Sok ember álma, a csoki, a sajtok, a milliók, amiket itt lehet keresni! Az interneten számtalan ember hirdeti, hogy ide költözne, munkát keres, bármit elvállal. A másik oldalon a segítségért kiáltók, akiket átvertek és itt vannak valahol pénz nélkül. Az álmok országa, ahol milliomos lehetsz?
Igen is meg nem is.
Svájci kereset, svájci kiadások. Sokan elfelejtik, hogy a kettő együtt jár és csak átváltják a svájci frankos keresetet a helyi valutára (àltalàban magyar forintra). “Milliomosok leszünk, Kati!” – mondja a Jóska.
Tizennyolc voltam, amikor au-pairként Zürichbe költöztem és nem kellett sok idő, hogy rájöjjek, itt minden iszonyat drága. Engem is átvertek. Először az első család, akiknél dolgoztam, majd páran akik a barátaimnak mondták magukat. Mindenkinek elhittem mindent, hogy segíteni szeretnének és a segítséget nagyon olcsón ajánlották. Sokat tanultam az esetből, fiatal voltam és naiv. Ennek ellenére lenyűgözött a természet, a hegyek, a tisztaság, a rendezettség. Lettek igaz barátaim is, akik tényleg segítettek, mellesleg ingyen.
Évek óta vágyott vissza a szívem Svájcba, bár nagyon szerettem Prágát. Tudtam, hogy nem szabad elhamarkodott döntést hoznom. Nemzetközi cégeknél szerzett HR tapasztalattal kaptam ajánlatot asszisztensi, adminisztrátori állásra, illetve az egyik ismerős is segített volna megkapni egy állást egy ruhaboltban eladóként, csak hogy megkapjam az engedélyt. Akartam én eladóként dolgozni Svájcban?
Nem fogadtam el ezeket az állásokat és tovább haladtam a prágai karrierem útján, még nem tavaly megint ihletet kaptam. Az érzés, hogy megakadtam, nem haladok előre kezdett felerősödni. A belső hang, amit annyiszor említek, ami elindított a nagy utazásra. Hát már megint nem hagyott békén (jó értelemben).
Érezve a váltás szükségességét jelentkeztem egy állásra Prágában, magasabb fizetésért, több tanulási lehetőséggel. Két-körös interjú, a fizetést is megadták ( ami egyébként 30%-os emelést jelentett volna) – valami azonban visszatartott. Volt bennem egy rossz érzés. Egyrészről, úgy éreztem az egyik legjobb munkáltatónak dolgozom. Másrészt, úgy éreztem ez a váltás nem az a váltás amire szükségem van. Felmerült a kérdés: “Mi az amit valóban szeretnék?” – Hányszor jött már ez a kérdés az elmúlt években? Te hányszor kérdezed meg magadtól? A mindennapokban amikor rossz kedved van. Megkérdezed-e magadtól : “Mi tenne boldoggá” . Egy forró csoki vagy egy fürdő? Egy hétvégi kiruccanás vagy meglátogatni a családot?
Keresgélve a gondolataim között jött fel a bátortalan gondolat, hogy visszaköltöznék Svájcba. Bátortalan gondolat volt, mert annyira merésznek tűnt. De Ázsia után mi lehet még merészebb, nem igaz? Merj nagyot álmodni, és bármi is legyen a TE álmod, ez neked IS szól!
Erős volt a bizonytalanságom, hogy mennyien próbálkoznak ott egy jó állást megkapni, négy hivatalos nyelv van és abból én csak egyet tudok.
Arra jutottam, hogy nincs abban semmi rossz, ha megpróbálom, tehát elkezdtem nézelődni, felfrissítettem az önéletrajzomat, nyáron pedig elkezdtem német órákat is venni. Mindeközben a munkahelyemen egyre romlott a hangulat, sokan felmondtak, hallottam híreket, hogy nem lesznek előléptetések, stagnál a cég. Kitalálták, hogy váltsak csapatot, ahol majd izgalmas dolgokat tanulhatok. Ez meg is történt októberben, de sajnos csak nagy csalódást hozott. Az új főnök szeretett partizni a csapatával, de ott valahogy senki sem szeretett dolgozni, így nagyjából sosem lehetett semmivel sem haladni. Nagy tanulás sem volt, mert kb majdnem ugyanazt csináltam,mint azelőtt.
Éppen Magyarországon voltam November elején mély depresszióban, hogy hiába jelentkeztem a svájci állásokra az elmúlt két hónapban, semmi. DE akkor jött egy e-mail Svájcból, hogy ráérek-e egy interjúra. Újra kinyílt a világ és három napon át készültem az interjúra, tanultam, magoltam, cikkeket olvastam. Nagyon izgultam, de muszáj volt, tudtam hogy oda KELL tennem magam.
Sikerült. Második körre is két napon át készültem és november végére lett is egy hivatalos ajánlatom. Felmondtam a munkahelyemen és elkezdtem tervezni a költözést. Sokan nem hitték el, hogy elköltözöm, mert olyan rég éltem már Prágában. De itt volt a változás ideje, ki kellet próbálni valami újat.
A Sors fintora, hogy a francia részre kellett költöznöm végül, ennyit a sok német magánóráról. Január végén érkeztem Genfbe, két bőrönddel, amelyekkel sokszor majdnem orra buktam, de valahogy sikerült megérkezni az első lakóhelyemre. A legfontosabb dolog amiért hálás vagyok magamnak, hogy volt elég spórolt pénzem, mert az első hónapokban annyi volt a kiadás, hogy azt fel sem tudtam fogni. Csak repültek az ezrek (frankban), jöttek a csekkek, ilyen biztosítás, olyan biztosítás. A lakáskeresés egy rémálom, majd oda is 3 havi kaukció kell, a legtöbb lakás bútorozatlan, sok sikert a költöztető cégekkel (volt amelyik el sem jött a megbeszélt időpontunkra)! Vagy jönnek vagy nem, ha jönnek, nagyon drágán, aztán kedvesek sem lesznek. Ha rendelsz valamit, azt napközben viszik ki, jó ha van Home Office-od. Talán a legfájdalmasabb a sok elutasítás lakáskeresésnél. Az a sok ember aki együtt megy veled megnézni, mind ugyanazt a lakás szeretné, sokan, nagyon sokan…
Néhány évvel ezelőtt írtam egy cikket a beilleszkedésről, igy márciustól próbáltam is követni a saját tanácsaimat. Több közösségi média csoportba csatlakoztam, majd rengeteg szomorú történetet olvastam. Sokan ideköltöztek szinte pénz nélkül egy ismerős által, aki munkát ígért szállással, majd nem lett belőle semmi. Sokan keresnek itt állást, a jobb élet reményében. Itt minden drága. Lehet sokat keresni, vagy azt gondolni, hogy sokat keresünk, de sok a kiadás is. Persze biztosan más annak, aki szállást is kap a munkájához, azt nem tudom. Nekem végül sikerült lakást találnom, bár nem rendeztem még be teljesen. 100 CHF per óra két költöztető ember, egy ágy ideszállítása szét-és összeszereléssel volt 2 óra. Csak egy ágyé.
Az emberek akikkel összeismerkedtem különböző oldalakon segítettek hogy hol nézzek szét, hol keresgéljek lakást. A harmadik hónapban sikerült is találnom egyet, bár két hónapig albérlőként laktam benne, csak a negyedik hónap végén kaptam meg a főbérlői szerződést, mivel akkor lett meg a három bérlapom, amit itt legtöbb cég kért.
Kövesd az álmaidat és merj elindulni ha a belső hang azt sugallja. De ne sajnáld az időt, hogy utánanézz hová is indulsz!
Hat hónapja élek itt és lassan úgy érzem, sikerült letelepedni. Nem volt egyszerű ide jutni, sokat kellett tanulnom hozzá (sírtam is).
Szeretem a hegyeket nézni, élvezem a munkámat. Mindenkinek ugyanazt kívánom!
Három csodálatos hetet töltöttem el Mexikóban, új kalandokkal tértem haza, és hát végül nem csak a kedvem lett pozitív.
De elmesélem inkább milyen volt Mexikó…
A kezdetek
Az egész egy kósza ötlettel kezdődött, hogy hol is tölthetnénk meleg helyen a karácsonyt, aztán az egyik barátnőmmel és a barátjával Mexikó, pontosabban a Yucatan félsziget mellett döntöttünk. 659 euróért (~250.000 forint, oda-vissza ) megvettük a repjegyet Frankfurt-Cancun útvonalra. Kalandossá akartam tenni a nyaralást, ezért eldöntöttem, hogy nem foglalok szállást, csak kanapészörfölök. Persze sokan megkérdőjelezték a döntésemet, leginkább arra hivatkozva, hogy milyen jó áron lehet szállásokat foglalni Mexikóban, én azonban az extra élmény mellett döntöttem.
Heteken keresztül kerestem a couchsurfing host-okat, hogy biztosan legyen hol aludnom mind a 20 napon. Próbáltam helyieket keresni, akik onnan valók, ahová épp utaztam, vagy legalább hosszabb ideje élnek ott és segítenek a legtöbbet megtudni a városról, ahol éppen vagyok. Létrehoztam egy Nyilvános utat/Public Trip is a kanapészörfölős oldalon, amiben leírtam, hogy mit tervezek a nyaralásom alatt, és ez alapján a helyi vendéglátók rám tudtak írni, vagy ajánlást/meghívót küldeni. Sok választ kaptam, és szerencsére a legtöbb jelentkezőnek már voltak referenciái, így bátrabban fogadtam el a meghívásokat. A kanapészörföléssel nem csak ágyat, kanapét, hanem minden városban egy új barátot, szuper programokat és helyi látványosság, étterem-ajánlásokat is kaptam.
A kanapészörfölés: több, mint 10 éve a közösség tagja vagyok. Bár az oldalon sok megbízhatatlan profil is található, még mindig működik. Ingyen lehet lakni másoknál a világ különböző pontjain, új barátokat szerzel, és te is befogadhatsz utazókat.
Sok országban belépéskor, vagy még azelőtt, megkérdezik, hogy hol van a szállásod. Általában kérik a hotel, hostel nevét, ezért hallottam másoktól, hogy inkább foglalnak valamit az első napokra. Amikor megérkeztünk Mexikóba, én is kitöltöttem egy nyomtatványt, azt írtam rá: “Barátoknál szállok meg”. Ez nem minden esetben működhet, de az egyik barátnőm mesélte, hogy egy hasonló szituációban nem engedték tovább, amíg nem mondja meg a címet, ahol van a szállása. Felhívta a hosztot, akivel megbeszélték, hogy nála vendégeskedik majd, és sikerült mindent tisztázni. Meg tudták adni a szállás címét is, és azt is, hogy kinél száll majd meg. Ennek köszönhetően, és bízva a jó karmámban, nem foglaltam szállást, 100%-ban a kanapészörfölős vendéglátóimmal számoltam.
