Sok ember álma, a csoki, a sajtok, a milliók, amiket itt lehet keresni! Az interneten számtalan ember hirdeti, hogy ide költözne, munkát keres, bármit elvállal. A másik oldalon a segítségért kiáltók, akiket átvertek és itt vannak valahol pénz nélkül. Az álmok országa, ahol milliomos lehetsz?
Igen is meg nem is.
Svájci kereset, svájci kiadások. Sokan elfelejtik, hogy a kettő együtt jár és csak átváltják a svájci frankos keresetet a helyi valutára (àltalàban magyar forintra). “Milliomosok leszünk, Kati!” – mondja a Jóska.
Tizennyolc voltam, amikor au-pairként Zürichbe költöztem és nem kellett sok idő, hogy rájöjjek, itt minden iszonyat drága. Engem is átvertek. Először az első család, akiknél dolgoztam, majd páran akik a barátaimnak mondták magukat. Mindenkinek elhittem mindent, hogy segíteni szeretnének és a segítséget nagyon olcsón ajánlották. Sokat tanultam az esetből, fiatal voltam és naiv. Ennek ellenére lenyűgözött a természet, a hegyek, a tisztaság, a rendezettség. Lettek igaz barátaim is, akik tényleg segítettek, mellesleg ingyen.
Évek óta vágyott vissza a szívem Svájcba, bár nagyon szerettem Prágát. Tudtam, hogy nem szabad elhamarkodott döntést hoznom. Nemzetközi cégeknél szerzett HR tapasztalattal kaptam ajánlatot asszisztensi, adminisztrátori állásra, illetve az egyik ismerős is segített volna megkapni egy állást egy ruhaboltban eladóként, csak hogy megkapjam az engedélyt. Akartam én eladóként dolgozni Svájcban?
Nem fogadtam el ezeket az állásokat és tovább haladtam a prágai karrierem útján, még nem tavaly megint ihletet kaptam. Az érzés, hogy megakadtam, nem haladok előre kezdett felerősödni. A belső hang, amit annyiszor említek, ami elindított a nagy utazásra. Hát már megint nem hagyott békén (jó értelemben).
Érezve a váltás szükségességét jelentkeztem egy állásra Prágában, magasabb fizetésért, több tanulási lehetőséggel. Két-körös interjú, a fizetést is megadták ( ami egyébként 30%-os emelést jelentett volna) – valami azonban visszatartott. Volt bennem egy rossz érzés. Egyrészről, úgy éreztem az egyik legjobb munkáltatónak dolgozom. Másrészt, úgy éreztem ez a váltás nem az a váltás amire szükségem van. Felmerült a kérdés: “Mi az amit valóban szeretnék?” – Hányszor jött már ez a kérdés az elmúlt években? Te hányszor kérdezed meg magadtól? A mindennapokban amikor rossz kedved van. Megkérdezed-e magadtól : “Mi tenne boldoggá” . Egy forró csoki vagy egy fürdő? Egy hétvégi kiruccanás vagy meglátogatni a családot?
Keresgélve a gondolataim között jött fel a bátortalan gondolat, hogy visszaköltöznék Svájcba. Bátortalan gondolat volt, mert annyira merésznek tűnt. De Ázsia után mi lehet még merészebb, nem igaz? Merj nagyot álmodni, és bármi is legyen a TE álmod, ez neked IS szól!
Erős volt a bizonytalanságom, hogy mennyien próbálkoznak ott egy jó állást megkapni, négy hivatalos nyelv van és abból én csak egyet tudok.
“Nem vagyok elég jó. Vagy mégis?”
Arra jutottam, hogy nincs abban semmi rossz, ha megpróbálom, tehát elkezdtem nézelődni, felfrissítettem az önéletrajzomat, nyáron pedig elkezdtem német órákat is venni. Mindeközben a munkahelyemen egyre romlott a hangulat, sokan felmondtak, hallottam híreket, hogy nem lesznek előléptetések, stagnál a cég. Kitalálták, hogy váltsak csapatot, ahol majd izgalmas dolgokat tanulhatok. Ez meg is történt októberben, de sajnos csak nagy csalódást hozott. Az új főnök szeretett partizni a csapatával, de ott valahogy senki sem szeretett dolgozni, így nagyjából sosem lehetett semmivel sem haladni. Nagy tanulás sem volt, mert kb majdnem ugyanazt csináltam,mint azelőtt.
