Címke: Változás

Kambodzsától Prágáig

– Ó, wáo!!! – mondta, amikor felfelé mentünk a templom lépcsőin. Visszanéztem, azt hittem valami érdekeset látott. – 4 dollárért beépített légkondícionáló van ebben a nadrágban… – majd ekkor láttuk meg, hogy a 10 perccel előbb vett nadrág térdtől térdig kiszakadt. 

útvonal: Koh Rong sziget (Kambodzsa) – Sihanoukville (Kambodzsa) – Siem Reap (Kambodzsa) – Bangkok (Thaiföld) 

kép: Angkor Wat napfelkelte

Sokan kérdezték, nem vagyok-e magányos a világ másik felén? Egyedül utazom nőként Ázsiában. Sokan bíráltak, amikor hazajöttem, a családomban is voltak, akik megkérdezték, mégis hogyan gondoltam ezt? Ez nagyon veszélyes! Mit tudok csinálniegyedül, nem unalmas? Az igazság pedig az, hogy sosem voltam igazán egyedül. Mindig utaztam valakivel, és ezeket nem én terveztem így. A szigetről tudtam, hogy a fővároson keresztül Siem Reap-ba visz majd az utam, onnan pedig Bangkokba. Az utolsó napokban abban reménykedtem, hogy majd jó idő lesz, nem úgy mint amikor megérkeztem a szigetre. A tizedik napomon este fél nyolc lehetett, amikor a főnökömék elmentek, én egyedül maradtam a vendégekkel, és még másfél óra volt a zárásig. A kezembe vettem egy kártyapaklit, majd kártyázni kezdtem az egyik helyi sráccal. Később felálltam és az összes vendégnek ezt kiabáltam: “Akinek van kedve kártyázni, nyugodtan csatlakozzon!” – legnagyobb meglepetésemre az összes vendég (ekkor négyen voltak) felállt és odajött az asztalomhoz.

Az utolsó pár nap velük telt el, a barátaim lettek,  minden este kártyáztunk. Volt ott két húszéves német srác, akik szintén Bangkokba tartottak Siem Reap-on keresztül. Ekkor dőlt el, hogy a következő 7 napban sem leszek egyedül. Mint később kiderült, mindenki azt gondolta, hogy évek óta a szigeten dolgozom, de azon nagyon meglepődtek, hogy velük tartok.

Az utolsó estémen hajnali kettőig kártyáztunk, nyolc körül keltünk fel és 9 körül motorral indultunk a sziget másik felére, hogy elérjük a kompot. Az egyetlen helyi aki jól beszélt angolul, azt hallgatta, hogy kérem a másik motorost ne hajtson majd gyorsan. Tudtam milyen motor-út vár rám, és hajtogattam a leendő “sofőrömnek”, hogy óvatosan menjen. Addig addig hajtogattam ezt, mire ránézett a másik srácra, és kijelentette, ő inkább nem visz el. Legalább így olyannal mehettem, aki értette az úton a “siránkozásomat”. Csak a félelmemet, aggodalmamat osztottam meg valakivel, jó érzés, ha van kihez szólnom, amikor félek. Sihanoukville-ben még eltöltöttünk egy éjszakát, elsétáltunk egy ATM-ig, billiárdoztunk, én pedig beleléptem egy olyan sárba, hogy lesüllyedtem majdnem a térdemig. Ez volt az első alkalom, amikor mindhárman kisírtuk a szemünket a nevetéstől. Habár féltem, kijövök-e majd a két fiúval, de végül jókat nevettünk. A szállodában rendeltünk buszt másnap Siem Reap-ba, ami reggel 7-kor indult. Jöttek is értünk és elvittek egy buszirodához. Amikor azonban megmutattam a jegyemet, azt mondták ez nem az ő cégük. Ránéztem a sofőrre, aki odavitt minket. Ő azt mondta, a hotel kérte, vigyenek oda minket. Én és a két német srác pedig azon gondolkodtunk, hogyan lehetséges, hogy másik irodához vitettek minket, ha náluk vettük a jegyünket. Nem értettük az egészet. Persze a szálloda már akkor is furcsa volt, amikor a mosott ruháimat átnézve egy bordó inget találtam a tasakban. A recepcióson ugyanilyen volt, és ahogy kivettem, úgy nézett ki, mintha gyerek méret lenne. Kivettem és odatartottam a recepciósnak: -“Ez nem az enyém” – mondtam. -“De igen!”- vágta rá a recepciós. Jót mosolyogtam, kinyitottam, hogy lássa, ez olyan mint az ő egyenruhájuk. Letettem a pultra és nevetve elsétáltam. Ezeken is túltettük magunkat és végül átvittek minket a másik busztársasághoz. Itt Phnom Penh-ig végig aludtunk, majd egy kisebb és kényelmetlenebb buszra szálltunk ami elvitt minket Siem Reap-ba. Habár készültünk étellel, az nem volt elég, és elég éhesen értük Siem Reap-ba. Betértünk egy pizzázóba, ahol minden pizzán volt ananász, a tészta nagyon édes volt, és mi voltunk egyedül turisták. Ekkor azt is eldöntöttük, legközelebb inkább megnézzük mit ajánlanak a neten (ennek köszönhetően egy nagyon finom burgert ettünk a következő nap egy közeli kávézóban). Bejelentkeztünk a hotelba. Egész utazásom legpuccosabb szállodája volt 5500Ft/éjszakáért reggelivel (privát üzenetben szívesen megírom, melyik hotel volt).