Ahogy fentebb említettem, bulik és különböző programok is társulnak egy kanapészörföléshez, hiszen a helyiek, vagy azok, akik régebb óta vannak egy bizonyos városban, tudják, hogy hol mi történik, hol zajlik az élet. A megérkezésünk napján a cancuni reptérről egyenesen egy barbeque party-ba mentünk Playa del Carmenben, ott találkoztam az első kanapészörfölős vendéglátómmal, Miguel-lel. Már azon az estén úgy éreztem, itt nincs világjárvány, virul a kanapészörfölés, senkin nem volt maszk és gyorsan beilleszkedtem a szabad életbe. Sokan kérdezték, hogy merre lakok, hol van a szállásom, mire én mosolyogva feleltem: “Még nem tudom. Kanapészörfölök. Ott a hosztom.” – majd Miguel-re mutattam. Aztán mindenki megerősítette, hogy remek vendéglátóra tettem szert, és szuper helyem lesz. Ez a következő napokban be is igazolódott. Miguel lakótársa a nappaliba költözött és nekem felajánlották a lakótárs szobáját. Tehét a kanapé helyett, máris upgrade-eltek, és saját szobám lett. De nem csak az ő, hanem a helyiek vendégszeretetéről és kedvességéről is megbizonyosodtam a következő napokban.
A helyiek vendégszeretete
Az első reggelen a szállásomtól nem messze kellett kisbuszt (helyi nevén Collectivo) stoppolnom az út mentén, hogy eljussak Playa del Carmen városközpontjába, mindössze 10 pezóért, azaz körülbelül 170 forintért. A taxi körülbelül 50 pezoért (~ 850 forint) tette meg ezt az utat (~6,5 km), ha szerencsés az ember, hiszen a turistáknak általában dupla, tripla árakat ajánlanak. A kisbuszok a városközonthoz közel, egy park mellett tették le az embereket, vagy éppen ki hol kérte, hiszen útközben ott áltunk meg, ahol éppen valaki kiszállt. Nem messze a Portal Maya parktól (ez volt a Collectivo végállomása) találtam egy pékséget, ahol vettem egy péksütit és egy kávét. Körülbelül 50 pezót kellett fizetnem, de csak nagyobb bankjegy volt nálam, amiből nem tudtak visszaadni. Előző este vettem fel pénzt, és akkor még nem sikerült felváltanom sehol. A mögöttem álló férfi mondott valamit spanyolul, kifizette ami nála volt, majd elment. Úgy tűnt sietett valahová, és nem tudta megvárni, amíg én kitalálom, hogyan fizetem ki amit vennék. De nem ez történt, ugyanis nekem visszaadták a bankjegyet, amivel fizettem volna, én pedig értetlenül néztem az eladóra. Odaadtam az eladónak egy kétszázast, ő meg úgy, ahogy volt visszaadta. Az előző férfi után mutatva ennyit mondott: „Señor” -azaz “Úr”, majd valami, valami spanyolul. Akkor jöttem rá, hogy az úr, aki sietett, kifizette a reggelimet és a kávémat is. Kimentem a pékség elé, körbenéztem, de már nem láttam sehol a titkos jótevőt. Így indult az első reggelem Mexikóban, Playa del Carmenben.
Öt napot töltöttünk itt, megnéztük az Xaret parkot, Cozumel szigetét és én elmentem a Cristalino cenote-be. A barátnőmék Kantun Chi (egy turisták által kedveltebb célpont) mellett döntöttek. Mivel az többször annyiba került, mint a Cristalino, és oda elkísért a hosztom, Miguel is, én inkább oda mentem. Collectivo kisbusszal mentünk, 150 pezó (~ 2500 forint) volt a belépő. A kisbuszok a kettes utcáról indultak, és előre kellett szólni, hogy a Cristalino cenote-ig megyünk. (cenote: természetes módon kialakult kútszerű karsztképződmény)
Playa del Carmen és Cozumel
Bár a legtöbb időt a vendéglátómmal töltöttem, néha egyedül is elmentem ide-oda. Egyik este magamnak kellett taxit fognom, hogy visszajussak a szállásomig. Kiálltam az út mellé, és stoppoltam a taxisokat. Meg is álltak, sőt egy család is, de sajnos dupla/tripla árakat mondtak, és egyik sem akart elvinni az eredeti árért (vagy ahhoz közeli árért). Már az első napon megkérdeztem a a Couchsurfing hosztomtól, mennyibe kerül a taxi a városközpontból az ő lakásáig. Azt mondta 50-70 pezó (neki 50, nekem 70, mert turista vagyok), és ezután mindig erre kalkuáltam. A BBQ party-n valaki azt mondta vele egyszer kifizettettek 300-at azért az útért. Én próbáltam kitartani az 50-70 mellett, de egyik este úgy tűnt sehogy sem sikerül. Átmentem a kisbuszokhoz, hátha még indul 10 pezóért arrafelé, amerre én lakom. Azt mondták, sajnos már elment az utolsó kisbusz. Amikor visszafelé sétáltam a taxisokhoz, hallottam hogy mások is arról a helyről kérdeztek, ahová én mennék. Hátrafordultam, és láttam hogy egy idősebb hölgy volt, egy középkorú férfi és egy körülbelül tízéves kisfiú. Odasétáltak az útszélére és elkezdtek taxikat stoppolni. Odamentem hozzájuk, és megkérdeztem ők is az Apartamento hoz tartanak-e (ez volt a neve a helynek, ahol laktam) és osztoznának- e egy taxin? A kisfiú tökéletes angollal válaszolt, hogy megkérdezi a nagymamáját. A nagymama rámmosolygott, majd bólogatott. Ezután már egy családként stoppoltunk. Nem volt egyszerű, de körülbelül 10 perc alatt találtunk egy taxit. Akkor a nagymama megkérdezte (a kisunoka tolmácsolásával) hogy hol van pontosan a lakás ahol lakom. Mint kiderült nagyon közel laktunk egymáshoz. Amikor begurultunk a kapun, elővettem 50 pezót, arra gondoltam bármennyi is lesz a taxi, ezt nekik adom, mert nélkülük lehet nem jutottam volna haza. A nagymama mellettem ült, rákoppintott a kezemre, mintha rosszat csináltam volna, majd rázta a fejét. Kiszálltunk a taxiból, a kisunoka kifizette a teljes díjat, majd odaléptem hozzá, hogy kifizessem a részemet. Nem fogadták el. Azt mondták érezzem jól magam, és a vendégük voltam. Olyan volt, mintha hirtelen egy mexikói család tagja lettem volna arra a 15 percre.
Edzna Mayan Ruins
Kellemetlen pillanatok
A helyiek még az első esti buliban felkészítettek minket arra, hogy megpróbálnak majd mindenhol becsapni. Nem is kellett sokat várni, és ez az első napon meg is történt, amikor egy étteremben teljesen más összegeket ütöttek a terminálba, mint amennyit fizetni szerettünk volna. Miután szépen megvacsoráztunk, mondtuk, hogy szeretnénk külön fizetni. Körülbelül 260 pezó (~4400 forint) volt az én részem, ezért borravalóval együtt 300-at terveztem fizetni. A pincérnő meg is köszönte, beütötte a terminálba, majd odafordította felém, hogy fizessek. Már kettő számot be is ütöttem a PIN kódomból, amikor megláttam, hogy 725 volt beütve. Megkérdeztem a pincérnőt: “Miért van itt 725, és nem 300?” Elnézést kért, majd kijavította. Azután a barátnőméknél is 200-zal többet írt, majd azt mondta oda számolta az én borravaló részemet. Érdekes volt, hiszen két perccel azelőtt fizettem neki, és a barátnőmék is látták, hallották. Az egésznek az lett a vége, hogy visszakaptunk 100 pezót, majd azt mondta a pincérnő, hogy sajnálja, de nem túl jó az angolja. Hát, ezt sem értettük, hiszen amikor rendeltünk, akkor még teljesen jó volt. Elmeséltem a történetet a vendéglátómnak, aki ennél rosszabb sztorikat osztott meg. Voltak akiknek nem 200 pezót, hanem 200 eurót ütöttek be a terminálba, ahol a vendég általában gyorsan a számra néz, ha az okés, beüti a PIN kódot. Tehát ezután már erre is kellett figyelnünk.
Tulumban egy lelkes helyi ajánlotta nekem a vegán éttermet. Nem eszek húst, és igazából nem volt probléma húsmentes ételeket találnom átlagos éttermekben sem, de annyira reklámozták ezt az éttermet, hogy elmentem oda vacsorázni. A legdrágább taco volt (3 kisebb méretű) limonádéval körülbelül 200 pezót fizettem, utána pedig két napig beteg voltam. A vacsora után azonnal rosszul lettem, de hajnalban érte el a csúcspontot az ételmérgezésem. Szenvedtem, izzadtam, rosszul voltam, hánytam, imádkoztam, hogy jobb legyen. Másnap ki is kellett hagynom a programot, amit a barátaimmal terveztem, mert szédültem, a gyomrom pedig még mindig nem volt az igazi. Ételmérgezés nélkül nem is az igazi a mexikói élmény – olvastam valahol. Mint később kiderült, a barátaim sem hagyták ki ezt a „remek” élményt, ők egy bolti kávétól lettek rosszul és szenvedtek két napig. Ajánlott az útra vinni pár gyógyszert gyomorrontásra. Személyes tapasztalat pedig, hogy mexikóban nem megyek több vegán étterembe.
Mexikói Karácsony
Eljött a December 24, és ki kellett találnom valami szuper programot. A kanapészörfölős oldalon láttam, hogy más utazók is vannak Cancun-ban és együtt tervezik tölteni a karácsony estét. Eldöntöttem, hogy csatlakozom hozzájuk, és írtam is a szervezőnek, hogy több információt tudjak meg az eseményről. Az ismerőseim befizettek egy hajós túrára, amihez nekem nem volt kedvem, így inkább elmentem felfedezni a közeli szigetet, Isla Mujeres-t (avagy a „a nők szigetét”, melyet a maják a szülés istennőjének szenteltek. Reggel indultam a komppal, és egész napos sétálást, kirándulást terveztem. Ilyenkor extra energiával rendelkezem, vonz az új, nagyon sokat képes vagyok sétálni. Találtam egy helyi Couchsurfing tagot, Alain-t, aki felajánlotta, hogy a munkája befejeztével körbevezet a szigeten. A bátyja is pont látogatóban volt, így mindkettőnknek érdekes témát jelentett a sziget felfedezése. Egy kis golfautóval mentünk körbe a szigeten, ezt sok turista bérelte is. Bár nem volt túl nagy a sziget, voltak rajta távolságok, amit gyalog már nehézkes lett volna megtenni. Csak néhány óra telt el, és az “idegenvezetőim” már meg is kérdezték, van-e programom estére. Azt válaszoltam, hogy egy Couchsurfing találkozóra gondoltam becsatlakozni, de nem ismerek onnan senkit. Alain mosolyogva csak annyit mondott, hogy ő jobbat tud, és menjek velük egy igazi mexikói család által szervezett vacsorára ott a szigeten.
Nem mondhattam nemet, ez egy remek alkalom volt, hogy több időt tölthessek a helyiekkel. Hét óra körül érkeztünk Anwar családjához, akik úgy fogadtak engem is, mintha a család tagja lennék. A gyerekek ott szaladgáltak körülöttünk, zene szólt a háttérben, az asztalon rengeteg étel, édesség. A családtagok nem beszéltek angolul, de nagyon érdeklődtek arról, hogy honnan jöttem, mit láttam Mexikóból, Alain pedig kedvesen és készségesen fordított is. Ittunk puncsot, ettünk tortilla-t, guacamole-t, aztán lassan este lett, és meg kellett néznem mikor megy az utolsó komp vissza Cancun-ba. Akkor Alain és a bátyja felajánlotta, hogy maradhatok náluk, ha van kedvem még elmenni velük a vacsora után egy helyi buliba is. Én pedig Igenember voltam, elmentem a buliba, hiszen Európában a Covid kezdete óta nem voltam buliban. Reggel 4-ig táncoltunk. Utána még 1,5 napot a szigeten maradtam, napoztunk, ettünk, ittunk, alig akartam eljönni. Szerencsésnek éreztem magam, hogy mindezt megélhettem, és a lehetőségek csak úgy egymás után jöttek.
