Vietnámi fiatalok – kezükben a jövő

gondolatok az oktatásról, gazdasági növekedésről

Az éves GDP növekedés Vietnámban az egyik legmagasabb a világon, jelentős a külföldi befektetők aránya, élen jár az agrárszektor, de említést érdemel az olajtermelés is. A helyiek barátságosak, befogadóak, a természet gyönyörű, és rengeteg a kiaknázatlan lehetőség. Milyen gondok merülnek fel mégis az országban, és mivel küzdenek a fiatalok, a jövő generációja?

Oktatás

Vietnám kiemelkedő helyen szerepel az oktatás terén a Dél-Kelet Ázsiai régióban, de a globális listán is. GDP-jének körülbelül 6%-át költi oktatásra. Emögött a helyezés mögött azonban több mindent érdemes megvizsgálni.

A helyezéseket az OECD által kiadott PISA felmérés alapján készítik, amelyet 15 éves diákok eredményei alapján számítanak. A mintában azonban felfedezni vélnek egy apró hibát: hogy a diákok több, mint fele kiesik az oktatásból még 15 éves kora előtt. Állami iskolában alsó-tagozatban tanulni ingyenes, de fizetni kell a könyvekért, illetve az egyenruháért, ezt pedig a szegény családok nem engedhetik meg maguknak (*). A felső tagozatban már szedhetnek díjat az iskolák, így innentől a szegény családok gyermekei kiesnek az iskolákból, vagyis még jóval 15 éves koruk előtt. Így a szegényebb, alacsonyabban teljesítő gyerekek már nem vesznek részt a felmérésben, míg a tehetős, igyekvő (vagy csak sok korrepetáláson és külön órán tanuló) gyerekek feljebb tolják az eredményeket. A tehetősebb családoknál nemzetközi iskolákba küldik a gyerekeket a magas tandíjak ellenére, mert úgy gondolják ott magasabb szintű oktatásban lehet részük, illetve könnyebb az idegennyelvek tanulása, mint az angol vagy a francia.

A diákok remek eredményeket érnek el matematikából és a különböző tudományokból, de mennyire tanulnak meg maguktól gondolkodni, ok-okozati viszonyokat felfedezni? A gyerekek megtanulnak egy kérdésre válaszolni, de ha egy kicsit megváltoztatom a kérdést, akkor már nem értik meg.

A tanár-asszisztensem sokszor kérés nélkül lefordította a mondataimat, tehát a gyerekeknek gondolkodni sem kellett, csak a szokásos választ mondani. How old are you? I am 7 years old.

Egyszer volt egy tanár-asszisztensem aki annyira ideges lett, hogy vonalzóval kezdte el ütni a gyerekeket. Az egyik leesett a székről, én pedig odarohantam, hogy segítsek neki felállni. Amikor azonban a kezemet nyújtottam, ő védekezett, megijedt, hogy én is meg fogom ütni.

Azt az órát sajnos sosem felejtem, ilyen módon semmiképpen nem kellene tanítani a gyerekeket.

*Óvoda:kb. 1300Ft/hó, alsó tagozat: ingyenes, felső tagozat és középiskola kb1300-1500Ft/hó, (állami) +ezen felül jönnek a könyvek, az egyenruha, egyéb
Magán óvoda akár 120 ezer Ft-ba is kerülhet, miközben egy átlag lakos fele ennyit keres havonta. Felső-tagozat és középiskola 1300-1500Ft/hónap
Egyetem: 60ezer Ft/szemeszter – től (Gyógyszerész szak, Ho Chi Minh város), 2,5 millió Ft/szemeszter-ig terjed a díja
(ezek az információk az egyik volt diákomtól származnak, a díjak gyerekenként számolódnak) A tantárgyak nagyjából megegyeznek az otthoniakkal, + alsó tagozatban van Erkölcstan, felső tagozatban Állampolgári ismeretek, Műszaki tudományok, középiskolában pedig katonai oktatás és tréning
Költségmentesség/Ösztöndíjak: hegyvidékről, szigetről származó, vagy etnikai kisebbséghez tartozó diákoknak, szegényeknek, katona szülők gyermekeinek, egyedülálló szülők gyermekeinek lehetséges. Ebben az esetben azonban csak az iskola díját engedik el, a tankönyvekért, az egyenruháért fizetniük kell. A nagyon szegény családoknál azonban az is problémát jelenthet, hogy a gyerkekek eljussanak valahogyan az iskoláig, illetve legyen valaki, aki elmegy értük.

Munkanélküliség

Ugyan a statisztikák szerint alacsony, 2-3% közötti a munkanélküliség az országban, a legtöbben vidéken gazdálkodással foglalkoznak, amiből sok bevételük nem származik. A munkaképes korúak között aki nem termel bevételt, az számít munkanélkülinek, azonban már egy nagyon kevés bevétel generálása is elég ahhoz, hogy valaki munkavállalónak számítson (például lehet egy gyümölcsfájuk a kertben, aminek a termését a házelőtt árulják), ez lehet az oka az alacsony munkanélküliségi rátának. A munkanélküliségnek, vagy alacsony bérű munkáknak az oka lehet az oktatás, képzettség hiánya, ami az előző részben kifejtett okokból hiányozhat sok felnőtt életéből. Az egyik legnagyobb probléma az, hogy azok a szülők, akik nem jártak iskolába, maguk sem fogják iskolába iratni a gyerekeiket, sőt ezek a szülők valószínűleg meg sem engedhetnék maguknak. Azok a gyerekek, akik nem járnak iskolába, a turista negyedbe mennek,  hogy karkötőket áruljanak (vagy bármi mást), a turisták pedig megveszik, mert megsajnálják a gyerekeket. Nem sokan olvasnak utána annak, hogy ezzel pont az ellenkezőjét érik el. A gyerekek bevételt hoznak a szülőknek, így több okot adnak arra, miért ne irassák be őket az iskolákba.

Küszöbön a változás?

Az egyik non-profit, aminek december óta tagja vagyok a hátrányos helyzetű szülőknek és a gyerekeknek próbál segíteni. Az FFSC (Friends For Street Children) alapítvány ingyenes angol oktatást nyújt a rászoruló gyerekeknek, programokat szerveznek, illetve a munkanélküli szülőknek munkát adnak. Sokak a lakhatást sem tudják megoldani, így kórházakban alszanak,mert az ingyenes. Az egyik project a szülők által kézzel készített textil-termékek árusítása, amelyet négyen próbálunk feldobni (marketingelni) a szervezetben, egyelőre kevés sikerrel. A szervezet maga azonban sokat segít a gyerekeknek, többek oktatását is finanszírozzák a szponzorok segítségével, illetve a tehetősebb önkéntesek szülei is segítenek a programok finanszírozásában.

Az önkéntesek toborzója maga is a szervezet által jutott előre, itt tanult angolul és ez a legnagyobb motivációja. Szerinte az egyik probléma, hogy az önkéntesség nem túl erterjedt Vietnámban, magam is sok olyan emberrel találkoztam, akinek az első kérdése az volt, hogy “Na de mit kapok ezért?”.  

Szerinte az oktatásban részt vevő fiatalok és a betelepülő magasabb szintű oktatásban részesült külföldiek fogják az országot előrébb vinni. Az itteni fiatalok elég család-centrikusak, vagyis nem sokan terveznek külföldre költözést, 10-ből 1 diák gondolkozik külföldi szemeszteren, vagy gyakorlaton, de ők is Vietnámban szeretnének élni hosszú-távon. Másik ok persze, hogy amíg útlevelet 18 éven felüli személy egyszerűen igényelhet kicsit kevesebb, mint 4000 forintért, addig egy vízum megszerzése már sokkal nehezebb. Vietnám nem csak az ázsiai országok között, de a világ országai között is az egyik leggyengébb útlevéllel rendelkező ország, ami azt jelenti, hogy a világ országai közül 56-ba léphet be vízummentesen, vagy érkezéskor igényelhető vízummal (összehasonlításképpen a magyar útlevelünkkel ez a szám 162).

Forrás:

  • Education in Vietnam: very good on paper (Financial Times,11/10/2018)
  • Passport index
  • Beszélgetések volt diákjaimmal


Reklámok

A salsa élmény – beszippant a tánc

avagy hogyan lettem önkéntes tánctanár Prágában

Új év, új hobbi.

Négy évvel ezelőtt pontosan 2015-be átlépve az egyik barátnőm hozta fel az ötletet, hogy az új év kezdetével együtt kezdjünk egy új hobbit is.

Akkor még nem tudtam, hogy a tánc életem része lesz, és mennyi pozitív változást hoz majd.

Hogyan tette jobbá az életemet a tánc, és miért ajánlom mindenkinek, hogy kezdjen valami újba idén?

A botlábú

Sok év telt el úgy, hogy újévkor fogadalmakat tettem, amiket már január közepén el is felejtettem. A reggeli torna néhány nap után már nem volt fontos, a cigiről leszokás pedig túl nehéznek bonyolult, így azt mondtam magamnak: Jövőre majd sikerül! – Aztán négy évvel ezelőtt valami újba “vágtam a fejszémet”, habár csak egy próba óráról volt szó.