A facebook-on van egy csoport Thailand Cambodia Laos Vietnam Backpacker/Traveler néven, ahol rákerestünk azokra a tuk-tuk sofőrökre, akik vállalják az Angkor templomok körbevezetését velünk. Ezen az oldalon volt egy lista, itt írtam többnek is, szinte azonnal válaszoltak, és végül napfelkeltével egész napra 20 dollárt fizettünk (3 főre kb. 5500Ft). A napfelkelte és a templomok is gyönyörűek voltak, nem csoda, hogy annyian látogatnak ide évente. Nemrégen a világ legnagyobb vallásos építményének is titulálták a komplexumot.

(A fenti képeket az egyik utitársamtól kaptam, nem az én fotóim.)

Néhány templomot talán túl gyorsan néztünk meg, mert egyszer arra mentünk vissza a tuk-tukhoz, hogy a sofőrünk elbóbiskolt. Habár mindig hideg vízzel, hidegvizes törölközővel és mosollyal várt minket, egyszer lepihent. Természetesen ezen is csak jót mosolyogtunk. Ezelőtt történt ugyanis, hogy az egyik utitársam eldöntötte vesz egy szellősebb nadrágot, így 4 dollárért “befektetett” egybe. A lépcsőkön felfelé azonban szétnyílt. Lefelé is ezen nevettünk. Így a tuk-tukhoz érve is csak elmosolyodtunk.

LRM_EXPORT_57752037128460_20180830_155934868

Két nap után kedden reggel indultunk Bangkokba, a VIP minibuszt foglaltuk, amire légkondit, vizet, kényelmet igértek. Egyik sem volt. Egy boltnál álltunk meg pihenni, de a mosdó felé tartva elénk ugrott a bolt eladója és fölényesen kijelentette, hogy csak akkor használhatjuk a mosdót, ha ott veszünk valamit. Nem vettem inkább semmit. Ennek a levét is később ittam meg. A határhoz érve már nagyon kellett volna a mosdó, leszálltunk a kisbuszról, de ekkor láttak el minket információval. Át kell sétálnunk, a másik oldalon majd várnak. Az első sor volt a kilépés Kambodzsából, már itt is kerestem mosdót, de nem találtam. Átsétáltunk a határon, majd ki kellett tölteni egy papírt a belépéshez Thaiföldre. Kezemben a papírral bementünk egy házba, ahol rettentő hosszú sor volt és csak 2 ablak nyitva, ahol elfogadták a papírokat. Két órát álltam itt táncolva, ugrálva, majd mint a tigris a Micimackóból ugráltam be Thaiföldre, siettem ahogy tudtam. Az egész abszurd és vicces volt. Ezen is jót nevettünk utána az utitársaimmal. Már majdnem a látogatás célja (purpose of your stay) részhez írtam, hogy mosdóba kell mennem, de végül kibírtam. A fiúk azt mondták, ne ugráljak annyit, mert azt hiszik bedrogoztam. Gondoltam, ha elvisznek drogtesztre, legalább elmehetek mosdóba. Abban a teremben, ahol vártunk, nem volt mosdó. Miért is lett volna? Ott volt egy rakat ember, vártunk, vártunk, se mögöttünk, se előttünk a közelben nem volt mosdó. Ez is egy élmény volt.