Mindezzel szemben a barátnőméknek nem teltek túl jól ezek a napok. A hajós kirándulás után visszamentek a szállodájukba, és megkérdezték a recepción, hogy tudnának-e nekik ajánlani egy éttermet. El is mentek oda vacsorázni, illetve néhány margaritát is megittak. A meglepetés csak akkor érte őket, amikor megkapták a számlát. Nem értették, milyen koktélok vannak a számlán, hogyan lehet, hogy ugyanazt itták, mégis több különböző dolog volt felszámolva. A pincér nagyon barátságtalan volt, a manager sem segített többet, annyit mondtak nekik, hogy ki kell fizessék a számlát. Az árak jók, külön számolták a tequilát, stb. Megmagyarázták. Nem volt mit tenni, kifizették.
Mivel én két napot Isla Mujeres-en töltöttem, majd elragadott egy jacuzzi party az utolsó estén, már csak a reptéren találkoztam a barátnőmékkel. Az ő pár napjuk Cancunban borzasztó volt, mindenhol átverték őket. Később az ismerőseinknek is csak a rossz élményeikről tudtak beszélni, és sajnos ezek erősen megmaradtak bennük. Amikor engem kérdeztek, csak hatalmas mosollyal annyit tudtam mondani: Ez egy fantasztikus nyaralás volt!
Visszamennék
Én igen, az ismerőseimnek elég volt ennyi. Azt mondom kell egyfajta nyitottság, hogy fel akarj fedezni, hogy merj igent mondani, hogy kövesd a megérzéseidet, de azért járj nyitott szemmel. A programok, lehetőségek néha csak az ölembe hullottak. Rengeteg csupaszív emberrel találkoztam, és sok olyan szituációba keveredtem, amit magam sem akartam elhinni.
Egyszer elmentem egy étteremben a mosdóba, és mire visszaértem ott volt egy papírcetli az asztalomon, amin ez állt: “Remélem nem zavarom, de maga gyönyörű.” – se név, se telefonszám, soha nem derült ki ki írta. Azóta is megvan ez a papír.
Nálad is előfordul, hogy megszólal a belső hang: “Nem vagyok elég jó?”
Ahhoz, hogy felszabadítsuk önmagunkat a régi negatív üzenetektől, egy utazáson kell részt vegyünk, egy olyan utazáson, amihez helyileg sehová sem kell utaznunk, csak a kemény munkára – ami szükséges mindehhez – kell felkészülnünk.
Maximalizmus és a belső motiváció
A gondolat, hogy nem vagyok elég jó, sokszor megmutatkozott az életemben, de valahogy a hajtóerőmmé is vált. Ha négyest kaptam az iskolában, elszomordtam, haragudtam magamra, és többet tanultam. Volt, hogy belefájdult a fejem. Egy földrajz témazáróra készülve teljesen rámtört a pánik: “Nem tudom megtanulni.” vagy “El fogom felejteni”. Igen, néha annyira izgultam, hogy mire a dolgozathoz jutottam, teljesen kiesett minden és nem tudtam fókuszálni. Miközben pánikba estem a könyv felett, a nagyobbik bátyám azt mondta: “Csukd be a könyvet. Tarts szünetet” – “Szünetet?”- teljesen kiakadtam, hogy mondhat ilyet! Ha nem tanulok folymatosan, akkor nem kapok jó jegyet. És valamiért úgy gondoltam ott kell üljek a könyv felett ameddig bele nem görnyedek.
Az érettségi után, de még az eredmények kihirdetése előtt azt mondtam a barátaimnak, hogy az a rémálmom volt, hogy 4-es lesz a matek érettségim. Ők rámnéztek, majd legyintettek. “Ugyanmár! Nekünk az a jó álom”. Ez elgondolkodtatott. Az én mércém miért tért el ennyire az övéktől?
Sok hasonló történetem van, és csak arra tudok gondolni, mekkora utat tettem meg ahhoz, hogy ezen változtassak. El kellett fogadnom azt az énrészt, aki mindezt a fejembe súlykolta. El kellett fogadnom, hogy az első lépésként fel kell ismernem azokat a helyzeteket, amelyekben túl sokat várnék el magamtól. Amikor túldolgoznám magam. Ma már fontosnak tartom a szünetet, a pihenést, hiszen rájöttem arra, mennyire nélkülözhetetlen mindez a jobb teljesítményért, a jobb eredményért. Mert nem az számít, hogy több órát dolgozok-e, mint kellene, hanem, hogy azok az órák amikben teljes mértékben fókuszálok, minőségileg jobbak-e, mintha mennyiségben dolgoznék többet? Kipihenem-e magamat teljesen a munka végezte és a reggeli kezdés előtt?
Olyan helyen dolgozok, ahol számokban lehet mérni a teljesítményemet, mindenki látja mennyit, mennyi idő alatt és hogyan teljesitettem. Én is. Ez az elején stresszt okozott, megszólalt a belső énem, és jött a negatív gondolatokkal. Gyorsan el kellett hallgatttatnom, és a megoldásra fókuszálni. Sokszor követtem el hibát és követek el. De már kevesebbszer jön elő az a gondolat, hogy nem voltam elég jó. Inkább elfogadom, hogy hibáztam, ember vagyok, vannak rossz napjaim, mint mindenki másnak. Ilyenkor inkább megvizsgálom, mik voltak a körülmények, mi okozta, hogyan tudom a lehető legjobban megoldani a kialakult helyzetet, kijavítani a hibámat, és mit tudok tenni azért, hogy a jövőben ez ne forduljon elő.
Nevezd el a belső hangod!
Egy önfejlesztő meditációban kaptam azt a feladatot, hogy nevezzem el azt a hangot, ami a fejemben a negatív gondolatokat hozza fel önmagammal kapcsolatban. Az én hangom a “Bla Bla” nevet kapta. Sokszor csúszott ki a számon a “De hülye vagyok!” kifejezés, ami inkább azt az üzenet kellett volna hordozza, hogy ügyetlen voltam, kelekótya, vagy csak valamit elnéztem. Viszont ez a mondat sokszor rosszabb érzéseket keltett bennem, azt, hogy valóban hülye voltam. Ezen pedig változtatnom kellett. Amikor BlaBla “megszólalt”, mindig hangosan ki kellett mondanom, hogy BlaBla maradjon csendben. Ez az első napon elég vicces volt, de azonnal érezhető volt a hatása a gyakorlatnak. BlaBla mintha tényleg le lett volna szólva, elhallgatott, és bennem sem jött elő a rossz érzet, ami előtte felmerült ezekben a szituációkban. Átfogalmaztam a negatív gondolatát egy jobban hangzóra. “Nahát, hibáztam, előfordul”. A belső hang a gondolatainkból táplálkozik, és nekünk kell átprogramoznunk, főleg ha a kezdeti években nem éppen azt az üzenetet mentette el magunknak, amiből építkezni tudnánk.
Ne hasonlítsd magadat másokhoz!
Ezt is évekbe telt megtanulni, és nem tűnt el teljesen, csak már kevesebbszer fordul elő, mint azelőtt. Arra fókuszálok, hogy magamat csakis magamhoz hasonlítsam. Teljesen felesleges magamat a szomszédhoz hasonlítani, vagy egy hírességhez, mert neki és nekem teljesen más a hátterünk, az élethelyzetünk, a személyiségünk. Nem nézhetek ki úgy, mint más, mert nem ugyanazok a szüleink. Más a “felszereltségünk”, így más eszközökkel dolgozhatunk egy-egy cél elérésén. Ezt el kell fogadnunk. De ez nem azt jelenti, hogy nem lehetünk sikeresek valamiben, amiben XY már sikeres. Sokszor nézegetem magasabb pozícióban lévő kollégák Linkedin profilját, vagy egyenesen meghívom őket egy kávéra (jelenleg e-meeting keretében), és megnézem, mit tanult, volt-e valami kurzus, tanfolyam amit elvégzett és többet adott neki, ami hozzásegítette, hogy ott legyen ahol. Hiszen én is kereshetek hasonlót, fejleszthetem magamat azokon a területeken, amik nekem még hiányoznak ahhoz, hogy előléptessenek, vagy abba a pozícióba kerüljek, amiben egy kolléga már ott van, de én még nem. Kérhetek visszajelzést a főnökömtől, hogy hogyan tudok bizonyos készségeket feljeszteni, vagy megszerezni. De minden esetben a tegnapi önmagamnál kell jobb legyek, nem az XY-nál.
Dolgozz azon, hogy jobb legyen!
Jobb lettem-e, mint voltam? Ha nem, akkor miért? Legtöbbször a válasz az, hogy nem dolgoztunk azon, hogy jobb legyen. Vagy nem eleget. Tennünk kell azért, hogy jobb legyen a jövőnk. De természetesen az sem mindegy mit teszünk. Tudnunk kell, mit szeretnénk elérni, és azért mit kell megtennünk. Ha nincs teljesen kialakult képünk arról, mit szeretnénk, gondolkodjunk el azon, mit nem szeretnénk. Az is segíthet, legalább abban, hogy kitaláljuk, megtervezzük, mit kell ahhoz tennünk, hogy amit szeretnénk elkerülni, az ne is történjen meg. Ha pedig tudjuk mit szeretnénk, egyszerűbb dolgunk van. Már csak kitartás kell. Nekem például már évek óta motoszkált a fejemben az a gondolat, hogy szeretnék jobban úszni. Több magántanárt megkerestem, aztán kifogásokat kerestem, hogy miért nem kezdtem el úszni tanulni. Igazából csak féltem, mert úgy gondoltam ciki felnőtt korban egy uszodában úszni próbálkozni, kapálózni a vízben. Aztán tavaly a körülöttünk lévő világ megváltozása többünkben kihozta azt az érzést, hogy merjünk még nagyobbat álmodni, és tegyük meg azt amit már rég szerettünk volna. Hetekig kerestem a megfelelő tanárt, de megérte. Néhány óra után már le is tudtam úszni a 25m-es távot, és már csak a technikámon kellett javítani. Miután a tanár minden órán videót késíztett, büszke szívvel nézegettem az első és utolsó óráim videóit. Leküzdöttem egy félelmet és jobb lettem valamiben. Csak így működhet.
Keress egy hobbit, vagy csináld amit szeretsz
Szeretem a munkámat, és az összes hobbimat, amit munka mellett végzek. De nem mindenki szereti a munkáját, és volt nekem is, amikor én sem szerettem. Kerestem egy hobbit, amit szerethettem helyette. Elkezdtem táncolni, és kemény munkával, de jó lettem benne. Vártam a munka végét, hogy mehessek a táncórámra. Feladtam a munkámat, hogy utazhassak, és ráébredtem, mennyire szeretek írni. Ha rossz kedvem van, írok, de ha jobb kedvem van, akkor is. Aztán sokszor csak visszaolvasom amit írtam, hiszen először mindent csak magamak írtam. Nem gondoltam, hogy azt majd mások elolvassák. Inkább csak azt szerettem volna, hogy magamat motiváljam. Ma pedig erre már egy tökéletes módszer lett. Sokszor visszaolvasom amit leírtam, és jobban is érzem magam tőle. Lehet, hogy nem mindenki szereti a munkáját, de szeretheti a hobbiját.