Szerettem táncolni, de inkább csak magamnak, nagyjából a ritmusra és egyedül. Egyszer próbáltam társastáncot tanulni, de konkrétan annyira béna voltam, hogy egy hónap után feladtam. A tánc sem ragadott magával az első pillanattól, de kitartóbb voltam, mint bármivel azelőtt. Az első óra után eldöntöttem, hogy nem megyek többet, túl sok volt az idegen arc, és nem is tudtam követni a lépéseket. Aztán körülbelül két hét után megint megjelentem, mert az egész egy jótékonysági szervezeten keresztül működött, és úgy gondoltam, ha már botlábam van, legalább segítsek azoknak, akiknek szükségük van rá. A Salsa4Water szervezet lényege, hogy önkéntes tanárok tanítanak salsa és bachata táncot, a résztvevők pedig egy alacsony összeget fizetnek az órákért, ami a Vízsegély szervezetet támogatja Afrikában (4water.org). A második óra után elmentem a csoporttal egy salsa klubba, ahol táncolhattam az egyik tanárral. Talán akkor szerettem bele az egészbe. Egy jó vezető ugyanis úgy tudja vezetni a partnerét, hogy ő máris igazi táncosnak érezheti magát. Ezután vettem egy tízalkalmas bérletet, heti egyszer pedig táncklubba mentünk a csoporttal. Az önkéntes tanárok és a diákok is kedvesek voltak, befogadóak, így rengeteg új barátra is szert tettem. Habár hetek múlva sem tudtam jól táncolni, lassú, de biztos fejlődésen mentem át, és csak kicsit zavart, hogy más kezdők már szintet is léptek rövid időn belül. Visszagondolva csak nevetek ezen az időszakon: forduláskor orrba vágtam a partnerem, vagy állon, mert rosszul tartottam a könyökömet. Aztán amikor annyira bennem volt a “bugi”, hogy forduláskor majdnem elestem.

Voltak pillanatok. De mentem folyamatosan az órákra, és ennek a fő oka a társaság volt. Annyian voltak, rengetegen. Hirtelen egy új család tagja lettem, és mindenki biztatott, hogy csak gyakorolnom kell. Az irodában sétálva is számoltam: egy-két-há…-öt-hat-hét. Elkezdtem az összes szintű órára járni, és videókat néztem a táncról. A salsa nem volt elég, és a salsa óra után volt a bachata, így úgy döntöttem abba is belevágok. Hiszen miért mennék haza egy óra után, ha maradhatok és tanulhatok egy másik táncot is? Aztán két önkéntes tanár alapított egy tánciskolát, és akkor már két helyre jártam táncolni.

Szédületes salsa

Valahol az első év után jött az őrület. Akkor kezdtem el minden nap táncolni. A salsa jobban ment, a bachata-t nem tudtam olyan jól követni, de azért a salsa sem volt tökéletes. Sok videót készítettünk a tánciskolában, és visszanézve a videókat sosem tetszett, amit láttam. Hiányzott az önbizalom, és a stílusom sem volt túl szép. Lógó kéz, görbe hát, mindig láttam valami fejleszteni-valót. Minden nap volt egy órám (legalább), és heti kétszer mentem táncklubba (legalább) is. A hétvégéken pedig elkezdtem stílus workshop-okra járni.

Órákat töltöttünk azzal, hogy gyakoroljuk a szép kéztartást, olyan mozdulatokat tegyünk bele a táncba, amelyekkel nőiesebbé tehetjük azt. Ez az időszak hozta meg nekem az önbizalom növekedést. Ekkor már körülbelül ötven barátom volt a facebook-on csak a táncnak köszönhetően. Együtt buliztunk, kirándultunk, egy új család vett körül. Beleszerettem a salsába, imádtam a bachata-t.

Aztán a második évben egy allergiás reakció miatt kórházba kerültem. Mivel Prágában éltem, így a családom nem volt a közelemben, de a tánc-családom igen. Egymás után jöttek az emberek meglátogatni a tánc-csoportból, a tanáraim könyveket, gyümölcsöt hoztak nekem, aztán ők vittek haza, amikor pár nap után kiengedtek a kórházból. Ezután kiesett pár hónap, de sok eseményen részt vettem bekötött lábbal, mosolyogva.

Tanári élmények

A harmadik évben ismételt erővel kezdtem el járni az órákra, ekkor már kisebb koreográfiákat is tanultunk a haladó csoportokban. Prága főterén és híres helyein táncoltuk le a betanult koreográfiát, levideóztuk és feltettük az internetre. Már “csak” heti ötször jártam ki, de az irodában így is tudták, hogy Anita táncol. Amikor fél hatkor összeszedtem a cuccaimat, ők mosolyogva kérdezték: “Most is táncra mész?”. A tánc bekerült minden rólam szóló leírásba. Az új ügyfeleknek való bemutatkozásba, az önéletrajzom Hobbi részéhez, a Couchsurfing profilomra, mindenhova. Amikor Magyarországra utaztam, nem maradhatott ki a tánc. Eljött az ideje a fesztiváloknak is, többet és jobban akartam táncolni. 2017 nyarán a Dance4Water (előtte Salsa4Water) szervezet elnökével mentem el egy koncertre, ahol arról áradoztam, mennyire megszerettem a táncot, és mennyire örülök annak, hogy nem hagytam abba a kezdeti kudarcok ellenére. Ekkor jött az ötlet: “Nem szeretnél belépni a szervezetbe? Mint önkéntes tanár?”– ez a kérdés pedig úgy hatott rám akkor, mint amikor egy nőt sok év után végre megkérdezi a párja, hogy hozzámenne-e feleségül. Szóval nem csak igennel válaszoltam, hanem egy “Úristen, dehogynem!”-mel. Miután minden szervezeti tag egyetértett a felvételemmel, beléptem a Dance4Water Prague csoportba.

Ezután sorban jöttek a tanári tréningek, a palacsinta-party-k (az önkéntes tanárok mindig szerveztek ilyet a szervezet tagjainak), még több közös program, immár a “VIP részleg”en.

Sokat gyakoroltunk parkokban, ahol az emberek megálltak, hogy végig nézzék, ahogyan táncolunk. Előfordult, hogy az egyik kollégám járt éppen arra, és tátott szájjal nézte a csoportomat, ahogyan gyakorolunk. Ekkor már rengeteg videóm volt magamról is, a kollégáim konkrétan minden héten kérték a videó-beszámolót. Én a videón csak a hibáimat láttam, de ők csak azt, hogy milyen jól táncolok. A Dance4Water-rel szerveztünk karácsonyi party-t is, illetve eleinte pénztárosként segítettem az órák alatt. Tíz perccel az óra kezdete után bezárhattam az ajtót, és csatlakozhattam az órához. Kaptam egy Dance4Water pólót, ez jelezte, hogy én is önkéntes vagyok. A tanárok pedig többször említették a diákoknak, hogy az ilyen pólót viselők szintén önkéntes tanárok, lehet tőlük kérdezni, és mindenki figyeljen oda a tanácsainkra. Aztán miközben visszatérve Prágába elkezdtem tanítani, lassan minden megváltozott.

Tánctér az egész világ

2017 év végén elküldtek két hónapra üzleti útra, és kicsit kiestem az egészből. A munka közbeszólt. A vicces az egészben, hogy miközben egyre jobban megszerettem a táncot, minden nap azt vártam, hogy végezzek a munkában és mehessek táncolni, egyre távolabb éreztem magamtól a munkámat. A legtöbb örömöt a tánc jelentette, adrenalinnal töltött fel, minden olyan este után, mikor táncoltam, hihetetlen nagy mosollyal mentem dolgozni. A napom fénypontja lett a tánc, a munkám pedig egyre frusztrálóbbá vált. Miután 2018-ban világossá vált számomra, hogy a munkám nem tesz boldoggá, el kellett döntenem, hogy Prágában maradok-e. Nehéz döntés volt, de tudtam, hogy utazni akarok, és önkénteskedni. Ha ma visszatekintek a tavalyi évre, tudom, hogy csak a csoport hiányzik, a szervezet és a barátaim. Április végéig még önkénteskedtem, volt egy tavaszi workshop-unk, tanítottam, voltam pénztáros. Az első órámon nem beszéltem sokat, inkább a partnerem beszélt, akinek több tapasztalata volt, de hihetetlen élmény volt középen állni, tanítani a kezdőket. Arra gondoltam, hogy néhány évvel ezelőtt én is ott álltam, és aztán bekerültem a kör közepére, elkezdhettem tanítani.

Februárban volt egy nagy fesztivál, ahol fel is léptem. Életem egyik legszebb élménye volt a négy óra alatt megtanult koreográfia előadása, ami után konkrétan sztárnak éreztem magamat.

