Vagyok elég jó

Nálad is előfordul, hogy megszólal a belső hang: “Nem vagyok elég jó?”

Ahhoz, hogy felszabadítsuk önmagunkat a régi negatív üzenetektől, egy utazáson kell részt vegyünk, egy olyan utazáson, amihez helyileg sehová sem kell utaznunk, csak a kemény munkára – ami szükséges mindehhez – kell felkészülnünk.

Maximalizmus és a belső motiváció

A gondolat, hogy nem vagyok elég jó, sokszor megmutatkozott az életemben, de valahogy a hajtóerőmmé is vált. Ha négyest kaptam az iskolában, elszomordtam, haragudtam magamra, és többet tanultam. Volt, hogy belefájdult a fejem. Egy földrajz témazáróra készülve teljesen rámtört a pánik: “Nem tudom megtanulni.” vagy “El fogom felejteni”. Igen, néha annyira izgultam, hogy mire a dolgozathoz jutottam, teljesen kiesett minden és nem tudtam fókuszálni. Miközben pánikba estem a könyv felett, a nagyobbik bátyám azt mondta: “Csukd be a könyvet. Tarts szünetet” – “Szünetet?”- teljesen kiakadtam, hogy mondhat ilyet! Ha nem tanulok folymatosan, akkor nem kapok jó jegyet. És valamiért úgy gondoltam ott kell üljek a könyv felett ameddig bele nem görnyedek.

Az érettségi után, de még az eredmények kihirdetése előtt azt mondtam a barátaimnak, hogy az a rémálmom volt, hogy 4-es lesz a matek érettségim. Ők rámnéztek, majd legyintettek. “Ugyanmár! Nekünk az a jó álom”.  Ez elgondolkodtatott. Az én mércém miért tért el ennyire az övéktől?

Sok hasonló történetem van, és csak arra tudok gondolni, mekkora utat tettem meg ahhoz, hogy ezen változtassak. El kellett fogadnom azt az énrészt, aki mindezt a fejembe súlykolta. El kellett fogadnom, hogy az első lépésként fel kell ismernem azokat a helyzeteket, amelyekben túl sokat várnék el magamtól. Amikor túldolgoznám magam. Ma már fontosnak tartom a szünetet, a pihenést, hiszen rájöttem arra, mennyire nélkülözhetetlen mindez a jobb teljesítményért, a jobb eredményért. Mert nem az számít, hogy több órát dolgozok-e, mint kellene, hanem, hogy azok az órák amikben teljes mértékben fókuszálok, minőségileg jobbak-e, mintha mennyiségben dolgoznék többet? Kipihenem-e magamat teljesen a munka végezte és a reggeli kezdés előtt?

Olyan helyen dolgozok, ahol számokban lehet mérni a teljesítményemet, mindenki látja mennyit, mennyi idő alatt és hogyan teljesitettem. Én is. Ez az elején stresszt okozott, megszólalt a belső énem, és jött a negatív gondolatokkal. Gyorsan el kellett hallgatttatnom, és a megoldásra fókuszálni. Sokszor követtem el hibát és követek el. De már kevesebbszer jön elő az a gondolat, hogy nem voltam elég jó. Inkább elfogadom, hogy hibáztam, ember vagyok, vannak rossz napjaim, mint mindenki másnak. Ilyenkor inkább megvizsgálom, mik voltak a körülmények, mi okozta, hogyan tudom a lehető legjobban megoldani a kialakult helyzetet, kijavítani a hibámat, és mit tudok tenni azért, hogy a jövőben ez ne forduljon elő.

Nevezd el a belső hangod!

Egy önfejlesztő meditációban kaptam azt a feladatot, hogy nevezzem el azt a hangot, ami a fejemben a negatív gondolatokat hozza fel önmagammal kapcsolatban. Az én hangom a “Bla Bla” nevet kapta. Sokszor csúszott ki a számon a “De hülye vagyok!” kifejezés, ami inkább azt az üzenet kellett volna hordozza, hogy ügyetlen voltam, kelekótya, vagy csak valamit elnéztem. Viszont ez a mondat sokszor rosszabb érzéseket keltett bennem, azt, hogy valóban hülye voltam. Ezen pedig változtatnom kellett. Amikor BlaBla “megszólalt”, mindig hangosan ki kellett mondanom, hogy BlaBla maradjon csendben. Ez az első napon elég vicces volt, de azonnal érezhető volt a hatása a gyakorlatnak. BlaBla mintha tényleg le lett volna szólva, elhallgatott, és bennem sem jött elő a rossz érzet, ami előtte felmerült ezekben a szituációkban. Átfogalmaztam a negatív gondolatát egy jobban hangzóra. “Nahát, hibáztam, előfordul”. A belső hang a gondolatainkból táplálkozik, és nekünk kell átprogramoznunk, főleg ha a kezdeti években nem éppen azt az üzenetet mentette el magunknak, amiből építkezni tudnánk.  

Ne hasonlítsd magadat másokhoz!

