A “Másodállás élmények”

Néha az motivál minket, hogy extra pénzt keressünk, néha a megélhetésünkhöz nem elég az, amit a teljes állás fizet. Mindenki más céllal vállal másodállást, vagy 1-1 extra munkát kiegészítésként. Én is mindig más céllal vágtam ezekbe bele; volt, amikor nem volt teljes állásom, csak ez; és volt, amikor a teljes állás nem fizetett annyit, hogy minden kiadásomat fedezze.

Diákként a középiskolában kezdtem el dolgozni, korrepetáltam matekot és angolt, újságot hordtam a faluban, vagy szórólapokat, utasszámláltam a buszon, voltam ruhaboltban leltáros, festettem falat, dolgoztam pénztárosként, voltam árufeltöltő, fordítottam szöveget angolról magyarra, igazából mindent elvállaltam amit a diákmunka-szövetkezet felajánlott, és éppen ezért hívtak fel többször. Kellett a pénz és azt kell mondjam: Nem semmi tapasztalat volt!

Az egyetemen is vállaltam diákmunkákat, de ekkor már irodában dolgoztam adminisztrátorként. A legizgalmasabb és legérdekesebb mellékállásaim később jöttek; egy részük amikor már teljes állásom volt, és a diákhitelem törlesztéséhez szerettem volna egy kis pluszt keresni; mások pedig akkor, amikor Ázsiában voltam. Bár nem biztos, hogy mindegyikre emlékszem, a legizgalmasabbakat elmesélem, és azt is, hogyan jutottam ezekhez a munkákhoz.

Termék reklámhang

Ezt a lehetőséget a közösségi média egyik csoportjában találtam, már külföldön éltem, és magyar anyanyelvű személyeket kerestek. Két hangmintát kértek, felolvastam egy viccet és egy komolyabb gazdasági szöveget a telefonomon, és elküldtem a cégnek. Nem sokkal később értesítettek, hogy az ügyfelük engem választott. Egy hangstudióba kellett mennem felolvasnom egy féloldalas szöveget, amit előtte nap elküldtek. Tíz perc alatt felolvastam, és ezért körülbelül 6500 Ft-ot fizettek. Nagyon élveztem az egészet, olyan volt a studió, mint amilyet előtte csak a filmekben láttam. Egy üveg választott el a technikusoktól, fejemen egy fejhallgató, ezen keresztül kaptam az utasításokat, illetve a visszajelzést. Bár ilyen állást nem hirdetnek mindenhol, hangstúdiók mindenhol vannak, és több helyre is elküldhető a hanganyagunk, ha van. Nézhetünk felolvasós munkákat is, a hangmintát pedig az okostelefonunkkal is felvehetjük.

Szavak felolvasása

Egy szoftverfejlesztő cég hangfelismerő programjához kellett különböző szavakat felolvasnom kétszer is. Ezt a lehetőséget a Workmarket oldalon keresztül találtam, ahol kapcsolatba kerültem egy AI (Artificial Intelligence = Mesterséges intelligencia) céggel, akik közvetítő szerepet töltenek be. Szóval közvetítőn keresztül eljutottam egy másik közvetítőhöz, hogy otthon ülve fejhallgatóval a fejemen szavakat olvashassak fel, és mindezért körülbelül 20 USD-t, azaz 6300 Ft-ot fizettek. Kényelmes volt, adtak egy határidőt, és azon belül bármikor elvégezhettem a munkát. A nehézség az volt, hogy csak egy lehetőségem volt felolvasni a szavakat, utána automatikusan elküldte az online felület, amin keresztül dolgoztam. Utána lellenőrizték a felolvasott hanganyagot, és csak akkor fizettek, ha a minősége elérte a 80%-ot. Ezért mielőtt az online felületen rákattintottam a felvétel gombra, felolvastam a szavakat magamnak, hogy halljam, akad-e bármilyen gondom a kiejtéssel. Magyar szavak voltak, dehát sosem tudhatod.