Aztán májusban felültem a repülőre és elutaztam Hanoi-ba. Az első hónapban csak “tánc-vágyam” volt, de a másodikban már kerestem is egy tánc-klubot, és elmentem táncolni. Miután utazgatni kezdtem Vietnámban, nehezebbé vált olyan helyeket találnom, ahol tudok táncolni, de magától jött a megoldás. Sokszor elég volt egy tetőtér, nappali, zene és én máris gyakorolhattam. Mindenhol voltak követőim, vagyis akárhol jött rám a “táncolhatnék”, mindig voltak emberek, akik csatlakoztak.

Szerencsés vagyok, hogy mióta visszatértem Ho Chi Minh városba, már a törzshelyemet is megtaláltam. Először csak a buliba akartam menni, de mivel teljesen idegen voltam, nem sokan kértek fel táncolni. Ezután már 1-2 ingyenes órára is elmentem, ahol megismertem a potenciális tánc partnereimet. Néhány hét után már le sem tudtam ülni, mert konkrétan sorozatosan “vittek” táncolni. Nem panaszkodom, mert imádom. Heti kétszer tudok menni, ezt tudtam a naptáramba préselni. Hétfőnként salsa, csütörtökönként bachata. Keddenként és péntekenként vagyok a legboldogabb. 🙂 Ezt hozza ki belőlem a tánc. Bármilyen videót is nézek vissza magamról, akár három évvel ezelőttit, akár múlt hetit, nem tetszik, amit látok. A hibáimat látom, a nem szép kéztartást, egy rossz lépést. De őszintén szólva az egész nem érdekel már – vagyis az, hogy nem tetszik amit látok. Élvezem, amikor táncolok, és minden alkalommal jobb akarok lenni, mint előtte.

Talán a tánc nem jön be mindenkinek, talán a társastánc, vagy a latin tánc úgy általában nem. Az viszont biztos, hogy egy új hobbi annyi örömet, pozitívumot hozhat az életünkbe, ami miatt megéri belevágni, és bénázni az elején. Volt olyan barátnőm, aki rajzolni kezdett, és imádta. Volt olyan, aki jógázni kezdett, ő annyira megszerette, hogy jógatanár lett. Mindenki más, minden ember különböző, és minden kezdet nehéz.

“Akár azt hiszed, képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz.” — Henry Ford —

Egyedül a nagyvilágban, nőként

Mennyire veszélyes egyedül utazni nőként Dél-Kelet Ázsiában és mire figyeljünk oda, ha ilyen őrült ötlet jut az eszünkbe?

Featured image by Zack: Mountains of Sapa, North Vietnam

Őszintén szólva mindenhol lehet olvasni ezt is azt is, az alábbiakban leírom a tapasztalataimat, illetve hogy az utazásaim alatt milyen történeteket hallottam, amelyekből tanulhattam.

Az elhatározás

Nem ez volt az első őrült ötlet az életemben, hiszen többször költöztem, utaztam egyedül, kanapé-szörföltem idegeneknél, mégis ez volt az az ötlet, amitől azért én is féltem. Ötből négy blog azt javasolta, keressek útitársat, és próbálkoztam is, de aztán eszembe jutott, hogy máshoz alkalmazkodni is kell, ha nem egyedül utazom. Életemben egyszer éreztem magamat veszélyben, és az Barcelonában történt nappal az utcán, amikor egy felém sétáló férfi “letámadott”, de sikerült ellökni, majd elszaladtam. Ez néhány éve történt, és nem felejtem el, de tanulok belőle, azóta jobban odafigyelek. Az év elején eldöntöttem, hogy Vietnámba utazom pár hónapra, és csak később jött az ötlet, hogy megnézem Kambodzsát is, azért eléggé elszomorodtam, amikor mindenhol azt olvastam, mennyire veszélyes Kambodzsában egyedül. Az otthoniak mindig azt mondták “Vigyázz magadra”, én pedig próbáltam kifejleszteni egy tökéletes módszert erre.

A megvalósítás

Mielőtt megérkeztem Hanoi-ba, már írtam több helyinek is a Couchsurfing-en, telefonszámokat gyűjtöttem arra az esetre, ha a Homestay mégsem az a hely lenne, amit a Workaway-en írtak, vagy ha nem tetszene, és segítségre lenne szükségem. A Workaway oldalon is kerestem utazókat, akik ugyanakkor voltak Hanoiban, mint én, így akár hozzájuk is becsatlakozhattam volna. Bebiztostottam magamat arra az esetre, ha az “A” terv nem műküdne, de szerencsére működött.

Alap dolog, hogy idegenekkel nem megyek sehová (főleg nem kettesben), az utazás alatt a pénzem, fontos irataim pedig a ruhám alatt elrejtve, vagy a cipőmben utaznak velem. Utóbbi példára pont hallottam egy történetet, amikor Hanoi-ban jártam. Egy szegény jóhiszemű svéd srác a tóparton üldögélt, majd leszólította két helyi, barátságosnak tűntek, elhívták egy kávéra. Miután kiderült, hogy nincs programja délutánra, elvitték egy Karaoke klubba, ahol hirtelen megjelent néhány lány, majd körülbelül 15 perc múlva hoztak egy számlát, amin nagyjából 70 usd szerepelt, vagyis kb húszezer ft. Ebből 10-10 usd volt a lányok borravalója, amit azért kaptak, mert ott voltak – a srác elmondása szerint nem is táncoltak, csak ott ültek, mosolyogtak, mégis borravalót kellett nekik adni. Mindezt egy kávézóban mesélte el, és csak nevetett az egészen, bár két napja érkezett Svédországból. Két hónapra tervezi a körutazását, remélem legközelebb okosabb lesz.

Kikerülve tehát az ilyen helyzeteket (amennyire lehet), próbáltam és próbálok mindig résen lenni. Ez azt jelenti, hogy odafigyelek arra, hogy ki közelít felém, vagy ki van mellettem, mögöttem. Sajnos errefelé sokszor nem tudják, hogyan működik a sorbanállás, ezért konkrétan a mögöttem álló “ránő” a hátamra, ilyenkor megpróbálok arrébb állni, de ami a legfontosabb, hogy a táskámat magam előtt szorítom, hogy ahhoz biztosan senki ne férjen hozzá.

Motoros forgalom – közel egymáshoz

A motoron is oda kell figyelni erre, telefonozni nem ajánlatos, mert azt hallottam kikapják a kezemből és már oda is a telefon. Ezért ha telefonozni szeretnék, akár motoron, akár sétálva, mindig úgy teszem, hogy gyorsan intézem, amit meg szeretnék nézni, vagy úgy veszem elő a telefonomat, hogy senki ne lássa, és mindig két kézzel szorítom. Habár eddig szerencsém volt, tudom, hogy nem kellene telefonoznom sem az utcán, sem a motoron.

Az autóban arra kell odafigyelni, hogy ha egyedül utazom, nem ülök az anyósülésbe, mert azt hallottam a taxisok kikapják a kezemből a pénztárcát, vagy a pénzemet, így mindig hátra ülök, fizetésnél pedig erősen szorítom a pénztárcát, és csak annyit veszek ki belőle, ami szükséges, hogy a taxis ne lássa, mennyi pénz van nálam.

Éjszakai busz Vietnámban

Az éjszakai buszozásokról nincs sok történetem, de én mindig magamra aggatom a hátitáskámat, a kistáskát, amiben a pénzem és az útlevelem van, a ruhám alá rejtem, és a hátizsákomat átölelve alszom. Habár a kéthetes túrám alatt hallottam egy sztorit, amiben egy német lány egész utazó hátizsákját ellopták, sajnos arra nem lehet odafigyelni, mert az a busz aljában van. A lényeg, hogy ne legyen benne semmi értékes, és akkor ha esetleg eltűnne, még nem dől össze a világ. A hostelekben mindig használtam a zárható szekrényeket, vettem egy lakatot, és ezt tudtam használni az utam során. Sajnos hallottam olyan történetet is, hogy valaki egy szobát vett ki, kint hagyta minden cuccát, majd elment egy egynapos kirándulásra. Mire visszaért, az értékei eltűntek ( a zárt szobából), így a külön szobában is szükséges elzárni az értékeinket.

Phnom Penh-ben kanapészörföltem egy francia lánynál, ahol az első este áthívta a barátait vacsorára. Az akkor hallott történetek után volt egy olyan érzésem, hogy nem megyek ki az utcára, de természetesen legyőztem ezt a félelmemet. Habár Vietnámban is rengeteg történetet hallani a lopásokról, zsebesekről, Kambodzsában azt mondták, konkrétan kitépik a kezedből a táskádat, vagy ha egy Tuk-Tuk-ban ülsz és ott van az összes cuccod, simán kilopják.

Ezért amikor a Tuk-Tuk-ban utaztam, a lábamra tekertem a hátizsákjaimat úgy, hogy csak velem együtt lehetett volna elvinni. Amikor a városba mentem sétálni, a sálammal magamra kötöttem a kistáskámat, amit szintén csak velem együtt lehetett volna elvinni. Nem volt túl divatos, és kaptam is pár mosolyt az utcán, de senki nem próbálta meg kitépni a kezemből a táskámat, így a cél szentesítette az eszközt.

