Egy strandolós vasárnap – ami borzasztóan indult, de végül szuperül végződött- , illetve egy érdekes hétfői kirándulás története.
Szombaton egész nap pihentem, ezért eldöntöttem, hogy vasárnap valami jókis programot hozok össze. Találtam az interneten egy szép parkos helyet, folyókkal, medencével reklámozták, csendes és gyönyörű helynek tűnt az interneten látott fotók alapján. Megkérdeztem a többieket is a Homestay-ben, de senki nem lelkesedett, inkább a “ne csináljunk semmit” programot részesítették előnyben. Megkerestem az interneten hogyan jutok el Thuy Chau-ig, majd vasárnap reggel az egyik manager motorral elvitt a buszmegállóba. Úgy döntöttem busszal megyek, mert az csak 6000 dong (72Ft), és legalább lesz miről írnom (az internet szerint 2 órás buszút várt rám). Fél óra után megállt a busz és át kellett szállni egy másik buszra. Nem értettem, de mivel mindenki átszállt, így nem volt kérdés mit tegyek. Tíz perc után megálltunk, az emberek leszálltak, és mutogatták nekem, hogy ott egy másik busz. Nem értettem, miért kell ennyiszer átszállni. Megmutattam a telefonomon, hova akarok menni, és csak bólogattak. De jegyet is kellett vennem megint. Körülbelül húsz perc után rájöttem, hogy visszaküldtek a városba. Vagyis a busz amire “feltettek”, az a busz volt visszafelé. Nagyon elkeseredtem, hiszem még megis mutattam nekik, hova szeretnék menni. Lehet úgy gondolták, hogy igen, itt vagyunk most. Amikor visszaértem a városba, vártam egy újabb buszt, nagyon szerettem volna strandolni. A buszmegállótól egy motortaxival mentem a strandhoz, ahol rájöttem, nincs készpénzem, ezért a motortaxival elmentem egy bankautomatához. Ennyi jel, rá kellett volna jönnöm, hogy nem kellene bemennem a strandra. Amikor beléptem és sétáltam a medencéknél, mindenhol emberek voltak, grilleztek, a medencében ruhástól fürdött mindenki, és levegőt sem lehetett venni. A hely egyáltalán nem hasonlított az interneten látott képekhez.
80.000 dongot (964Ft) fizettem a belépőért, ezért úgy gondoltam körbesétálok. Sajnos semmi nyugodt helyet nem találtam, és mivel én voltam az egyetlen turista, mindenki jól megbámult. A helyiek biztosan nevettek magukban, hogy “Na mivan, eltévedtél?”. Kerestem egy helyet internettel, rendeltem egy taxit, és elindultam a városba, a Victory Hotel-be, ahol 50.000 (600Ft) dongért lehet használni a medencét. Nagyon szerettem volna úszni kicsit, meleg volt és elegem is, ezért nem mentem vissza a buszhoz, és inkább fizettem a taxiért. A Victory Hotel medencéje majdnem üres volt, csend volt és kicsit tudtam pihenni. Aztán ezt is hamar meguntam.
Az otthoniakkal cseteltem, ők vörösbort ittak, volt finom vasárnapi ebéd, főtt kukorica… mindeközben én azon gondolkoztam, milyen borzasztó ez a strandolós nap. Abban biztos voltam, hogy nem akarok hazamenni, ezért felmentem a Couchsurfing app-ra, és kerestem társaságot. Tíz perc sétára volt a Bok café, ahol találkoztam más utazókkal és helyiekkel, ittunk egy kávét, beszélgettünk, aztán elmentünk vacsorázni. Volt ott egy egyiptomi angol tanárnő, akivel gyorsan összhangba kerültünk. Megemlítette, hogy másnap elmegy a Mekong deltához, és becsatlakozhatnék. Eleinte úgy éreztem, jobb ha nem megyek, de aztán ez megváltozott. Írtam a Homestay-be, és lefoglaltuk az utat nekem is. Aztán a többiek eltűntek, mi sétáltunk és beültünk egy bárba. Rég beszélgettem ilyen jót, sok közös vonásunk volt, és végül az egész napnak ez a találkozás lett a fénypontja. Terveztem menni a Mekong deltához, de reméltem, hogy lesz valaki, akivel mehetek. A vasárnapom végén sokat nevettem, lett egy új barátom, rendeltem egy motortaxit, hazamentem és vártam a hétfőt.
