2 hét a kambodzsai paradicsomban 5070Ft-ból

Életem legnehezebb hajóútja viharban. Életem legnehezebb éjszakái a dzsungelben.

A világ legszebb tengerpartja, amit valaha láttam. Felszolgálóként közgazdász diplomával.

Habár nem ilyen önkéntes lehetőséget kerestem, egy eco resort-ba kerültem két hétre önkéntesnek. Úgy éreztem változott annyit a személyiségem, hogy a találkozásokkal is tudok emberekben pozitív gondolatokat elültetni. A koncepció kicsit más lett, de a célom ugyanaz maradt. Hogy elültessem a motiváció és a pozitív gondolkodás magját másokban.

Leginkább az étteremben és a bárban segítettem, bár naponta szedtük a műanyag-hulladékot is a tengerpartról. Az első pár napban komolyan gondolkoztam azon, hogy visszamegyek a szárazföldre, mert nem birom itt ki ezt a két hetet. Az első kérdésem talán az lehetett, mikor kezdődik a száraz évszak, mert én addig itt maradok.

Kezdem az első nappal: Sihanoukville tengerpartja egy lerombolt városhoz hasonlított, esett az eső, a tenger sáros volt, a stég amin vártuk a hajót, konkrétan mozgott. Volt is rajta pár repedés. Aztán megérkezett a gyors komp, a taxink, amibe úgy kellett beszállnunk, hogy közben fel-le mozgott, és volt aki bizony arccal borult be a hajóba.

 

 

Már ekkor nagyok voltak a hullámok, de készítettem egy mosolygós szelfit. Ezt elküldtem az otthoniaknak: Lám, már úton vagyok a szigetre. Szarkasztikus mosolyommal indultam el, ez a humor sokszor átsegített már a nehéz pillanatokon.

Öt percet sem lehettünk úton, küldtem egy üzenetet a tesóimnak: “Ezt nem bírom.” – “Mit?” jött a kérdés, aztán sokáig nem tudtam elérni a telefonom, küldtek még egy kérdőjelet, mert nem válaszoltam. Nos, a hullámok nagyon nagyok voltak, a hajó konkrétan repült, aztán zuhant, fel-ledobott minket a tenger, sokszor jobbra-balra manővereztünk, vizesek lettünk, minden külföldi felvette a mentőmellényt, erősen kapaszkodtunk. Ekkor arra gondoltam, hogy “na de megálmodtam, hogy ott leszek a barátnőm esküvőjén.” sok mély lélegzet és ez a gondolat segített át a másfél órás úton, amit majdnem megdupláztam. Amikor beszálltam a hajóba, azt mondták Prek Svay a harmadik megálló, de a második volt. Aztán amikor elindultunk vissza a szürke tenger felé, szaladtam a kapitányhoz, hogy ez volt Prek Svay? Ekkor jót nevetett, visszafordult és kitettek. Sütött a nap, nyugodt volt a tenger. De amint visszanéztem, láttam a háborgó hullámokat, és kirázott a hideg. Végre túl vagyok ezen is – gondoltam. Persze nem volt még vége a napnak. Öt vendéggel érkeztem, mivel először őket vitték el motoron, így vártam. Bementem az ottani resortba, kértem egy sört és töltőre tettem a telefonomat. Volt ott egy srác, aki billiárdozott, vagy gyakorolt egyedül, megkérdeztem játszunk-e. Ezután sorozatosan vesztettem, meghívott még egy sörre, aztán ott is volt értem a motor. Egy negyven kilós fiatal khmer srác ült a motoron, feltette a nagy hátizsákom, a kis hátizsákot, és még egy gurulós bőröndöt is szeretett volna vinni. Itt egy kicsit megijedtem, hiszen már a motoron nem volt hova üljek. A bőrönd a vendégeké volt, meggyőztem a motorost, hogy azt hagyjuk hátra, hiszen azzal már nem lenne hova üljek a motoron. Az esős évszak azt is jelentette, hogy mindenhol sár van, néhol a fele motor a sárban volt, sokszor megcsúsztunk, körülbelül kétszer csak leugrottam, hogy inkább sétálok. Egyszer beragadtunk a sárba, és a motoros srác maga mondta, hogy most sétálnom kell. Mire az eco resortba értem, százszor megbántam, hogy idejöttem. Persze ezt gondoltam akkor. Olyan messze kerültem a komfort zónámtól, mint eddig még soha. Mások azt mesélték, hogy a gyors komp három órán át tekergett a tengeren, akkora hullámok voltak, hogy nem is gondolták, hogy eljutnak a szigetre. Ehhez képest én a másfél óra után úgy éreztem kiugrik a szívem.