Az éjszakai életbe nem folytam bele Kambodzsában, de ez annyira nem is hiányzott. Amikor a szigeten megismertem két német srácot, és velük utaztam több napon keresztül, egyszer kimentünk este meginni egy sört, de ők sem preferálták az ázsiai éjszakai életet. Hanoiban kijártam a diákjaimmal, de mindig odafigyeltem arra, hogy ne maradjak el messzire tőlük, hiszen tudtam, hogy nélkülük talán haza sem találok. Az elmúlt hónapok alatt nem sokszor voltam egyedül, és leginkább csak akkor, ha én is úgy akartam. Megismertem rengeteg utazót, más tanárokat, a diákjaimat, így mindig volt, akire számíthattam, mindig van, akire számíthatok. Így a mai napig nem megyek ki az éjszakába egyedül, csak ismerősökkel.

Összességében..

… eddig nagy szerencsém volt, és a legrosszabb dolog talán az volt, hogy egy ACB automata elnyelte a bankkártyámat Hue-ban. Ebből az volt a tanúlság, hogy mindig van nálam készpénz, és nem várom meg, hogy teljesen elfogyjon. Ez azért is fontos, mert az ACB két napos átfutási idővel akarta nekem visszaadni a bankkártyámat, csak én “balhéztam” egyet, hogy a bankban alszom, ha nem kapom vissza a bankkártyámat, így valamilyen csoda folytán húsz perc múlva ott is volt.

Ettől függetlenül csak ruhákat vesztettem el az úton, itt-ott elmaradt néhány ruhadarab, mivel a mosás után nem kaptam vissza, majd később vettem észre. Az a legfontosabb, hogy mindig résen kell lenni, emberek között kell lenni, és a legfontosabb értékeinkre ezer százalékosan odafigyelni. Fontos, hogy a telefonunk mindig fel legyen töltve, ha hosszabb időt töltünk valahol, vegyünk helyi Sim kártyát, akkor már lehet internetünk is.

Előfordult, hogy a taxi egy olyan helyen hagyott, ahol nem volt semmi, vagy a motortaxi ezer forintért akart elvinni egy címre, ami tíz perc sétára volt. A térkép nagyon fontos minden helyzetben, tudnunk kell, mi van körülöttünk, és a telefonunk mindig legyen hívásra kész. Fontos egy jó biztosítás megléte, illetve legalább a minimum oltások felvétele utazás előtt.

Ha otthon maradtam volna Májusban, rengeteg élmény kimaradt volna az életemből, igazából életem legszebb élményei. Ma már el sem tudom képzelni az életemet a vietnámi vagy kambodzsai hetek, hónapok nélkül. Nem volt egyszerű meghozni a döntést, és kellett hozzá egy kis őrültség is, de ha résen van az ember, akkor rengeteg pozitív élménnyel gazdagodhat egy ilyen út alatt.

Ezért azt mondom, aki teheti, induljon el!

Sokszor nehéz felkelni, és inkább az ágyban maradnék. De akkor életem legszebb élményeire gondolok! Azok mind akkor történtek, amikor kikeltem az ágyból!

Utazás egyedül?

Minden ingyen

avagy adj, hogy kaphass

Mennyi dolgot kaptunk ingyen az életben? Megtaláljuk, észrevesszük ezeket a dolgokat? Mit adunk mi ingyen?

Júliusban részt vettem egy középiskolai kiránduláson, ahol elvittek egy másik tartományba helyi ízeket kóstolni és friss gyümölcsöket szedni. Az egészet a neten találtam, mindent fizettek, nekem csak beszélgetnem kellett mindenkivel angolul. A végén még állást is ajánlottak, az egész történet itt olvasható.

Hiszek abban, hogy ha kapunk, akkor adnunk is kell, és ha adunk, akkor azt majd valamilyen formában visszakapjuk. Nem arról beszélek, hogy kölcsönkérünk X összeget, vagy kapunk valamit X embertől, és azt X embernek fizetjük vissza. Arra gondolok, hogy a karma gondoskodik arról, hogy valamilyen formában visszakapjuk azt, amit adtunk. 

Az egész téma iránti érdeklődésem talán akkor kezdődött, amikor kiskoromban rendszeresen kaptam használt könyveket. A család ismerősei tudták, hogy szeretek olvasni, így ha volt pár könyv, ami nekik nem kellett, azt elhozták nekünk. Később ennek a felturbózott változata volt az, amikor felkerestem a helyi könyvtárakat, kiderítettem, mikor szelektálnak, és elmentem “turkálni”. Ha lett volna autóm, elvittem volna az összes könyvet.  Később a középsikolában fedeztem fel az internetet, ekkor találtam rá azokra az oldalakra, amelyek az “ingyen cuccok”-ra specializálódtak. Mivel fejleszteni akartam az angolomat, angol újságokból  mintaszámokat, katalógusokat, könyveket rendeltem, de nem álltam meg ezeknél. Kértem a termékmintákat is. Volt olyan weboldal, ahol a legújabb színes nyomtató reklámjaként ingyen lehetett fényképet “előhivatni”, így pár kedvenc képem remek minőségben került a fotóalbumba (természetesen a nyomtató verziója ott volt a jobb alsó sarokban, de ez nem zavart senkit). Rengeteg rejtvényt is fejtettem, ezekkel szinte mindig nyertem: mozijegyet, koncertjegyet, tánc-bemutató jegyet, vásárlási utalványt, vitorlás-repülést,stb. Akkoriban nem is gondoltam arra, hogy ezeket mind bevonzottam. Később a sok angol újságot elajándékoztam olyanoknak, akik nem tudták megengedni maguknak, hogy ilyesmiket vegyenek.

Fiatal felnőttként az egyetemi éveim alatt kétszer vettem részt a brüsszeli Youth! fesztiválon, amelyre fizették az eljutást teljes ellátással és szállással. A fesztivál a fiatalok jogairól szólt, továbbtanulásról, önkéntességről, az Európai Unióról. Erre a fesztiválra egy motivációs levél megírásával lehetett bekerülni, és nekem sikerült is – kétszer- . A második alkalommal a szobatársam is bekerült, ekkor Interrail vonatjegyet küldtek Belgiumból, így a barátnőmmel még egy pár napos Európa-túrát is tettünk. Később az ingyenesség más formában is megjelent az életemben, mert fizetetlen gyakornoki munkát kaptam Angliában. Nem bántam, mert biztosítottak szállást, és később jól jött a munkakeresésnél ez a tapasztalat. 

Miután júliusban attól féltem, hogy teljesen elfogy a pénzem és munkát kerestem, átéltem pár stresszes napot, szükségem volt egy kis relaxációra. A Couchsurfing oldalon találtam egy ingyenes wellnes kezelési lehetőséget, megnyílt egy új Spa, és egy szolgáltatást ingyenesen kipróbálhattunk. Rábeszéltem két tanárt, hogy menjünk el, és kaptunk egy két órás arckezelést ingyen. Nemsokkal később találtam egy lehetőséget, hogy egy profi sminkes modell-je lehetek. Életem talán legjobb sminkjét és képeit köszönhetem a művésznőnek. Kár, hogy utána nem mentem semmilyen buliba. 

Néhány napja volt egy prezentáció angol tanároknak ingyenes weboldalakról, szoftverekről, amiket a tanításhoz lehet használni. Én regisztráltam, de végül Hanoi miatt nem tudtam elmenni, így megkértem az egyik tanárt, menjen el és jegyzeteljen. Időközben megkaptam a jegyzeteket, a visszajelzése nagyon pozitív volt,de természetesen megkérdezte: “Hol találtad ezt az eseményt?”- és én csak mondogatom, hogy “aki keres, az talál”.

Az internet világában rengeteg ingyen dolgot találhatunk, de az utcán is, ha szerencsénk van. A kistáskám elszakadt, besétáltam egy varrodába. Miután a meglepődött helyiek megvarrták a táskámat, csak mosolyogtak, és mutatták a kijáratot. Szerettem volna fizetni, de nem engedték. Az ingyen dolgok nem csak arról szólnak, hogy mi kapunk, hanem mi adunk is. Rengeteg dolgot kaptam az életemben ingyen, amiért nagyon hálás vagyok. Ugyanakkor odafigyelek arra hogy én is adjak ingyen, hogy megtaláljam az egyensúlyt. Ezért is szeretnék önkéntes maradni – legalább valamilyen formában -, illetve biztatni másokat arra, hogy önkénteskedjenek, vagy segítsenek másokon.

Csatlakoztam egy jótékonysági szervezethez, amely utcagyerekeket támogat a tanulásban, illetve az iskolázatlan szülőknek próbál munkát teremteni. A szülők táskákat, illetve különböző tárgyakat készítenek, ezeknek a tárgyaknak az eladásához kérték a segítségemet. Így szabadidőmben (ha van ilyen :)) próbálok cégeket keresni, akik nyitottak lennének partnerkapcsolatra.

Ugye milyen jó érzés kapni valamit?

Ugyanakkor, ha senki nem adna, senki nem kapna.

