Észak-Dél Vietnám túra hátizsákkal (≈ 1700km) 1.rész

Amikor elindultam Hanoi-ból, nem tudtam mire vállalkozom. Már az első 93 km után Ninh Binh-ben elfáradtam. Életemben először béreltem motort, fürödtem vízesésben, etettem aranyos kacsákat és “lovagoltam” egy bivalyon. Bölényegeltem?

Hanoi – Ninh Binh – Phong Nha – Hue – Hoi An – az én hátizsákos Vietnámom

Ha valakinek 2-3 hét adatik is meg, mint nyaralásra szánt idő, Vietnám hátizsákos körbejárását teljes szívvel tudom ajánlani. Mindenkinek más fog tetszeni az út alatt, de azt le tudom írni ebben a posztban, hogy nekem mi tetszett nagyon, és hogyan szerettem bele egyre jobban az országba.

Hanoiból az esti vonattal indultam Ninh Binh-be. Sokan mondták, hogy ne vonatozzak, busszal menjek, de úgy gondoltam erre a rövid távra kipróbálom a vonatot. Az is hozzájárult a döntésemhez, hogy vasutas családból származom, szeretem kipróbálni más ország vonatait: hát a vietnámi vasutat nem fogom szeretni. Az állomáson egy fiatal srác levette rólam a nagy hátizsákot, majd mondta, hogy kövessem. Megmutatta hol az ülőhelyem – nem volt bonyolult megtalálni – majd pénzt követelt, amiért cipelte a hátizsákom. A tanulság, hogy ha le is akarják venni a hátizsákodat az állomáson, te ezt ne engedd, mert legtöbbször nem “igazi” a segítség. Persze nekem az jutott eszembe, hogy egyszer a nyugatinál egy fiatal srác segített levinni a metróba a bőröndömet, aztán csak elköszönt. Szóval harminc felé közeledve is megmaradt bennem a gyermeki naivitás, de elfogadom és csak jót nevetek magamon. Ninh Binh-be érve felhívtam a hostelt, ahova foglaltam a szállást, hogy megérkeztem és ki tudnának-e jönni elém. Ezt azóta többször kipróbáltam, ha kérjük, sokszor kijönnek elénk, és ezért nem számolnak fel semmi extrát. Ezzel szemben a taxisok meglátva, hogy nem vietnámiak vagyunk, háromszoros árért visznek bárhova.

Az első reggelem Ninh Binh-ben. Ekkor jöttem rá, hogy minden legalább 10 km-re van. Ez csütörtöki nap volt, azon a héten hétfőn ültem először motoron, az egyik diákom és egy másik tanár tanítgattak. Reggeli után a szobában üldögéltem, majd körülbelül egy óra múlva lementem és kértem egy motort. Amikor ráültem, biztosan furcsa arcot vágtam, mert a tulajdonos megkérdezte, hogy tudok-e motort vezetni. Erre beindítottam a motort, válaszoltam egy igennel, és már ott sem voltam.

• 

• 

Az első fél óra nehéz volt, a forgalomban motorozni, tudva, hogy ők hogyan motoroznak, félelmetes volt. Eljutottam a benzinkútig, ott volt egy nehéz U-kanyar, aminél a motor majdnem kirepült alólam,  de utána valahogy belejöttem. Először Tam Coc-ba mentem, ehhez egy kicsit autópályán is mennem kellett, vagy valami olyasmin, de fél óra alatt megtettem a 10 kilómétert. Sajnos minden kanyarnál meg kellett néznem a térképet, nagyon nehéz volt úgy motorozni, hogy azt sem tudom hol vagyok.

• 

• 

• 

• 

Tam Coc-ban egy nagyon szép hajós túrára mentem, 2-3 barlangon át, nagyon szép tájjal körülöttem. Ekkor hallottam, hogy a “normál” hajóstúrák 2-3 órásak, ezért döntöttem úgy, hogy más hajóstúrára nem megyek, mert ez 1,5 óra volt, de pont elég. Ezután a közeli Hong Mua hegyhez mentem. Az egyik turista ellátott pár tanáccsal a parkolással kapcsolatban. Azt mondta többször próbálnak majd megállítani, de a jegyirodánál ingyen parkolhatok. Az első helyen, ahol megpróbáltak megállítani, könnyen elengedtek, de a második helynél egy idősebb férfi kiugrott elém, nem engedett el a motorral, és majdnem elütöttem. Nagyon féltem, mert agresszív is volt, de aztán látta, hogy majdnem átmentem a lábán és továbbengedett. Aztán az jutott eszembe, inkább fizettem volna 10000 dong-ot, mint hogy ennyire agresszíven próbáljanak megállítani.

• 

• 

Másnap is megtettem ezt az utat, akkor már nem is volt ott senki, aki megállított volna. Talán ezt meg kellett élnem, másnak nem volt ilyen tapasztalata. A jegyirodánál valóban ingyen parkolhattam. Az ötszáz lépcső felfelé eléggé fárasztó volt, főleg azért is, mert a lépcsők nagyon magasak voltak. Nem hiszem, hogy a kis ázsiai emberekre szabták, de még nekem is feladta a leckét. Felérve azonban hamar megláttam, hogy mennyire megérte a fáradalmat, hogy megmásszam ezt a hegyet.

• 

• 

Itt már magabiztos voltam a motorral, ezért úgy gondoltam elmegyek a 20 percre található Hoa Lu ősi városhoz is. Itt már biztos voltam benne, hogy ingyen parkolhatok, csak letettem a motort és körbesétáltam. Nem mentem be az ősi templomokba, mert ezen a napon már sokalltam a kiadásaimat, de aztán másoktól hallottam is, hogy jobb ha nem fizetsz a belépőért. Így is készítettem gyönyörű képeket, és a helynek valahogy megvolt az ősi hangulata.

• 

• 

Hoa Lu után visszamentem a városba, innen egészen egyszerű volt visszajutni, az út egészen széles volt, így kipróbáltam milyen gyorsan merek menni a motorral. A kanyar után egy kóbor tehén, vagy a kisutcából kikanyarodó motoros azért okoztak meglepetést, de szerencsére nagy baj nem történt. Pont a szállásomhoz visszatérve kifogyott a benzin – ezt egész nap nem néztem – bocsánatkéréssel adtam vissza a kulcsot, csak annyit kérdeztek hol a motor. Mondtam, hogy itt, ne aggódjanak, pont a sarkon fogyott ki a benzin. A motor egyébként 7 dollárba került (1949 HUF), plusz 30.000 dong (364 HUF) volt a tankolás egész napra. Ebben a városban valóban nincs sok megoldás a közlekedésre, bár láttam sok turistát biciklivel. A biciklibérlés egy napra körülbelül 40.000 dong (486 HUF). Ez az egy nap nagyon sok élménnyel és gyönyörű képekkel zárult, de hamar rájöttem, hogy túl sok napra maradtam Ninh Binh-ben. Volt még 1-2 hely, amit még megnéztem volna, de egy órára voltak, vagy 40 percre, így inkább kihagytam. Másnap visszamentem a Hong Mua hegyhez és készítettem pár képet. Kimentem vacsorázni az egyik helyi kifőzdébe, majd sétáltam egyet a szállás körül.

Amikor eljött az idő a tovább indulásra, a hostel tulajdonosa kivitt a buszhoz, 7 órás alvós buszozás következett Phong Nha-ba.

Vietnám csodálatos barlangjai itt vártak rám.