Egy borsos nap – Kambodzsai borsföldeken

Az egynapos túrának borsos ára volt, 12 dollár. De legalább nem törtek borsot senki orra alá. A sót meg vették, mint a borsot.

Habár a nap nem csak a borsról szólt, az egészet a bors miatt csináltam. Miután a hostelemben lévő emberek inkább semmit sem akartak csinálni, befizettem magam egy kirándulásra a borsföldekre (az Anny Tours-nál foglaltam egyébként). Három Kambodzsában élő angol és amerikai lánnyal utaztam egy tuktuk-ban, akik a só-üzletben semmit, aztán a bors-üzletben sót vettek. A világon a legtöbb borsot még mindig Vietnám termeli, azért Kambodzsa sem áll rossz helyen.

Kicsit furcsa a borsot kóstolgatni, de azért el lehet viselni. Olyan, mint a fűszerezett steak, csak éppen steak nélkül.

 

Az egész ott kezdődött, hogy mióta Kampotba érkeztem, mindenki a borsföldekről beszél. Miután beültünk a super-tuktuk-ba (semmi nem volt szuper, csak a benzin neve, amit beletöltöttek a tuktuba), indultunk is a La Plantation borstermelő gazdaságba. Komolyan gondolkoztam a motorbérlésen, de látva a földeket, utakat, örültem, hogy nem motoroztam. Az első megálló a nagy semmi volt, ahol üres földeket mutatott nekünk a sofőr. Ezután elmesélte, hogyan termelik ezeken a földeken a sót. Miután szemöldököt összehúzva egymásra néztünk, tovább hallgattuk a történetet. “Van só legalul, középen és a föld felett.”. Nem sokat értettünk, de később rájöttünk, hogy a tengeri sóról van szó. A folyamat pedig az, hogy a vizet a földeken kiszárítják, és utána összegyűjtik a sót. A közeli só-központban 1 dollárért erről nézhettünk volna egy videót, de úgy döntöttünk, majd megnézzük otthon a youtube-on.

IMG_20181009_094101.jpg
Só-központ (Múzeum)

Ezután folytattuk a száguldást az úttalan utakon. Rengeteg huppanó, sok kapaszkodás, a borsföldek elég messze voltak, körülbelül fél órát utaztunk. De az úton sok képet készíthettem Kambodzsa igazi vidéki arcáról.

 

 

 

 

Elmentünk a Titkos tóhoz is, ami épp ellepte az utat mellette, de nagyon szép kilátás nyílt a hegyekre is.

 

 

A La Plantation egy francia-belgiumi pár tulajdona, megérkezésünkkor már be is ültettek minket egy bemutatóra. Itt szó volt a borstermelésről, borsfélékről, és borsokat kóstolhattunk. Az itt dolgozó helyiek lakást, és napi háromszori étkezést kapnak, plusz a gazdaság támogatja az egyik helyi iskolát is, ahonnan minden évben kiválasztják a három legtehetségesebb diákot, és őket támogatják egészen egyetemi tanulmányaik elvégzéséig. A tuktuk sofőrök pedig, akik minket turistákat odavisznek, ingyenes ebédet kapnak. A földeken egyébként termesztenek gyümölcsöket is, ananászt, banánt, marakuját.

 

 

A következő állomás két barlang volt, az Elefánt barlang és a Denevér barlang. Ehhez felmásztunk egy hegyoldalra, ahol szerzeteseket láttunk, rengeteg aranyos és kissé agresszív majmot, de összességében az élmény kihagyható lett volna. A barlangok teljesen elhagyatottak voltak, zseblámpával mentünk le, kapaszkodó sem volt sok helyen. A templom mellett a majmok az isteneknek felajánlott gyümölcsöket ették, és nem szerettek minket, ha éppen mellettük kellett elmennünk. Kicsit vártunk, és ők maguk mentek el, így nagy probléma nem volt a majmokkal. A körülbelül 10 méterre tőlünk lévők voltak a legaranyosabbak, és egyetértettünk abban, hogy ennél közelebb nem is kell, hogy legyenek.

 

 

Ezután Kep következett, a kisváros körülbelül még 15 percre volt a barlangoktól. Az út tökéletes volt, itt már motoroztam volna, de a borsföldekhez vezető úton biztosan nem. Először egy tengerparti étterembe mentünk. A rákpiacon is ehettünk volna nagyon olcsón, de annyira meleg volt, hogy inkább beültünk egy étterembe. Itt grillezett halat ettem sültkrumplival 7 dollárért, ugyanilyen árban voltak a tengeri finomságok. Persze a piacról is szerettem volna kipróbálni valamit, így 0.75 centért ettem egy grillezett mini-tintahalat. A piac pont a tenger mellett van, ott halásznak, rákásznak és a friss rákokat adják el ott helyben.

 

 

 

 

A nap végére már csak Kep strand maradt, ami épp a helyiekkel volt tele, ez volt a háromnapos nemzeti ünnepük utolsó napja. Ez is egy olyan strand volt, ahová nem mennék. Mivel a helyiek mind ruhában fürdenek, így ide nem való egy európai lány bikiniben. Azért nem kell elkeseredni, mert a szigeteken rengeteg hely van, ami a turisták számára lett létrehozva, így nem kell félnünk attól, hogy tűl feltűnőek lennénk egy kambodzsai strandon.

Összességében tartalmas napom volt, de azok akik csoportban utaznának, nyugodtan bérelhetnek külön tuktuk-ot, és megegyezhetnek egy napi árban, így az egész olcsóbban is kijöhet (nekem 3360Ft körül jött ki az Anny tours-on keresztül). A nap végén pedig a folyó mellett 50 centért ihatunk egy korsó sört (140Ft), vagy kettőt. Kipróbálhatjuk a “Boldog” fokhagymás kenyeret 3 dollárért (840Ft),  vagy csak elterülhetünk az ágyunkon és aludhatunk egy hatalmasat.

Kambodzsa egyre jobban belopja magáta szívembe. Igen, vannak nagy pókok, és sok helyen hideg a zuhany, de a hangulat az különleges. Eltört egy szék tegnap a bárban, ezen mindenki csak nevetett. A tulajdonos is. Hoztad a kutyusodat is a buliba? Jajj de cuki! Nem megy a felsőd a szoknyádhoz? Ugyanmár! Két tízéves ment el melletted egy motorral? A függőágyadban egy majom üldögél? Nagy a lazaság, talán ezért is nehéz továbblépni. Habár tudom, Vietnám sem arról híres, hogy minden szabályt követnének…

Reklámok

Kampot, Kambodzsa rejtett gyöngyszeme

Majdnem tervek nélkül érkeztem vissza Ázsiába, amikor összesodort az élet egy libanoni DJ-vel. Tőle hallottam először erről a helyről, és miután utánanéztem az interneten, már biztos voltam benne, hogy itt el szeretnék tölteni minimum egy hetet.

