A layover

találkozások úton Indiába

Eljött az idő, hogy tovább lépjek és elinduljak a kis megszokott világomból, hátrahagyva Ho Chi Minh várost, és Vietnámot (bár lehet csak egy időre) elindultam Indiába. Az utazás maga azonban ismét megváltoztatott egy kicsit, az emberek, akikkel az úton összehozott a sors, tanítottak, meséltek, velem nevettek, átadtak valamit. Amikor elindultam, nem voltak magas elvárásaim, sőt, csak valahogyan oda akartam érni Új-Delhi-be. Couchsurfing-eltem Kuala Lumpurban és az egyetlen dolog a városban, ami érdekelt, a Petronas ikertorony volt.

Miért pont India? Az alap motiváció az egyik barátnőm esküvője volt, a vietnámi esküvő után ez volt a következő a nemzetközi esküvők listámon. Úgy döntöttem, eltöltök pár hetet ebben a “másik világban”, hiszen csak így nevezik azok, akik már voltak ebben az országban. Vietnámról is ezt mondták, és igazuk volt.

Belefér még egy világ az életembe? Meglátjuk.

Elindulás

Mióta októberben egy majdnem széteső repülővel utaztam Bangkokból Phnom Penhbe, vannak félelmem a repülőn. Két nappal indulás előtt már gyomorgörcsöm volt, aztán jött még a “Jajj elfelejtek valamit”, és a “nehogy lekéssem a gépet” sztori.  Csütörtökön délben még pénzt váltottam, ötkor pedig már teljesen izgatottan, idegesen, szomorúan és boldogan a reptérre tartottam. Természetesen a motortaxim alig talált meg, aztán a Domestic (vagyis országon belüli) reptérre vitt, de szerencsére csak 15 percet kellett sétálnom a nemzetközi reptérig. Leadtam a táskámat, amit tudtam, vagyis reméltem, hogy majd Delhi-ben újra látok; végül is mi a legrosszabb dolog ami történhet? Veszek új ruhákat, a biztosító meg kifizeti (természetesen a szerződésben foglalt ár-limitig). Szóval tényleg koncentráltam a pozitív gondolkodásra, de akkor is féltem magától a reüléstől. Azért, hogy jobban érezzem magam, cikkeket olvastam, amikből annyit tanultam, hogy ne igyak kávét, teát, csak vizet, az hidratál, illetve statisztikákat néztem, mennyire biztonságos repülővel utazni.

“Nyugi”

A repülés a második legbiztonságosabb utazási mód. És mi az első? Utazás lifttel. Hát ezen lehet vitatkozni.

Ahogy elindult a gép, rámtört a sírás. Az a sok ember, akit megismertem, az a sok ember, akiket meg fogok ismerni. Sírtam mert elhagyom Vietnámot, sírtam, mert boldog voltam, hogy micsoda élmények részese lehettem és lehetek. Sírtam, mert rámtört a honvágy. Hiányoztak a szüleim, az otthoni barátaim, a vietnámi barátaim, a barátaim a világ körül, de sírtam azért is, mert nem akartam elhinni, hogy mindez velem történik.

És aztán a repülőn valóban volt turbulencia, nem is kicsi, és sajnos nagyon ideges lettem. A hármas ülésben senki nem ült mellettem, csak eggyel arrébb, egy fiatalabb szőke srác,  megkopogtattam a vállát:

“ – Elnézést, nagyon félek, beszélgethetnék egy kicsit?” –  eléggé megleptem (egyébként magamat is), majd mosolyogva (“Mi a …” arccal) ennyit felelt :

“ – Ööhm…és miről szeretnél beszélgetni?”

“ – Például elmondhatnád, hogy ezerszer repültél már, és ez milyen biztonságos, meg a turbulencia csak átmeneti, ilyesmik” – rámosolyogtam, és reméltem, hogy ugyanilyen sorrendben megismétli.