42443982_437312036791651_5773681586339840_n
VIP Minibusz 24$-ért – Egyáltalán nem érte meg

Miután megérkeztünk Bangkokba, elfoglaltuk a szállásunkat (közel a Khaosan úthoz – ez itt a backpacker/hátizsákos turista rész) és elmentünk vacsorázni. Ez volt az utolsó előtti napunk együtt, így megittunk pár sört is, miközben az elmúlt pár nap legviccesebb történeteit idéztük fel. Egy bárban az egyik utitársam próbált kérni két gin felest egy gin tonic áráért: – Kaphatnék két gin felest egy gin tonic helyett, ugyanazon az áron? – Hiába ismételte 3x. Nem értették meg. Mondtam, hogy megpróbálom én. Megkérdeztem mennyibe kerül egy gin tonic. – 80. – mondta a pultos. – Mennyibe kerül két gin feles? – 80.- mondta. – Akkor két gin felest. – Mindenki elmosolyodott. A pultos puszit küldött nekem és mondta, hogy így kell vele beszélni. Pedig csak egyszerűsítettem a mondanivalót. Hiszen van egy pici tapasztalatom, mint angol tanár. A kezdőkkel is le kellett egyszerűsítenem a mondatszerkezeteket.

Másnap elmentünk Thaiföld 2. legmagasabb épületéhez, Bangkok legmagasabb tetőteraszához (Baiyoke Tower II – 309m), az én ötletem volt, pedig mindenki tudta, hogy félek a magasban. Voltam már magasban Saigon-ban is, nem lesz gond – gondoltam. A liftből ki lehetett látni, elég félelmetes volt. A forgó tetőteraszra is nehezen vettem rá magam a 84. emeleten, de aztán már mentem egy második kört vele. Miután az egészet kibirtam a 20. emeleten várt egy ingyen lábmasszázs is.

LRM_EXPORT_55866201866540_20180830_152809033
Kilátás a Baiyoke toronyból

A belépő 400-500 baht volt (3400-4200Ft), a tetőteraszról pedig nagyon szép kilátás nyílt a városra. Este kártyáztunk, felidéztük a legviccesebb történeteinket és sokat nevettünk.  Örültem, hogy ilyen utitársakra tehettem szert.

Másnap reggel kimentem a reptérre, és Budapestre repültem. A reptérre másfél órával hamarabb el kellett indulni a dugó miatt. Borzasztó a közlekedés ebben a városban. Bagkokból Moszkvába, majd Moszkvából Budapestre utaztam. Életem leghosszabb napja volt. Kiszáradt szájjal, vörös szemekkel érkeztem Budapestre. Az útlevelem elejéről elpárolgott az írás még a szigeten, reméltem ebbe nem kötnek bele. Eldöntöttem, hogy a legközelebbi utazási listára felírom: szemcsepp, szájbalzsam, légmentes tasak. 🙂 Két napot töltöttem Thaiföldön, utána Budapestre kellett utaznom. Itt ugyanis várt egy esküvő, illetve el kellett mennem Prágába is néhány ügyemet elintézni a hivatalban, bankban (az utolsó két napon nem tudtam levenni pénzt a kártyámról, de fizetni tudtam vele. Később kiderült, hogy csak a havi limitemet értem el). Vonattal mentem, és már ekkor előjöttek az emlékek. Úgy éreztem vissza sem akarok menni. Hiszen itt olyan jól ismerek mindent. Ez az otthonom, Európa.  Itt tudom, hogyan vegyek vonatjegyet. Beszélem a nyelvet. Az arcom nem idegen.  Hiszen itthon minden sokkal egyszerűbb! Elfogott egy olyan érzés, amire nem számítottam. Megírtam egy ajánlót Prágáról. Imádom a várost. Kilenc napig voltam itt, és minden percét imádtam. Frissítettem az önéletrajzomat és elküldtem pár helyre. Szinte eldöntöttem, hogy maradok. Pedig oda-vissza jegyet vettem Bangkokból-Bangkokba. A visszatérésre azonban nem terveztem még semmit. Mit csinálhatnék még Ázsiában, ha visszamegyek? Hazatérve honvágyam lett? Nem is számítottam erre. Váratlanul ért, és eldöntöttem, hogy a válasz majd magától jön. Hogy lesznek jelek, a választ majd megkapom, vagy jön egy megérzés.