A “szél”, ami ide sodort:

Phnom Penh második “találkozásra” sem lett a kedvenc városom (első találkozás itt olvasható), de ismételten kellemes Couchsurfing történetekre bukkantam. Egy francia srác látott vendégül a kanapéján, aki pénzügyesként egyéves szerződéssel költözött ki ebbe a városba. Amikor megkérdeztem, mit szeret itt a legjobban, azt mondta “az embereket”. Mert mindig mosolyognak rá, és kedvesek. Ezzel én is teljes mértékben egyetértek, bár a szigeten (ahol körülbelül 5000 Ft-ot költöttem 2 hét alatt)nem lettem túl jó khmer nyelvből, még lesz mit tanulnom a jövőben, hogy többet mosolyogjanak rám.

 

 

Phnom Penh utcaképek

Egy éjszakát kanapészörföltem, utána egy hostelbe mentem, mert borzasztó fáradtság gyötört az időeltolódás miatt. Az első napon végig aludtam, majd a Hangout alkalmazással összehozott az élet DJ Moudy-val, akinek rengeteg referenciája a profilján egyértelművé tette, hogy találkoznom kell ezzel az emberrel. Moudy több mint öt országban élt és 2009-ben ő lett az első közép-keleti DJ, aki játszott a híres thaiföldi Full-Moon party-n, Koh-Phangan szigetén. 2015 óta Kambodzsában él, bár a főszezonra jön csak Ázsiába, mert közben apuka is. Lényeg a lényeg, hogy ő javasolta, hogy menjek Kampotra, azon a pénteken pont ő játszott az egyik helyi buliban. Ezután körülbelül 3 nap alvás jött – nehéz átállnom az itteni időre, pedig próbálom olvasni a tanácsokat, hogyan győzzük le az időeltolódási fáradtságot…

A konkrét “szél”, ami odavitt, illetve maga a kisváros (vagyis halászfalu):

8 dollárért, azaz körülbelül 2300Ft-ért vittek el a hostelemtől egészen Kampot belvárosáig. Tizenhárman voltunk egy Ford Transit-ban, a biztonsági öv természetesen használhatatlan volt, az út sokszor csak hepe-hupás földút volt, körülbelül 4 órát utaztunk.

 

 

A Kim Song Express minibusza

Biztonsági öv Vietnámban: Egy alvós buszon teljesen hiányzott a biztonsági övem, erre odahívtam az egyik ott dolgozót, hogy panaszkodhassam (én naiv azt gondoltam, hogy áttesznek másik helyre). A válasz egy mosoly, legyintés, otthagyás, és a “Nó práblem, nó práblem” volt. – végülis neki nem gond…

Megérkezés után 2 dollárért (570Ft) vittek el a Banyan tree (Indiai fügefa) nevű hostelbe, ahol többek javaslatára (internetes) szálltam meg. A kisváros maga nagyon hangulatos, Phnom Penh után valóban felüdülés, de azért ne felejtsük el, hogy még mindig Kambodzsában vagyunk. Ajánlom az offline térképet is, sok hostel közel van ahhoz a helyhez, ahol letesz a busz, és a tuktuk sofőrök sokszor szép körre viszik el a turistákat 1-2 dollárért, hogy úgy érezzék, milyen messze is volt a hostel, és de jó, hogy nem gyalogoltak.

Mivel ide pihenni jöttem, így azonnal egy olyan helyet kerestem, ahol van lehetőség jógázni. Nem kellett sokat keresnem, mert a Banyan tree mellett volt a Banteay Srey. A weboldalukat elolvasva született meg az ötlet a Kambodzsai történetek posztomra. A városban sokan ajánlják a Simple Things nevű helyet is, a reklámuk szerint itt ingyenes meditációra is lehetőség van. Ez a hely talán azoknak jobb, akik a városközponthoz közel szálltak meg. A jóga mindkét helyen 5 dollárba, azaz körölbelül 1400Ft-ba kerül.

A városban mindig történik valami, péntektől vasárnapig bulik vannak, minden nap más helyen, így nincs vita arról, melyik nap hova menjenek szórakozni a helyiek. A programokról olvashatunk a helyi ingyenes újságban is, amelyben rengeteg információt megtudhatunk a helyi éttermekről, vállalkozásokról, újdonságokról, illetve hasznos khmer kifejezéseket is megtanulhatunk.

Az én nevem ____ Knyom Chhmua (ejtsd knyom csám mó____ – mintha ennénk valamit és tele lenne a szánk)

A Banyan Tree is ajánlott pár programot, így megkérdezhetjük a szállásunkat is, ha programot keresünk. Ajánlom egyébként ezt a hostelt, a folyóparton van, nagyon szép a kilátás, kedvesek az itteni dolgozók, a szomszédban van a spa (Banteay Srey), csend van, lehet úszni, olcsó (3 dollár egy ágy/éjszaka a dorm-ban) -850Ft, 7dollár pedig egy privát szoba/éjszaka-. – a tuktuk a városba 1,5 dollár/út – 400Ft- –

 

 

A Banyan Tree folyó melletti kiülői és a bár

A pénteki bulin résztvettem körülbelül 11-ig. A helyi lányok között vannak akik pénzért adják a társaságukat, így az uraknak ajánlatos erre figyelni. Nemsokkal azután, hogy elmentem aludni, egy helyi lány kezdett el ordítani, és nem túl szép szavakkal illetni egy vendéget, mert nem mondta meg neki, hogy nincs pénze. Az egész sztorit nem tudom, annyit hallottam, hogy: “Mondtad volna, hogy nincs pénzed!!…. de nem így!!!” – lehetséges, hogy félreértettek valamit, mindketten.

Ha túl vagyunk a bulin és további izgalmakra vágyunk, akkor menjünk be a központba. Teljesen meglepő volt számomra, de a halászfalu (vagyisnekem kisváros) tele van expatokkal, vagyis itt élő külföldiekkel. Rengetegen nyitottak itt hostelt, kávézót, éttermet. Az egyik kedvenc helyem az Epic Arts Café lett, erről is a Kambodzsai történetekben írok. Ettem még almás pitét a Kampot Pie and Ice Cream Palace-ban, de nem volt jobb, mint a nagyim, vagy az én saját készítésű almás pitém. Voltam masszázson, és relaxáltam, relaxáltam, és relaxáltam. Azt, hogy miben fáradtam el, magam sem tudom, bár két napig nonstop állásokra jelentkeztem két-két alvás között, talán ez lehetett az oka. Próbáltam megszabadulni a stressztől és valamelyest sikerült is.

 

 

A Naga hajó 5 dolláros naplemente és szentjánosbogár-néző túrája

Nem csak ide sodort az élet, de itt is ragadtam. Az életem iróniája, hogy sokszor csak úgy történnek dolgok. Ezeket elfogadom, és úgy élem meg, így kellett lennie. Az adott szituációból megpróbálom kihozni a maximumot. Mert mi is történt valójában? Ma van a helyiek Pchum Bem nemzeti ünnepe, illetve a következő két napban (Őseik napja-október 8-9-10).  Az ünnep talán a magyar Halottak napjához hasonlítható, ugyanis az itteniek tiszteletüket teszik a felmenőik előtt (7 generációra visszamenőleg).