Trágár szavak listája

Talán az egyik legfurcsább munka, amiért valaha nekem fizettek. Ho Chi Minh városában találtam ezt a munkát, magyar anyanyelvű személyt kerestek, akinek van laptopja. A világ másik végén? Igen, rám illett a leírás, jelentkeztem, majd egy kávézóban találkoztam a weboldal-tulajdonossal, akinek egy tiltószó-listát kellett készítenem, hogy a nem túl kedves kommentek ne jelenjenek meg automatikusan az oldalán, hanem automatikusan legyenek kiszűrve, így baba-, és családbaráttá téve az oldalt. Ő ugyebár nem tudott magyarul, így a feladatom az volt, hogy különböző káromkodásokat gyűjtsek. Minél többet olvastam trágár szavakat, annál több jutott eszembe, ami miatt kissé rosszul is éreztem magam. Ezért 7000 Ft-ot fizettek óránként, és három órát dolgoztam a lista elkészítésén. Vietnámi keresetekhez képest is rengeteg pénz volt, hiszen akkor angol tanárként körülbelül 5000 Ft-ot fizettek óránként, ami az egyik legjobban kereső állásnak számított Vietnámban. Ezt a munkát is a közösségi média egyik csoportjában találtam.

Angol tanárként Vietnámban? Vagy süti-kóstoltató hostess-ként a vietnámi “tesco”ban?

Blokkgyűjtés és hanganyag-legépelés

Mire lehet jó egy rakás blokk? Szövegfelismerő-szoftver fejlesztéséhez. Lefotóztam a blokkokat, és felöltöttem egy oldalra, blokkonként 1 USD-t azaz körülbelül 310 FT-ot fizettek. Ezt a munkát inkább kíváncsiságból csináltam, egy órát töltöttem a feladattal és körülbelül 2000 FT-ot fizettek. Ezt is, és a hanganyagok legépelését is a fennt említett közvetítő oldalon találtam. Az audió-legépelés egy nagyobb projekt része volt, 10-30 perces hangfájlokat kellett egy online felületen legépelnem, nagyon nagy pontossággal (másodpercre pontosan) és tökéletes helyesírással. Ehhez egy magyar nyelvi tesztet kellett kitöltenem, ami talán a 9 év külföldi tartózkodásnak köszönhetően, de éppen csak elérte a 80%-ot. Őszintén szólva az angol tesztem jobban sikerült… A lényeg, hogy átmentem, utána a projekt alatt már jobb eredményeim voltak. A szövegek viszont mindig megleptek: volt egy ebédelő bácsi, aki az ebédjéről beszélt; valaki, aki gombászni ment; filmelőzetes, kibeszélő-show jelenet, filmsorozat részlet, meditáció, autóbemutató, zeneoktatás, és még sorolhatnám. Valamiért nagyon szerettem ezt a munkát, otthon ültem, akkor csináltam, amikor épp volt rá időm, ha 10 percet, akkor annyit, ha egy órát, akkor egy órát gépeltem. Ezért a munkáért körülbelül 5600 Ft-ot fizettek óránként.