Ennél sokkal többet kaptam. Nem csak megismételte, de valóban komolyan vette a “feladatát”. Azt mondta, gondoljak a papír repülőre. Gondoljak arra, hogy a papír repülőt eldobva is mozog a repülő, mert így repül. Így az, hogy mi is mozgunk, azt jelenti, hogy haladunk. Ha nem mozognánk, nem haladnánk előre. Erre gondolva, őt hallgatva teljesen megnyugodtam, ezerszer megköszöntem neki, még Kuala Lumpurban is a reptéren. Mikor leszálltunk mondta, hogy azért ő is akkor a legnyugodtabb, mikor megérkezünk, de ez mindenkivel így van, amikor utazik. Mosolyogtam, amikor elváltunk, az járt a fejemben: “Micsoda találkozás! Ennek így kellett lennie.”

Kuala Lumpur

Büszkén belépve az országba a kis hátizsákommal (kb. 20 órám volt a következő gépig) elindultam megkeresni a Couchsurfing szállásadómat, aki kijött elém a reptérre, pedig elég későn érkeztem meg, majd hazavitt, és az otthona egy órára volt a reptértől. Ráadásul ő másnap dolgozott. Azt mondta, mivel nem maradok sokáig, így szeretett volna jobban megismerni, azért is jött ki a reptérre, hogy legyen időnk utána az autóban beszélgetni. Aztán kiderült, hogy öt évig volt pilóta, így mesélt a turbulenciáról kicsit. Ezenkívül kiderült, hogy dolgozott már ezerféle állásban, így kaptam karrier tanácsadást, életvezetési tanácsokat, repüléssel kapcsolatos nyugtató tanácsokat. Az egyik legfontosabb mondata a honvágyról szólt: “Azok akik otthonról távol vannak, mind átélik a honvágyat. A honvágy nehéz dolog, azok, akik átélik, erős emberek. Mert ez is az élet része.”

Másnap reggel metróztam a városközpontig, hogy egy másik Couchsurfing-essel töltsem a napot. Egy fiatalabb egyiptomi egyetemista srác volt, aki itt tanul Malajziában és péntekenként éppen nem csinál semmit, így mondta hogy szívesen megmutatja a várost. Természetesen a Petronas tornyoknál kezdtük, majd elmentünk a központi piacra, megnéztünk egy parkot, bazárt. Dél körül leültünk a központi piac étkezdéinél és körülbelül 2 órán át beszélgettünk.

Hasonló volt a humorérzéke az enyémhez, így igazán jól kijöttünk. Miután a posta épületében az ima szobába mentem be a mosdó helyett, olyan jót nevettünk, hogy még jobb barátok lettünk.

Amikor négy körül lekísért a metróhoz, nagyon ideges voltam, hogy megtalálom-e hol kell átszállnom, kiérek-e időben a reptérre. Emlékszem, mintha a gondolataimban olvasott volna. Mosolygott, és csak annyit mondott:

“Higgy nekem,minden ott lesz, ahol mondtam, és kint leszel időben a reptéren.” – igaza lett, természetesen.

A reptérre tartva megint szomorkodtam, hogy csak ennyi időt töltöttem itt, de ugyanakkor boldog is voltam, hogy itt lehettem és megismerhettem ezeket az embereket. tudtam, hogy a srác a repülőn, a szállásadóm, és a városban körbevezető srác is a TERV része volt. Velük találkoznom kellett, amit mondtak, azt hallanom kellett. Ezzel a gondolattal ültem fel a repülőre, és voltam teljesen nyugodt öt és fél órán át. Megleptem magamat is. Visszakaptam a nyugodtságomat, amim volt azelőtt a nem túl jó repülős élmény előtt. Újra nyugodtan filmezhettem, és várhattam izgatottan milyen kalandok várnak még rám, és hogyan fogom megélni őket az én furcsa személyiségemmel. Mert sokszor úgy érzem nekem minden lassabban, és nehezebben megy, de ilyenkor arra gondolok, legalább BIZTOSAN.


Találkozások: pillanatok, amikor megosztjuk a múltat, a jelent és a jövőt másokkal. Találkozások, amelyek megváltoztathatják az életünket. 