Légy szerény és büszke!
“Ha megdolgoztál a sikeredért, ha megdolgoztál az eredményedért, Ha tudod, hogy saját magadnak, a csapatodnak, a munkádnak, a tehetségednek köszönhetően értél el valamit, akkor semmi baj nincs azzal, sőt! Kell, hogy megveregesd a saját válladat. Kell, hogy azt mond: “Gyerekek! Megcsináltam!“. “ – D. Tóth Kriszta – Az álomötleted megvalósításáról
Néha az motivál minket, hogy extra pénzt keressünk, néha a megélhetésünkhöz nem elég az, amit a teljes állás fizet. Mindenki más céllal vállal másodállást, vagy 1-1 extra munkát kiegészítésként. Én is mindig más céllal vágtam ezekbe bele; volt, amikor nem volt teljes állásom, csak ez; és volt, amikor a teljes állás nem fizetett annyit, hogy minden kiadásomat fedezze.
Diákként a középiskolában kezdtem el dolgozni, korrepetáltam matekot és angolt, újságot hordtam a faluban, vagy szórólapokat, utasszámláltam a buszon, voltam ruhaboltban leltáros, festettem falat, dolgoztam pénztárosként, voltam árufeltöltő, fordítottam szöveget angolról magyarra, igazából mindent elvállaltam amit a diákmunka-szövetkezet felajánlott, és éppen ezért hívtak fel többször. Kellett a pénz és azt kell mondjam: Nem semmi tapasztalat volt!
Az egyetemen is vállaltam diákmunkákat, de ekkor már irodában dolgoztam adminisztrátorként. A legizgalmasabb és legérdekesebb mellékállásaim később jöttek; egy részük amikor már teljes állásom volt, és a diákhitelem törlesztéséhez szerettem volna egy kis pluszt keresni; mások pedig akkor, amikor Ázsiában voltam. Bár nem biztos, hogy mindegyikre emlékszem, a legizgalmasabbakat elmesélem, és azt is, hogyan jutottam ezekhez a munkákhoz.
Termék reklámhang
Ezt a lehetőséget a közösségi média egyik csoportjában találtam, már külföldön éltem, és magyar anyanyelvű személyeket kerestek. Két hangmintát kértek, felolvastam egy viccet és egy komolyabb gazdasági szöveget a telefonomon, és elküldtem a cégnek. Nem sokkal később értesítettek, hogy az ügyfelük engem választott. Egy hangstudióba kellett mennem felolvasnom egy féloldalas szöveget, amit előtte nap elküldtek. Tíz perc alatt felolvastam, és ezért körülbelül 6500 Ft-ot fizettek. Nagyon élveztem az egészet, olyan volt a studió, mint amilyet előtte csak a filmekben láttam. Egy üveg választott el a technikusoktól, fejemen egy fejhallgató, ezen keresztül kaptam az utasításokat, illetve a visszajelzést. Bár ilyen állást nem hirdetnek mindenhol, hangstúdiók mindenhol vannak, és több helyre is elküldhető a hanganyagunk, ha van. Nézhetünk felolvasós munkákat is, a hangmintát pedig az okostelefonunkkal is felvehetjük.
Szavak felolvasása
Egy szoftverfejlesztő cég hangfelismerő programjához kellett különböző szavakat felolvasnom kétszer is. Ezt a lehetőséget a Workmarket oldalon keresztül találtam, ahol kapcsolatba kerültem egy AI (Artificial Intelligence = Mesterséges intelligencia) céggel, akik közvetítő szerepet töltenek be. Szóval közvetítőn keresztül eljutottam egy másik közvetítőhöz, hogy otthon ülve fejhallgatóval a fejemen szavakat olvashassak fel, és mindezért körülbelül 20 USD-t, azaz 6300 Ft-ot fizettek. Kényelmes volt, adtak egy határidőt, és azon belül bármikor elvégezhettem a munkát. A nehézség az volt, hogy csak egy lehetőségem volt felolvasni a szavakat, utána automatikusan elküldte az online felület, amin keresztül dolgoztam. Utána lellenőrizték a felolvasott hanganyagot, és csak akkor fizettek, ha a minősége elérte a 80%-ot. Ezért mielőtt az online felületen rákattintottam a felvétel gombra, felolvastam a szavakat magamnak, hogy halljam, akad-e bármilyen gondom a kiejtéssel. Magyar szavak voltak, dehát sosem tudhatod.
Trágár szavak listája
Talán az egyik legfurcsább munka, amiért valaha nekem fizettek. Ho Chi Minh városában találtam ezt a munkát, magyar anyanyelvű személyt kerestek, akinek van laptopja. A világ másik végén? Igen, rám illett a leírás, jelentkeztem, majd egy kávézóban találkoztam a weboldal-tulajdonossal, akinek egy tiltószó-listát kellett készítenem, hogy a nem túl kedves kommentek ne jelenjenek meg automatikusan az oldalán, hanem automatikusan legyenek kiszűrve, így baba-, és családbaráttá téve az oldalt. Ő ugyebár nem tudott magyarul, így a feladatom az volt, hogy különböző káromkodásokat gyűjtsek. Minél többet olvastam trágár szavakat, annál több jutott eszembe, ami miatt kissé rosszul is éreztem magam. Ezért 7000 Ft-ot fizettek óránként, és három órát dolgoztam a lista elkészítésén. Vietnámi keresetekhez képest is rengeteg pénz volt, hiszen akkor angol tanárként körülbelül 5000 Ft-ot fizettek óránként, ami az egyik legjobban kereső állásnak számított Vietnámban. Ezt a munkát is a közösségi média egyik csoportjában találtam.
Mire lehet jó egy rakás blokk? Szövegfelismerő-szoftver fejlesztéséhez. Lefotóztam a blokkokat, és felöltöttem egy oldalra, blokkonként 1 USD-t azaz körülbelül 310 FT-ot fizettek. Ezt a munkát inkább kíváncsiságból csináltam, egy órát töltöttem a feladattal és körülbelül 2000 FT-ot fizettek. Ezt is, és a hanganyagok legépelését is a fennt említett közvetítő oldalon találtam. Az audió-legépelés egy nagyobb projekt része volt, 10-30 perces hangfájlokat kellett egy online felületen legépelnem, nagyon nagy pontossággal (másodpercre pontosan) és tökéletes helyesírással. Ehhez egy magyar nyelvi tesztet kellett kitöltenem, ami talán a 9 év külföldi tartózkodásnak köszönhetően, de éppen csak elérte a 80%-ot. Őszintén szólva az angol tesztem jobban sikerült… A lényeg, hogy átmentem, utána a projekt alatt már jobb eredményeim voltak. A szövegek viszont mindig megleptek: volt egy ebédelő bácsi, aki az ebédjéről beszélt; valaki, aki gombászni ment; filmelőzetes, kibeszélő-show jelenet, filmsorozat részlet, meditáció, autóbemutató, zeneoktatás, és még sorolhatnám. Valamiért nagyon szerettem ezt a munkát, otthon ültem, akkor csináltam, amikor épp volt rá időm, ha 10 percet, akkor annyit, ha egy órát, akkor egy órát gépeltem. Ezért a munkáért körülbelül 5600 Ft-ot fizettek óránként.
Titkos vásárlás és kérdőív-audit
Magyarországon is bárki lehet titkos vásárló. Bár nekem az ilyesmi sosem ment igazán, nincsenek színészi képességeim, sőt, inkább anti-színészi képességeim vannak, azért még a múlt hónapban kipróbáltam egy ilyet. A cégnek egyébként részmunkaidőben dolgozom, de igazából nem mindig van munka, főleg mostanában. Kérdőíveket szoktam nekik ellenőrizni, ami elég kényelmes munka, otthon ülve elvégezhető, de nagy odafigyelést igényel és türelmet. Nem fizet úgy, mint a fennt említett munkák bármelyike, de itt is te döntöd el, mennyi időt fektetsz bele és ezáltal mennyit keresel, vagy nem keresel semmit. Projekttől függően, vagy kérdőívenként, vagy óránként fizetnek. Bár jelenleg éppen egyik sem, mert leálltak a titkos vásárlók és nincs kérdőív, amit ellenőrizhetnék. Éppen ezért a múlt hónapban, amikor felmerült, hogy titkos vásárlást kellene csinálni, azonnal elvállaltam. Egy szemüvegbe épített kamerával kellett a reptérről a belvárosba utazni kétszer, turistának adni ki magam, és megnézni, valóban túlszámlázzák-e az utat a taxisok. Hát igen, nagyon is. Bepakoltam a kisbőröndöt értelmetlen dolgokkal, hogy legyen valami súlya, kimentem a reptérre, leengedtem a hajam, hogy eltakarja a szemüveg kábeleit, előkészültem a mosdóban, majd indultam is taxit fogni. Bár én végig izgultam, megcsináltam a munkát, amikor visszadtam a szemüveget a projekt menedzsernek, mondtam, hogy inkább maradok a kérdőív ellenőrzésnél, otthon, kényelmesen, nyugodtan. Az egyetemen is én izzadtam, amikor a mellettem ülö puskázott a vizsgán. Sajnos ezekben a dolgokban nem vagyok jó. De lett videó, kitöltöttem a kérdőívemet (a taxissal és az utazással kapcsolatos kérdések voltak benne) és körülbelül 30.000 Ft-ot kerestem a két titkos “vásárlással”. Ebbe számoljuk bele, hogy el kellett menni a szemüvegért az irodájukba, ott volt egy 20 perces eligazítás. Otthonról eljutni a reptérre körülbelül 30 perc volt, onnan a belvárosba taxival szintén 30, majd körülbelül 30 haza. Utána ki kellett tölteni egy kérdőívet, minden út után egyet, az körülbelül 15 perc volt. Ha beleszámoljuk még, hogy visszavittem a szemüveget, akkor összesen körülbelül 4 órát töltöttem ezzel a feladattal, így sem rossz egy hétvégi plusz bevételnek. Szoktam kapni emaileket otthoni titkos vásárlásokról is, így akit érdekel, nyugodtan regisztrálhat az oldalukon.
Cicaszitterként Ho Chi Minh városban?
Talán a nyitottsággal együtt járt, hogy egyik plusz munka vonzotta a másikat. Voltam statiszta egy vietnámi videóklipben, de régen egy magyar kórház-sorozatban is. Tanítottam angolt a falumban, mikor középiskolás voltam, de felnőttként vietnámi magán-, és állami iskolákban is. Vigyáztam gyerekekre főállásban Zürichben, de mellékállásban Prágában is. Prágában pedig több helyen is, mert továbbajánlottak. Amikor pedig meghallották, hogy sakkozni is tudok, már sakkot is tanítottam.
Statisztaként egy videóklipben?
Nagyon hálás lehetek azért, hogy már nem a megélhetésemért vállalom el a plusz munkákat, hanem kíváncsiságból, illetve azért, hogy a komfort zónámból egy kicsit kikerüljek. Mint a titkos vásárlással. Voltak munkák, amikért nem is fizettek, illetve inkább mindkét fél jól járt valamivel, ilyen volt a cicaszitterkedés Vietnámban. De volt olyan is, hogy kuponokat kaptam egy interjúért cserébe. Valami mindig jött, és adott valami extrát az életembe. Mindenből tanultam valami újat, másokról, vagy éppen magamról. Úgy érzem, nagyon szerencsés vagyok, hogy ennyi mindent kipróbálhattam, és egy kicsit úgy érezhettem, polihisztor vagyok. Az biztos, hogy sosem tudhatom mi jön holnap, de abban már biztos lehetek, hogy mindig lesz valahogy.