Titkos vásárlás és kérdőív-audit

Magyarországon is bárki lehet titkos vásárló. Bár nekem az ilyesmi sosem ment igazán, nincsenek színészi képességeim, sőt, inkább anti-színészi képességeim vannak, azért még a múlt hónapban kipróbáltam egy ilyet. A cégnek egyébként részmunkaidőben dolgozom, de igazából nem mindig van munka, főleg mostanában. Kérdőíveket szoktam nekik ellenőrizni, ami elég kényelmes munka, otthon ülve elvégezhető, de nagy odafigyelést igényel és türelmet. Nem fizet úgy, mint a fennt említett munkák bármelyike, de itt is te döntöd el, mennyi időt fektetsz bele és ezáltal mennyit keresel, vagy nem keresel semmit. Projekttől függően, vagy kérdőívenként, vagy óránként fizetnek. Bár jelenleg éppen egyik sem, mert leálltak a titkos vásárlók és nincs kérdőív, amit ellenőrizhetnék. Éppen ezért a múlt hónapban, amikor felmerült, hogy titkos vásárlást kellene csinálni, azonnal elvállaltam. Egy szemüvegbe épített kamerával kellett a reptérről a belvárosba utazni kétszer, turistának adni ki magam, és megnézni, valóban túlszámlázzák-e az utat a taxisok. Hát igen, nagyon is. Bepakoltam a kisbőröndöt értelmetlen dolgokkal, hogy legyen valami súlya, kimentem a reptérre, leengedtem a hajam, hogy eltakarja a szemüveg kábeleit, előkészültem a mosdóban, majd indultam is taxit fogni. Bár én végig izgultam, megcsináltam a munkát, amikor visszadtam a szemüveget a projekt menedzsernek, mondtam, hogy inkább maradok a kérdőív ellenőrzésnél, otthon, kényelmesen, nyugodtan. Az egyetemen is én izzadtam, amikor a mellettem ülö puskázott a vizsgán. Sajnos ezekben a dolgokban nem vagyok jó. De lett videó, kitöltöttem a kérdőívemet (a taxissal és az utazással kapcsolatos kérdések voltak benne) és körülbelül 30.000 Ft-ot kerestem a két titkos “vásárlással”. Ebbe számoljuk bele, hogy el kellett menni a szemüvegért az irodájukba, ott volt egy 20 perces eligazítás. Otthonról eljutni a reptérre körülbelül 30 perc volt, onnan a belvárosba taxival szintén 30, majd körülbelül 30 haza. Utána ki kellett tölteni egy kérdőívet, minden út után egyet, az körülbelül 15 perc volt. Ha beleszámoljuk még, hogy visszavittem a szemüveget, akkor összesen körülbelül 4 órát töltöttem ezzel a feladattal, így sem rossz egy hétvégi plusz bevételnek. Szoktam kapni emaileket otthoni titkos vásárlásokról is, így akit érdekel, nyugodtan regisztrálhat az oldalukon.

Cicaszitterként Ho Chi Minh városban?

Talán a nyitottsággal együtt járt, hogy egyik plusz munka vonzotta a másikat. Voltam statiszta egy vietnámi videóklipben, de régen egy magyar kórház-sorozatban is. Tanítottam angolt a falumban, mikor középiskolás voltam, de felnőttként vietnámi magán-, és állami iskolákban is. Vigyáztam gyerekekre főállásban Zürichben, de mellékállásban Prágában is. Prágában pedig több helyen is, mert továbbajánlottak. Amikor pedig meghallották, hogy sakkozni is tudok, már sakkot is tanítottam.

Statisztaként egy videóklipben?

Nagyon hálás lehetek azért, hogy már nem a megélhetésemért vállalom el a plusz munkákat, hanem kíváncsiságból, illetve azért, hogy a komfort zónámból egy kicsit kikerüljek. Mint a titkos vásárlással. Voltak munkák, amikért nem is fizettek, illetve inkább mindkét fél jól járt valamivel, ilyen volt a cicaszitterkedés Vietnámban. De volt olyan is, hogy kuponokat kaptam egy interjúért cserébe. Valami mindig jött, és adott valami extrát az életembe. Mindenből tanultam valami újat, másokról, vagy éppen magamról. Úgy érzem, nagyon szerencsés vagyok, hogy ennyi mindent kipróbálhattam, és egy kicsit úgy érezhettem, polihisztor vagyok. Az biztos, hogy sosem tudhatom mi jön holnap, de abban már biztos lehetek, hogy mindig lesz valahogy.

Ha tetszett a cikkem, ajánlom ezt is: Minden ingyen. Avagy adj, hogy kaphass!

Ha pedig több infóra vágysz, nyugodtan írj nekem!

Hírdetés