Hírdetés

Vietnámi fiatalok – kezükben a jövő

gondolatok az oktatásról, gazdasági növekedésről

Az éves GDP növekedés Vietnámban az egyik legmagasabb a világon, jelentős a külföldi befektetők aránya, élen jár az agrárszektor, de említést érdemel az olajtermelés is. A helyiek barátságosak, befogadóak, a természet gyönyörű, és rengeteg a kiaknázatlan lehetőség. Milyen gondok merülnek fel mégis az országban, és mivel küzdenek a fiatalok, a jövő generációja?

Oktatás

Vietnám kiemelkedő helyen szerepel az oktatás terén a Dél-Kelet Ázsiai régióban, de a globális listán is. GDP-jének körülbelül 6%-át költi oktatásra. Emögött a helyezés mögött azonban több mindent érdemes megvizsgálni.

A helyezéseket az OECD által kiadott PISA felmérés alapján készítik, amelyet 15 éves diákok eredményei alapján számítanak. A mintában azonban felfedezni vélnek egy apró hibát: hogy a diákok több, mint fele kiesik az oktatásból még 15 éves kora előtt. Állami iskolában alsó-tagozatban tanulni ingyenes, de fizetni kell a könyvekért, illetve az egyenruháért, ezt pedig a szegény családok nem engedhetik meg maguknak (*). A felső tagozatban már szedhetnek díjat az iskolák, így innentől a szegény családok gyermekei kiesnek az iskolákból, vagyis még jóval 15 éves koruk előtt. Így a szegényebb, alacsonyabban teljesítő gyerekek már nem vesznek részt a felmérésben, míg a tehetős, igyekvő (vagy csak sok korrepetáláson és külön órán tanuló) gyerekek feljebb tolják az eredményeket. A tehetősebb családoknál nemzetközi iskolákba küldik a gyerekeket a magas tandíjak ellenére, mert úgy gondolják ott magasabb szintű oktatásban lehet részük, illetve könnyebb az idegennyelvek tanulása, mint az angol vagy a francia.

A diákok remek eredményeket érnek el matematikából és a különböző tudományokból, de mennyire tanulnak meg maguktól gondolkodni, ok-okozati viszonyokat felfedezni? A gyerekek megtanulnak egy kérdésre válaszolni, de ha egy kicsit megváltoztatom a kérdést, akkor már nem értik meg.

A tanár-asszisztensem sokszor kérés nélkül lefordította a mondataimat, tehát a gyerekeknek gondolkodni sem kellett, csak a szokásos választ mondani. How old are you? I am 7 years old.

Egyszer volt egy tanár-asszisztensem aki annyira ideges lett, hogy vonalzóval kezdte el ütni a gyerekeket. Az egyik leesett a székről, én pedig odarohantam, hogy segítsek neki felállni. Amikor azonban a kezemet nyújtottam, ő védekezett, megijedt, hogy én is meg fogom ütni.

Azt az órát sajnos sosem felejtem, ilyen módon semmiképpen nem kellene tanítani a gyerekeket.

*Óvoda:kb. 1300Ft/hó, alsó tagozat: ingyenes, felső tagozat és középiskola kb1300-1500Ft/hó, (állami) +ezen felül jönnek a könyvek, az egyenruha, egyéb
Magán óvoda akár 120 ezer Ft-ba is kerülhet, miközben egy átlag lakos fele ennyit keres havonta. Felső-tagozat és középiskola 1300-1500Ft/hónap
Egyetem: 60ezer Ft/szemeszter – től (Gyógyszerész szak, Ho Chi Minh város), 2,5 millió Ft/szemeszter-ig terjed a díja
(ezek az információk az egyik volt diákomtól származnak, a díjak gyerekenként számolódnak) A tantárgyak nagyjából megegyeznek az otthoniakkal, + alsó tagozatban van Erkölcstan, felső tagozatban Állampolgári ismeretek, Műszaki tudományok, középiskolában pedig katonai oktatás és tréning
Költségmentesség/Ösztöndíjak: hegyvidékről, szigetről származó, vagy etnikai kisebbséghez tartozó diákoknak, szegényeknek, katona szülők gyermekeinek, egyedülálló szülők gyermekeinek lehetséges. Ebben az esetben azonban csak az iskola díját engedik el, a tankönyvekért, az egyenruháért fizetniük kell. A nagyon szegény családoknál azonban az is problémát jelenthet, hogy a gyerkekek eljussanak valahogyan az iskoláig, illetve legyen valaki, aki elmegy értük.