Már szinte minden ismerősöm volt tesztelni. Egymásnak adtuk át a tudnivalókat, elérkezett a „New Norm” azaz az „Új Norma” ideje, maszkban utazunk, kikerüljük az utcán szembe jövőt, de azért elmegyünk sörözni a barátokkal, mert egyébként túl unalmas lenne?
Egyszer lent, másszor fent. Mondják. Csak amikor lent vagyunk, nem látjuk, hogy mikor is leszünk már fent, aztán mikor fent vagyunk, elfelejtjük milyen is lent. Először csak meghúztam a csuklómat egy rossz mozdulattal a tollasozás közben, aztán karanténba kerültem, és végül napokig melegvizem sem volt. És én ezen egyáltalán nem szomorodtam el.
Amikor elmentünk a barátokkal vacsorázni, az volt a gondolatmenetünk, hogy „De jó lesz, eszünk valami finomat”. Nevetgéltünk, sztorikat meséltünk, mintha minden teljesen rendben lenne. Aztán másnap kaptam egy hangüzenetet, hogy az egyikünk beteg lett, később pozitiv lett a koronavírus tesztje is, ezért mindenkinek tesztelnie kell, vagy izolálni magát. Hát az utóbbit választottam, mivel annyi rossz történetet meséltek a tesztelésről. Persze mindenki ment mindenfelé, inkább teszteltek, én meg letöltöttem egy applikációt, és napi többször meditálni kezdtem.
„Már három napja meditálok” – meséltem a többieknek. Kinevettek. Hm, három napja? Valóban nem sok, de valahol el kellett kezdenem. Az egyik ismerősöm ajánlására az Insight Timer applikációt választottam, amin rengeteg meditációt lehet meghallgatni, illetve motivációs verseket, nyugtató zenéket, mindezt ingyen. A vezetett meditációk angol nyelven vannak, de szerintem már a sok nyugtató dallam miatt is megéri letölteni az applikációt.
Egyébként a tesztelés nem olyan rossz, mint mesélték. Lehet, hogy az egyperces légzésgyakorlat is segített, amit a sorban állás alatt csináltam, hogy nyugodt maradjak a mintavétel közben. De ha odakerülnél te is, hogy tesztelned kell, ne aggódj, vegyél egy mély levegőt: „Menni fog!”
Volt egy félbehagyott Coursera kurzusom is „The Science of Well-Being” vagyis „A jóllét tudománya”, amit még májusban kezdtem el, 10 hetes kurzus, és valamiért a második héten lemaradtam. Úgy gondoltam megvan a remek alkalom, hogy ebbe is újra belevágjak, így újra elkezdtem a Yale professzornő, Laurie Santos videóit nézegetni. Aztán újra rájöttem, mennyire is jó ez a tanfolyam.
“Nem változunk egyik napról a másikra, nem leszünk boldogok holnap, mert ma eldöntöttük.
De ha teszünk érte, ha meg akarjuk magunkat ismerni, azt az embert akik vagyunk, akivel a legtöbb időt töltjük, akkor közelebb kerülünk a saját boldogságunkhoz.“
A videók angolul vannak, de lentebb írok majd egy ajánlót a könyvekhez, amik a témába beleillenek. A kurzus alatt leginkább arra mutatnak rá, hogy mennyire nem tesznek boldoggá minket azok a dolgok, amiket akarunk, és mennyire félre-gondoljuk azt, hogy mi is fog boldoggá tenni minket. Természetesen nem a tárgyak vásárlása, és a jobb fizetés is csak idő kérdése, és megszokjuk, vagyis többé már nem tesz minket boldoggá. Hiszen majd többet akarunk. HR-esként dolgozom mióta elhagytam az egyetemet, és bár nem ez volt a tanulmányaim középpontjában, ebben érzem magam jól. Láttam és látom az emberek fizetését, és nekem nem mutat sokat, hiszen sokszor azt is láttam, mi van mögötte. A karácsony előtti időszakban a legjobban keresők között is sokan előleget kértek, sorban jöttek a hiteligazoláshoz kitöltendő formok, és a stressz az arcokon. Vagyis kereshetünk milliókat, ha azt nem tudjuk beosztani, jól elkölteni, és kereshetünk sokkal kevesebbet is, ha mellette nem vágyunk drága tárgyakra és az élmények, a barátok társasága boldogabbá tesz bennünket. Egy évig utaztam egy 11 kg-s hátizsákkal, amiben nem volt sok ruha, és valóban, Ázsiában meleg volt, de amire rájöttem, hogy nem a drága dolgok és a tárgyak birtoklása fog boldogabbá tenni, hanem az élmények. Egyelőre az ötödik héten tartok, de szeretném végigcsinálni a tanfolyamot, rengeteg ötletet nyerhetek belőle.
Miután online bevásároltam, és rengeteg jó programot terveztem magamnak a karantén időszakomra, elromlott a bojlerem. Szegény embert az ág is húzza. Hát ebben az időszakban természetesen a szerelő is csak pár nap múlva tudott jönni, így megoldást kellett találnom. Egy vödörbe öntöttem melegvizet, és nomád módon ugyan, de „letusoltam”. Eszembe jutott, hogy Ázsiában milyen sokszor „fürdöttem” így, sőt még békás esővízben is.
Én már semmin nem akadok ki?
Nem mintha hiányolnám a felesleges idegeskedést, és a stresszt, megnyugtató, hogy a komfortzónám akkora körre megnagyobodott, hogy már nagyon sok apróságon fenn sem akadok. Anyukám azt mondta, én már a jég hátán is megélek. Hát azért ott lehet nem.
Pénteken reggel a klinikánál kezdtem a napom, a sátornál nagyon sokan álltunk sorban már fél 9-kor, egymástól 1,5 méter távolságban, maszkban. A várakozás gyorsan telt, vittem egy könyvet, illetve hallgattam pár meditációt. A mintavétel gyors volt és már mehettem is haza dolgozni. A tesztem végül negatív lett, és volt is egy megérzésem, hogy az lesz. Ettől függetlenül nagyon vártam az sms-t másnap. Megkönnyebbültem és egy kicsit aggódni is kezdtem. Ugye nem fogom abbahagyni azt a sok jót, amit a karantén alatt elkezdtem?
Ez csak rajtam múlik, és azon, mivel szeretném az időmet tölteni.
Lent vagy fent? Attól függ, honnan nézzük.
Bárhol is legyél, gondolj arra, hogy minden rajtad múlik, a hozzállásodon és a nézőpontodon!
Nem csak a jelenlegi helyzetben, de úgy általában is vannak olyan napok, amikor nincs kedvünk, energiánk kimozdulni, mégis szeretnénk valami érdekes programot találni otthonra. Erre az esetre, illetve csak úgy magunknak, hogy vidámak maradjunk, gyűjtöttem össze néhány ötletet.
Mit csinálnak most a pingvinek, koalák, pandák? Lessünk be a világ állatkertjeibe élő kameráikon keresztül, hogy megtudhassuk!
Látogassunk el a Van Gogh múzeumba Münchbenben, a Berlini Nemzeti Galériába, vagy 32 másik híres múzeumba/galériába itt.
Minden álmunk, hogy élőben láthassuk az északi fények ragyogását? Izelítőül megnézhetjük élőben minden este itt. A kamera a kanadai Churchill városában, a Manitoba régió északi részén található.
“Az egyikből rájöttem, hogy nem akarok a multis világban dolgozni, a másikból pedig, hogy utazni akarok…” – így kezdődött minden kicsit több mint egy évvel ezelőtt. Felmondtam a munkahelyemen, elutaztam Vietnámba önkéntesnek, majd egy év után visszatértem és ma is egy multiban dolgozom. Miben más ma az irodában ülnöm ma, mint mielőtt Ázsiába mentem? Soha ne mond, hogy soha?
Gondolkodásmód.
Egy év utazás, felfedezés után visszaültem az irodai székbe, hogy egy időre letelepedjek, biztos hátterem legyen és gondoltam kipróbálom mi változott. A hozzáállásom, a reakcióim, a gondolataim. Kiteljesedett a pozitív gondolkodásmód, amit annak köszönhetek, amin keresztül mentem. Nem szálltam meg luxus szállodákban, “fapados” helyeken laktam, helyiekkel, nem utaztam luxus autókban, egyszerű, és sokszor borzalmas járművekkel utaztam mindenhol. Láttam egy olyan világot, ami által megértettem azt, hogy mi itt mennyire szerencsések vagyunk. Miközben másoknak fele annyi pénzük vagy tárgyuk sincs, mint nekünk, ők legalább kétszer olyan boldogabbak mint mi. A gondolkodásmódhoz hozzátartozik a stressz elengedése, ami többek között azt is jelenti, hogy ha a 8 órás busz 10-kor érkezett meg, mosolyogtunk egyet, hogy legalább jött busz. Eközben a reggelente 2 percenként járó metróra úgy szaladnak az emberek Prágában, mintha az utolsó esélyük lenne arra, hogy a közeledő Apokalipszis elől elmenekülhessenek. Ha valóban ezen múlik a nyugalmuk, keljenek fel 15 perccel korábban. Én ha már később indultam, már úgyis elkések, majd tanulok belőle, elnézést kérek, és megpróbálok kialakitani egy szokást, hogy ez legközelebb már ne forduljon elő.
Túlgondolás.
Júniusban kezdtem az új munkahelyemen, nem volt egyszerű a beilleszkedés. Azonban hamar feladni sem akartam, nem a szokásom. Bár az első hetekben nehezen ment az egész napos koncentráció, lassan visszaszoktam a nyolc órás munkahétbe, és a lehető legtöbb dolgot próbáltam belevinni a mindennapjaimba. Először csak sodródtam az árral, de később már átvettem az irányitást, és egy megváltozott gondolatmenettel rengeteg lehetőséget nyitottam meg magam előtt. Amikor elfáradtam, pihentem, amikor stresszes voltam meditáltam. Régebben sokat stresszeltem, de megváltoztattam a “Mi lesz ha” kérdésre a választ. Belegondolok a legrosszabb végkimenetelbe, és rájövök, hogy az annyira egyébként nem is rossz. Mert mi lesz, ha a munkában elrontok valamit? Szerencsére nem vagyok sebész, csak e-maileket irkálok egész nap, ezzel nem árthatok senkinek. Ha sok e-mailem van, akkor lesz aki később kap választ, tőle elnézést kérek. De emiatt miért stresszelném magam?Meg kell találni a fontossági sorrendet, és az első az egészség. A jó alvás, egy finom étel, mosoly, nyugalom, ez csak akkor lehetséges, ha a stresszes szituációkra másképp gondolunk, ha egy kicsit távolabbról nézzük. Valóban olyan fontos ez?
“Semmi sem olyan fontos az életben, mint ahogy azt akkor hiszed, amikor arról gondolkodsz.” Daniel Kahneman
… vagy ahogy a bátyám szokta az üzenetben küldeni “Nyugi.”
Zürich, Svájc
Persze könnyű mondani, nyugalom, meditáció, mindenki más, és mindenkinek más működik, de az biztos hogy tennünk kell a változásért. Októberben “sikerült” elérnem egy pontra, amikor úgy éreztem, hogy levegőre van szükségem, sok volt a munka, és megtettem amit tudtam, de energiát kellett gyűjtenem valahonnan, ezért hirtelen felindulásból elutaztam Svájcba, hogy meglátogassak néhány rég nem látott ismerőst. Annyira ismerem magamat, hogy tudjam, a hegyek, a tó, a természet, Uetliberg, mind-mind lélek-nyugtató hatással vannak rám. Pénteken este vettem meg a jegyet Szombat reggelre, vonat-busz, mindösszesen 35 euróért egy útra, szükségem volt a levegő változásra.