Este volt mire ideértem, megmutatták a bungalóm, amit az első három napban csak nehezen találtam meg. A telefonommal világítottam, hogy megtaláljam az utat a dzsungelben, mert a bungalóig nem volt világítás. Aztán másnap sétálgattam, és láttam, hogy ez a paradicsom. A hangyákkal, a gekkókkal, a kígyóval, pókokkal, de igen ez az. A hely, ahova mindig is el akartam jutni. Nehéz volt azonban teljesen átérezni ezt a dolgot az elején. Az első napokban sok nehézséggel találkoztam. A sok szúnyog, ami minden “zuhany” után megenne. A hideg esővíz, amiben fürdünk. A gekkó, aki a fejem felett szaladgál éjszaka, miközben aludnék. A tenger hangja, ami miatt minden hajnalban pisilnem kellett (legalább egyszer, de volt, hogy háromszor). A magas páratartalomtól minden ruhám vizes volt, hajat mostam, de a hajam nem száradt meg három napig. A kislábujjamnál beggyulladt a bőr, mert nem tudott rendesen megszáradni. Ezt a betegséget az itteniek “Paul”-nak becézték. Rengeteg dolog volt, ami zavart, vagy egyszerűen csak kényelmetlen helyzetbe hozott. Előjött az az énem, akit nem szeretek, sőt, próbálok jobb lenni nála. Panaszkodtam magamban, miközben a legszebb helyre kerültem, ahol valaha is voltam és talán ahova valaha is eljutok. Már többször említettem az oldalamon a workaway-t, ezen keresztül jutottam el ide is. A napi öt óra munkáért cserébe szállást és napi háromszori étkezést biztosítottak. A szigeten már évek óta vannak önkéntesek, bár a minimum maradási idő egy hónap szokott lenni. Nálam is így volt, de mivel haza kellett mennem, így csak két hét szabadidőm maradt. Szerencsém volt, hogy mehettem. Általában az önkéntesek a dorm-ban aludnak, az egy teljesen nyitott bungaló 12 ággyal. Nekem a saját bungaló nem áldásnak, hanem átoknak tűnt az elején. A hangok a dzsungelből túl közel voltak. A hangyák csíptek, a gekkóm egyszer leesett fentről és nagyot koppant az ágyam végénél. Miközben a képeket küldtem a barátnőimnek, arról áradoztak mennyire szeretnének ide eljutni. Aztán meséltem az állatokról, és hirtelen mindenki kedve elment a kirándulástól.

Pedig ez a hely tényleg maga volt a paradicsom,

 

 

de ezt csak egy hét után értettem meg.

A kristálytiszta víz, a világító planktonok, a fehér homokos tengerpart, a pálmafák.

A harmadik napon csendesebb lett az óceán, így este kilenc után elmentünk megnézni a planktonokat. Kézenfogva az egyik önkéntessel, és egy kínai vendéggel a sötétben botorkálva mentünk a hullámok közé, hogy lássuk a világító planktonokat. Azon az estén körülbelül hármat láttam. Amikor másnap elmeséltem az ittenieknek, jót mosolyogtak: “Hármat?” – persze ez engem akkor is boldoggá tett. Körülbelül az ötödik napon kilenc után mentünk a vízbe, azt mondta az egyik tulajdonos, hogy a hold állása szerint ez a legjobb alkalom a plankton-nézésre. Az egyik önkéntessel – szintén kézenfogva – indultunk a hullámok közé. Én konkrétan a hullámoktól is félek, és a kézenfogva dolog miattam van, mert így biztonságban érzem magam a vaksötétben. Persze még aki szereti az olajat a tűzre rakni, az említett nekem valami cápát is – de már nem hallgatok az ilyen negatív mondatokra. Szóval azon az estén volt a legszebb a planktonnal telített óceán (legalábbis addig a napig). Ahogy mozgattuk a kezünket, vagy a lábunkat, a planktonok világítottak. Rengeteg volt, a sok kis zseblámpa egyszerre világított, ahogy a hullámok jöttek, és ahogy mi mozgattuk a vizet. Ekkor megértettem azt is, miért mosolyogtak azon, hogy az előző napon hármat láttam. Ez egy olyan élmény, amit mindenkinek át kell élnie egyszer az életben. Hatan voltunk önkéntesek, négy lány és két fiú. Egyik nap elsétáltunk a közeli faluba, ahol szúnyogcsípésre krémet vettünk, illetve megnéztük a készülő vendégházat. Néhány falusi gyerek odaszaladt hozzánk, és picsi-pacsiztunk velük.

 

 

Hihetetlenül örültek, én pedig annak örültem, hogy szebbé tettük a napjukat. Az út kihívás volt, a visszafele útra már nem is emlékszem annyira, mint az odafele útra. Bokáig sárban, térdig vízben, papuccsal a kezemben mentem. Azon nevettünk a lányokkal, hogy az első napon még kikerülöd, vagy próbálod kikerülni a tócsát, a sártengert, aztán a második napon már belelépsz. Azt is mondják, a sártól puhább lesz a bőr. Később majd megerősítem vagy megcáfolom ezt az állítást.

