, szeretnek. Tapasztalatom semmi ebben, mások tanárnak készülnek. Visszahozom az életembe az “I can do it – Meg tudom csinálni” életérzést, amit még Angliában “fejlesztettem ki”. Mindenre ezt mondtam. Hallgass a megérzéseidre, ne legyél lusta utána olvasni annak, hogyan valósíthatod meg az álmaid, vagy hogyan változtass.
Ha nem vagy elégedett magaddal, dolgozz ezen, mert Te vagy az a személy, akivel az egész életedet le fogod élni.
Szeretnél egy életet ezzel a személlyel leélni, vagy szeretnél kicsit más lenni? A legbiztosabb, ha magadért változol, akkor a változás biztos talpakon áll, megingathatatlan. Nem lesz egyszerű, a recept mindenkinek más, de mindig gondolj az eredményre, és arra, hogy ez a TE életed. Mit akarsz elérni, ki akarsz lenni?
3 című bejegyzés “Mindig lesznek akik visszahúznak” gondolatot, hozzászólást tartalmaz