Tudtad egyébként, hogy Kambodzsában élvezhetik a legtöbb munkaszüneti napot a világon, vagyis összesen 28 napot 2018-ban?

Visszatérve rám: Vietnámba mennék, vissza Vietnámba újabb történeteket felkutatni. DE! A munkaszüneti nap miatt csütörtökig nem tudok utat és vízumot szervezni. Nem bánom, így jobban megismerem Kampot-ot. Holnap a bors földekre megyek, megnézem Kep-et, a tengerpartot, és biztosan valamilyen sikertörténettel állok majd elő a blogomon. Vagy legalábbis valami tanúlságossal.

Miért pont Prága?

– Volt már valaha Prágában?

– Nem még, de ha felvesznek leszek… 😉

2014-es állásinterjú

Szerdán államvizsgáztam, vasárnap pedig már költöztem is Prágába….

Nem titok, hogy megkaptam az állást, és majdnem négy évet éltem ebben a gyönyörű városban 2014 és 2018 között (mielőtt elkezdtem a világ másik végén önkénteskedni – Így kezdődött minden….) A főtér olyan, mint egy mese helyszíne, az ízek hasonlóak az otthoniakhoz, a sör olcsó. Nézzük, milyen okokat tudok még felsorolni arra, hogy miért töltsön itt mindenki legalább egy hosszú hétvégét.

Közel van.

Nincs kifogás annak sem, aki nem szeret repülni, hiszen vonattal, busszal és autóval is könnyen megközelíthető. Fapados járatok is vannak Budapest-Prága között, de ha utolsó pillanatban döntenénk, akkor a busz vagy a vonat mindig jó megoldás lehet. Az árak nem változnak sokat, sokszor vettem másnapra jegyet és a vonat (www.elvira.hu) majdnem mindig 19 euró (6170Ft) – ha nem, akkor lehet még 29 euró – , a busz (www.regiojet.cz) pedig 400-600 (kb 5-7 ezer Ft) korona körül mozog/út. Az út hossza körülbelül 6,5-7 óra, azért választom többször a vonatot, mert több helyem van mozogni, és sokszor a busz nem állt meg szünetre. A busz Kelenföldről vagy Ferihegyről indul, a vonat pedig a belvárosból a Nyugatiból. Prágában a busz és a vonatállomás is a belvároshoz közel található, így ebből a szempontból mindegy, hogy hova érkezünk. A reptérről busszal és metróval juthatunk el a belvárosba. A 119-es busz visz el Nadrazi Veleslavin-ig, ahonnan a zöld, A metróvonalon jutunk be a belvárosba.

Szállás?

Azok, akik megtehetik, nyugodtan nézzenek szét a booking-on. Itt lehet találni olcsóbb-drágább szállást, hostel-t vagy hotel-t is. Ugyanígy lehet szétnézni az airbnb-n is, ha egész lakást szeretnénk kivenni. Azok, akik olcsóbb megoldásra vágynak, nyugodtan nézzenek szét a couchsurfing-en. Az itteni közösség elég aktív, az applikáción található Hangouts segítségével találkozhatunk más utazókkal is, programot szervezhetünk helyiekkel is, vagy csatlakozhatunk már kiakalakulóban lévő csoportokhoz. Vannak heti találkozók is (az állandó heti csütörtökönként van a  Simply u Kravaty nevű helyen), ezekre is becsatlakozhatunk ha pont akkor vagyunk Prágában. Ezeket azért is ajánlom teljes szívvel, mert amikor kiköltöztem, mindig mentem ilyen találkozókra, itt ismertem meg az első barátaimat is, akik szintén expatok voltak, épp kiköltöztek Prágába és ők is így reméltek új barátokat szerezni. Azok, akik pedig akár két hetet, vagy többet is töltenének itt, kipróbálhatják a workaway-t, itt is vannak lehetőségek.

Na de mit csináljak Prágában?

A kedvenc útvonalam egy séta a Nemzeti Múzeum-tól az Óváros téren és Károly hídon át a Kampa szigetre egy jó kávéért és pácolt sajtért. Rengeteg helyet lehet megnézni a városban, és természetesen kell néhány óra a vár körüli rész körbesétálására is, ha azonban két napra megyünk, akkor a legfontosabb az óváros és a vár. Jegyre nincs szükség, ha pár órát gond nélkül le tudunk sétálni. Kényelmes cipő kell, mert nem túl kellemes egész nap a macskaköveken sétálni. Ha nem szeretnénk sokat költeni, a séta előtt érdemes bemenni egy Albert/Billa szupermarketbe, és venni vizet, ennivalót, a belvárosban ugyanis minden étterem turista árakkal működik. Míg a boltban 100 koronából (1275 Ft) már veszünk egy napra elegendő dolgot, addig az étteremben 150 korona (1912 Ft) alatt nem találunk főételt. A városban sok kis vietnámi potraviny (kisbolt) található, de itt az árak sokkal magasabbak, mint egy szupermarketben. Ha tehát mindennel megvagyunk, elmehetünk a Nemzeti Múzeumhoz (Metrómegálló Museum). Piros metróval jövünk ide, az a C metró. Minden metrón van metrótérkép, három metróvonal van, egyértelműen leolvashatjuk ha másik metróvonalról átszállással kell idejutnunk. Ha megnéztük a sok kimondhatatlan nevű megállót, rájöttünk, hogy van egy Hurka nevű megálló, ezen jót mosolyogtunk, majd megtaláltuk, hogyan jutunk el a Múzeumhoz, máris legyűrtük az első kihívást.

IMG_20180912_145239.jpg

Innen végigsétálhatunk a Vencel téren kisutcákon át teljesen egyenesen az Óvárosi térre.

42058366_320050962091160_6246709359967993856_n

Itt rengeteg képet készíthetünk a gótikus, reneszánsz és barokk épületekről, megnézhetjük a városháza XV. századi csillagászati óráját – az épület oldalánál taláható a turista információs központ, itt lehet kapni ingyen térképet -, a gótikus Tyn székesegyházat és a Szent-Miklós templomot. A tér közepén Husz János református cseh pap szobra áll, aki a husztizmus alapítója volt.

Innen ha a táblákat és a tömegeket követjük a Károly híd felé, nem lehet gond (de ekkorra már biztosan rendelkezünk egy térképpel is :)). A Károly hídon át balra lefordulva jutunk el a Kampa szigetre, ahol mindenkivel aki meglátogatott Prágában, megettünk egy pácolt sajtot (nakládaný hermelín – 59kc körülbelül, ami 750 Ft – (azóta változhatott az ár)) itt (Mlynská kavárná). Pácolt camember sajtot más helyeken is ehetünk a cseh fővárosban, körülbelül 7-800 Ft körül mozog mindenhol és elég laktató (kenyérrel tálalják).

