Összesen tizenegy hetet töltöttem két vietnámi Homestay-ben: hat hetet Hanoi-ban és öt hetet Ho Chi Minh city-ben. Két hetet utaztam Hanoi-Saigon között hátizsákkal (a fenti kép életem legszebb naplementéje Phong Nha mellett), busszal és vonattal. Tudtam, hogy lesznek nehézségek, és nem is bánom, hogy voltak, mert mindezek ellenére maradtam és örülök, hogy erősebb voltam annál, minthogy lelépjek. Eddig azonban nem írtam sokat ezekről. Az alábbiakban összeszedtem a gondolataimat az egészről, a Homestay-ről, a kulturális csereprogramról, amelyben önkéntesként angolt tanítottam.
Mit is takar ez a kulturális csereprogram?
A Homestay lényege, hogy a külföldiek, akik folyékonyan beszélnek angolul, beköltöznek egy házba körülbelül 30 diákkal együtt, akik éjjel-nappal angolul beszélő környezetben tanulhatják a nyelvet. Az angolul beszélő külföldiek (továbbiakban tanárok) ingyenesen kapnak napi háromszori étkezést és szállást, ezért körülbelül három órát kell tanítani. A diákok körülbelül 4 millió dongot (171USD, 50.000HUF) fizetnek egy hónapra az órákért attól függetlenül, hogy valaki beköltözik-e, vagy csak otthonról jár be az órákra. Mivel az itteni iskolarendszerben a nyelvtanárok leginkább írást és nyelvtant tanítanak, a diákok nem sokszor gyakorolják az élő beszédet, ezt a Homestay-ben minden nap megtehetik. Sok diákkal találkoztam, akik nagy spórolás után engedhettek meg maguknak egy hónapot a Homestayben. A havidíj majdnem eléri az átlag havi fizetést, így sok diáknak problémát jelent, hogy több hónapot maradjon a Homestay-ben. A tanárok akkor jönnek és mennek, amikor akarnak, természetesen erről informálni kell a szervezőket, mert több Homestay is lehet, ahol épp nincs hely. Lehet maradni egy hetet, vagy akár több hónapot is. Ha valaki szeretné felvenni a kapcsolatot a szervezőkkel (miután elolvasta a teljes posztomat :)), nyugodtan írjon nekem (felmerülő kérdésekre is szívesen válaszolok)!
Miért nehéz egy Homestay-ben élni?
Sokan vagyunk: Miután már hozzászoktam a saját fürdőszobámhoz és a kis életemhez Európában, beköltöztem egy vietnámi kollégiumba. Konkrétan így fogalmaznám meg ami történt, bár nem tudom, milyen egy kollégium errefelé. Hanoi-ban még csak hatan osztoztunk a szobán és a fürdőn, Ho Chi Minh városban volt amikor huszan. A pozitívum, hogy “megtanultam” korán felkelni, mert sokszor húsz percet vártam a fürdőszobára, így biztos voltam benne, hogy meg tudok mosdani a reggeli órám előtt. A korai keléssel volt időm mindenre, és mire az első órám következett, teljesen éber és fitt voltam. A sok ember körülbelül 40-et jelentett, egy szobában legalább tíz ágy volt, ez nem mindig volt tele. A sok ember miatt volt gond a takarítással, a mosással, a dolgok eltűnésével is. A takarítás sokszor elmaradt, vagy mi tanárok takarítottunk össze, de néha láttam takarítónőt is. Persze ez a lakók miatt is volt, sokszor volt étel a földön, aki leejtette, nem szedte fel. Emiatt volt házipatkányunk Hanoi-ban. Mosási lehetőség is volt, de előfordult, hogy valaki kiszedte a ruháimat a gépből, mielőtt beindítottam volna és beletette a sajátját. Hozzáteszem, csak mosóporért szaladtam el. Utána legalább két napig nem volt olyan, hogy szabad legyen a mosógép. Aztán pedig a dolgok eltűnése. Hanoiban nem volt ezzel gond, annyit mondtak a tanárok, hogy ha kint hagyom a fürdőben a tusfürdőmet, akkor azt más is fogja használni. De ha eltűnt valamid, az mindig meglett, és a managerek is hadjáratot indítottak, hogy megtalálják a fülesed, vagy a telefontöltőd. Ho Chi Minh városban eltűnt a söröm a hűtőből, az egyik tanár drága headset-je, egy telefontöltő, és egyszer valaki megette a csokimat az ágyam mellől (a papírt otthagyta 😦 ) ! Mindezekre rákérdezve azt mondták, biztosan valaki azt hitte, hogy az az övé.