Mint Februrában Így kezdődött minden….

Lesz egy új kezdet.

Egy új történet.

Ígyis-úgyis.

Itthon maradjak, vagy menjek vissza Ázsiába?

Hírdetés

Így kezdődött minden…

Kezdhetném úgy, hogy tini voltam, amikor arról álmodoztam, hogy utazni fogok és az utazásaimról írni, de nem fogom. Az egész azzal kezdődött, hogy kaptam karácsonyra két könyvet.

Az egyik a multik világáról szólt, a másik az utazásról. Az egyikből rájöttem, hogy nem akarok a multis világban dolgozni, a másikból pedig, hogy utazni akarok…

A meditáció is segít, hogy jobban meghalljuk a belső hangot, ami segíthet a döntések meghozatalában. Amikor arról olvastam, hogy hogyan lehet nagyon olcsón utazni, egyre közelebbinek éreztem az egészet. Egyre közelebb éreztem Ázsiát magamhoz. Biztos voltam benne, hogy nem az USA-ba megyek, mert nem két hét, vagy egy hónap alatt akartam felélni a spórolt pénzemet. Karácsony után visszamentem a melómhoz, minden nap kedvetlenül mentem be, majd sokszor néztem ki az ablakon és gondolkoztam. Eközben párhuzamosan olvastam a két könyvet, és eleinte csak a két hét vakáción gondolkoztam. Folyamatosan nézegettem a Workaway oldalt, hogy aktív nyaralást találhassak, olyat amivel hasznossá tehetem magamat. Eközben jött vissza az egyik barátnőm pár hónap után Indiából, és sokat beszélgettem vele. Tátott szájjal hallgattam a történeteit, és néztem a képeit. Egy jóga-tanár képző hónap alatt megismerte az igazit, majd hozzá költözött hat hónapra, majd megkérték a kezét, jövőre esküvő. Sokat kérdezett, hogy mit szeretnék én, de túlságosan ragaszkodtam a munkámhoz. Úgy gondoltam az utazás mellé meg kell tartanom a munkám, az alap. Aztán a január hónap alatt rájöttem, hogy nem kell. Minden nap egyre lehangolóbb volt a munkában, egyre távolabbnak éreztem az egészet, amit csináltam. Fokozatosan jöttem rá, hogy nem csinálhatom ezt. Sem magamnak, sem a kollégáimnak nem segít, ha kedvetlenül fanyar arccal dolgozok, csak azért, hogy legyen fizetésem. És tudom, hogy sajnos sok ember csak a fizetésért csinálja, a család, számlák, új autó, érthető. Ugyanakkor én pont ezt nem akartam. Egyszer csak megtaláltam a profilt, ahol önkéntes angol tanárokat kerestek Vietnámba. Nagyon tetszett a leírás, ezért több helyre is írtam, és 1-2 napon belül már volt is két skype hívásom. A jóga oktató barátnőmnek felvetettem az ötletet: Felmondok és elmegyek Vietnámba angolt tanítani. – Kimondva még őrültebbnek tűnt az ötlet, de volt egy megérzésem, hogy ezt kell csinálnom. A legmeglepőbb még számomra az volt, hogy az összes barátnőm, akinek elmondtam, elcsodálkozott és utána helyeselte a döntésemet. Mindenki támogatott (a családomnak később mondtam csak el). Eközben valahol mélyen belül meghoztam a döntést, hogy megváltoztatom az életemet és elmegyek megkeresem a boldogságot, miközben megismerem magam és a határaim, felfedezek új dolgokat és megismerek új embereket.

Egyik napról a másikra letettem a cigit, aztán beszéltem a főnökömmel, majd a team meeting-en elmondtam mindenkinek, hogy elmegyek.

Senkinek nem beszéltem a tervemről, mert babonás is vagyok és nem is bíztam magamban annyira, hogy ezt valóban véghez tudom vinni. Annyit mondtam, hogy valami teljesen mást fogok kipróbálni, és talán pár hónap múlva rájövök, hogy a multi a családom és visszajövök. Nehéz két hónapos felmondási idő volt, minden kolléga érdeklődött hova megyek, miért megyek el. Voltak, akik teljesen kiakadtak, külön beszélgetésekre hívtak, megkérdezték tehetnek-e bármit azért, hogy maradjak. Akkor még biztosabb voltam, hogy mennem kell. Nem a kollégák, vagy a munka miatt (sok kollégámat kifejezetten szerettem, mint embert), hanem egyre inkább azt éreztem, hogy egy új ember kell ide, valaki, aki boldog hogy itt dolgozhat, úgy mint én amikor kezdtem. Aztán amikor felmondtam, tudtam, hogy nem azt kell csinálnom. Vagy csak azt tudtam, hogy egy ideig nem ezt akarom csinálni. Megvettem a repjegyem, lefixáltam a helyem a programban Hanoi-ban, majd elkezdtem felvenni a kötelező oltásokat. Mindezt úgy, hogy a munkában sosem mondtam senkinek semmit.