Ezt is évekbe telt megtanulni, és nem tűnt el teljesen, csak már kevesebbszer fordul elő, mint azelőtt. Arra fókuszálok, hogy magamat csakis magamhoz hasonlítsam. Teljesen felesleges magamat a szomszédhoz hasonlítani, vagy egy hírességhez, mert neki és nekem teljesen más a hátterünk, az élethelyzetünk, a személyiségünk. Nem nézhetek ki úgy, mint más, mert nem ugyanazok a szüleink. Más a “felszereltségünk”, így más eszközökkel dolgozhatunk egy-egy cél elérésén. Ezt el kell fogadnunk. De ez nem azt jelenti, hogy nem lehetünk sikeresek valamiben, amiben XY már sikeres. Sokszor nézegetem magasabb pozícióban lévő kollégák Linkedin profilját, vagy egyenesen meghívom őket egy kávéra (jelenleg e-meeting keretében), és megnézem, mit tanult, volt-e valami kurzus, tanfolyam amit elvégzett és többet adott neki, ami hozzásegítette, hogy ott legyen ahol. Hiszen én is kereshetek hasonlót, fejleszthetem magamat azokon a területeken, amik nekem még hiányoznak ahhoz, hogy előléptessenek, vagy abba a pozícióba kerüljek, amiben egy kolléga már ott van, de én még nem. Kérhetek visszajelzést a főnökömtől, hogy hogyan tudok bizonyos készségeket feljeszteni, vagy megszerezni. De minden esetben a tegnapi önmagamnál kell jobb legyek, nem az XY-nál.

Dolgozz azon, hogy jobb legyen!

Jobb lettem-e, mint voltam? Ha nem, akkor miért? Legtöbbször a válasz az, hogy nem dolgoztunk azon, hogy jobb legyen. Vagy nem eleget. Tennünk kell azért, hogy jobb legyen a jövőnk. De természetesen az sem mindegy mit teszünk. Tudnunk kell, mit szeretnénk elérni, és azért mit kell megtennünk. Ha nincs teljesen kialakult képünk arról, mit szeretnénk, gondolkodjunk el azon, mit nem szeretnénk. Az is segíthet, legalább abban, hogy kitaláljuk, megtervezzük, mit kell ahhoz tennünk, hogy amit szeretnénk elkerülni, az ne is történjen meg. Ha pedig tudjuk mit szeretnénk, egyszerűbb dolgunk van. Már csak kitartás kell. Nekem például már évek óta motoszkált a fejemben az a gondolat, hogy szeretnék jobban  úszni. Több magántanárt megkerestem, aztán kifogásokat kerestem, hogy miért nem kezdtem el úszni tanulni. Igazából csak féltem, mert úgy gondoltam ciki felnőtt korban egy uszodában úszni próbálkozni, kapálózni a vízben. Aztán tavaly a körülöttünk lévő világ megváltozása többünkben kihozta azt az érzést, hogy merjünk még nagyobbat álmodni, és tegyük meg azt amit már rég szerettünk volna. Hetekig kerestem a megfelelő tanárt, de megérte. Néhány óra után már le is tudtam úszni a 25m-es távot, és már csak a technikámon kellett javítani. Miután a tanár minden órán videót késíztett, büszke szívvel nézegettem az első és utolsó óráim videóit. Leküzdöttem egy félelmet és jobb lettem valamiben. Csak így működhet.

Keress egy hobbit, vagy csináld amit szeretsz

Szeretem a munkámat, és az összes hobbimat, amit munka mellett végzek. De nem mindenki szereti a munkáját, és volt nekem is, amikor én sem szerettem. Kerestem egy hobbit, amit szerethettem helyette. Elkezdtem táncolni, és kemény munkával, de jó lettem benne. Vártam a munka végét, hogy mehessek a táncórámra. Feladtam a munkámat, hogy utazhassak, és ráébredtem, mennyire szeretek írni. Ha rossz kedvem van, írok, de ha jobb kedvem van, akkor is. Aztán sokszor csak visszaolvasom amit írtam, hiszen először mindent csak magamak írtam. Nem gondoltam, hogy azt majd mások elolvassák. Inkább csak azt szerettem volna, hogy magamat motiváljam. Ma pedig erre már egy tökéletes módszer lett. Sokszor visszaolvasom amit leírtam, és jobban is érzem magam tőle. Lehet, hogy nem mindenki szereti a munkáját, de szeretheti a hobbiját.

Légy szerény és büszke!

Ha megdolgoztál a sikeredért, ha megdolgoztál az eredményedért,
Ha tudod, hogy saját magadnak, a csapatodnak, a munkádnak, a tehetségednek köszönhetően értél el valamit, akkor semmi baj nincs azzal, sőt! Kell, hogy megveregesd a saját válladat.
Kell, hogy azt mond: “Gyerekek! Megcsináltam!
“. “
– D. Tóth Kriszta – Az álomötleted megvalósításáról

.

Ajánlott: Mindig lesznek, akik visszahúznak