Legyünk nyitottak az ingyenes dolgokra, de ne felejtsünk el “fizetni” az univerzumnak. 😉

 

Minden, amit tudni szeretnél a Homestay-ről

Összesen tizenegy hetet töltöttem két vietnámi Homestay-ben: hat hetet Hanoi-ban és öt hetet Ho Chi Minh city-ben. Két hetet utaztam Hanoi-Saigon között hátizsákkal (a fenti kép életem legszebb naplementéje Phong Nha mellett), busszal és vonattal. Tudtam, hogy lesznek nehézségek, és nem is bánom, hogy voltak, mert mindezek ellenére maradtam és örülök, hogy erősebb voltam annál, minthogy lelépjek. Eddig azonban nem írtam sokat ezekről. Az alábbiakban összeszedtem a gondolataimat az egészről, a Homestay-ről, a kulturális csereprogramról, amelyben önkéntesként angolt tanítottam.

Mit is takar ez a kulturális csereprogram?

A Homestay lényege, hogy a külföldiek, akik folyékonyan beszélnek angolul, beköltöznek egy házba körülbelül 30 diákkal együtt, akik éjjel-nappal angolul beszélő környezetben tanulhatják a nyelvet. Az angolul beszélő külföldiek (továbbiakban tanárok) ingyenesen kapnak napi háromszori étkezést és szállást, ezért körülbelül három órát kell tanítani. A diákok körülbelül 4 millió dongot (171USD, 50.000HUF) fizetnek egy hónapra az órákért attól függetlenül, hogy valaki beköltözik-e, vagy csak otthonról jár be az órákra. Mivel az itteni iskolarendszerben a nyelvtanárok leginkább írást és nyelvtant tanítanak, a diákok nem sokszor gyakorolják az élő beszédet, ezt a Homestay-ben minden nap megtehetik. Sok diákkal találkoztam, akik nagy spórolás után engedhettek meg maguknak egy hónapot a Homestayben. A havidíj majdnem eléri az átlag havi fizetést, így sok diáknak problémát jelent, hogy több hónapot maradjon a Homestay-ben. A tanárok akkor jönnek és mennek, amikor akarnak, természetesen erről informálni kell a szervezőket, mert több Homestay is lehet, ahol épp nincs hely. Lehet maradni egy hetet, vagy akár több hónapot is. Ha valaki szeretné felvenni a kapcsolatot a szervezőkkel (miután elolvasta a teljes posztomat :)), nyugodtan írjon nekem (felmerülő kérdésekre is szívesen válaszolok)!

Miért nehéz egy Homestay-ben élni?

Sokan vagyunk: Miután már hozzászoktam a saját fürdőszobámhoz és a kis életemhez Európában, beköltöztem egy vietnámi kollégiumba. Konkrétan így fogalmaznám meg ami történt, bár nem tudom, milyen egy kollégium errefelé. Hanoi-ban még csak hatan osztoztunk a szobán és a fürdőn, Ho Chi Minh városban volt amikor huszan. A pozitívum, hogy “megtanultam” korán felkelni, mert sokszor húsz percet vártam a fürdőszobára, így biztos voltam benne, hogy meg tudok mosdani a reggeli órám előtt. A korai keléssel volt időm mindenre, és mire az első órám következett, teljesen éber és fitt voltam. A sok ember körülbelül 40-et jelentett, egy szobában legalább tíz ágy volt, ez nem mindig volt tele. A sok ember miatt volt gond a takarítással, a mosással, a dolgok eltűnésével is. A takarítás sokszor elmaradt, vagy mi tanárok takarítottunk össze, de néha láttam takarítónőt is. Persze ez a lakók miatt is volt, sokszor volt étel a földön, aki leejtette, nem szedte fel. Emiatt volt házipatkányunk Hanoi-ban. Mosási lehetőség is volt, de előfordult, hogy valaki kiszedte a ruháimat a gépből, mielőtt beindítottam volna és beletette a sajátját. Hozzáteszem, csak mosóporért szaladtam el. Utána legalább két napig nem volt olyan, hogy szabad legyen a mosógép. Aztán pedig a dolgok eltűnése. Hanoiban nem volt ezzel gond, annyit mondtak a tanárok, hogy ha kint hagyom a fürdőben a tusfürdőmet, akkor azt más is fogja használni. De ha eltűnt valamid, az mindig meglett, és a managerek is hadjáratot indítottak, hogy megtalálják a fülesed, vagy a telefontöltőd. Ho Chi Minh városban eltűnt a söröm a hűtőből, az egyik tanár drága headset-je, egy telefontöltő, és egyszer valaki megette a csokimat az ágyam mellől (a papírt otthagyta 😦 ) ! Mindezekre rákérdezve azt mondták, biztosan valaki azt hitte, hogy az az övé.

A Managerek sokszor fiatal helyiek: Miért lehet ez hátrány? Természetesen ez lehet előny is, de úgy láttam a Homestay-ben sokszor nem tudják mit hogyan kezeljenek. Hanoi-ban a Managerek főnöke sokszor eljött megnézni mi a helyzet a Homestay-ben, illetve vettek fel amerikai manager-t is. Az egész Homestay nem lenne a tanárok nélkül, ezért úgy gondolom a tanárokra oda kell figyelni. Mindenki adott visszajelzést, de HCMC- ben (Ho Chi Minh City) olyan volt, mintha ezt senki nem hallaná. Habár a három hónap alatt rájöttem, hogy itt nehéz rendszert tartani, úgy láttam Hanoi-ban ez mégis jobban működött. Erre azt mondták az itteniek, hogy ez azért van, mert a központ Hanoi-ban van és ott jobban odafigyelnek a Homestay-re. Sokszor nem volt táblafilc, vagy táblatörlő, egyik nap még volt, aztán már nem. Volt olyan tanár, aki ezt maga vette meg, mert biztos akart benne lenni, hogy lesz mivel írjon a táblára. Nehéz volt a nyomtatás is. Sokszor csak elküldtem a pdf-et a diákoknak, de néha szerettem volna nyomtatni nekik rejtvényt vagy kvízt, és vagy későn érkezett meg a nyomtatás, vagy nem volt rá lehetőség. Egyszer az egyik diákom nyomtatott az irodában, ahol dolgozott. HCMC-ben két egymás melletti házat béreltek a programnak, de csak az egyikben volt konyha kialakítva, ahol laktunk ott nem volt hűtő. Ezt sokan nehezményeztük, mert mindenért a szomszédba kellett menni. Egyszer esőben kellett átmennem reggelizni, ami azért is tartott soká, mert számos lakattal vannak lezárva a bejáratok, hogy ne lopják el a motorokat. Erre csak azt mondták, a másik konyha nagyobb, azért fogunk ott enni mindannyian. Sokszor beszélgettem az egyik manager-rel az ételről, mivel nem eszek húst az első három napban csak tojást ettem. Nagyon nehéz itt vegetáriánusnak lenni, de azt mondták sok ilyen tanár járt már itt és tudnak hús nélkül főzni. Persze azt is mondhatnám, hogy húsevő országban vegetáriánusnak lenni? Na igen…

Étkezés: Néha elfelejtenek, sokszor ugyanazt eszed napokon keresztül, mindenki szed fel pár kilót (kivéve a vietnámiak) és minden ebéd után úgy érzed le kell feküdnöd. Ehhez képest az európai saláták amiket ettem elláttak energiával és ritkán jött rám a kaja kóma. Sok helyen az volt a gond, hogy nem volt aki főzzön, bár egyszerűen lehetne egy ember ezzel megbízva, vagy odafigyelve arra, hogy különböző dolgokat egyenek az itteniek. Amikor beköltöztem, azt mondták napi három házi-készítésű étel lesz, de sokszor dobozban kapjuk az ebédet, vagy a vacsorát. Hanoi-ban az első két hét után nem tudtam már sokat a Homestay-ben enni, mert hiányoltam a vitaminokat, az energiát, de aztán vissza kellett szoknom, mert így többet tudtam spórolni.

De ha újra február lenne, és eldönteném hova menjek, akkor is ide jönnék!

Az elmúlt három hónap életem legszebb élménye volt. Nem volt könnyű, és igen volt patkány, csótány is, de ezeket el kellett engednem, mert úgy döntöttem, nem ezek miatt fogom magam itt jól érezni. Az egész egy döntés volt. Azt akartam, hogy megismerjem a diákjaim, és rengeteget tanultam tőlük. Azáltal, hogy a pozitív dolgokra koncentráltam, megismertem egy új oldalamat, és megszerettem az itteni embereket. Rengeteget segítettek, segítettek abban, hogy túl tegyem magam a nagy forgalmon, az őrült motorosokon, a szennyezett levegőn, a borzasztó kábelezésen – mert nem erre koncentráltam. Elmentünk kirándulni, vettek nekem kávét, gyümölcsöt. Segítettek nekem buszjegyet foglalni. Tanácsot adtak, hogy hova menjek kirándulni. Elvittek bulizni. Egyszer csak azt mondták megyünk a Toilet bárba (Hanoi), és már készülődtünk is.  Megtanítottak motorozni – először csak annyit mondtak brümm, brümm, aztán az egyik diák már részletesebben eltudta magyarázni: sebesség, kuplung, indítás, duda, stb. Szerettek az óráimra jönni és rám mosolyogtak – ezzel jobbá tették a napom. Nem ismertem volna meg őket, ha nem jövök ide. Ezért mégegyszer kihangsúlyozom, hogy nem csinálnám másképp. Ugyanígy szeretném az elmúlt három hónapot megélni akkor is, ha ezzel a tapasztalattal visszamehetnék öt hónapot és el kellene dönteném, hogy hova menjek. Az viszont tény, hogy változtatnék dolgokon, és amit a leginkább bánok, hogy keveset mozogtam.