Egy vicces “lebukás” – egyszer az oltás után ujjatlan felsőben mentem egy meeting-re és az egyik kollégám a vállamra mutatott: “Jól vagy?” – akkor vettem észre, hogy ott a sebtapasz, amiről elfeledkeztem…

Összességében jól tudtam titkot tartani, és eleinte csak a legközelebbi barátaimnak mondtam el. Ahol laktam, ott is természetesen szólni kellett. Körülbelül egy hónap után mondtam el az otthoniaknak, szerintem akkor is csak azért, mert közeledett a hazaköltözés napja (körülbelül 4 héttel az indulás előtt lehetőségem volt kocsival hazavinnem a cuccaim nagy részét). Ahol táncot tanítottam, nagyon szomorúak lettek, persze én is: éppen hogy elkezdtem tanítani, máris lelépek. Ezt sajnáltam én is, de úgy éreztem, ez a helyes döntés. Mindent feladtam és elkezdtem készülődni. Olvastam az internetet, majdnem hetente oltásokat vettem fel, és spóroltam ezerrel. Nem nagyon jártam ki, az utolsó két hónapban szinte semmire nem költöttem. Az oltásokat és sok gyógyszert céges “cafeteria” pontokból vettem meg, egyedül még a biztosításért fizettem, mert azt Magyarországon kötöttem. Ahogy közeledett az indulás napja, egyre erősödött bennem az elhatározás. Egy idő után már csak azért is vártam, hogy lássam magamat egy teljesen új környezetbe beilleszkedni, hogy megismerjem ki is vagyok én, ha a világ másik végén találom magam egyedül? Tudtam, hogy írni fogok, mert ez régi vágyam volt és csak reméltem, hogy lesznek akik elolvassák. Izgatottan vártam a nagy változást az életemben, azt a változást, amit én idéztem elő. Eljutottam arra a szintre, hogy “Ha törik, ha szakad”, végig viszem a három hónap tanítást és megmutatom magamnak, hogy tudok, ha akarok. Persze sok kérdés felmerült bennem, de mindenhez pozitívan álltam. Sok kérdést is kaptam másoktól:

“Mi lesz ha elfogy a pénzed?” -erre azt válaszoltam, addig nem várok, és sokkal hamarabb hazajövök.

“Úgy gondolod, van olyan jó az angol tudásod, hogy taníts?” – a válaszom egyszerű volt: “Nem tudom, de azt tudom, hogy van olyan jó, hogy megtanulom, hogyan kell tanítani”.

