Egy borsos nap – Kambodzsai borsföldeken

Az egynapos túrának borsos ára volt, 12 dollár. De legalább nem törtek borsot senki orra alá. A sót meg vették, mint a borsot.

Habár a nap nem csak a borsról szólt, az egészet a bors miatt csináltam. Miután a hostelemben lévő emberek inkább semmit sem akartak csinálni, befizettem magam egy kirándulásra a borsföldekre (az Anny Tours-nál foglaltam egyébként). Három Kambodzsában élő angol és amerikai lánnyal utaztam egy tuktuk-ban, akik a só-üzletben semmit, aztán a bors-üzletben sót vettek. A világon a legtöbb borsot még mindig Vietnám termeli, azért Kambodzsa sem áll rossz helyen.

Kicsit furcsa a borsot kóstolgatni, de azért el lehet viselni. Olyan, mint a fűszerezett steak, csak éppen steak nélkül.

 

Az egész ott kezdődött, hogy mióta Kampotba érkeztem, mindenki a borsföldekről beszél. Miután beültünk a super-tuktuk-ba (semmi nem volt szuper, csak a benzin neve, amit beletöltöttek a tuktuba), indultunk is a La Plantation borstermelő gazdaságba. Komolyan gondolkoztam a motorbérlésen, de látva a földeket, utakat, örültem, hogy nem motoroztam. Az első megálló a nagy semmi volt, ahol üres földeket mutatott nekünk a sofőr. Ezután elmesélte, hogyan termelik ezeken a földeken a sót. Miután szemöldököt összehúzva egymásra néztünk, tovább hallgattuk a történetet. “Van só legalul, középen és a föld felett.”. Nem sokat értettünk, de később rájöttünk, hogy a tengeri sóról van szó. A folyamat pedig az, hogy a vizet a földeken kiszárítják, és utána összegyűjtik a sót. A közeli só-központban 1 dollárért erről nézhettünk volna egy videót, de úgy döntöttünk, majd megnézzük otthon a youtube-on.

IMG_20181009_094101.jpg
Só-központ (Múzeum)

Ezután folytattuk a száguldást az úttalan utakon. Rengeteg huppanó, sok kapaszkodás, a borsföldek elég messze voltak, körülbelül fél órát utaztunk. De az úton sok képet készíthettem Kambodzsa igazi vidéki arcáról.

 

 

 

 

Elmentünk a Titkos tóhoz is, ami épp ellepte az utat mellette, de nagyon szép kilátás nyílt a hegyekre is.

 

 

A La Plantation egy francia-belgiumi pár tulajdona, megérkezésünkkor már be is ültettek minket egy bemutatóra. Itt szó volt a borstermelésről, borsfélékről, és borsokat kóstolhattunk. Az itt dolgozó helyiek lakást, és napi háromszori étkezést kapnak, plusz a gazdaság támogatja az egyik helyi iskolát is, ahonnan minden évben kiválasztják a három legtehetségesebb diákot, és őket támogatják egészen egyetemi tanulmányaik elvégzéséig. A tuktuk sofőrök pedig, akik minket turistákat odavisznek, ingyenes ebédet kapnak. A földeken egyébként termesztenek gyümölcsöket is, ananászt, banánt, marakuját.

 

 

A következő állomás két barlang volt, az Elefánt barlang és a Denevér barlang. Ehhez felmásztunk egy hegyoldalra, ahol szerzeteseket láttunk, rengeteg aranyos és kissé agresszív majmot, de összességében az élmény kihagyható lett volna. A barlangok teljesen elhagyatottak voltak, zseblámpával mentünk le, kapaszkodó sem volt sok helyen. A templom mellett a majmok az isteneknek felajánlott gyümölcsöket ették, és nem szerettek minket, ha éppen mellettük kellett elmennünk. Kicsit vártunk, és ők maguk mentek el, így nagy probléma nem volt a majmokkal. A körülbelül 10 méterre tőlünk lévők voltak a legaranyosabbak, és egyetértettünk abban, hogy ennél közelebb nem is kell, hogy legyenek.

 

 

Ezután Kep következett, a kisváros körülbelül még 15 percre volt a barlangoktól. Az út tökéletes volt, itt már motoroztam volna, de a borsföldekhez vezető úton biztosan nem. Először egy tengerparti étterembe mentünk. A rákpiacon is ehettünk volna nagyon olcsón, de annyira meleg volt, hogy inkább beültünk egy étterembe. Itt grillezett halat ettem sültkrumplival 7 dollárért, ugyanilyen árban voltak a tengeri finomságok. Persze a piacról is szerettem volna kipróbálni valamit, így 0.75 centért ettem egy grillezett mini-tintahalat. A piac pont a tenger mellett van, ott halásznak, rákásznak és a friss rákokat adják el ott helyben.