Hétfőn reggel egy másfél órás buszút után megérkeztünk egy bambusz-és kókuszdió-gyárba, ahol rövid bemutatás után elirányítottak minket egy boltba, ahol mindenki vásárolt. Két hete találkoztam egy ausztrál házaspárral, akik szintén elmentek a Mekong delta 1-napos utazásra. Ők azt mondták, hogy az egész úton csak olyan helyre vitték őket, ahol vásárolni kell. Nos, ez valóban így volt, és visszagondolva a nap legjobb része a pagoda volt a végén. De erről majd később. Szóval miután mindenki vett puha párnát, hátvakarót és sálat, elindultunk a kikötőbe. Először a Unicorn szigetre mentünk, ahol mézes teát ittunk és szárított gyümölcsöket ettünk.
Ezután természetesen hozták a termékeket, amiket meg lehetett vennünk. Utána egy étterembe mentünk egzotikus gyümölcsöket kóstolni, itt néhány helyi énekelt vietnámi dalokat, majd kosarakat osztottak ki a borravalónak. A következő program is hajózás volt, a kis négyszemélyes hajóval, ketten eveztek.
Azt mondták itt krokodilok vannak és ne tegyük ki a kezünket a vízbe, de végül nem láttunk semmilyen állatot. A folyó barna volt a sártól és semmi érdekes látnivaló nem volt az úton. A kis ladikban viszont volt víz, ami nem volt túl biztató, de eljutottunk a hajónkig. Itt már a megérkezés előtt mutogatták az evezők, hogy kérnek pénzt. Természetes borravalót, ismételten. A kókusz-sziget következett, ahol megmutatták hogyan dolgozzák fel a kókuszdiót, majd megkóstoltuk a kókusz-csokoládét. Ezután természetesen a boltban lehetett mindenfélét vásárolni.
Mivel eleredt az eső, így csak egy óra után indultunk el az étteremhez az ebédre. A foglalt kirándulásaim legrosszabb ebédje volt, némi rizs, borzasztó tofu és majdnem nyers zöldbab. Természetesen lehetett rendelni több ételt is, de azért már fizetni kellett. Az ebédemnek úgy lett íze, hogy jól meglocsoltam szójaszósszal. Az étterem étlapja elég bizarr volt, kígyótól krokodilonát struccig mindent lehetett kapni – főzbe, sütve, párolva… Az étterem mellett voltak a krokodilok, sokan kis helyen, borzasztó látvány volt.
Márcsak azért is, mert már egy ideje nem eszek húst, de szerintem egyébként sem kóstolnám meg a krokodilt. Persze az otthoniak a fenti képeket látva azt írták: “Én belefalatoznék”. Ezt mindenki természetesen döntse el maga. A szigeten még körbesétáltunk, de csak néhány árus volt és függőágy. Fél háromkor indultunk tovább, a közeli Vĩnh Tràng Chùa pagodához, ide nem volt belépő és itt láttam az eddigi legnagyobb Buddha szobrot.
Itt körülbelül félórát töltöttünk, majd indultunk vissza Ho Chi Minh városba. A visszaúton aludtunk, én is és az egyiptomi csajszi is. Összességében sok kritizálnivalót lehetne találni a napban, de jól éreztem magam. Mindezt annak köszönhetem,hogy jó társaságban voltam, a lány, akivel mentem sok szarkasztikus viccet elsütött, itt mindenből kihoztuk a legjobbat, vagy csak jót nevettünk. Örülök, hogy megismertem és vele mentem erre a kirándulásra. Ez megerősíti bennem, hogy néha a legrosszabbnak tűnő dolgokból lesznek a legjobb élmények. Ha a rosszul sikerült strandolós vasárnapom végén nem megyek el a Couchsurfing találkozóra, nem ismertem volna meg ezt a csajszit. Akkor a jó beszélgetés, a sok nevetés, az egy napos kirándulás sem így történt volna.
Sosem tudhatod, hogy egy rossz napnak milyen jó vége lehet. Lehet csak egy találkozás, vagy egy mondat lesz az, amire szükséged lesz. Lehet valakivel találkozol, aki mond valamit, és az Téged elgondolkoztat. Ha rossz napod van, kimozdulsz és valaki mond egy jó viccet, már megérte kimozdulni. Változtass a hozzáállásodon, ha kell és gondolkozz pozitívan!
asUchange 