“Mi lesz, ha lezuhan a repülőgép?” – “Akkor így jártam” -nos, sajnos mindenre nincs és akkor sem volt frappáns válaszom, de nem rettentett el semmi. A szarkasztikus humorom sokszor elhallgattatta az embereket és nem mertek vagy nem akartak többet kérdezni. Tudtam, hogy az emberek közül sokan majd néznek rám, hogy megőrültél? De ez nem érdekelt, mert a barátaim mind mellettem voltak. Próbáltam mindenre megoldást találni, hiszen kifogást már nem lehetett. Habár a munkahelyemen folyamatosan kérdezgették meggondoltam-e magam, – még akkor is, amikor már az új lány kezdett, mondva, hogy kreálnak nekem másik pozíciót, ha maradnék …- tudtam, hogy már nincs visszaút. Kitöltöttem a vízumhoz szükséges papírokat, a biztonság kedvéért vettem kifelé jegyet is az országból (sajnos senki nem tudta megmondani, hogy csak befelé jeggyel kapok-e vízumot, vagy kell-e a kifelé jegy is). Ami meglepett, hogy a családom nem lepődött meg annyira. Talán hozzászoktak már a nem mindennapi ötleteimhez az elmúlt években. Azt is tudják, hogy hiszek a megérzéseimben, és azzal győzködtem a szüleimet, hogy úgy érzem mennem kell. Megértették, és azon sem akadtak ki, hogy garázs lett a régi szobámból, miután a külföldi életemet hazaköltöztettem a kis szobámba…Csak néhány plusz doboz és bőrönd. Furcsa érzés volt. A legfurcsább érzés az volt, amikor felültem a budapesti vonatra, amikor hazaköltöztem. A sok szép prágai nyár. Az idei kimarad. A jövőbeli nyaraim még nagy kérdőjelként szerepelnek a Nagy Könyvben. Hazamentem a szüleimhez és otthon töltöttem velük egy hetet. Megünnepeltük a szülinapomat, találkoztam az otthoni barátaimmal és ittunk a jövőmre. Amikor a beszállókártyámat nyomtattam, akkor már nagyon ideges voltam. Idegeskedtem, hogy elfelejtek valamit, habár az otthoniak segítettek bepakolni és tudtam, hogy szinte semmire nincs szükségem az utazáshoz. Elindulok, hogy megismerjem önmagamat, hogy angolt tanítsak és megosszam a gondolataimat másokkal. Nem sokat aludtam, körülbelül 4 órakor keltem, ittam egy kávét az otthoniakkal (mindenki felkelt természetesen erre a közös kávézásra) és elindultam a buszra. A városban az autós már várt, aki felvitt a reptérre. Az autóban mindenkitől megkérdezték, ki hova utazik. Amikor én mondtam, hogy Hanoi-ba, mindenki rámnézett és kérdésekkel kezdett bombázni. Ekkor már erősödött bennem a remény, hogy az embereket érdekelni fogja a sztorim. A nagy “semmire nincs szükségem” bepakolásnak az lett az eredménye, hogy a Ferihegyen mért adatok szerint 10 kilós lett a hátizsákom. Jót nevettem, átadtam a vízumpapíromat és elindultam a moszkvai járathoz. Itt még több magyar volt, utána a Hanoi-i járaton már senki. A reptéren felhívott az egyik barátnőm Svájcból, pont mielőtt kinyitották a kaput.

“Úristen, el sem hiszem, hogy ezt megcsinálod, de annyira büszke vagyok rád! Csinálj sok képet, küldd el őket, hogy lássuk jól vagy és nagyon vigyázz magadra!”

Az utolsó pozitív energia-áradat mielőtt felszálltam a gépre. Mosolyogva léptem fel a lépcsőkön és néztem ki az ablakon a repülőn.

Megcsinálom, jó lesz, érzem.

Megérkezés Vietnámba (a sokk)

Hogyan tanuljak meg egy idegennyelvet?

English-version

Az iskolában megtanulhatjuk a nyelvtant, sok szódolgozatot írhatunk és válthatunk pár mondatot a tanárunkkal. Ez elég kényelmesnek tűnhet, de nem mindig lehet elég. A legegyszerűbb, ha magán tanárhoz is járunk, vagy extra angol kurzusra iratkozunk be, de ezt nem mindenki teheti meg. Milyen egyéb lehetőségek vannak?

Előző posztomban arról írtam, mennyire fontos, hogy megtanuljunk egy idegennyelvet, és ez mennyire nagy változásokat hozhat az életünkben. Nem mindenki tanul ugyanúgy, minden ember más módszert preferál. A lenti posztomban több lehetőséget írok le, leginkább azokat, amik nekem segítettek. 

Legyél olyanokkal, akik nem beszélik a te anyanyelvedet

Könnyű ezt mondani, de mi a helyzet, ha nem külföldön élünk, vagy hogyan kezdjünk ehhez hozzá? Az expatok közössége minden városban megtalálható. A fővárosokban könnyebb expatokat találni, de a kisebb városokban is ott vannak. Rengeteg oldal áll rendelkezésünkre, hogy találkozhassunk velük egy kis gyakorlásra. Én sokat használtam a couchsurfing-et, az applikációban már elérhető egy “Hangout” – Lógjunk együtt Opció, aminek a segítségével rengeteg utazóval találkozhatunk. Ezek az emberek nagyon hálásak, ha megmutatsz nekik egy helyi nevezetességet, vagy egy helyiek által kedvelt kávézót. Én régen programot szerveztem a Couchsurfing-en, majd egy egész napot tölthettem pár angol utazóval Budapesten. Csak sétáltam velük, megmutattam a várost, közben pedig gyakoroltam az angolt. A Hangout-tal már egyszerűbb, mert kiválaszthatjuk, hogy mit szeretnénk csinálni és az elérhető emberek ehhez csatlakozhatnak. Lehet, hogy csak egy ebédre, kávéra van időnk, miért ne nézzük meg, hogy van-e utazó a közelben aki csatlakozna?