Miért egy életre szóló élmény egy Homestay-ben élni?

Az emberek miatt: Teljesen mást látsz turistaként, mint a helyiekkel együtt élve. Teljesen másképp néznek rád a boltban, az étteremben, a kiránduláson. Turistaként egy sétáló pénztárca vagy a legtöbb helyinek, de ha a helyiekkel vagy, akkor jobban tisztelnek. A legtöbb időmet a vietnámi fiatalokkal töltöttem, huszonévesekkel, akik nagyon hálásak azért, mert időt töltesz velük. Meglepődnek, hogy nem csak órát tartasz, de a barátjuk is leszel. Meglepődnek, hogy sörözöl velük, és akkor is órát tartasz, ha csak elsétáltok a kávézóba (ha nem értenek egy szót, jól körbejárom, hogy megértsék, többször kiejtem és megkérem őket, hogy ismételjék utánam). Egy idő után már azt veszed észre, hogy a másik tanárral is úgy beszélsz, mint egy kezdő angolul tanulóval. 🙂 A diákok tudják hova menj kirándulni olcsón, és el is visznek. Sok kirándulást terveznek a Homestay-ben, vagy csak csapatépítést, hogy jobban megismerd a diákjaidat. A diákok pedig mind mosolygós, vidám, nyugodt természetű és nagyon kedves emberek. Sok idősebb vietnámival nem beszéltem, talán DaLat-ban a hostelben, ahol egy vietnámi házaspár volt a tulajdonos. Azt viszont elmondhatom, hogy sokszor a motortaxin ülve a piros lámpánál rámosolyogtam a helyiekre. Minden alkalommal visszamosolyogtak, vagy integettek, örültek, hogy “köszöntem”, és én örültem, hogy örültek. A belvárosban egy vegetáriánus étteremben ettem először “kókuszpörköltet” – nem tudom pontosan mi volt, főtt kókusz mogyoróval, és úgy nézett ki, mint a pörkölt. Volt itt egy idősebb néni, akire rámosolyogtam, ő pedig visszamosolygott. Ezután eltűnt pár percre, majd rengeteg licsivel tért vissza, és győzködött tegyem a táskámba. Nagyon jól esett ez a kedvesség is. Sokszor hoztak a diákjaim is mangót, ananászt, vagy licsit – csak úgy, kedvességből.

A Homestay olyan hely, ahol együtt lakhatsz vietnámiakkal, és első kézből ismerheted meg az országot. Minden kérdésedre választ kaphatsz az országgal kapcsolatban. Megismered mennyire különböző a gondolkodásuk, például a férfi-nő kapcsolatáról. Egyre több Homestay-t alakítanak ki az országban, mert egyre nagyobb rá a kereslet, így a jövőben elindulni vágyóknak több opciójuk lesz arra, hogy hova is menjenek. Pár nap múlva tovább állok. Bármit is írtam feljebb arról, hogy milyen nehézségekkel találkozhatsz egy ilyen helyen, akkor is azt mondom megérte. Egy élmény volt, egy életre szóló élmény. Rengeteget tanultam magamról, fejlődött az angolom is, hiszen jobbá kellett tennem minden egyes nap. Sőt, beiratkoztam egy TESOL online tanfolyamra is, hogy angol tanár lehessek…

A sok élmény, a sok barát örökre megmarad.

Vietnám, Homestay, így változtam én : négy nap múlva több önbizalommal, pozitív gondolattal, és reménnyel indulok tovább.

“Elengedtem, pedig görcsösen ragaszkodtam ahhoz, hogy sikeres csak a cégben tudok lenni, ha túlórázok, ha extra munkát vállalok – pedig ez nem tett boldoggá.

Aztán amikor elengedtem, a világ másik végén megtaláltam. Megtaláltam a sikert amit nagyon régen hajszoltam, és rájöttem, hogy eddig rossz helyen kerestem. “

Hogyan kezdj új életet egy idegen országban?

English-version

…vagy egy idegen városban, ugyanabban az országban…

Dél-alföldi falusi lány vagyok, éltem Svájcban, Angliában, Csehországban, Budapesten tanultam, majd két városba is beköltöztem pár hétre Vietnámban. Azt mondják arról írjunk, amiben otthon vagyunk… Nos, azt hiszem ez az én témám 😉

Ha ugyanabban az országban költözünk másik városba, könnyebb dolgunk van, hiszen már ismerjük az országot, a nyelvet, a kultúrát. Ilyenkor sem szabad elhanyagolni az új ismeretségek kötését, hiszen a helyiek mindig olyan tudással rendelkeznek, ami számunkra hasznos lehet. Fontos, hogy tudjuk melyik piac, bolt van a legközelebb, posta, orvos, stb. De mi a helyzet, ha egy másik országba költözünk? Én sokat pislogtam..

Kezdd el tanulni a nyelvet!

Ha úgy költözünk egy országba, hogy nem tanultuk még az ott beszélt nyelvet, itt az ideje elkezdeni. Ha csak köszönni tudunk, már jobban mosolyognak ránk a helyiek, akkor is, ha borzasztó a kiejtésünk. Az, hogy elfoglaltak vagyunk, nem lehet kifogás, mert így vagy úgy találkozunk helyiekkel és akkor megkérdezhetjük őket, hogy hogyan mondják köszönöm, viszlát, stb. A helyiek szívesen tanítják a nyelvet (eddig mindenhol ezt láttam), mert örülnek, hogy érdeklődünk.  A legjobb persze mindig, ha be is iratkozunk egy kurzusra, ezt akkor is ajánlom, ha csak 1-2 évet tervezünk az adott országban maradni. Ázsiában találkozni egy cseh-vel és csehül beszélgetni? Nos, megtörténhet, sosem tudhatod, és akkor örülni fogsz, hogy tanultál valamennyit. Ha pedig úgy gondolod nincs nyelvérzéked, akkor olvasd el az egyik előző blogbejegyzésemet.

Ismerkedj meg a helyiekkel!

Megérkezhetünk az adott országba és máris kereshetjük a magyarokat, magyarok Svájcban, magyarok Angliában, magyar találkozó… vagy? Jobban járunk, ha a helyiekkel is ismerkedünk, vagy más expat-okkal, akik ugyanabban a cipőben járnak mint mi – ebben az esetben együtt fedezhetünk fel dolgokat, aminek a vége egy élethosszig tartó barátság lehet -, vagy olyan ott élő külföldiekkel, akik már régebben költöztek ide – ebben az esetben hasznos tanácsadóra lelhetünk. Ha pedig valóban a helyiekkel ismerkedünk, az a lottó ötös. Ők segíthetnek mindenben, ha elakadunk valamilyen ügyintézésben, bármikor segíthetnek nekünk, elkísérhetnek ügyet intézni, vagy telefonálhatnak nekünk egyet. A helyiek barátsága minden országban felbecsülhetetlen érték, a kultúrát is jobban megismerhetjük általuk, csak nyitottnak kell legyünk. Hogyan találkozzunk helyiekkel, ha nem a munkahelyen? Rengeteg weboldal létezik helyi programokkal, kereshetünk facebook eseményeket, csoportokat, vagy csak beírhatjuk a google-be, hogy melyik városban milyen programot keresünk. Ajánlom a Couchsurfing-et is, sok helyi kíváncsi a külföldiek élettörténetére, szeretne tanulni egy másik kultúráról, így ezen a weboldalon nem csak utazókat, de helyieket is találhatunk. Jó kapcsolatot építhetünk ki a szomszédokkal is, illetve a közeli bolteladóval is, hiszen velük sokat fogunk találkozni. Néha egy mosoly elég, akkor is, ha nem mosolyognak vissza. Tapasztalataim szerint néhány ember csak túlzottan meglepődik, talán bolondnak tart kicsit, de aztán másodjára már visszamosolyognak, addigra rájönnek, hogy csak kedveskedni próbáltunk.

Nézz körül!