 

 

 

 

A nap végére már csak Kep strand maradt, ami épp a helyiekkel volt tele, ez volt a háromnapos nemzeti ünnepük utolsó napja. Ez is egy olyan strand volt, ahová nem mennék. Mivel a helyiek mind ruhában fürdenek, így ide nem való egy európai lány bikiniben. Azért nem kell elkeseredni, mert a szigeteken rengeteg hely van, ami a turisták számára lett létrehozva, így nem kell félnünk attól, hogy tűl feltűnőek lennénk egy kambodzsai strandon.

Összességében tartalmas napom volt, de azok akik csoportban utaznának, nyugodtan bérelhetnek külön tuktuk-ot, és megegyezhetnek egy napi árban, így az egész olcsóbban is kijöhet (nekem 3360Ft körül jött ki az Anny tours-on keresztül). A nap végén pedig a folyó mellett 50 centért ihatunk egy korsó sört (140Ft), vagy kettőt. Kipróbálhatjuk a “Boldog” fokhagymás kenyeret 3 dollárért (840Ft),  vagy csak elterülhetünk az ágyunkon és aludhatunk egy hatalmasat.

Kambodzsa egyre jobban belopja magáta szívembe. Igen, vannak nagy pókok, és sok helyen hideg a zuhany, de a hangulat az különleges. Eltört egy szék tegnap a bárban, ezen mindenki csak nevetett. A tulajdonos is. Hoztad a kutyusodat is a buliba? Jajj de cuki! Nem megy a felsőd a szoknyádhoz? Ugyanmár! Két tízéves ment el melletted egy motorral? A függőágyadban egy majom üldögél? Nagy a lazaság, talán ezért is nehéz továbblépni. Habár tudom, Vietnám sem arról híres, hogy minden szabályt követnének…

Reklámok

Túrázás a Núi Dinh hegyen – stoppolás Vietnámban

Amikor elmondtam a diákoknak, hogy Ba Ria-ba megyek túrázni (80 km Ho Chi Minh várostól), az első kérdésük az volt az hol van? Aztán meglepődtek, hogy ilyen közel van egy hegy…

A stoppolást sem ismerték – életem legegyszerűbb stoppolásait élhettem át. Amikor épp felemeled a kezed és máris megáll egy autós…

Nem sokan ismerik a Núi Dnh hegyet, de remek túrázási lehetőséget kínál 80 km-re Saigontól. Autóval, busszal 90-120 percbe telik eljutni ide a QL51-es autópályán. Csütörtökön mentünk reggel egy előre lefoglalt busszal, amelyért 90.000 dongot (1076Ft) fizettünk Ba Ria-ig. Később persze kiderült, hogy ennyiért Vung Tau-ig is elvittek volna, illetve a stoppolás remekül működik errefelé. Ha valaki többnapos kirándulást tervez, akkor ez lehet az első állomás az úton, itt teljesen Mui Ne városáig el lehet jutni az úgy nevezett “Ocean Road” – óceán út-on. Ba Ria-ban természetesen megtámadtak minket a taxisok, látszott, hogy elvesztünk, próbáltunk motorbérlő helyet találni. Habár sokan elmondták, hogy itt nincs, mi találtunk a térképen egyet, és taxival odamentünk. Természetesen nem volt ott semmi, csak egy kávézó, így kitaláltuk, hogy megreggelizünk, közben pedig kitaláljuk mi legyen. Sokszor tapasztaltam étterem-keresésnél, hogy a google térkép olyan helyeket mutat, amik már nincsenek ott. Egy amerikai angol tanárral mentem, akinek volt jogosítványa motorra, illetve többéves tapasztalata is. Arra nem számítottunk, hogy motorunk nem lesz. A reggeli után felvetette az ötletet, hogy stoppoljunk. Rákerestem az interneten, ahol azt írták ennél könnyebben nem is stoppolhatnánk, Vietnám remek hely erre. Azt is megtudtuk az internetről, hogy a tenyerünket kell mutatnunk az autósnak, itt a hüvelykujjas stoppolás nem ismert, vagy nem működik. Elsétáltunk a főútig, ahol épp csak felemeltük a kezünket, már meg is állt egy autós. Tele volt a hátsó ülés, de ő szép nyugodtan mindent előrepakolt, megkérdezte hova megyünk és elvitt teljesen a Núi Dinh hegy aljáig. Közben sokat beszélgettünk, habár angolul nem tudott, fordító segítségével megtudtuk, hogy építész, Ba Ria-ban lakik, és sosem volt még a Núi Dinh hegyen. A túrázást céltudatosan kezdtük, előre megnéztem melyik vízeséshez szeretnék menni, és egyenesen odamentünk.