DSC05917

A kávézóból a folyóparton el lehet jutni a Táncoló házig is, ahol a bal oldali ház egy lány szoknyában, a jobb oldali pedig a fiú a rövid hajjal. Ez legjobban arról az oldalról látszik, ahol sétálunk a kávézótól, közelebbről ez talán fel sem tűnhet. Az időnktől is függ mit nézhetünk meg, szép kilátás nyílik a városra a Petrin toronyból is, bár néha elég hosszú sor áll előtte. Amikor fent voltam 80kc (kb 1000Ft)  volt a belépő és 80kc a lift (gyalog is fel lehet menni, ha szeretünk/tudunk lépcsőzni annyit).

Innen el tudunk sétálni a várhoz is (Károly hídtól is fel tudunk sétálni a várig – vagy villamossal is felmehetünk, ha nem szeretnénk felgyalogolni,  24kc egy félórás jegy, ami körülbelül 300Ft), ezt semmiképp ne hagyjuk ki. Ha több napra megyünk, vehetünk jegyet az itteni múzeumokba, templomokba is, ha szűkösebb az időnk, elég körbegyalogolni.

A városnézésen kívül meg kell kóstolnunk a helyi söröket. Zizkov városrészben rengeteg sörözőt találhatunk, ahol 25kc-ért (300Ft) már kaphatunk egy korsó sört. Ha nem szeretnénk ilyen messzire menni, a belvárosban is találhatunk éttermeket, kocsmákat, ízlésünktől függően, illetve a Beer Museum-ba is bemehetünk, ha többféle helyi sört szeretnénk végigpróbálni. Jobb időben lemehetünk a folyópartra, akár Naplavka részre is, ahol sokszor élő zene is van. A városban rengeteg park is található, ajánlom a Letna parkot, vagy Riegrovy Sady-t, Grebovka-t, ide is kiülhetünk, ha ahhoz van kedvünk. Természetesen minden idő függő, ahhoz mérten tudjuk eldönteni mit is szeretnénk csinálni.

Gyönyörű város egy hétvégére, egy hétre, vagy akár itt lakni is. 

Közel van Magyarországhoz, régen a fővárosunk is volt, különleges hangulattal rendelkezik, ezért mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy már foglalja is a jegyét 🙂

Közel négy év távlatából a világ egyik legszebb városát látom Prágában. Azt a helyet, ahol megtanultam táncolni, táncot tanítani, vezetni, ott kezdtem a karrierem és ismertem meg rengeteg értékes embert, akik a legjobb barátaim lettek. Itt ismertem meg azokat az embereket, akiktől inspirációt, motivációt és a pozitív gondolkodás alapjait elsajátítottam. Azokat az embereket, akik minden helyzetben megnyugtattak, megosztották velem az élettörténetüket, biztattak arra, hogy minél több új kalandba vágjak bele. Arra tanítottak, hogy sose adjam fel, hogy legalább próbáljam meg, mert ha már meg sem próbáltam volna, sosem tudtam volna meg, hogy sikerülhet-e. A kudarcok után a folytatásra biztattak, és hiába kezdtem el úgy táncolni, hogy letapostam a táncpartnerem lábát, fordulásnál könyökkel sajnos, de orrba vágtam az illetőt, – ők azt mondták ne adjam fel. Hittem nekik, amikor azt mondták, hogy ők is így kezdték, és néhány hónap után több önbizalommal indultam az órára. Három évvel később ugyanebben az iskolában én is elkezdtem tanítani. Ráébredtem. Ráébredtem arra, hogy így boldogabb voltam, mert amikor én álltam ott középen és tanítottam, ránéztem a diákokra és önmagamat láttam.  Tudtam, hogy ők is fejlődni fognak, és meg tudnak tanulni táncolni, ha igazán akarnak. Úgy ahogyan például egy idegen nyelvet is elsajátíthatunk, ha igazán akarjuk. Mert hiszek abban, hogy mindent el tudunk érni az életben, ha azt igazán akarjuk.

.

.

.

Na de hogy kerültem Kambodzsából Prágába?

A következő posztomban erről is írok majd!

Üdv Kambodzsában

Kedden délután indultam Phnom Penh-be, habár akkor még az utazásomon kívül semmi nem volt biztos. Nem volt hely önkénteskedésre, szállásom sem. Hétfőn még lecsót főztem a diákjaimnak Ho Chi Minh városban, kedden pedig a reptéren rámijesztettek: az sem biztos, hogy beengednek Kambodzsába.

Az utolsó napomon lecsót főztem 15 emberre, ez teljesen lefárasztott, így sok időm nem volt azon aggódni mit is csinálok majd Kambodzsában. Egy lány a couchsurfing-ről írt, hogy nála lehetek, de aztán a beszélgetés elnémult és már semmiben nem voltam biztos. A workaway oldalon úgy tűnt senki nem keres esős évszakban önkéntest, már-már kezdtem feladni az egészet. Aztán körülbelül ugyanakkor történt kedden, hogy a couchsurfing-es lány válaszolt, megírta, hogy a tuk-tuk sofőrje vár majd a reptéren, és 8 dollár lesz a fuvar. Nagyon megörültem, szállás kipipálva. Ekkor írtak az egyik szigetről is, hogy oda mehetek két hétre önkénteskedni. Az első dolog ami eszembe jutott, az a vonzás törvénye. Annyit fókuszáltam erre a két dologra, hogy bevonzottam. A másik, ami eszembe jutott, hogy néhány hónappal ezelőtt még idegeskedtem volna, hogy aznap reggel még nincs szállásom estére. Megbizonyosodok arról, hogy változom, és a pozitív hozzáállás sokat segít. Ugyanis mindig van B terv. Legrosszabb eset egy couchsurfer/olcsó hostel pár napra, arra is gondoltam, hogy egy hostelben felajánlom, hogy takarítok ha ott alhatok. De aztán nem kellett egyiket sem bevállalnom.

A bónuszpontokból vett Quatar repülőutam a legrövidebb út volt, amit el sem tudtam képzelni. Amikor felszálltunk lenyitottam az asztalkát, hogy kitöltsem a vízumpapírom, de már jöttek is a légiutaskísérők, hogy hajtsam fel, mert ereszkedünk és nemsokára leszállunk. Körülbelül 30 percet voltam a repülőn.