Uetliberg kilátás és a Zürichi tó
Az egészből a tanulság, hogy ha érezzük, hogy kell a változás, tegyünk érte. Kisebb, nagyobb, mindenkinek más működhet.
Elengedés.
A metró, ami szemünk előtt ment el, már elment. A munka, amit nem kaptunk meg, már nem kaptuk meg. Jön a következő metró, és lesz egy másik munka, amit megkapunk. Nekem segített, hogy egy kicsit visszaléptem.
Tegnap rossz anyagot küldtem az egyik dolgozónak, de az már tegnap volt. Már elküldtem, már elolvasta. Elnézést tudok kérni, elküldeni a jó információt, és legközelebb jobban odafigyelni. Mi mást tudnék tenni? Ami már megtörtént, azon nem tudok változtatni, de a reakciómon igen, mert lehetek nagyon ideges, és mondogathatom magamnak, hogy milyen buta voltam, de az nem fog segíteni. Biztosan volt valami oka, tanulnom kell belőle és továbblépni, semmiképpen sem hibáztatni magamat. Ezen dolgozom folyamatosan, illetve a változáson, hogy idén, bölcsebben, több energiával, kidolgozottabb és megvalósítható tervekkel, nagyobb mosollyal és még több pozitív gondolattal beléphessek a harmadik X-be.
“A tegnap történelem. A holnap rejtély. A mai nap: ajándék” Eleanor Roosevelt
Kudarcok és sikerélmények a végső sikerig – Hogyan szoktam le a dohányzásról?
Gondolj egy sikerélményre.
Legyen nagyobb, legyen kisebb. Bármi.
Sikerült reggel időben elindulnod? Átmentél egy vizsgán? Előléptettek? Sütöttél egy finom sütit? Eljutottál álmaid városába? Az élet tele van sikerélményekkel, amelyeket magadnak köszönhetsz! Gondolj a jövőbeli nehézségekre azzal a gondolattal, hogy már mennyi mindent elértél és véghezvittél az életedben!
Legyőzni a lehetetlent. Legalábbis pár éve még a lehetetlennek neveztem. Azt mondtam magamnak, hogy megpróbáltam, nem sikerült. Többször. Nem ment. Sokan voltak körülöttem dohányosok, és ők természetesen nem támogattak. Nyolc év után mégis letettem a cigit. A következő történet nem arról szól, hogy hogyan tedd le a cigit, ha dohányzol, hanem arról, hogy mindent elérhetsz az életben, ha van benned kitartás és akaraterő.
Én sem értem miért lettem dohányos, és nincs is sok értelme az okokat keresni. A szüleim dohányoztak, ettől függetlenül és nem terveztem követni a példájukat egészen húsz éves koromig, amikor ez csak úgy megtörtént. Gyorsan váltam dohányossá, és évekig nem zavart. Aztán az ötödik évben már azért kezdett zavarni, mert szerettem volna minél többet mozogni, egészségesebben élni, de ez valahogyan nem fért össze a dohányzással. Ideje volt leszokni, és természetesen újévkor megfogadtam, hogy ennyi volt. Néhány hétig tartott, utána visszaszoktam. Nem használtam semmit, nem volt helyettesítő tevékenység, dohányzás naplót vezettem egy hétig, hogy megfigyeljem miért cigizek, aztán egyszer csak eldöntöttem, hogy mától már nem gyújtok rá.
Egy évvel később kórházba kerültem egy fertőzés miatt, és adódott egy újabb alkalom, hogy letegyem a cigit. Mivel nehezen jártam, nem tudtam elhagyni a kórházi ágyat, így elkezdhettem a dohánymentes életet.
Néhány hétig.
Megint.
Milyen bosszantó, amikor már másodjára is megbuksz egy vizsgán! Hát a akkor sem adtam fel! Újabb és újabb ötleteim lettek. Vettem Nikotinos rágót, de csak arra volt jó, hogy feltűnően jobb kedvem legyen. A Nikotinos rágóban ugyanis annyi volt a Nikotin, hogy kellemesen lenyugtatott és fülig érő mosollyal pötyögtem a laptopomon.
A lényeg az volt, hogy ne adjam fel.
A nyolcadik évben már csak néztem, ahogy cigizek. A változásnak egy fontos pillanata, amikor ember rájön, hogy nem elégedett önmagával. Elkeseredtem. Nem tetszett, amit láttam. Ezért többet cigiztem. Még szomorúbb lettem, és még többet cigiztem. Belekerültem egy ördögi körbe és nem tudtam, hogyan fogok ebből kikerülni.
Aztán jött a gondolat, hogy felmondok a munkahelyemen, és ez a gondolat akármilyen ijesztő is volt, csodálatos érzéssel töltött el. Azon a napon, amikor ezt eldöntöttem, mosollyal az arcomon feküdtem le aludni. A felmondás mellett sok új gondolat fogalmazódott meg bennem, tervezni kezdtem, ötleteltem arról, mit fogok csinálni és ez jó érzéssel töltött el. Tudtam, hogy a terv része lesz az is, hogy letegyem a cigarettát, de nem tudtam, hogyan csináljam. Eddig minden próbálkozás megbukott, mi legyen a következő módszer?
Nem tudtam.
Aztán egyik este volt egy álmom.
Álmomban konkrétan eldobtam a cigit.
Tisztán emlékszem erre az álomra, és úgy gondolom egy üzenet is volt magamnak. Másnap reggel kimentem a villamoshoz és elhagytam a reggeli cigit. A szokásosat, amit a lakásomtól a villamosmegállóig szívtam. Aztán a másodikat, amit a metrótól a cég bejáratig. Megittam az első kávémat, és nem mentem ki utána cigizni. Emlékszem az első nap milyen nehéz volt, egy tréningen vettem részt, és a szünetben láttam, ahogy a dohányosok összegyűlnek, és mint az ezeréves barátok kimennek rágyújtani. Ott akartam lenni. Érdekelt, mi lehet a téma, nem akartam lemaradni, benn akartam lenni a VIP körben. Míg ők nevetgélve kimentek, én végig ültem egyedül a szüneteket. Egyedül. Kimaradtam.
A nap végén hazamentem, bámultam ki az ablakon, és letöltöttem egy App-ot, a Kwit-et.
Az első két hét nagyon nehéz volt volt. Azt mondták majd felszedek pár kilót, mert ez lesz a helyettesítő tevékenységem. A kollégám, akivel lejártam cigizni, megszólta, hogy már nem megyek vele.
“Hát, miattad egyedül kell lemennem!”
– mondta többször is haragosan, próbálta viccesen, de inkább zavaró volt.
Más sikere nem a mi kudarcunk. De ha a másik sikeréhez akár csak egy jó szóval is hozzájárulunk, akkor már részese lehetünk valaki sikerének.
Amikor felmondtam, még több rosszalló kommentet kaptam: “Leszokik a dohányzásról, most meg felmond” – túl sok volt a változás. Minden egyszerre jött. Nem ittam alkoholt hetekig, hogy könnyebbé tegyem a leszokást, a kávét viszont nem hagytam el. Mindig volt víz az asztalomnál, vagy a táskámban, ha cigizni szerettem volna, csak ittam egy nagy pohár vizet. Aztán teltek a napok, és az applikáció szorgalmasan számolta az órákat, a napokat, az el nem szívott cigiket…
Mindenből volt egy első. Egy első kint töltött este a barátaimmal, amikor nem gyújtottam rá, az első pohár bor, az első hazalátogatás, az első kártyázás az otthoni barátaimmal, akik mind cigiznek…
Aztán jött az utazás. Három hónap után egy vietnámi diszkóban megkértem az egyik ismerősömet, hogy adjon egy slukkot, ami után tíz percig könnyezve köhögtem. Akkor jöttem rá, hogy mennyire nincs szükségem a cigarettára, megkönnyebbültem, megszabadultam egy régóta tartó rossz szokásomtól.
Még egy év után is törtek rám álmok, amelyekben dohányoztam. Már tudom, hogy ez csak a leszokás része, az agyamnak is le kell szoknia, és az hosszabb idő, mint a fizikai leszokás. Hosszú utat tettem meg addig, amíg végül letettem a cigit, de megcsináltam.
Nekifutottam párszor, és el is buktam párszor.
Viszont mindig tudtam, hogy újra fogok próbálkozni.
“A rombolás áldás, mert az egyetlen út az újjáépüléshez.” — Ízek, Imák, Szerelmek c. film —
Reprezentációs ház (Prága)
Az újrakezdés egyfajta rombolás utáni újjáépülés, amelyet mindenki máshogy él meg. Azt jelenti, hogy előtte ott valamit elhagytunk, részese voltunk egy nagy változásnak, amelyet vagy mi okoztunk, vagy csak megtörtént. Legutóbb Kambodzsából kerültem Prágába, most Indiából…
Körülbelül tíz évvel ezelőtt megismertem egy magyar anyukát, akiknél vigyáztam néha a kisbabára. Akkoriban költöztem a fővárosba. Elmesélte, hogy milyen nehéz volt neki új életet kezdeni, amikor vidékről a fővárosba költözött. Elmondta, hogy kapott a szüleitől egy üres lakást, és mivel tudja, milyen érzés új életet kezdeni egy bútorok nélküli lakásban, így szívesen nekem ad pár bútort, hiszen ők a férjével pont ezek lecserélését tervezik. Bár gyönyörűek voltak a bútorok, közel sem jártam egy saját lakáshoz. Ő pedig egyáltalán nem gondolta magát szerencsésnek, sőt, kudarcnak élte meg azt, hogy CSAK egy bútorozatlan lakást vettek neki a szülei. Minden hozzáállás kérdése, és nem csak úgy mondják, valóban így van. Mindenkinek más az újrakezdés, hiszen mindenki mást visz magával egy új élethelyzetbe. Sokszor újrakezdtem az életben (sokszor más országban), és eddig mindig valahogy könnyebb volt. Egy év utazás után ismét belevetettem magamat a multik világába, hogy a kalandvágyó személyiségemet össze tudjam egyeztetni a karrierista természetemmel.
Az elhatározás
Körülbelül egy évvel ezelőtt tettem meg Észak-Dél Vietnám útvonalát a hátizsákommal, és hosszú távú tervek nélkül, de annál boldogabban sodródtam az árral. Apró élményekben találtam meg a sikereimet, miközben egyre több fantasztikus emberrel ismerkedtem meg az úton egyre több csodálatos kalandot átélve. Az egyik élményem volt a cica-szitterkedés, amelynek köszönhetően kétszer – összesen 4 hetet – lakhattam egy modern háromszobás, medencés lakásban Ho Chi Minh városban.
A tulajdonosokkal megegyeztünk, hogy június közepétől 7 héten keresztül megint vigyázok a kis Sylvie cicára. Az eredeti terv szerint tehát májusban itthon lettem volna Európában, aztán pedig repültem volna vissza Vietnámba. Aztán jött a kérdés a fejemben: Minek? Az angol tanítást akkor élveztem a legjobban, amikor önkéntesként csináltam, a helyettesítések stresszesek voltak, és nem tudtam magamat hosszú távon ebben a pozícióban elképzelni. Szükségem volt egy kis állandóságra, változásra, megszólalt a belső hang: Itt az ideje egy kicsit hazamenni.