IMG-20180719-WA0030

Jó ötletnek bizonyult, mert az 5-ös vízesésnél szinte senki nem volt. Ehhez kellett túrázni,a többi vízesés sokkal lentebb volt és könnyebben meglehetett közelíteni őket. Persze az is körejátszott a dologban, hogy hétköznap mentünk. A hegyen csend volt és nyugalom , nem hallottam a nagyváros zaját, a dudálásokat, a forgalmat.

A képen látható fa/deszka pihenőért 100.000 dongot (kb 1200 Ft) kellett fizetni két főre, ezt kicsit sokalltam, de mivel szükségünk volt a pihenőre, kifizettük. Innen indultunk tovább, mondhatni majdnem járatlan utakon. A túrázás olyan volt, mint egy dzsungelben, rengeteg szúnyog volt, magas páratartalom, a táskáim is vizesek voltak teljesen. Sokat kellett hajolgatni a lelógó ágak miatt, ezért elég hamar elfáradtam. Először hosszabb túrázást terveztünk, de a magas páratartalom miatt elég hamar elfáradtunk, már csak azt vártuk, hogy egy főúthoz vagy egy pihenőhöz érjünk. Habár a cél a Hang Mai Pagoda volt, végül nem értünk el odúig, mert nehéz volt eligazodni az ösvényeken.

IMG_20180719_112819

Amikor már majdnem feladtam volna, zenét hallottunk, és elkezdtük követni a hangot. Egy pihenőhöz értünk, ahol a helyiek mulatoztak. Természetesen odajöttek hozzánk, hogy a gyerekekkel fotózkodjunk, majd hálából kaptunk egy kaktuszgyümölcsöt (pitaja).

A pihenőhelyen karaoke bulit tartottak, itt ebédeltünk, majd elindultunk a közeli út felé.  Lefelé még megnéztünk egy templomot, de a sok szabadon szaladgáló kutya nem örült nekünk, így hamar elmentünk és inkább elindultunk lefelé a hegyről. Körülbelül 2 km után úgy döntöttünk, stoppolunk. Nem kellett sokat várnunk, jött is egy autó és levitt minket a hegyről. A főútnál ismét stoppoltunk, hogy eljussunk Vung Tau-ba. Itt körülbelül 2 percbe telt, hogy megálljon egy kisbusz, teljesen ingyen el is vitt minket a városba. Itt a tengerparton pihentünk kicsit, majd elmentünk a szállodába, ahol egy szobáért erkéllyel 200.000 dongot (2391 Ft) fizettünk. Két személyre elosztva így olcsóbban jött ki a szállás, mintha egy hostelben fizettünk volna két ágyért. A legtöbb szállodai szoba ugyanannyiba került. Másnap a reggeli után elsétáltunk a főútig, majd ismét stoppolni kezdtünk. Elég meleg volt, és nem sok autó jött. Egy kisbusz állt meg, 95.000 dongért (1135 Ft) vitt el minket vissza Ho Chi Minh city-be. Mivel így egyszerűbb volt, belementünk, legalább nem kellett többet a napon sétálnunk és előre sem kellett semmit sem foglalnunk. A busz légkondícionált volt, teljesen elvitt a városközpontba. Itt egy grab-motoroshoz mentem, aki rámnézve azt mondta 50.000 dongért (597Ft) visz haza, nem kevesebbért. Úgy döntöttem, inkább keresek internetet egy közeli kávézóban és rendelek egy grab-motorost online, mert biztos voltam benne, hogy megint “le akarnak húzni” . Jobban is jártam, a motoros, amit rendeltem, 27.000 dongért (322 Ft) vitt haza végül. Egyszerű volt kávézót is találnom, nem vettem semmit, csak elkértem a wifi jelszót és mondtam, hogy egy grab-motorost szeretnék csak rendelni. Kár, hogy a mindennapi vásárlásban nincs applikáció, amelyen keresztül nem látnák az arcomat, hiszen a piacon is mindig többszörös árért adnának nekem mindent.

Összességében nagyon ajánlom mindenkinek, hogy látogasson el a Núi Dinh hegyhez, ha több ideje van Saigonban, vagy belefér a programba Vung Tau felé. A legjobb autóval, vagy motorral, mert akkor mobilabb az ember, de mi megoldottuk stoppal is. A legjobb ha van B,C, D terv, de az is működhet, ha csak kreatív az ember. Nekünk semmi sem úgy alakult, ahogy terveztük, de végül megcsináltuk és új élményekkel tértünk vissza Ho Chi Minh városba.