Éppen Magyarországon voltam November elején mély depresszióban, hogy hiába jelentkeztem a svájci állásokra az elmúlt két hónapban, semmi. DE akkor jött egy e-mail Svájcból, hogy ráérek-e egy interjúra. Újra kinyílt a világ és három napon át készültem az interjúra, tanultam, magoltam, cikkeket olvastam. Nagyon izgultam, de muszáj volt, tudtam hogy oda KELL tennem magam.
Sikerült. Második körre is két napon át készültem és november végére lett is egy hivatalos ajánlatom. Felmondtam a munkahelyemen és elkezdtem tervezni a költözést. Sokan nem hitték el, hogy elköltözöm, mert olyan rég éltem már Prágában. De itt volt a változás ideje, ki kellet próbálni valami újat.
A Sors fintora, hogy a francia részre kellett költöznöm végül, ennyit a sok német magánóráról. Január végén érkeztem Genfbe, két bőrönddel, amelyekkel sokszor majdnem orra buktam, de valahogy sikerült megérkezni az első lakóhelyemre. A legfontosabb dolog amiért hálás vagyok magamnak, hogy volt elég spórolt pénzem, mert az első hónapokban annyi volt a kiadás, hogy azt fel sem tudtam fogni. Csak repültek az ezrek (frankban), jöttek a csekkek, ilyen biztosítás, olyan biztosítás. A lakáskeresés egy rémálom, majd oda is 3 havi kaukció kell, a legtöbb lakás bútorozatlan, sok sikert a költöztető cégekkel (volt amelyik el sem jött a megbeszélt időpontunkra)! Vagy jönnek vagy nem, ha jönnek, nagyon drágán, aztán kedvesek sem lesznek. Ha rendelsz valamit, azt napközben viszik ki, jó ha van Home Office-od. Talán a legfájdalmasabb a sok elutasítás lakáskeresésnél. Az a sok ember aki együtt megy veled megnézni, mind ugyanazt a lakás szeretné, sokan, nagyon sokan…
Néhány évvel ezelőtt írtam egy cikket a beilleszkedésről, igy márciustól próbáltam is követni a saját tanácsaimat. Több közösségi média csoportba csatlakoztam, majd rengeteg szomorú történetet olvastam. Sokan ideköltöztek szinte pénz nélkül egy ismerős által, aki munkát ígért szállással, majd nem lett belőle semmi. Sokan keresnek itt állást, a jobb élet reményében. Itt minden drága. Lehet sokat keresni, vagy azt gondolni, hogy sokat keresünk, de sok a kiadás is. Persze biztosan más annak, aki szállást is kap a munkájához, azt nem tudom. Nekem végül sikerült lakást találnom, bár nem rendeztem még be teljesen. 100 CHF per óra két költöztető ember, egy ágy ideszállítása szét-és összeszereléssel volt 2 óra. Csak egy ágyé.
Az emberek akikkel összeismerkedtem különböző oldalakon segítettek hogy hol nézzek szét, hol keresgéljek lakást. A harmadik hónapban sikerült is találnom egyet, bár két hónapig albérlőként laktam benne, csak a negyedik hónap végén kaptam meg a főbérlői szerződést, mivel akkor lett meg a három bérlapom, amit itt legtöbb cég kért.
Kövesd az álmaidat és merj elindulni ha a belső hang azt sugallja. De ne sajnáld az időt, hogy utánanézz hová is indulsz!
Hat hónapja élek itt és lassan úgy érzem, sikerült letelepedni. Nem volt egyszerű ide jutni, sokat kellett tanulnom hozzá (sírtam is).
Szeretem a hegyeket nézni, élvezem a munkámat. Mindenkinek ugyanazt kívánom!
asUchange 