A Managerek sokszor fiatal helyiek: Miért lehet ez hátrány? Természetesen ez lehet előny is, de úgy láttam a Homestay-ben sokszor nem tudják mit hogyan kezeljenek. Hanoi-ban a Managerek főnöke sokszor eljött megnézni mi a helyzet a Homestay-ben, illetve vettek fel amerikai manager-t is. Az egész Homestay nem lenne a tanárok nélkül, ezért úgy gondolom a tanárokra oda kell figyelni. Mindenki adott visszajelzést, de HCMC- ben (Ho Chi Minh City) olyan volt, mintha ezt senki nem hallaná. Habár a három hónap alatt rájöttem, hogy itt nehéz rendszert tartani, úgy láttam Hanoi-ban ez mégis jobban működött. Erre azt mondták az itteniek, hogy ez azért van, mert a központ Hanoi-ban van és ott jobban odafigyelnek a Homestay-re. Sokszor nem volt táblafilc, vagy táblatörlő, egyik nap még volt, aztán már nem. Volt olyan tanár, aki ezt maga vette meg, mert biztos akart benne lenni, hogy lesz mivel írjon a táblára. Nehéz volt a nyomtatás is. Sokszor csak elküldtem a pdf-et a diákoknak, de néha szerettem volna nyomtatni nekik rejtvényt vagy kvízt, és vagy későn érkezett meg a nyomtatás, vagy nem volt rá lehetőség. Egyszer az egyik diákom nyomtatott az irodában, ahol dolgozott. HCMC-ben két egymás melletti házat béreltek a programnak, de csak az egyikben volt konyha kialakítva, ahol laktunk ott nem volt hűtő. Ezt sokan nehezményeztük, mert mindenért a szomszédba kellett menni. Egyszer esőben kellett átmennem reggelizni, ami azért is tartott soká, mert számos lakattal vannak lezárva a bejáratok, hogy ne lopják el a motorokat. Erre csak azt mondták, a másik konyha nagyobb, azért fogunk ott enni mindannyian. Sokszor beszélgettem az egyik manager-rel az ételről, mivel nem eszek húst az első három napban csak tojást ettem. Nagyon nehéz itt vegetáriánusnak lenni, de azt mondták sok ilyen tanár járt már itt és tudnak hús nélkül főzni. Persze azt is mondhatnám, hogy húsevő országban vegetáriánusnak lenni? Na igen…
Étkezés: Néha elfelejtenek, sokszor ugyanazt eszed napokon keresztül, mindenki szed fel pár kilót (kivéve a vietnámiak) és minden ebéd után úgy érzed le kell feküdnöd. Ehhez képest az európai saláták amiket ettem elláttak energiával és ritkán jött rám a kaja kóma. Sok helyen az volt a gond, hogy nem volt aki főzzön, bár egyszerűen lehetne egy ember ezzel megbízva, vagy odafigyelve arra, hogy különböző dolgokat egyenek az itteniek. Amikor beköltöztem, azt mondták napi három házi-készítésű étel lesz, de sokszor dobozban kapjuk az ebédet, vagy a vacsorát. Hanoi-ban az első két hét után nem tudtam már sokat a Homestay-ben enni, mert hiányoltam a vitaminokat, az energiát, de aztán vissza kellett szoknom, mert így többet tudtam spórolni.
De ha újra február lenne, és eldönteném hova menjek, akkor is ide jönnék!
Az elmúlt három hónap életem legszebb élménye volt. Nem volt könnyű, és igen volt patkány, csótány is, de ezeket el kellett engednem, mert úgy döntöttem, nem ezek miatt fogom magam itt jól érezni. Az egész egy döntés volt. Azt akartam, hogy megismerjem a diákjaim, és rengeteget tanultam tőlük. Azáltal, hogy a pozitív dolgokra koncentráltam, megismertem egy új oldalamat, és megszerettem az itteni embereket. Rengeteget segítettek, segítettek abban, hogy túl tegyem magam a nagy forgalmon, az őrült motorosokon, a szennyezett levegőn, a borzasztó kábelezésen – mert nem erre koncentráltam. Elmentünk kirándulni, vettek nekem kávét, gyümölcsöt. Segítettek nekem buszjegyet foglalni. Tanácsot adtak, hogy hova menjek kirándulni. Elvittek bulizni. Egyszer csak azt mondták megyünk a Toilet bárba (Hanoi), és már készülődtünk is. Megtanítottak motorozni – először csak annyit mondtak brümm, brümm, aztán az egyik diák már részletesebben eltudta magyarázni: sebesség, kuplung, indítás, duda, stb. Szerettek az óráimra jönni és rám mosolyogtak – ezzel jobbá tették a napom. Nem ismertem volna meg őket, ha nem jövök ide. Ezért mégegyszer kihangsúlyozom, hogy nem csinálnám másképp. Ugyanígy szeretném az elmúlt három hónapot megélni akkor is, ha ezzel a tapasztalattal visszamehetnék öt hónapot és el kellene dönteném, hogy hova menjek. Az viszont tény, hogy változtatnék dolgokon, és amit a leginkább bánok, hogy keveset mozogtam.