Hol van a legközelebbi bolt? Posta? Bevásárlóközpont? Kávézó? Mindenkinek más a prioritása, én például a legtöbb helyen a kávézót kerestem. Megkérdezhetünk egy helyit is erről, ebben az esetben azt éreztetjük valakivel, hogy fontos szerepe van a beilleszkedésünkben. Minden új, az emberek, a ház, a lakás. Csak néhány nap kérdése, hogy ezeket megszokjuk, de az a pár nap el kell, hogy teljen valahogy, nem dőlhetünk hátra és lógathatjuk a lábunkat! Induljunk el, sétáljunk a ház körül, vagy pár utcát. Csodáljuk meg a többi házat, mosolyogjunk az emberekre – akkor is, ha nem mosolyognak vissza, néha előfordul. Minél messzebbre merészkedünk az új otthonunktól, annál izgalmasabbá válik a felfedezés. A maps.me alkalmazásban mindig letöltöm az új hely térképét, lementem az új otthonom a térképen, és így nehezen fordulhat elő, hogy ne találjak vissza. Azért Hanoi-ban nehéz volt kimozdulni, mert 1-2 napig nem mertem egyedül átkelni az úton, de ha Európában maradunk, akkor nem lehet gond a kis felfedező-körúttal. Készítsünk képeket is, küldjük haza az otthoniaknak, hogy tudják megvagyunk, biztonságos a környék, semmi bajunk, élvezzünk az új országot. A boltban pedig mindig érdemes felmérni az árakat, azután pedig megkérdezni valakit, aki már évek óta itt lakik – vagy egy helyit -, hogy mit hol éri meg vásárolni. Vietnámban kicsit nehezebb, mert sok árucikken nincs ár és az arcomra nézve áraznak…Azért van néhány szupermarket, ahol előre megadják az árakat, így nem az én nyugati kinézetemnek áraznak.

Találd meg a kedvenc helyi ételedet/italodat!

Nem utolsó szempont az étkezés. Minden kultúra oda és vissza van a saját konyhájáért. Mivel beköltözöl ebbe az országba, nem eszed majd az otthoni megszokott ételeket, nincs rakott krumpli és töltött káposzta – csak álmaidban. Ki kell próbálni a helyi ételeket és megtalálni azokat, amiket szeretünk és azokat, amiket nem. Ez már csak a túlélés miatt is fontos szempont lehet. De ha a kapcsolatépítésre koncentrálunk, akkor azt kell mondjam, hogy a legtöbb helyen konkrétan megkérdezik, szereted-e az ételeket. Akkor leszel szimpatikus külföldi, ha meg tudsz nevezni valamit, amit szeretsz. Nem minden ország konyhája nevezetes, de talán van valami híres italuk, amit ki tudsz emelni. A helyi ember máris büszke arra, hogy egy külföldi valamit szeret az országából. Te magad is jobb kedvre derülsz, mert ráébredsz, hogy nem fogsz éhen halni. Minden országban csodálatos felfedezés, de persze Európán belül nem érhetnek nagy meglepetések. Ázsiában pedig konkrétan azt sem tudom mit eszek – de azért fel tudok sorolni pár ételt, amit szeretek, ha megkérdeznék a helyiek – felkészültem az ilyen szituációkra, valóban szimpátiát ébreszt. Képzeljük csak el, mennyire jól esik, ha egy külföldi arról áradozik nekünk mennyire finom a magyar bor, a töltött káposzta, a rakott krumpli…

Keress barátokat a hobbid alapján!

Ha van egy hobbid, egyszerű a recept. Meg kell keresned azokat az embereket, akik ezt a hobbit űzik. Nekem ilyen a tánc, vagy a jóga. Minden városban találok csoportot, ahol táncolnak, vagy jógáznak, így egyszerűen megtalálom azokat az embereket, akiknek ugyanaz az érdeklődési körük. A különböző csoportokban érdeklődhetünk ismer-e valaki futó csoportot, kézilabdásokat, vagy olyanokat, akik néha együtt fociznak. Ebben az esetben máris egy olyan társaságba kerülünk, ahol egy közös érdeklődési kör már biztosan van. Ez is lehet egy életen át tartó barátság kezdete. Elmehetünk egy “pub crawl”-ra is, ha bulizni szeretünk és olyanokkal szeretnénk ismerkedni, akik a jövőben velünk buliznak. Ha családosak vagyunk, a játszótereken találhatunk más anyukát, apukát, akivel szintén van egy közös hobbi – a gyerek. Persze ebben még nincs tapasztalatom, de valahogy úgy kezdődhet a beszélgetés, hogy megdicsérem vagy a gyerkőcöt, vagy a szülőt és máris szimpátiát ébresztek a másik félben – legalábbis így képzelem. Ha nincs hobbink, akkor itt az ideje, hogy elkezdjünk valamit! Új ország, új élet, új szokások! Senki nem akar otthon ülni! Keress egy hobbit, mindenki talál magának megfelelőt, a sakktól, az úszáson át a jógáig, fotózás, bármi. Ha nincs ötletünk, olvassunk utána a neten, keressünk ihletet, valami biztosan megfogja a fantáziánkat.

Épp csak megérkeztél, de máris hazamennél?

Nos, minden kezdet nehéz. Az első napok a legrosszabbak, utána már mindenhez hozzászoksz. Legyél türelmes önmagadhoz, keresd a segítő embereket, hallgass a helyiekre, olyanokra, akik már egy ideje az adott országban élnek. Járj nyitott szemmel, foglald el magad, tanulj sokat az adott kultúráról, keress magadnak programokat. Ne gondold, hogy azonnal otthon leszel az új helyen, akkor sem, ha egyik városból költözöl a másikba. Eleinte minden idegen, minden új. Ha új lakásba költözöl, vegyél pár színes párnát, vagy olyan dolgokat, amivel otthonosabb áteszed azt a helyet, ahol élsz, ahol élni fogsz. Ha pedig túl vagy az első héten, ünnepeld meg egy pohár vörösborral, vagy egy sörrel, dőlj hátra és élvezd az új életed!

How to start a new chapter in life in a foreign land

I am from a small village in Southern Hungary. Over the last few years, I’ve lived in various places around Europe, starting with Budapest, which is where I ended up getting my university degree. Among other countries, I’ve lived varying durations in Switzerland, England, Czech Republic, and Vietnam (Hanoi and Ho Chi Minh City). I had a borrowed idea in my mind that I should write about something I’m rather passionate about. So, I guess this is the subject matter of my blog!

As logic would dictate, if you move to another city within the country you originate from, the learning curve isn’t very steep because you already know the country, the language, and the culture. And just because you’re moving to such a city, it doesn’t mean you shouldn’t make some local friends. You can learn new things, as the residents there always know something you might not, and this knowledge could be very helpful. This way you find out where the markets are, places to go food shopping, the nearest post office, the local GP/clinic, etc. And of course, let’s not forget about the best deals in town.

But what if you wanted to move to a new country? Well, I for one, was a certainly astounded. The following is a breakdown of how I feel that one should go about following their foreign dream.

Orientation and Acclimatization

Where is the closest grocery store? The Post office? A shopping mall? Café? Our priorities might be different, but chances are that we will all have at least one of these in common. Me, I was always looking for a café. Best way is to ask a local person, because not only do you get a location, but it also brightens up their day.

So when you first move somewhere new, everything is new, the housing situation, the people. In few days you’ll probably stick around the area to get used to these, but as those days pass by, you should start venturing outside. Go out, take map with you, check out the surrounding streets. Look interested at the sights, smile at people, take a city tour. The farther you get from your new home, the more exciting the exploration gets. I have always download offline maps to my maps app, so it is almost impossible to get lost. Depending on the country you’re in, these specifics vary of course. In Hanoi for instance, everything was different from what I had seen previously. Over there, I couldn’t even cross the roads in the first two days. This won’t be an issue in Europe or North America though. Take pictures and send them to people back home, so that they know you’re living in a friendly neighborhood. Message friends and family so they know that you’re safe, doing well and enjoying the new city.

Another strong piece of advice is to check prices in the shops, but don’t buy. Cross check those prices with your local friends or those expats I mentioned, and if it sounds like you’re not getting ripped off then buy it. Bargaining is also big in some countries, so if you know the approximate value of the product, keep bargaining until you’re happy with what you’re paying. Apparently tourists have special prices in some parts of the world. In Vietnam, they looked at my face and quoted a massively blown up price. But fortunately, the supermarkets over there have prices printed on the products!

The language

If you’ve moved to a country with a new language which you don’t know, it’s advisable to start learning it sooner rather than later. Believe me when I say this that even a simple “hi/hello”, regardless of if you nailed the correct pronunciation or not, in the local tongue goes a long way. People will smile at you differently and they’ll generally be warmer. And you can’t ever be too busy to learn the basic greetings. In one way or another you will meet locals, and there will be several opportunities to ask/say hello, thank you, goodbye, etc. From my experience, they’ll be happy to teach you, as it shows that you have genuine interest. A good way to go about getting a hang of the basics is to just sign up for a language course. I’d recommended this regardless of if you’re planning to stay there for a month or a year or two. I learnt the Czech language when I was in Czech Republic. I liked learning it, even though I was planning to leave the country after a couple of years. After I left for my travels in Asia, I met a Czech girl in Cambodia, and we ended up speaking to each other in Czech. It was lovely to have that feeling of accomplishment! She was really pleased, and she told me that she had never talked to any foreigners in her own language! My point is, you never know when you might need the language, or when it’ll come in handy to make a new friend.

If you think you don’t have a talent for languages, but are interested in some tips, have a look at my post about it. How to Learn a New Language?