A tervezés – az első lépés
A tervezés párhuzamosan zajlott a kivitelezéssel. Először is le kellett mondanom a cica-szitterkedést, aztán haza kellett repülnöm Európába. A Vipassana meditációs tréning után április utolsó napján fájó szívvel elhagytam Indiát. Az Etiópiai légitársasággal repültem Bécsbe mindösszesen 91 ezer forintért, ebbe beletartozott egy 10 órás layover Addisz-Abeba repterén. A repjegyek nézegetve Budapestre a legolcsóbb jegy 160 ezer körül mozgott, így megnéztem Mumbai-ból hová lehet repülni a legolcsóbban szinte bárhová Európába, ahonnan már egy busszal, vonattal is hazajutok. Így kerültem Etiópiába.
Addisz-Abeba repterén láttam egy félretolt kiégett repülőt – kereshetnének egy új marketingest -, aztán háromszor körbejártam az egészet (nem volt túl nagy), hogy találjak egy működő konnektort. Internet néha volt, legtöbbször nem, kártyával nem lehetett fizetni, az étteremben pedig rideg kiszolgálás, érdektelen eladók, felszolgálók fogadták a turistákat. Naivan bementem egy szuvenír boltba, majd meglátva a 12 dolláros hűtőmágnest lassan, de biztosan elhagytam az árusító helyet. A reptérről bővebben Vándorboy oldalán olvashatunk.
Éjfél után indult a repülőm Bécsbe, addigra már nagyon fáradt voltam, így életemben először megtörtént, hogy felszállás előtt elaludtam a repülőgépen.
Pokorny Lia: Dolgok, amikért érdemes élni – egy volt a “repülőgépen felszállás előtt elaludni”
Amikor felkeltem, már nagyon rázkódott a gép, én pedig majdnem leestem az ülésből, és csak egy kérdés fordult meg a fejemben: Nem úgy van, hogy felszállás előtt a légiutaskísérő végigsétál és megnézi, hogy mindenki be van-e kötve?
15 eurórért utaztam Bécs-Szeged vonalon Flixbus-szal, és volt elég időm, hogy az Etióp főváros élményét halvány emlékké alakítsam – vagy legalábbis, hogy megpróbáljam.
Az átmenet
Ne felejtsük el, hogy az újrakezdés elején mindig van néhány hét átmenet. Ez az időszak lehet a legnehezebb a kivitelezésben, de mindig arra kell gondolni, hogy milyen jó lesz majd utána, amikor már belerázódtunk az új élethelyzetbe. Legyen az többé-, vagy kevésbé megszokott, legyünk kissé, vagy jobban tapasztaltabbak benne, a lényeg, hogy tudjuk Minden kezdet nehéz, később pedig már minden könnyebb lesz.
Nálam ez azzal kezdődött, hogy néhány hetet a családommal töltöttem, elláttam őket apró ajándékokkal – indiai édességekkel Guru Kripa boltjából, hűtómágnesekkel azokból az országokból, ahol jártam – , elmentünk színházba, mert bármilyen nehéz élethelyzetben legyen is az ember, a kikapcsolódás, a szórakozás fontos! Pokorny Lia előadásán (Dolgok, amikért érdemes élni c. darab) számtalan dolgot hallhattunk, amikért érdemes élni, én is elgondolkoztam, hogy engem mi motivál, illetve mik azok, amik nélkül el sem tudnám az életemet képzelni. Bár a darabban elég jól összeszedték az élet apró örömeit, én csak annyit tettem hozzá az egészhez, hogy milyen szerencsés vagyok az elmúlt pár hónapért, a kitartásért, az élményekért, az új barátságokért, na meg persze azért, hogy milyen gyorsan munkát kaptam Prágában (ismét).
A kidolgozás
Ha hátra dőlve lábat nyújtva tátott szájjal várjuk a sült galambot, nem fog a szánkba repülni.
“Ahhoz, hogy elérjük a várat, át kell úsznunk a vizes árkot.” — Ízek, Imák, Szerelmek c. film—
Mindenkinek mást jelenthet a kidolgozás, az én esetben először is munkát kellett találnom. Frissítettem a Linkedin profilomat, beleírtam az önkénteskedést az önéletrajzomba, majd elkezdtem munkákra jelentkezni. Néhány telefonhívás után pedig már el is kezdődtek a komolyabb interjúk, majd május 27-én megkaptam az első ajánlatot Prágából június 1-i kezdéssel. Nem hezitáltam, elfogadtam, költöztem. Bár a munkakeresés sokszor hónapokba is telhet, és a diploma megszerzése előtt valóban nehezebb is volt munkát találnom, próbáltam nyitott lenni a lehetőségekre, felkerestem a régi ismerősöket, elhíreszteltem, hogy munkát keresek. Természetesen az első munkanapon már azt számoltam hány szabadnapom maradt még utazásra idén, tehát nem tervezek otthon ülni a következő hónapokban. Most Prágai expat lettem, aki esetleg ide látogatna írjon nekem nyugodtan, ha pedig szívesen olvasnátok a városról, tavaly ajánlottam októberi hosszú hétvégére.
A jelen (a jövő gyermeke)
Nem terveztem konkrétan Prágába visszatérni, így alakult. Tudom, érzem, hogy van itt még tennivalóm, és ezért jöttem vissza. Találtam egy munkát, négy hét után már egy lakást is, a barátaim pedig már itt voltak. Így is nehéz volt az újrakezdés, de tudtam, hogy csak az első pár hét lesz ilyen, hiszen lassan visszarázódok. Nehéz visszaülni az irodai székbe egy év utazás után, de érzem a változást. A meditáció és az ottani tanítás segített abban, hogy nyugodtabban menjek be dolgozni, vagy kezeljem a kezdeti stresszt. Remélem nem fogom “csehül” érezni magamat, továbbra is álmodozó leszek, és erre biztatok mindenkit.
Talán nem kezdtél újra semmit mostanában, de gondolkozol rajta, hogy egy régi hobbit visszacsempéssz az életedbe? Hiányzik egy rég nem látott ismerős és ráírnál? Legyen a változás kicsi, vagy nagy, az, amit előidézhet, lehet sokkal hatalmasabb, mint gondolnád.
beszámoló a tíznapos Vipassana meditációs élményemről Indiában
Hogyan fejleszthetjük ki a tudatunk feletti kontrollt? Hogyan éljünk békében és teljes belső harmóniában? Hogyan váljunk erőssé ahhoz, hogy másokon is segíteni tudjunk?
Tíz napra beköltöztem egy Vipassana bentlakásos meditációs kurzusra a Dhamma Vipula meditációs központba Mumbai-ban, Indiában, hogy a fenti kérdésekre és még sok minden másra választ kaphassak. Fájdalmas volt testileg és lelkileg, mégis úgy érzem sok hasznát veszem majd a tanításoknak a mindennapokban.
Miről is van szó?
Ne gondoljuk, hogy tíz nap csendes pihenésről van szó!
“a 10 napos tanfolyam elvégzése meglehetősen komoly fizikai és mentális igénybevételt jelent” —dhamma.org—
Mielőtt jelentkeztem, rengeteget olvastam a technikáról, mindenhol említették a fájdalmas élményt a sok pozitívum mellett. Mivel a fájdalomtól nagyon féltem, így egyszer már meggondoltam magamat, miután bekerültem egy kambodzsai kurzusra, de mostmár nem bánom, hogy csak másodjára vettem rá magamat arra, hogy valóban végig csináljak egy ilyen kurzust. Az is közre játszott a döntésemben, hogy március elején Rishikesh-ben egy Ayurveda/Ájurvéda konzultáción megjegyezték, hogy a Tűz+Víz/Pitta* testtípusomnak fontos a nyugalom, a gyógyuláshoz vezető út része lehet egy ilyen Vipassana meditációs kurzus. Hát legyen!
*Az Ayurveda/Ájurveda gyógyászat a megelőzésben, az egészséges életmódban hisz, egy ősi indiai gyógymód, amelyben három tesstípust különítenek el (Váta, Pitta, Kátha). A testtípus megismerésével megtudhatjuk mi billent ki minket az egyensúlyból, a harmóniából, és helyreállítjuk, helyrehozhatjuk azt.
A technikát a 2500 évvel ezelőtti Siddhartha Gautama, ismertebb nevén a Buddha személyéhez kötik, aki egy fa alatt a felvilágosodást keresve gyakorolta azt. A meditációs technika önmagunk megfigyelésén alapszik, S.N.Goenka tanító videóiból, hanganyagokból állították össze a kurzust, ami mindenhol ugyanolyan, mindenhol ugyanazzal a napirenddel és struktúrával ( a világ minden táján elérhető, tehát nem szükséges feltétlenül Indiába utazni miatta).
Miután végigcsináltad a napi teendőket: Légy Boldog!
A barátok az első pillanattól kételkedtek abban, hogy magamnál vagyok. Négykor kelni, tíz órát ülni vacsora nélkül? Ezek ragadták meg a figyelmüket, én pedig csak az eredményre, az élményre koncentráltam, illetve a sok hasznos tanításra, amire szert tehetek mások tapasztalatai szerint. Az öt órai puffasztott rizses nasi nem is volt olyan rossz, és egyébként sem ajánlatos tele hassal meditálni (nem is működik egyébként mások szerint).
Rengeteg helyen olvastam a hihetetlen élményekről, amiket a volt diákok átéltek, és az egyik barátnőmtől, – akinek eredetileg az esküvőjére Indiába jöttem – is sok pozitív hatásról hallottam.
“ A meditálók a gyakorlással fokozatosan elérik, hogy életüket úgy lássák ahogyan az van és nem úgy ahogy látni szeretnék. Kiegyensúlyozottságot, emelkedett egykedvűséget érnek el, amit az életben jelentkező nehéz helyzetekben is képesek lesznek fenntartani. Ennek megfelelően az olyan negatív viselkedési formák, mint feszültség, harag, irigység, félelem és türelmetlenség fokozatosan leépülnek és helyükbe olyan pozitív minőségek lépnek, mint kiegyensúlyozottság, nagyvonalúság, elfogadás és türelem. ” —dhamma.org—
A 10 nap alatt egy könyv sem lehetett nálam, hogy lefoglaljam az agyamat valami mással. Egy külön szobát kaptam magamnak légkondícionálóval felszerelve, egyszerű vödrös fürdővel, leadtam a telefonomat, laptopomat, nem nézhettem senkire, nem szólhattam senkihez (mindenféle kommunikáció tilos volt, = Nemes csend), és minden nap a tanító videóinak nézése volt a Napom Fénypontja. Ekkor hangzott el ugyanis, hogy hányadik napon vagyok túl, illetve a legfontosabb az egészből az volt, hogy eltelt egy nap, megcsináltam.
The first day is over… The third day is over… The tenth day is over Eltelt az első nap…. Eltelt a harmadik nap…. Eltelt a tizedik nap
A tíz napon kívül tehát semmit nem veszíthettem az egészből, az ételt és a szállásomat az előző diákok adományaiból finanszírozták, akik a tíz napos kurzusból már valamilyen szinten profitáltak, vagyis ha megcsinálták a kurzust és utána még adományoztak is, akkor csak nem lehet ez olyan rossz! – gondoltam.
Hogyan éltem meg?