Miután a három lány elment, minden megváltozott. Az első napon még szomorkodtam, mert egyedül maradtam a dzsungelben (önkéntesként, csak két francia volt még, de ők elszeparálódtak). Aztán a beérkező vendégek másmilyenek voltak. Vagy én változtam. Megtanultam a nyelvükön a Jó étvágyat – illetve Jó reggelt/Hogy vagy kifejezéseket, és ezzel személyesebbé tettem a találkozásainkat. Aztán egyik este nagyon unatkoztam az asztalomnál, ők pedig egymással beszélgettek. Megkérdeztem van-e kedvük kártyázni. Velük újabb barátokra tettem szert. Elmentünk a nagy vízeséshez, és minden este együtt kártyáztunk. Már nem bántam, hogy nincs más lány önkéntes, nem éreztem úgy, hogy egyedül maradtam.

Az utolsó estémen ittam egy koktélt az egyik tulajdonossal. Azt mondtam neki, mennyire hirtelen változott meg a véleményem a helyről. Hogy hirtelen beleszerettem a dzsungelbe és a szigetbe. Azt mondta, ezért is kérik, hogy egy hónapot maradjunk. Mert egy hét arra kell, hogy megérkezzünk. Hogy megszokjuk a nekünk teljesen más világot, az állatokat, a hullámokat, a természetet. Én nem csak megszoktam, de beleszerettem. Az utolsó hetemen minden este fent volt a hold. Ez azt jelentette, hogy túl világos volt planktont nézni. A tulajdonosok azt mondták hajnali négykor kell menni. Rábeszéltem két olasz vendéget és két németet, hogy menjünk planktont nézni. Az a plankton-nézés volt a legszebb. Nem kellett a hullámokat mozgatni, ahogy beleléptem a tengerbe, fehér volt a lábam. Abban viszont biztos voltam, hogy egyedül nem mertem volna belemenni. Hajnali négykor hatalmas volt a part. A víz teljesen visszahúzodott. Koromsötét volt. Örültem, hogy volt aki felkelt négykor velem. És habár a macska miatt majdnem lett egy szív-infarktusunk – hajnali négykor békát kergetett a parton -, minden gond nélkül túléltük a plankton-nézést. Aztán másnap mégegyszer mentem és elbúcsúztam tőlük. A vendégek a barátaim lettek, meglepődtek a sztorimon. Az első kérdésük az volt, hány éve  dolgozom a szigeten. Miután megosztottam a történetemet, és elmondtam, hogy Bangkokba tartok, a két német vendég elmondta, hogy ők is. Tehát nem csak barátokat, de útitársakat is találtam a szigeten. A két hét után pedig 18 dollárt kellett fizetnem, amit pár sörre költöttem, nutellás pitára és rántott banánra. Nélkülözhetetlen dolgokra. 🙂

Akikkel találkoztam, megosztották velem az álmukat. Mindnyájuknak kívánom, hogy teljesüljön. Mindig vidám voltam a két hétben, és a rosszabb pillanatimban inkább csak aludtam a bungalóban (például amikor a többi önkéntes elment a szigetről öt nap után és úgy éreztem egyedül maradtam). Nagyon hálás vagyok a Sorsnak, hogy ezekkel az emberekkel találkozhattam. Mert ők is megváltoztatták az életemet. A Khmer lányok a konyhában tanították nekem a nyelvet. Megtanították, hogyan készítsek pitát, vagy rántott banánt. Megtudtam, hogy buliznak. Egy évben egyszer valamikor szeptemberben. Én angolt tanítottam nekik. Tanultam pár francia szót a francia önkéntesektől, németül beszéltem a német tulajokkal, és már két nap után éreztem a fejlődést. Megtanultam kártyázni. Eddig csak a magyar kártyát ismertem. Ezek az emberek mind felfelé húztak, és ráébredtem, hogy egymás mágnesei vagyunk. Engem sokan inspirálnak, hogy jobb legyek, de mindeközben én is inspirálok másokat, hogy jobbak legyenek. Remélem ez az energia sosem tűnik el belőlem.

Sokkal többre vagyunk képesek, mint hinnénk. Hiszen, amit más ember el tud érni, meg tud csinálni, azt mi is meg tudjuk. Tudok tanulni nyelveket, és próbálok másokat arra biztatni, hogy tegyenek meg mindent az álmaikért.

Én mindig is egy ilyen szigeten akartam nyaralni. Úgy jöttem el onnan, hogy jövőre visszatérek legalább egy hónapra.

És tudom, hogyha igazán akarom, el is fogom érni.

Reklámok

Szerző: anitasz75

Utazó - Önkéntes angol tanár - Blogger

4 című bejegyzés “2 hét a kambodzsai paradicsomban 5070Ft-ból” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Visszajelzés: Félelmeink – asuchange

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.