Munkanélküliség

Ugyan a statisztikák szerint alacsony, 2-3% közötti a munkanélküliség az országban, a legtöbben vidéken gazdálkodással foglalkoznak, amiből sok bevételük nem származik. A munkaképes korúak között aki nem termel bevételt, az számít munkanélkülinek, azonban már egy nagyon kevés bevétel generálása is elég ahhoz, hogy valaki munkavállalónak számítson (például lehet egy gyümölcsfájuk a kertben, aminek a termését a házelőtt árulják), ez lehet az oka az alacsony munkanélküliségi rátának. A munkanélküliségnek, vagy alacsony bérű munkáknak az oka lehet az oktatás, képzettség hiánya, ami az előző részben kifejtett okokból hiányozhat sok felnőtt életéből. Az egyik legnagyobb probléma az, hogy azok a szülők, akik nem jártak iskolába, maguk sem fogják iskolába iratni a gyerekeiket, sőt ezek a szülők valószínűleg meg sem engedhetnék maguknak. Azok a gyerekek, akik nem járnak iskolába, a turista negyedbe mennek,  hogy karkötőket áruljanak (vagy bármi mást), a turisták pedig megveszik, mert megsajnálják a gyerekeket. Nem sokan olvasnak utána annak, hogy ezzel pont az ellenkezőjét érik el. A gyerekek bevételt hoznak a szülőknek, így több okot adnak arra, miért ne irassák be őket az iskolákba.

Küszöbön a változás?

Az egyik non-profit, aminek december óta tagja vagyok a hátrányos helyzetű szülőknek és a gyerekeknek próbál segíteni. Az FFSC (Friends For Street Children) alapítvány ingyenes angol oktatást nyújt a rászoruló gyerekeknek, programokat szerveznek, illetve a munkanélküli szülőknek munkát adnak. Sokak a lakhatást sem tudják megoldani, így kórházakban alszanak,mert az ingyenes. Az egyik project a szülők által kézzel készített textil-termékek árusítása, amelyet négyen próbálunk feldobni (marketingelni) a szervezetben, egyelőre kevés sikerrel. A szervezet maga azonban sokat segít a gyerekeknek, többek oktatását is finanszírozzák a szponzorok segítségével, illetve a tehetősebb önkéntesek szülei is segítenek a programok finanszírozásában.

Az önkéntesek toborzója maga is a szervezet által jutott előre, itt tanult angolul és ez a legnagyobb motivációja. Szerinte az egyik probléma, hogy az önkéntesség nem túl erterjedt Vietnámban, magam is sok olyan emberrel találkoztam, akinek az első kérdése az volt, hogy “Na de mit kapok ezért?”.  

Szerinte az oktatásban részt vevő fiatalok és a betelepülő magasabb szintű oktatásban részesült külföldiek fogják az országot előrébb vinni. Az itteni fiatalok elég család-centrikusak, vagyis nem sokan terveznek külföldre költözést, 10-ből 1 diák gondolkozik külföldi szemeszteren, vagy gyakorlaton, de ők is Vietnámban szeretnének élni hosszú-távon. Másik ok persze, hogy amíg útlevelet 18 éven felüli személy egyszerűen igényelhet kicsit kevesebb, mint 4000 forintért, addig egy vízum megszerzése már sokkal nehezebb. Vietnám nem csak az ázsiai országok között, de a világ országai között is az egyik leggyengébb útlevéllel rendelkező ország, ami azt jelenti, hogy a világ országai közül 56-ba léphet be vízummentesen, vagy érkezéskor igényelhető vízummal (összehasonlításképpen a magyar útlevelünkkel ez a szám 162).

Forrás:

  • Education in Vietnam: very good on paper (Financial Times,11/10/2018)
  • Passport index
  • Beszélgetések volt diákjaimmal