Ne gondoljuk, hogy az angol tanár megtanul helyettünk angolul, a nyelvtanulásba időt és energiát kell fektetni.

Másik weboldal, amit szerettem, az a meetup. Elég sokféle programhoz lehet csatlakozni, itt az események előre meg vannak szervezve, illetve nem mindegyikhez lehet ingyen csatlakozni, így érdemes elolvasni a leírást. Nagy előnye az oldalnak, hogy például ha vállalkozókkal akarunk találkozni, akkor leszűkíthetjük az érdeklődési körünket az adott témákra. A Meetup-hoz hasonló oldalakat lehet találni külön egy-egy országra is. Svájcban például ez volt a Glocals, így érdemes ezt is megkeresni az adott országban ahol vagyunk. A Facebook-on szinte minden városban vannak expat közösségek, itt is csatlakozhatunk 1-1 programhoz, vagy csak megkérdezhetjük a csoporttagokat ki szeretne inni velünk egy sört.  Sok városban elérhető a Language Exchange is.  Az egésznek a lényege, hogy az adott nyelven kelljen beszélned, és ne legyen más opció.

Nézz filmeket az adott idegennyelven

Szórakozás és tanulás egyben. Ha úgy érzed a szinted még nem megfelelő ehhez, nézz olyan filmet, amit már láttál – felirattal. Őszinte szívvel ajánlom a vígjátékokat, ne kezdjük a sci fi-vel, mert el fog menni a kedvünk azonnal. Ha túl hosszúnak találunk egy mozifilmet, és úgy érezzük megunnánk, mert nem értjük, nézzünk sorozatot. Nagyon jó kezdésnek a Friends, a How I met your mother vagy a Desperate Housewives. Természetesen mindenki válasszon a maga ízlésének megfelelően, de én ezeket nagyon szerettem angolul nézni. Egy idő után minden sorozatot angolul néztem, mert a magyar szinkronra általában 1-2 hetet kellett várni, én pedig már nagyon kíváncsi voltam a folytatásra. Ha már jobb az angolunk, nézhetünk tévés bakikat a youtube-on, vagy dokumentumfilmeket is, esetleg megpróbálhatunk egy sci-fit.

Olvass könyvet, újságot az adott idegennyelven

Ha angolt, vagy németet tanulunk, könnyebb dolgunk van, mert rengeteg minta újságot, brossúrát lehet kérni az adott nyelveken, én sokat csináltam ezt is. A könyvtár is megoldás lehet, de szerettem a próba újságok rendelését. Az első könyveket amiket angolul, vagy németül olvastam, könnyebb témákból választottam, mint a romantikus sztorik. Ha például kiutazunk az adott országba nyaralni, vagy már ott is élünk, rengeteg ingyenes lapot is beszerezhetünk. Nem kell minden szót megértenünk, de ha már a címet sem értjük, nézzük meg a szótárban. Válasszunk olyan könyvet, ami a szintünknek megfelelő, lehet könnyített olvasmány is, ha könyvről van szó. Ha kezdők vagyunk az apróhirdetések a legegyszerűbbek, mert ott általában valaki valamit keres, vagy kínál. Budapesten a nyelvtanuló börzén is mindig sok érdekes dolgot tudtam beszerezni, amiket utána hetekig olvasgattam. Megoldás lehet egy levelezőtárs is az adott országból, aki küld nekünk egy magazint, vagy újságot. Ha nem szeretünk olvasni, ne adjuk fel, a fenti két megoldás is aranyat ér.

Összességében pedig: állítsuk át a telefonunkat az adott nyelvre, ha bátrabbak vagyunk, a PC-nket is. Iratkozzunk fel napi X szó hírlevekre, szerezzünk be sok ingyenes anyagot. Ha nem szeretünk körmölni, magolni, menjünk expatok közé és hagyjuk, hogy ők tanítsanak meg minket.

Fontos, hogy türelmesek legyünk önmagunkhoz, ez egy hosszabb folyamat, de ha élvezettel tanuljuk anyelvet, az idő gyorsabban telik majd, és egy nap majd csak azt vesszük észre, hogy folyékonyan beszéljük az adott nyelvet.