Ho Chi Minh city-ben a reptéren kérték a kifelé jegyem Kambodzsából, de ilyenem nem volt. Azt mondták, enélkül nem fogok kapni vízumot, és lehet majd vennem kell valami buszjegyet a reptéren. Mivel van egy repjegyem Bangkokból Budapestre, így ezt megmutattam, ezután úgy tűnt rendben leszek. Kambodzsában csak a vízumigénylő lapot és 30 dollárt kértek, senki nem kérdezte meg, van-e kifelé-jegyem. A reptérről kilépve a tuk-tuk sofőr már a nevemmel ellátott táblácskával mosolygott rám, ennél pozitívabban nem is indulhatott volna a kambodzsai utazásom. Életem első tuk-tuk-útja esőben történt, körülbelül húsz perc volt, de mindenre rácsodálkoztam. Aztán megérkeztem az átmeneti otthonomba. Egy francia lány fogadott be, este elmentünk egy kávézóba ahol kiállították a képeit, majd később a barátai átjöttek vacsorázni. Mindenki nagyon kedves volt és elláttak tanáccsal, mit nézzek meg a városban. Ekkor már biztos voltam, szerdán nem fogok elmenni, csak csütörtökön, hiszen egy nap nem elég mindenre. Csütörtökön nagy sétát tettem, Wat Phnom (csak körbesétáltam, így is lehetett látni sok mindent :), Nemzeti Múzeum, Királyi Palota, Ezüst Pagoda, folyópart és turista-információs központ. Az utóbbiban találtam ingyen térképet, aminem nagyon örültem – tudva, hogy a telefonomat nem fogják kilopni a kezemből. Mindent csak körbesétáltam, a palota nem volt nyitva, de később mások azt mondták, elég elsétálni mellette/előtte.

Ezután megnéztem a Kambodzsa-Vietnám barátság emlékművet, Norodom király szobrát, majd elmentem ebédelni a The Corn étterembe.

Az étteremben a tulajdonos intézett nekem buszjegyet Sihanoukville-be, majd ebéd után elkísért SIM kártyát venni. Megkérdeztem miért segít ennyit. Azt mondta ő is volt Európában, és neki is sokat segítettek, ezt szeretné viszonozni. Ezután elmentem a Toul Sleng múzeumba, hogy megismerkedjek az ország legsötétebb történelmével. Sajnos ez is az utazáshoz tartozik, és nagyon nehéz bármit is mondani a múzeum és a történetek után, biztos voltam benne, hogy másnap elmegyek a Choeung Ek Kivégzőközponthoz. Csütörtökön egy orosz utazóval összetalálkozva megnéztük az orosz piacot (elvileg azért orosz, mert a 80-as években sok orosz expat itt vásárolt), bár nem éreztem úgy, hogy bármit is szeretnék venni.

Ezután rendeltünk egy Passapp taxit (itteni über), és 6-7 dollárért elmentünk a Kivégzőközponthoz. A belépő 5 dollár volt, ebbe beletartozott az audio-guide is. Itt körülbelül 2-3 órát töltöttünk, a hallottakat még mindig nehezen tudtam feldolgozni.

Miután visszamentünk a városba, megnéztük a központi piacot (Central Market), majd hazamentem a táskáimért. Később egy francia hamburgerezőben vacsoráztam, beszéltem kicsit az otthoniakkal, informálva mindenkit, hogy a szigeten, ahová tartok, talán nem lesz internet. Éjfélkor értem az éjszakai piachoz, ahonnan indult a buszom. A buszra felszállva azonban valami gond adódott és az irodához küldtek. Ott azt mondták a jegyem nem jegy, nem érvényes, nem fogadják el. Gyorsan kellett dönteném, vagy itt maradok még egy estét és panaszkodok az étteremben ahol vettem a jegyem, vagy veszek egy újabb jegyet. A veszek egy újabb jegyet győzött. Írtam az étterem tulajdonosának, habár fél 1-kor nem válaszolt, ezután felszálltam a kriptába. Csak így hívom, mert egy fadeszka volt az ablaknál. Úgy éreztem magam, mint egy zárkában, bár több hely volt, mint egy vietnámi alvós buszon. felvettem a hátizsákom elölről, magamra kötöttem a kistáskát, betakartam magam, majd próbáltam aludni.

Az utak kátyúsok voltak nagyon, de csodával határos módon tudtam aludni, Körülbelül 7 után értünk Sihanoukville-be. Kerestem egy kávézót, ahol megreggeliztem. Közben az étterem tulajdonosa hívott, elnézést kért és biztosított róla, hogy visszakapom a pénzem. Nemsokkal később már mehettem is a buszállomásra, és visszaadták a pénzem. Végül ez is jól végződött. Jelenleg zuhog az eső és egy kávézóban ülök. Kicsit megfáztam, köhögök, így egy gyógyszertárban vettem valamilyen szirupot. Habár szörnyű idő van, én még mindig reménykedek, hogy a szigeten azért látok napsütést.

Kitartok a pozitív gondolkodás mellett, hiszek a vonzás törvényében és reménykedek. Hiszen a remény hal meg utoljára, nem igaz?

Ben Tre kirándulás – avagy hogyan szereztem munkát Vietnámban

Mindenki álma az utazás, habár mindezt finanszírozni nem könnyű dolog.

Az egyik facebook csoportban találtam rá a vasárnapi kirándulásra, ahová egy külföldi társaságot kerestek a gyerekeknek, hogy legyen kivel gyakorolniuk az angolt.

Úgy voltam vele, épp ráérek, és miért ne építsek ki kapcsolatokat…

Néhány hete görcsösen elkezdtem munkát keresni, mert lassan ki kell találnom, hogyan finanszírozom az utazásom, ha egyáltalán ezt folytatni szeretném. Megígértem magamnak, hogy nem várok az utolsó pillanatig, habár a bankszámlám még kellemes összeget mutat a spórolásaimnak köszönhetően, az elmúlt 10 hét költései meglátszódnak rajta. A Homestay-ben eltöltött idő alatt is költöttem kávékra, nasira, de természetesen a legdrágább a két hetes utazás volt Hanoi-ból Saigon-ba. Az egyetlen munka, amit itt nekem megéri végezni, az az angol tanítás, mert jól fizet és rugalmas, így a Homestay mellett is lehet dolgozni pénzért. A gond azzal volt, hogy a legtöbb nyelviskola legalább 3 hónapra foglalkoztat, a vízumom pedig pár hét múlva lejár. Sokat bújtam a facebook csoportokat, aztán találtam egy lehetőséget, hogy részt vegyek egy osztálykiránduláson, teljesen ingyen. Vasárnapról volt szó, semmit nem terveztem és örültem, hogy ingyen elvisznek valahová. Akivel egyeztettem a kirándulásról, nem volt túl egyértelmű a programmal kapcsolatban, de ehhez már hozzászoktam. Mi itt a többi tanárral azzal viccelődönk, hogy “német” vagyok, ami azt jelenti, hogy egy csoportos kiránduláson előre megtervezett program szerint szeretnék haladni (Indulás 7.00, Megérkezés 9.00, Játékok 9.00-11.00 stb.). Vietnámban lassan hozzászokok, hogy az indulás minimum egy órával később van, mint azt meghirdetik. Itt sem volt másképp. 5.30-ra kellett mennem egy kávézóba (6.30 körül indultunk), a gyerekek már ott voltak pár felnőttel. Akivel leegyeztettem az egészet, vietnámi származású angol tanár volt, nagyon örült, hogy a gyerekek majd gyakorolhatnak valakivel. Bemutatkoztam, mosolyogtam, megpróbáltam megjegyezni 1-2 nevet, majd meg is kaptam a kérdést. “Szeretnél angolt tanítani? Mert én épp angolt tanárt keresek a hétvégi iskolámba” – ledöbbentem, de megörültem. Eszembe jutott, hogy előző nap lusta voltam és már-már azon gondolkoztam, hogy megírom ennek a srácnak, hogy nincs kedvem menni. Hiszen ki akar 4.30-kor kelni vasárnap? Aztán hamar rájöttem, hogy a legjobb döntés volt csatlakozni a csoporthoz. Volt ott egy lány, Kim, aki könyvelőként dolgozott a városban, mondta, hogy ő is angol tanárt keres. Majdnem két órás buszút után hajóra szálltunk, ahol bemutatkoztam, elmondtam, hogy Magyarországon annyi ember él, mint itt Ho Chi Minh city-ben. Elmondtam, hogy én is voltam diák, és én is megtanultam az angolt. Ezután megérkeztünk a szigetre, ahol különböző vizes játékok várták a gyerekeket.  Elméletileg nekem is csatlakoznom kellett volna, de a víz nekem nem volt túl csábító. Sajnos még mindig nem tudtam magam teljesen vietnámivá változtatni, de kérdezgettem a gyerekeket, hogy megy a halfogás, hideg-e a víz. Néhányan azonnal máshoz fordultak fordításért, néhányan tökéletes angollal válaszoltak. Így telt az első játék, a halászat, ahol kosárral vagy kézzel fogtak halat a gyerekek – illetve a bátrabb felnőttek.