Get to know the locals

We live in the future. There are so many avenues for one to meet new people these days. As most would prefer to do, they might just try to look for people from their own country through their favorite form of social media. Alternatively, you could try to meet locals or perhaps other expats too, with the latter being closer to home because they’re in the same shoes as you. Making friends with other expats makes sense because it means you can explore the area together, and for all you know you might even end up starting a lifelong friendship! The third demographic of potential friends are the expats that have been living there for longer time, which is sort of the best of both worlds. After all, they were in your shoes not too long ago. Coming back to the first group though, if you get to talk to proper locals, that’s not unlike winning the lottery! They can help you with just about anything. They can make a call for you, help you with legal matters, show you the hidden attractions, bars, cafés, restaurants, etc. The friendship with these people is priceless, and the bonus perk is that you get acquainted with their culture. All you have to do is have an open mind.

So, how do you meet them if they are not in the office/hotel where you are based? There are plenty of Facebook pages and websites where you can find programs, events, parties and festivals. And that’s not even accounting for all the web search results. Personally, I recommend a website called Couchsurfing. It has an app for both the major smartphone platforms, and on this app, there’s a feature called Hangouts. Hangouts essentially shows you other people in your area who are also using Couchsurfing (in real time). People on Hangouts are usually locals who want to swap cultural knowledge over drinks or food. Whatever the reasons for them to be on there, maybe they can’t afford to travel or are interested in practicing a language, or perhaps they’re just looking for a foreign friend. The app aside, it’s also a very good idea to build a good relationship with the neighbors, like the cashier from the corner grocery store or the sweet old lady from down the street who sits in her porch every morning drinking tea, because there’s a very good chance that you’ll meet them more often than not. Like I said before, a single smile can be enough, even if they don’t smile back. From my experience, people may be surprised to see a stranger smiling at them. They might even think you’re a little weird, but the second time you smile at them, they will smile back, because they’ll realize that you were just trying to be nice.

Get to know the local history

It is very important to know the country where you have moved. If you get acquainted with the history, you will understand people and the country more. Go to museums and learn about the country’s history, its arts and, famous historical and culturally relevant people. What are the basic pillars of their culture? What are their national (bank) holidays and why? Is there a king? How’s the current the political situation? If you’re going to live in that country, your work schedule will vary based on all these factors. Also, learn the basic minimum information to be able to live there comfortably. As for the history, learn a little more than the minimum. Another good idea is to research which world famous people were born in that country, and read about their life. My point is, if you take a genuine interest in this new country, the new home will feel closer to your heart than ever before, I guarantee it.

Eat and drink like a local

Cuisine is very important in every country. As a Hungarian moving to Asia, I had to realize that the foods I ate in back home like stuffed cabbage, layered potatoes, pasta with semolina or apricot jam didn’t exist in Asia. You have to try local foods and find stuff which pleases your taste palette. In some countries, they might just ask you if you like the local cuisine. Going back to the point about doing some basic research about the new country, you’d be a polite foreigner if you can immediately list some foods and/or drinks that you particularly enjoy if someone asks you. I get really happy if a foreigner says how much they like Hungarian cuisine. I feel pride! The bottom line is, you’ll feel happier about yourself because you’re not going to be starving. I mean, yeah, there were occasions when I had no idea what I wanted to eat in Vietnam, but, this is an international issue. Although in Vietnam, one main reason for the latter was because I didn’t know some of the local fruits and vegetables. In any case, if anyone asks me what my favorite dish was in Switzerland, or in Vietnam or Cambodia, I now know what to say. And when I do, the local people smile, they feel pride.

Find “your people”

It generally helps if you have a hobby. I practice yoga, and I dance salsa and bachata. I can usually find people interested in the same in any country with a bit of searching around. There are always events, meetup groups, or expat groups where you can just easily ask where the joggers, needle men or the volleyball players are. I saw football teams everywhere. If you have a family, playgrounds can be a decent place to find new friends too. I don’t have family myself, but I was doing a babysitting job, and there were always some people starting conversation about the kids over at the playground. It usually starts with a compliment about the other child or parent, and it helped that I’m already a likable person. If you don’t have a hobby, simply find something you could see yourself getting into. No one wants to sit at home all day. New country, new habits, new memories, new skills. Just off the top of my head, you can find a board games group, ask people to go swimming with you, talk to hobby photographers. Whatever the case may be, there will be something there for you. After a quick online search, you’ll certainly have a couple of ideas.

You have just arrived, and if you don’t have a set duration for your stay, don’t think about the end.

Every new beginning is difficult, but that first scratch makes all the difference. Be patient, look out for helpful people, listen to advice from people who have been there longer than you have. Keep your eyes open, stay busy, stay positive, learn about the local culture, and keep an eye out for interesting events and programs.

Your new house will not feel like home immediately, even if you just moved to another city in your country. Everything will feel strange, maybe even a little overwhelming in the beginning. Colors bring joy, so go get some colorful pillows to liven up your new place, perhaps even some decorations. Customize what you can to your tastes so that you feel more accommodated.

If you survive the first week, celebrate it with a glass of wine (or whatever drink you prefer). Lay back on your couch and contemplate how far you’ve come. Give yourself a pat on the back. This is just the beginning of a whole new adventure!

English version proofread and edited by Pranav (thanks!)

Tedd jobbá valaki életét!

Az hogy a világ jobb vagy rosszabb hely lesz-e a jövőben, rajtunk múlik.

Mi változtatjuk meg a világot, együtt.

Ha mindenki segít egy emberen legalább, a világ máris jobb hellyé válik.

Olyan hellyé, ahol élni szeretnénk.

Mindenki elgondolkozik azon, hogyan tudna maradandót alkotni, olyat tenni aminek valóban van értelme. Rengeteg lehetőség van erre, adományozhatunk, vehetünk valami hasznosat a másik embernek, vagy megtaníthatjuk valamire, amivel jobbá tudja tenni az életét. A világot mi tesszük jobbá, utánunk a gyerekeink, akiket megtanítunk rá, hogyan tudják jobbá tenni a világot. Az első lépés valakinek segíteni, akinek szüksége van rá.

Ha nem az egész világot akarjuk megváltoztatni a mai napról holnapra, akkor kis erőfeszítéssel is nagy dolgokat érhetünk el. Többször adtam az étkezési utalványom utcán kolduló embereknek, adakoztam alapítványoknak, vagy olyannak vettem valamit, akinek valóban szüksége volt rá. Sosem gondoltam, hogy ezzel nagy változást vittem valaki életébe, de talán igen, sosem tudhatom. Ma már minden apró változásban hiszek, hiszem, hogy előidézhet egy nagyobb változást. Ma arra bátorítok mindenkit, hogy legalább egy ember életét tegye jobbá valahogyan. Ez nem csak a két félnek pozitív, aki látja-hallja inspirálódik és talán segít valaki máson. Ha látják, hogy megsegítünk valakit, mások is úgy érzik majd, hogy ezt nekik is meg kell tenni. Így terjed el a “szokás” és tesszük jobbá a világot, mert odafigyelünk a másik emberre. Amikor Vietnámba jöttem, nem gondoltam, hogy megváltoztatom valaki életét – a sajátomon kívül, de segíteni akartam. Néhány nappal ezelőtt eljöttem Hanoi-ból. Nem tudtam mindenki előtt “beszédet “tartani, mert nagyon megszerettem az embereket, de üzenet írtam nekik a vonatról. A diákjaimnak ezt írtam:

“Folytassátok az angol tanulását, meglátjátok kinyílik előttetek a világ – csak úgy mint előttem”

Erre több választ, lájkot is kaptam, de a legjobban az egyik diákom válasza gondolkoztatott el. Azt írta, hogy inspiráltam, ezt köszöni szépen. Mostantól keményebben tanul majd angolul és nem hagyja abba, amíg folyékonyan nem fog tudni beszélni. Egy valaki életét tehát biztosan jobbá tettem. Remélem a többiek is megfogadják legalább 1-2 tanulási ötletemet, ezzel pedig segítettem nekik, hogy jobb munkájuk legyen a jövőben. Remélem Ho Chi Minh city-ben is inspirálok majd valakit, és ha később visszamegyek az irodai állásomhoz, azért leszek boldog, mert tudom, hogy már valaki életét jobbá tettem. Persze addig is remélem, több diáknak tudok majd segíteni, most már teljes mértékben látom az értelmét annak, hogy angolt tanítsak – attól függetlenül, hogy nem anyanyelvi szinten beszélem a nyelvet. Látom, hogy tudok motiválni embereket és a diákjaim közül sokakat sikerült.

Fontos, hogy megtaláljuk a módját, hogyan tudunk valakinek segíteni. Más emberek ebből ihletet nyernek és ők is segíteni akarnak majd. Nézz körül a környezetedben és segíts valakinek, akinek szüksége van rá. Nem kell nagy dolgokra gondolni, lehet csak egy barátnak van szüksége rád, lehet, hogy egy idegennek.

Néhányan hallottak már arról, mit is csinálok Vietnámban és megkerestek, hogyan lehet itt angolt tanítani önkéntesként…