How to learn a new language?

You can learn grammar in school, write vocabulary tests or speak a few sentences with your teacher in the foreign language. This sounds very comfortable, but sometimes it can not be enough. One of the easiest ways is to find a private tutor, or register for an extra language course, however not everyone can afford this. What other options are available?

Learning a new language can change your life, you can meet people you wouldn’t have met and you can have lifelong friendships just because you learnt a new language. Not everyone is able to learn in the same way, and not everyone prefers the same method. Below I will share what methods helped me the most (English is not my mother tongue).

Be with those who doesn’t speak your mother tongue!

It is always easy to look at your friend next to you, and ask: How do you say this and that? However if you are alone, and others can’t speak your mother tongue, the only option for you is to speak in the foreign language. You do not have to be a walking dictionary, and no-one will expect that from you, but it is important to be able to describe words you don’t know or you don’t remember. Is it better to check it on your mobile? Of course, but don’t do it! Try to understand explanations in that language too. And you do not have to understand every word all the time!

It is easy to say: “Practice with foreign speakers”, but, how can you find those in your country? Expats are everywhere. It is easier to find them in the capitals, but they live in smaller cities too. There are plenty of websites to look for them. I was using the Hangouts function on the ‘Couchsurfing’ app, or just creating an event on the website. I looked around for travellers and offered to show them Budapest (I studied here). In the end I was practising English the whole day and made new friendships with some foreigners (if you know nice places to visit, you can show them to some expats who would be very grateful to join a ‘local’ guide). In the Hangouts section on ‘Couchsurfing’ you can choose what you would like to do: eg. I want to have a beer, go for a walk, dance salsa, etc. Even if you only have time for lunch, or a coffee, why don’t you check if any travellers or expats are around to help you practice the language?

Do not think, that the teacher will learn the language instead of you. You have to invest your time and effort into it.

Another website is ‘Meetup’. You can join groups based on topics, hobbies or, you can just join events. You should probably read the descriptions because some events are not free, and you might need to pay a membership fee in some groups. For example, if you want to meet entrepreneurs, musicians or computer enthusiasts you just need to look for the right group.

You can find Meetup groups in many countries, some even have their specific websites (eg. Switzerland has ‘Glocals’). Another easy way is to join Facebook groups, you can join events or create your own. In many cities they organize Language Exchange events as well, so it is worth checking to see if they have meetings in your city. The main point here is for you to spend time with the people who speak the language you want to learn, and “forget” your language for a few hours.

Listen to radio, watch movies, TV shows or short videos!

You have to enjoy learning a new language, therefore look for a TV series or movies that you are interested in and watch them with subtitles. If you are a beginner, start with a movie you have already seen. I can recommend comedies, these are the best to start with, as a Star Wars like movie can be difficult to understand. If you start to watch a movie and you don’t understand anything, this could make you feel uncomfortable, so either change the movie or take a break and watch short videos on Youtube. TV shows are always a good choice, because they are not that long, and you usually have one week to figure out what the episode was about until the next episode goes live.

Read books, newspapers, magazines!

You can buy books, it doesn’t matter if they are second hand, or you can go to the library. The easiest option is to start with a romantic novel, or something for teenagers, as these can be easier to understand. There are websites specialized on how to get free materials. I am not sure if these are available in every country, but worth a try. I searched online “free stuff” and I found newspaper trials, books and travel brochures (once I received a huge catalogue from a travel agency for free about visiting New York). If you have the chance to travel to a country, that speaks the language you are learning, you can be sure to find free newspapers too. You do not have to understand every word, but if you don’t understand the majority of the content, it is better to check the dictionary.  Newspaper ads have simple sentence structure, so as a beginner it is best to start here. You can look for a penpal too. These days penpals usually communicate via the internet, but that doesn’t mean you can’t still send letters. You can look for audio-books too, if you do not like to read.

All in all: change the language settings on your phone and your PC. Sign up for daily or weekly newsletters, find something in that language that you are interested in. If you do not like the school environment, go out and meet the people who speak the language fluently. Do not forget to ask your teacher, teachers usually know plenty of sources for learning the language.

You will not learn a new language in one or two days, it requires effort and patience. If you enjoy learning a new language, time will pass quickly and one day you will realize that you speak the language fluently.