A megfogott halakat egyébként később megsütötték és mogyóróval díszítve nasiként tálalták nekünk az ebéd előtt.

A következő játék a biciklivel egyensúlyozás volt, itt sokan a vízbe borultak, de egyeseknek nagyon jól ment. Itt arra gondoltam, hogy ha a vietnámiak három emberrel a motoron is tudnak egyensúlyozni, akkor ez sem okozhat nekik gondot. Bár aztán láttam, hogy azért nekik sem egyszerű ez a feladat.

A következő játék a hídon ugrálás volt techno zenére. A lényeg itt is a leesés volt, én nem csatlakoztam, de jót szórakoztam a többieken.

A játékokat befejezve épp elkészültek a kifogott halak, így leültünk enni. A melegben frissítőként ittunk egy kókuszdiólevet, erre Kim a könyvelőlány hívott meg. Helyi különlegességként hoztak élő és sült hernyót is, sokan ezt ették, engem nem vitt rá a lélek. Az elmondás alapján tejes ízű volt a hernyó, nekem ez is épp elég volt. Ezután hajóra szálltunk, visszamentünk a buszhoz, majd buszoztunk tíz percet a következő álomásig a Tán Bác főúton. A busz megállt és motorra kellett szállnunk. Ez volt a második alkalom, hogy hárman ültünk egy motoron velem együtt – én, Kim és a motoros. Elvittek minket a házhoz, ahol elkészült az ebéd. A turistáknak szervezett egy napos Mekong delta kirándulás jutott eszembe. Mondtam, hogy nem eszek húst, és egy tenyérnyi rizst kaptam félig megfőtt zöldbabbal. A többi turista ehhez kapot egy rántott húsdarabot. Nos, a helyiekkel való kiránduláson annyi finomságot pakoltak az asztalra, hogy nem is fért el.

37661442_229762707663898_8834461725999759360_n1

Nekem külön vegetáriánus ételeket készítettek mogyoróval, tofuval, rengeteg zöldséggel, isteni finom szósszal. Annyi étel volt előttem, hogy nem is tudtam mindet megenni. Ezután körülbelül fél óra pihenő következett a függőágyakon, majd a motorosok elvittek minket rambutánt szedni. Megtanultam, hogyan kell használni a “botot”, amivel a magasabb ágakról leszedjük a gyümölcsöt. Én végül két kilót szedtem, amiért 30.000 dongot, azaz körülbelül 350Ft-ot fizettem. Ez volt az egyetlen költésem aznap.

A gyümölcsszedés után visszamentünk a buszhoz, majd elindultunk haza. A hazaúton még megálltunk egy kókuszfeldolgozó üzemnél, ahol a gyerekek cukorkát vásároltak. Kim, akivel sokat beszélgettem aznap, megajándékozott egy Vietnámos kinyitható tükörrel, ami kókuszdióból készült. Azt mondta: “Ajándék Vietnámtól Magyarországnak”. A buszon még játszottak a gyerekekkel, énekeltek, versenyeztek, de nem értettem semmit, aludtam. Visszaértünk a kávézóba, ahonnan indultunk, rendeltem egy motortaxit, majd elköszöntem mindenkitől.

Másnap reggel kaptam egy üzenetet a szervező angol tanártól, hogy nagyon kedveltek a gyerekek, és örülne ha a két hétvégén, amíg még itt vagyok, tanítanék 1-1 órát a kávézójában. Konkrétan csak beszélgetnem kell a gyerekekkel, és ezért kapok 250.000 dongot (közel 3000 Ft). Természetesen elfogadtam az ajánlatot, hiszen minden pénz számít, és eddig csak költöttem, lassan el kell kezdeenem keresni is. Egyik jó dolog után jött a másik. Ugyanis amíg a kávézóban ültem a minap, két vietnámi srác odajött hozzám, hogy angol tanár vagyok-e. Nos, habár a papír megszerzése még folyamatban van, magabiztosan mondtam, hogy igen. Ezután a fiúk elmosolyodtak, és mondták, hogy angol tanárt keresnek. Megadtam a számom, ők pedig megígérték, hogy hívnak.

Így kezdek lassan pénzt keresni a világ másik felén, hogy valamiből fizessem a napi kávémat. 🙂

#akkorisiszokkávéthanemfutja #asuchange

Thuy Chau strand és a Mekong delta

Egy strandolós vasárnap – ami borzasztóan indult, de végül szuperül végződött- , illetve egy érdekes hétfői kirándulás története.

