Visszailleszkedés – élet az ázsiai kaland után

“Az egyikből rájöttem, hogy nem akarok a multis világban dolgozni, a másikból pedig, hogy utazni akarok…” – így kezdődött minden kicsit több mint egy évvel ezelőtt. Felmondtam a munkahelyemen, elutaztam Vietnámba önkéntesnek, majd egy év után visszatértem és ma is egy multiban dolgozom.
Miben más ma az irodában ülnöm ma, mint mielőtt Ázsiába mentem? Soha ne mond, hogy soha?

Gondolkodásmód.

Egy év utazás, felfedezés után visszaültem az irodai székbe, hogy egy időre letelepedjek, biztos hátterem legyen és gondoltam kipróbálom mi változott. A hozzáállásom, a reakcióim, a gondolataim. Kiteljesedett a pozitív gondolkodásmód, amit annak köszönhetek, amin keresztül mentem. Nem szálltam meg luxus szállodákban, “fapados” helyeken laktam, helyiekkel, nem utaztam luxus autókban, egyszerű, és sokszor borzalmas járművekkel utaztam mindenhol. Láttam egy olyan világot, ami által megértettem azt, hogy mi itt mennyire szerencsések vagyunk. Miközben másoknak fele annyi pénzük vagy tárgyuk sincs, mint nekünk, ők legalább kétszer olyan boldogabbak mint mi. A gondolkodásmódhoz hozzátartozik a stressz elengedése, ami többek között azt is jelenti, hogy ha a 8 órás busz 10-kor érkezett meg, mosolyogtunk egyet, hogy legalább jött busz. Eközben a reggelente 2 percenként járó metróra úgy szaladnak az emberek Prágában, mintha az utolsó esélyük lenne arra, hogy a közeledő Apokalipszis elől elmenekülhessenek. Ha valóban ezen múlik a nyugalmuk, keljenek fel 15 perccel korábban. Én ha már később indultam, már úgyis elkések, majd tanulok belőle, elnézést kérek, és megpróbálok kialakitani egy szokást, hogy ez legközelebb már ne forduljon elő.

Túlgondolás.

Júniusban kezdtem az új munkahelyemen, nem volt egyszerű a beilleszkedés. Azonban hamar feladni sem akartam, nem a szokásom. Bár az első hetekben nehezen ment az egész napos koncentráció, lassan visszaszoktam a nyolc órás munkahétbe, és a lehető legtöbb dolgot próbáltam belevinni a mindennapjaimba. Először csak sodródtam az árral, de később már átvettem az irányitást, és egy megváltozott gondolatmenettel rengeteg lehetőséget nyitottam meg magam előtt. Amikor elfáradtam, pihentem, amikor stresszes voltam meditáltam. Régebben sokat stresszeltem, de megváltoztattam a “Mi lesz ha” kérdésre a választ. Belegondolok a legrosszabb végkimenetelbe, és rájövök, hogy az annyira egyébként nem is rossz. Mert mi lesz, ha a munkában elrontok valamit? Szerencsére nem vagyok sebész, csak e-maileket irkálok egész nap, ezzel nem árthatok senkinek. Ha sok e-mailem van, akkor lesz aki később kap választ, tőle elnézést kérek. De emiatt miért stresszelném magam?Meg kell találni a fontossági sorrendet, és az első az egészség. A jó alvás, egy finom étel, mosoly, nyugalom, ez csak akkor lehetséges, ha a stresszes szituációkra másképp gondolunk, ha egy kicsit távolabbról nézzük. Valóban olyan fontos ez?

Semmi sem olyan fontos az életben, mint ahogy azt akkor hiszed, amikor arról gondolkodsz.” Daniel Kahneman

… vagy ahogy a bátyám szokta az üzenetben küldeni “Nyugi.”

Persze könnyű mondani, nyugalom, meditáció, mindenki más, és mindenkinek más működik, de az biztos hogy tennünk kell a változásért. Októberben “sikerült” elérnem egy pontra, amikor úgy éreztem, hogy levegőre van szükségem, sok volt a munka, és megtettem amit tudtam, de energiát kellett gyűjtenem valahonnan, ezért hirtelen felindulásból elutaztam Svájcba, hogy meglátogassak néhány rég nem látott ismerőst. Annyira ismerem magamat, hogy tudjam, a hegyek, a tó, a természet, Uetliberg, mind-mind lélek-nyugtató hatással vannak rám. Pénteken este vettem meg a jegyet Szombat reggelre, vonat-busz, mindösszesen 35 euróért egy útra, szükségem volt a levegő változásra.

Az egészből a tanulság, hogy ha érezzük, hogy kell a változás, tegyünk érte. Kisebb, nagyobb, mindenkinek más működhet.

Elengedés.

A metró, ami szemünk előtt ment el, már elment. A munka, amit nem kaptunk meg, már nem kaptuk meg. Jön a következő metró, és lesz egy másik munka, amit megkapunk. Nekem segített, hogy egy kicsit visszaléptem.

Tegnap rossz anyagot küldtem az egyik dolgozónak, de az már tegnap volt. Már elküldtem, már elolvasta. Elnézést tudok kérni, elküldeni a jó információt, és legközelebb jobban odafigyelni. Mi mást tudnék tenni? Ami már megtörtént, azon nem tudok változtatni, de a reakciómon igen, mert lehetek nagyon ideges, és mondogathatom magamnak, hogy milyen buta voltam, de az nem fog segíteni. Biztosan volt valami oka, tanulnom kell belőle és továbblépni, semmiképpen sem hibáztatni magamat. Ezen dolgozom folyamatosan, illetve a változáson, hogy idén, bölcsebben, több energiával, kidolgozottabb és megvalósítható tervekkel, nagyobb mosollyal és még több pozitív gondolattal beléphessek a harmadik X-be.

A tegnap történelem. A holnap rejtély. A mai nap: ajándék” Eleanor Roosevelt

Ajánlott:

Újrakezdés öt lépésben

Miért menjünk Vietnámba?