Az érzékek megfigyelése. A tudat élesítése.
nap – A természetes légzés megfigyelése
nap – Az orrlyukak, orr, felső ajak feletti rész megfigyelése
nap – Az orrlyukak, felső ajak feletti rész megfigyelése
Az első napon a figyelem összpontosítását a lélegzés megfigyelésével kellett megtanulnunk, illetve a harmadik napra már az orrunknál kellett megfigyelnünk a természetes lélegzést. Fontos volt, hogy a testünk megfigyelése közben fellépő jó és rossz érzeteket ne könyveljük el jónak, vagy rossznak, ne érezzünk vágyakozást a jó iránt, vagy hiányt, ha nem jelenik meg, de ne gondoljunk útálattal, haraggal a rossz érzetekre, a görcsre a lábban, a fájdalomra.
Ne reagáljunk a viszkető orra, tapasztaljuk meg azt, hogy elmúlik. Elfogadjuk, megfigyeljük és átéljük az elmúlást, a természet törvényét, mialatt az érzeteket tapasztaljuk a testünk felületén, majd bennünk is. Mindez a tudat élesítésével kezdődik, amikor az orrunkra, az orrlyukakra, a felső ajkunk feletti részre koncentrálunk, megfigyeljük a légzést, megfigyeljük a levegő érintését a bőrünk felszínén. Az első élmények közé tartozik a sok tüsszentés, hiszen fontos, hogy ne reagáljunk, tehát ha a levegő miatt viszket az orrunk, türelmesen várjunk, amíg a viszketés elmúlik. A viszketés valóban elmúlik, és ráébredsz, hogy talán eddig ezt nem is figyelted meg. Aztán a szobámban megvakartam az orrom, és ráébredtem, hogy mennyi mindent is csinálunk úgymond tudattalanul, persze azt is tudatosan, csak az agyunk olyan részével tudatosan, amire nem figyelünk oda a mindennapokban. Mert kifelé éljük az életünket, nem töltünk időt önmagunk megfigyelésével.
A tudat edzése. A türelmet fejleszteni, a tudatot edzeni nem könnyű dolog, de viszonylag hamar átélhető egy kisebb eredmény. Az első két napban a zavaró gondolatokkal küzdöttem, az utazásaim élményeire gondoltam, és arra, hogy mit fogok csinálni, ha hazaérek. Fontos volt, hogy ne érezzem magamat rosszul, amiért elkalandoztak a gondolataim, hanem ezt fogadjam el, és térjek vissza a légzés megfigyeléséhez. Tehát itt is ki kellett fejlesztenem egy semleges érzetet, egykedvűséget. Ez a rész nagyon nehéz volt, mert sokszor kudarcként gondoltam arra, hogy elkalandoztak a gondolataim.
4. naptól – Vipassana meditáció tanítása és gyakorlása
A meditációs terem előtt kiírták, hogy a Vipassana első napja következik. Izgatottan vártam, miről is lesz szó. Ekkortól már gyakorolnunk kellett az “Erős elhatározást”, ami azt jelentette, hogy az egyórás meditációt végigüljük pozíciónk megváltoztatása nélkül.
Légy a tudatod mestere, a bátorság harcosa!
A fájdalom elmúlik. Mikor már nem éreztem a lábamat, valóban elmúlt. Aztán jött a gong, ami a meditáció végét jelentette, én pedig nem bírtam felállni. A két kezemmel próbáltam felemelni magamat, de nem sikerült, így csak jót nevettem magamon, aztán előbb kivettem a lábaimat a törökülésből, hogy újjáéledjenek. Azt mondták, hogyha az egy óra alatt négyszer változtattál pozíciót, akkor a következő meditáción próbálj meg már csak háromszor, és így tovább.
Az első napon mindenkinek csak egy egyszerű meditációs párnája volt, aztán ahogyan teltek a napok, jelentek meg reggelente a háttámaszok és néhányaknál egy-egy plusz párna.
Mivel az első napokban a tudatunk élesítésére koncentráltunk, innentől kezdve a testünk egyes pontjain kellett végigmenni, először fentről lefelé, minden egyes testrészt megfigyelve addig, amíg egy érzet meg nem jelenik ott. Amint megjelent egy érzet, tovább kellett haladni a következő testrészre, pontról-pontra megfigyelve minden egyes testrészt. A negyedik naptól kezdve már nehezen aludtam el, az ágyban fekve minden testrészemen éreztem valamit, olyan volt kicsit mintha feltúrbózták volna az érzeteimet, beleértve a hát- és fejfájást is. A tanítás szerint ha sikerül kifejleszteni, átélni az érzetek iránti egykedvűséget, és a fájdalmat eltűrve végigülni a meditációt, a mindennapok nehézségeivel megküzdeni már sokkal egyszerűbb lesz.
A tanító sokat beszélt az érzületekről, mint a harag, félelem, útálat, arról, hogy amikor valakire haraggal, vagy útálattal nézünk, az egész testünket forróság öntheti el, kellemetlen érzet jelenik meg a testünkben. El kell fogadnunk ezt a negatív érzetet mindenféle reakció nélkül, megfigyelni, majd észrevesszük, hogy egyszer csak eltűnőben van. Miközben másban keressük a hibát, magunkba sokszor nem vagyunk képesek “belenézni”. Pedig ezek az érzések melegségként, tűzként bennünk jelennek meg. Amikor haragszom valakire, mert megbántott, vagy rosszat tett ellenem, a mellkasomban érzem a melegséget, azt, hogy annak a személynek a jelenléte irritál. Ekkor azt mondom, milyen ellenszenves, útálatos, vagy rossz ez az ember. Az is lehet, hogy haragszom rá, mert nem tetszik a haja, vagy a ruhája. Az is lehet, hogy 20 éve az iskolában cikizett. De amikor mások ránéznek, ők is ugyanezt érzik? Nem valószínű. Ezek az érzések kialakulhatnak bennünk, és ezeket kezelni kell. Ha nem edzük a tudatunkat, akkor a harag gyűlöletté válhat, aztán rosszabb esetben később tettlegességig fajulhat. Ehelyett a Vipassana mutat egy olyan utat, hogy leküzdjük ezeket az érzéseket, hiszen átéljük az elmúlást az érzékek megfigyelésével. Nem hiába kezdték el a Vipassana meditációt indiai majd később más országok börtöneiben is tanítani (Film: Ülök és meditálok, többszörös díjnyertes dokumentumfilm).
“A tudatban nem lehet béke és harmónia, ha azt negativitások és szennyeződések uralják.” —S.N.Goenka
6.-9. nap – A nyugalom és az erős elhatározás további gyakorlása
A testrészeken megjelenő érzetek megfigyelésére kellett koncentrálnunk továbbra is, ekkor már fentről-le, lentről-fel, majd megfigyelnünk egyfajta “áramlást”, azt pedig gyakorolni szimmetrikusan két kézen, két lábon fentről le, majd lentről felfelé. Lassan nem csak a felszínre hanem a belső érzetekre is koncentrálhattunk, a koncentráció pedig egyre nehezebben ment a szinte elviselhetetlen fájdalom miatt, amit az ülés okozott. Nagyon fájt mindenem leginkább attól, hogy próbáltam nem változtatni a pozíciómat. A hetedik naptól már a pagodában, saját cellában meditálhattunk, itt nagyon meleg volt, a legfőbb érzet a fájdalom és a meleg volt, de azért szerettem, mert senki köhögése nem zavarta meg a koncentrációmat. A csoportos meditációkon kívül szinte már mindegyik meditációt itt lehetett tölteni, de mivel nem figyelte senki, hogy a pagodába mennek-e a tanulók, így sokan elmentek a szobájukba. A nyolcadik naptól már alig voltunk tízen a negyvenből, akik a reggeli 4.30-as meditáción megjelentek. Az alvás már nem csak az érzetek miatt volt nehéz, hanem a fizikai fájdalom miatt is, nem számított, hogy ülök, állok, vagy sétálok a kertben, ugyanúgy fájt mindenem. Szinte minden este rémálmaim voltak, és lelassultam sétában, étkezésben, mindenben. A szünetekben sokszor pihentem, aludtam, hogy egy kicsit regenerálódjak.
10. nap – A nemes csend vége
Talán erre a napra vártam a leginkább, bár próbáltam leküzdeni a vágyakozást, a türelmetlenséget, nehéz volt a telefonom nélkül, nem tudtam a külvilágról, a barátokról, családról semmit. Ezen a napon reggel tanultunk egy új technikát, a Metta meditációt, ami a jóakarat gyakorlását jelentette. A Vipassana meditáció végén néhány percet erre kellett koncentrálnunk, hogy a jövőben mások felé jóakarattal forduljunk, ezáltal generáljunk másokban, a világban kedvességet, szeretetet. A 9 órai reggeli csoportos meditációval megszűnt a Nemes csend, vagyis beszélgethettünk egymással. Felvehettük a leadott értékeinket, a sorban állva pedig végre megkérdezhettük egymást, ki hogyan élte át a tíz napot. Sokként ért ez a nap, annyira hangos volt, hogy fájt a fejem. Egyedüli külföldiként sokan kérdezték, hogy honnan jöttem, mióta vagyok itt, én pedig néhány mondat után “elmenekültem” a szobámba. Bele sem mertem gondolni, milyen lesz a 11. nap, visszatérni a zajos városba, a mindennapokba. Visszakaptam a telefonomat, és elújságoltam a barátnőmnek, aki ajánlotta a kurzust, hogy végigcsináltam. Büszke voltam magamra és el sem akartam hinni.
11. nap – A Szabadulás napja
Bár elhagyva a meditációs kurzust többször is visszavágytam a csendes, békés központba, amikor ott éltem, bent voltam, sokszor éreztem magamat bezárva, és erre a napra mindig úgy gondoltam, hogy a szabadulásom napja. Azóta inkább úgy látom, hogy a meditációs kurzus utáni életem első napja. Reggel hétkor hagyhattuk el a központot, de én és még páran maradtunk, hogy segítsünk a kimosott ágyneműket kiteregetni, illetve összepakolni a meditációs teremben. Az önkéntesek közül az egyik néni mindenkinek nagyon kedves emlék maradt, hozzám is külön odajött, és kifejezte háláját, hogy ott voltam, hogy ilyen szépen végigcsináltam, betartottam minden szabályt, és hogy maradtam segíteni. Én pedig megköszöntem neki, hogy önkénteskedett, ezzel is lehetővé téve nekünk, hogy ennek az egésznek a részesei legyünk. (Lent: a néni és a 11. napi reggeli)
Mit tanultam?
A tudatom kreálja az életem. Minden szenvedés forrása a tudatom.
Sokkal erősebb és kitartóbb vagyok, mint azt gondoltam.
Minden elmúlik. Ez a természet törvénye.
Az elmúlást magamon tapasztaltam meg az érzetek elmúlásán keresztül, ez pedig rossz emlékek elengedését is lehetővé tette a tíz nap alatt. Bár konkrétan a légzésre, a testem megfigyelésére koncentráltam, felbukkantak régi fájdalmas emlékek, amelyeket sikerült elengednem, elfogadtam, hogy ezek is elmúltak. A tanítás szerint a múlt az már a múlté, a jövő még nem jött el, ezért koncentráljunk a jelenre, legyünk tudatában annak, ami most történik velünk, amit most érzünk, hiszen a jelenünk a jövőnk gyermeke!
S.N.Goenka ismertető videójáért kattintsatok ide. További kérdés esetén vagy ha érdekel a meditációs tréning, írjatok e-mailt, vagy küldjetek üzenetet a Facebook-on, szívesen küldök több információt.
asUchange 