Szombaton egész nap pihentem, ezért eldöntöttem, hogy vasárnap valami jókis programot hozok össze. Találtam az interneten egy szép parkos helyet, folyókkal, medencével reklámozták, csendes és gyönyörű helynek tűnt az interneten látott fotók alapján. Megkérdeztem a többieket is a Homestay-ben, de senki nem lelkesedett, inkább a “ne csináljunk semmit” programot részesítették előnyben. Megkerestem az interneten hogyan jutok el Thuy Chau-ig, majd vasárnap reggel az egyik manager motorral elvitt a buszmegállóba. Úgy döntöttem busszal megyek, mert az csak 6000 dong (72Ft), és legalább lesz miről írnom (az internet szerint 2 órás buszút várt rám). Fél óra után megállt a busz és át kellett szállni egy másik buszra. Nem értettem, de mivel mindenki átszállt, így nem volt kérdés mit tegyek. Tíz perc után megálltunk, az emberek leszálltak, és mutogatták nekem, hogy ott egy másik busz. Nem értettem, miért kell ennyiszer átszállni. Megmutattam a telefonomon, hova akarok menni, és csak bólogattak. De jegyet is kellett vennem megint. Körülbelül húsz perc után rájöttem, hogy visszaküldtek a városba. Vagyis a busz amire “feltettek”, az a busz volt visszafelé. Nagyon elkeseredtem, hiszem még megis mutattam nekik, hova szeretnék menni. Lehet úgy gondolták, hogy igen, itt vagyunk most. Amikor visszaértem a városba, vártam egy újabb buszt, nagyon szerettem volna strandolni. A buszmegállótól egy motortaxival mentem a strandhoz, ahol rájöttem, nincs készpénzem, ezért a motortaxival elmentem egy bankautomatához. Ennyi jel, rá kellett volna jönnöm, hogy nem kellene bemennem a strandra. Amikor beléptem és sétáltam a medencéknél, mindenhol emberek voltak, grilleztek, a medencében ruhástól fürdött mindenki, és levegőt sem lehetett venni. A hely egyáltalán nem hasonlított az interneten látott képekhez.

 

 

 

80.000 dongot (964Ft) fizettem a belépőért, ezért úgy gondoltam körbesétálok. Sajnos semmi nyugodt helyet nem találtam, és mivel én voltam az egyetlen turista, mindenki jól megbámult. A helyiek biztosan nevettek magukban, hogy “Na mivan, eltévedtél?”. Kerestem egy helyet internettel, rendeltem egy taxit, és elindultam a városba, a Victory Hotel-be, ahol 50.000 (600Ft) dongért lehet használni a medencét. Nagyon szerettem volna úszni kicsit, meleg volt és elegem is, ezért nem mentem vissza a buszhoz, és inkább fizettem a taxiért. A Victory Hotel medencéje majdnem üres volt, csend volt és kicsit tudtam pihenni. Aztán ezt is hamar meguntam.

Az otthoniakkal cseteltem, ők vörösbort ittak, volt finom vasárnapi ebéd, főtt kukorica… mindeközben én azon gondolkoztam, milyen borzasztó ez a strandolós nap. Abban biztos voltam, hogy nem akarok hazamenni, ezért felmentem a Couchsurfing app-ra, és kerestem társaságot. Tíz perc sétára volt a Bok café, ahol találkoztam más utazókkal és helyiekkel, ittunk egy kávét, beszélgettünk, aztán elmentünk vacsorázni. Volt ott egy egyiptomi angol tanárnő, akivel gyorsan összhangba kerültünk. Megemlítette, hogy másnap elmegy a Mekong deltához, és becsatlakozhatnék. Eleinte úgy éreztem, jobb ha nem megyek, de aztán ez megváltozott. Írtam a Homestay-be, és lefoglaltuk az utat nekem is. Aztán a többiek eltűntek, mi sétáltunk és beültünk egy bárba. Rég beszélgettem ilyen jót, sok közös vonásunk volt, és végül az egész napnak ez a találkozás lett a fénypontja. Terveztem menni a Mekong deltához, de reméltem, hogy lesz valaki, akivel mehetek. A vasárnapom végén sokat nevettem, lett egy új barátom, rendeltem egy motortaxit, hazamentem és vártam a hétfőt.

Hétfőn reggel egy másfél órás buszút után megérkeztünk egy bambusz-és kókuszdió-gyárba, ahol rövid bemutatás után elirányítottak minket egy boltba, ahol mindenki vásárolt. Két hete találkoztam egy ausztrál házaspárral, akik szintén elmentek a Mekong delta 1-napos utazásra. Ők azt mondták, hogy az egész úton csak olyan helyre vitték őket, ahol vásárolni kell. Nos, ez valóban így volt, és visszagondolva a nap legjobb része a pagoda volt a végén. De erről majd később. Szóval miután mindenki vett puha párnát, hátvakarót és sálat, elindultunk a kikötőbe. Először a Unicorn szigetre mentünk, ahol mézes teát ittunk és szárított gyümölcsöket ettünk.

 

 

 

Ezután természetesen hozták a termékeket, amiket meg lehetett vennünk. Utána egy étterembe mentünk egzotikus gyümölcsöket kóstolni, itt néhány helyi énekelt vietnámi dalokat, majd kosarakat osztottak ki a borravalónak. A következő program is hajózás volt, a kis négyszemélyes hajóval, ketten eveztek.

 

 

Azt mondták itt krokodilok vannak és ne tegyük ki a kezünket a vízbe, de végül nem láttunk semmilyen állatot. A folyó barna volt a sártól és semmi érdekes látnivaló nem volt az úton. A kis ladikban viszont volt víz, ami nem volt túl biztató, de eljutottunk a hajónkig. Itt már a megérkezés előtt mutogatták az evezők, hogy kérnek pénzt. Természetes borravalót, ismételten. A kókusz-sziget következett, ahol megmutatták hogyan dolgozzák fel a kókuszdiót, majd megkóstoltuk a kókusz-csokoládét. Ezután természetesen a boltban lehetett mindenfélét vásárolni.

IMG_20180716_122742
A munkából mindenki kiveszi a részét

IMG_20180716_123116

Mivel eleredt az eső, így csak egy óra után indultunk el az étteremhez az ebédre. A foglalt kirándulásaim legrosszabb ebédje volt, némi rizs, borzasztó tofu és majdnem nyers zöldbab. Természetesen lehetett rendelni több ételt is, de azért már fizetni kellett. Az ebédemnek úgy lett íze, hogy jól meglocsoltam szójaszósszal. Az étterem étlapja elég bizarr volt, kígyótól krokodilonát struccig mindent lehetett kapni – főzbe, sütve, párolva… Az étterem mellett voltak a krokodilok, sokan kis helyen, borzasztó látvány volt.

IMG-20180719-WA0010

Márcsak azért is, mert már egy ideje nem eszek húst, de szerintem egyébként sem kóstolnám meg a krokodilt. Persze az otthoniak a fenti képeket látva azt írták: “Én belefalatoznék”. Ezt mindenki természetesen döntse el maga. A szigeten még körbesétáltunk, de csak néhány árus volt és függőágy. Fél háromkor indultunk tovább, a közeli Vĩnh Tràng Chùa pagodához, ide nem volt belépő és itt láttam az eddigi legnagyobb Buddha szobrot.