Miért egy életre szóló élmény egy Homestay-ben élni?
Az emberek miatt: Teljesen mást látsz turistaként, mint a helyiekkel együtt élve. Teljesen másképp néznek rád a boltban, az étteremben, a kiránduláson. Turistaként egy sétáló pénztárca vagy a legtöbb helyinek, de ha a helyiekkel vagy, akkor jobban tisztelnek. A legtöbb időmet a vietnámi fiatalokkal töltöttem, huszonévesekkel, akik nagyon hálásak azért, mert időt töltesz velük. Meglepődnek, hogy nem csak órát tartasz, de a barátjuk is leszel. Meglepődnek, hogy sörözöl velük, és akkor is órát tartasz, ha csak elsétáltok a kávézóba (ha nem értenek egy szót, jól körbejárom, hogy megértsék, többször kiejtem és megkérem őket, hogy ismételjék utánam). Egy idő után már azt veszed észre, hogy a másik tanárral is úgy beszélsz, mint egy kezdő angolul tanulóval. 🙂 A diákok tudják hova menj kirándulni olcsón, és el is visznek. Sok kirándulást terveznek a Homestay-ben, vagy csak csapatépítést, hogy jobban megismerd a diákjaidat. A diákok pedig mind mosolygós, vidám, nyugodt természetű és nagyon kedves emberek. Sok idősebb vietnámival nem beszéltem, talán DaLat-ban a hostelben, ahol egy vietnámi házaspár volt a tulajdonos. Azt viszont elmondhatom, hogy sokszor a motortaxin ülve a piros lámpánál rámosolyogtam a helyiekre. Minden alkalommal visszamosolyogtak, vagy integettek, örültek, hogy “köszöntem”, és én örültem, hogy örültek. A belvárosban egy vegetáriánus étteremben ettem először “kókuszpörköltet” – nem tudom pontosan mi volt, főtt kókusz mogyoróval, és úgy nézett ki, mint a pörkölt. Volt itt egy idősebb néni, akire rámosolyogtam, ő pedig visszamosolygott. Ezután eltűnt pár percre, majd rengeteg licsivel tért vissza, és győzködött tegyem a táskámba. Nagyon jól esett ez a kedvesség is. Sokszor hoztak a diákjaim is mangót, ananászt, vagy licsit – csak úgy, kedvességből.
A Homestay olyan hely, ahol együtt lakhatsz vietnámiakkal, és első kézből ismerheted meg az országot. Minden kérdésedre választ kaphatsz az országgal kapcsolatban. Megismered mennyire különböző a gondolkodásuk, például a férfi-nő kapcsolatáról. Egyre több Homestay-t alakítanak ki az országban, mert egyre nagyobb rá a kereslet, így a jövőben elindulni vágyóknak több opciójuk lesz arra, hogy hova is menjenek. Pár nap múlva tovább állok. Bármit is írtam feljebb arról, hogy milyen nehézségekkel találkozhatsz egy ilyen helyen, akkor is azt mondom megérte. Egy élmény volt, egy életre szóló élmény. Rengeteget tanultam magamról, fejlődött az angolom is, hiszen jobbá kellett tennem minden egyes nap. Sőt, beiratkoztam egy TESOL online tanfolyamra is, hogy angol tanár lehessek…
A sok élmény, a sok barát örökre megmarad.
Vietnám, Homestay, így változtam én : négy nap múlva több önbizalommal, pozitív gondolattal, és reménnyel indulok tovább.
“Elengedtem, pedig görcsösen ragaszkodtam ahhoz, hogy sikeres csak a cégben tudok lenni, ha túlórázok, ha extra munkát vállalok – pedig ez nem tett boldoggá.
Aztán amikor elengedtem, a világ másik végén megtaláltam. Megtaláltam a sikert amit nagyon régen hajszoltam, és rájöttem, hogy eddig rossz helyen kerestem. “
asUchange 
5 című bejegyzés “Minden, amit tudni szeretnél a Homestay-ről” gondolatot, hozzászólást tartalmaz