IMG-20180719-WA0019IMG-20180719-WA0023IMG-20180719-WA0024

Itt körülbelül félórát töltöttünk, majd indultunk vissza Ho Chi Minh városba. A visszaúton aludtunk, én is és az egyiptomi csajszi is. Összességében sok kritizálnivalót lehetne találni a napban, de jól éreztem magam. Mindezt annak köszönhetem,hogy jó társaságban voltam, a lány, akivel mentem sok szarkasztikus viccet elsütött, itt mindenből kihoztuk a legjobbat, vagy csak jót nevettünk. Örülök, hogy megismertem és vele mentem erre a kirándulásra. Ez megerősíti bennem, hogy néha a legrosszabbnak tűnő dolgokból lesznek a legjobb élmények. Ha a rosszul sikerült strandolós vasárnapom végén nem megyek el a Couchsurfing találkozóra, nem ismertem volna meg ezt a csajszit. Akkor a jó beszélgetés, a sok nevetés, az egy napos kirándulás sem így történt volna.

Sosem tudhatod, hogy egy rossz napnak milyen jó vége lehet. Lehet csak egy találkozás, vagy egy mondat lesz az, amire szükséged lesz. Lehet valakivel találkozol, aki mond valamit, és az Téged elgondolkoztat. Ha rossz napod van, kimozdulsz és valaki mond egy jó viccet, már megérte kimozdulni. Változtass a hozzáállásodon, ha kell és gondolkozz pozitívan!

Így motorozunk mi

Indulás 3.30-kor – Nem is aludtam.

100 km, 3 óra, 36 fok, teljes ruházat, védőfelszerelés

3 sátor, 33 ember – később egy sátrat elfújt a szél

Kiruccanás a tengerhez a diákjaimmal az első hétvégén. Egyértelmű volt, hogy becsatlakozok és nem is bántam meg. Nem semmi élmény volt! Indulási időpontnak 3.30-at hirdettek meg és akkor még azt mondták 2 órába telik odaérni. Pénteken a közeli boltban túl jót beszélgettem két másik tanárral az életről, ezért fél 1-kor értem haza. Nem sokkal később videóhívásom volt otthonról, ami kitartott negyed 3-ig, akkor azon gondolkoztam, hogy még alszok egy órát. Amikor azonban felmentem a szobába, letusoltam és bebújtam az ágyba, elkezdtek megszólalni az ébresztők. Ekkor már tudtam, hogy nem lesz alvás, így lecseréltem a pizsamát és készülődtem az induláshoz. Fél 5 körül sikerült csak elindulnunk, mindenki tetőtől talpig beöltözve, később rájöttem miért, és még sajnáltam is, hogy a szememet nem tudom eltakarni.

KAN00182
Indulás előtt

Az út elején még énekeltem, de aztán rettentően szennyezett lett a levegő és inkább eltakartam az arcom, amennyire lehetett. Átmentünk a Saigon folyón a komppal, itt a látvány a Világok harca “kompjelenet”-hez volt hasonló.

KAN00192
Motorosok a kompon
KAN00189
Kompkikötő hajnalban a Saigon folyón

Kétszer álltunk meg pihenni, végül három órába telt odaérnünk a kempingbe. Nagyon fáradt voltam, megvártam, hogy felállítsák az egyik sátrat, és eldőltem, mint a krumpliszsák. Később felkeltem ebédelni, majd visszaaludtam. Három órát aludtam összesen, de délután 1 óra körül képes voltam elkezdeni a napot. A diákok karaoke-ztak, mi tanárok táncoltunk. A tenger nagyon koszos volt, a kempingben található medencében fürödtünk. Körülbelül 3 órakor kezdtük el a csapatépítő játékokat a tengernél. Az első feladatban lisztet kellett a fejünk felett átadni a mögöttünk lévőnek és az utolsó ember pedig összegyűjtötte egy ásott lyukban. Sajnos az én csapatom nem gyűjtött semennyit, mert az egyik tanár magára öntötte az összes lisztet (pontosan nem tudom mi történt, de amikor láttam, hogy a csapatomnál semennyi liszt nincs, megkérdeztem hol a mi gyűjteményünk? Erre az egyik tanár magára mutatott: “Rajtam”. A második feladatban két csapat volt és egy fadarabért harcoltunk (ez volt a zászló), ebben mindig az én csapatom nyert. A harmadik játékban erősnek kellett lenni, olyan volt mint a kötélhúzás kötél nélkül. Az egyik körben elől voltam, jól elestem és felhorzsoltam a térdem (sajnos el is fertőződött, ezt még ma is – 3 nappal később – is kezelem). Az utolsó feladat viszont igazán jó ötlet volt: Szemétszedés. Nem a turistákáltal kedvelt részen voltunk, itt láttam először mennyire szennyezett a tengerés mennyi szemét van a tengerparton. Többször kellene menni kempingezni és szemetet szedni.

KAN00483
Long Dien tengerpart
KAN00484
Szemétszedés

Ezután a vacsora következett. Órákon keresztül nem történt semmi, mert esett az eső és grillezésre készültünk. Rendeltek szendvicset és körülbelül 8 körül kezdődött a grillezés. Itt már sokan csak pihentek, zenét hallgattunk és beszélgettünk.

KAN00547KAN00579KAN00679

Néhányan arról, hogy hogyan fogunk két sátorban aludni ennyien. Nos, a helyiek biztosan ezt mondanák: “No problem, no problem” – és így is volt. Én hamar elköszöntem, mert 3 órát aludtam aznap, és kicsit izgultam is, hogyan fogok elaludni 13 másik emberrela sátorban. Négy körül keltem, csak én és egy másik tanár voltunk a sátorban. Kimentem a mosdóba, és akkor láttam, hogy mindenki a napozószékeken alszik. Jót mosolyogtam. Valóban nem gond, ha egy sátorral kevesebb van. Visszaaludtam még pár órát, majd a közeli kávézóban ittam egy kávét és készítettem pár képet.

IMG_20180708_072524[1]
Vietnámi fekete kávé – mindig hoznak hozzá teát
IMG_20180708_070130[1]

Körülbelül 10 órakor indultunk vissza, kétszer álltunk meg hosszabb időre, így végül 2-kor értünk haza. Mind a két hely érdekes volt, ahol megálltunk,illetve nem volt sok ember a környéken.

Amikor hazaértünk mindenki kidőlt, leginkább a “sofőrök”. Én elmentem a közeli kávézóba és próbáltam ébren maradni. Ami nem volt nehéz, mert én az egész estét végigaludtam, kihagyva a party-t….

Ha legközelebb motorozom, teljesen felöltözöm, hogy a bokám se látszódjon ki. Ennyire koszos még nem voltam semmitől, mint a motorozás után. Sok dolog szállt az arcomnak is, féltem, hogy valami belemegy a szemembe. Szívesebben ülök majd a buszon a jövőben, és az ekkora távokra vagy rendes nagy bukósisakot veszek fel a motoron, vagy el sem indulok. Ettől függetlenül persze jól éreztem magam a hétvégén, sokat nevettünk a medencénél és a csapatépítő játékok alatt is. Úgy érzem ide is befogadtak és örülök, hogy őket is taníthatom.