Ben Tre kirándulás – avagy hogyan szereztem munkát Vietnámban

Mindenki álma az utazás, habár mindezt finanszírozni nem könnyű dolog.

Az egyik facebook csoportban találtam rá a vasárnapi kirándulásra, ahová egy külföldi társaságot kerestek a gyerekeknek, hogy legyen kivel gyakorolniuk az angolt.

Úgy voltam vele, épp ráérek, és miért ne építsek ki kapcsolatokat…

Néhány hete görcsösen elkezdtem munkát keresni, mert lassan ki kell találnom, hogyan finanszírozom az utazásom, ha egyáltalán ezt folytatni szeretném. Megígértem magamnak, hogy nem várok az utolsó pillanatig, habár a bankszámlám még kellemes összeget mutat a spórolásaimnak köszönhetően, az elmúlt 10 hét költései meglátszódnak rajta. A Homestay-ben eltöltött idő alatt is költöttem kávékra, nasira, de természetesen a legdrágább a két hetes utazás volt Hanoi-ból Saigon-ba. Az egyetlen munka, amit itt nekem megéri végezni, az az angol tanítás, mert jól fizet és rugalmas, így a Homestay mellett is lehet dolgozni pénzért. A gond azzal volt, hogy a legtöbb nyelviskola legalább 3 hónapra foglalkoztat, a vízumom pedig pár hét múlva lejár. Sokat bújtam a facebook csoportokat, aztán találtam egy lehetőséget, hogy részt vegyek egy osztálykiránduláson, teljesen ingyen. Vasárnapról volt szó, semmit nem terveztem és örültem, hogy ingyen elvisznek valahová. Akivel egyeztettem a kirándulásról, nem volt túl egyértelmű a programmal kapcsolatban, de ehhez már hozzászoktam. Mi itt a többi tanárral azzal viccelődönk, hogy “német” vagyok, ami azt jelenti, hogy egy csoportos kiránduláson előre megtervezett program szerint szeretnék haladni (Indulás 7.00, Megérkezés 9.00, Játékok 9.00-11.00 stb.). Vietnámban lassan hozzászokok, hogy az indulás minimum egy órával később van, mint azt meghirdetik. Itt sem volt másképp. 5.30-ra kellett mennem egy kávézóba (6.30 körül indultunk), a gyerekek már ott voltak pár felnőttel. Akivel leegyeztettem az egészet, vietnámi származású angol tanár volt, nagyon örült, hogy a gyerekek majd gyakorolhatnak valakivel. Bemutatkoztam, mosolyogtam, megpróbáltam megjegyezni 1-2 nevet, majd meg is kaptam a kérdést. “Szeretnél angolt tanítani? Mert én épp angolt tanárt keresek a hétvégi iskolámba” – ledöbbentem, de megörültem. Eszembe jutott, hogy előző nap lusta voltam és már-már azon gondolkoztam, hogy megírom ennek a srácnak, hogy nincs kedvem menni. Hiszen ki akar 4.30-kor kelni vasárnap? Aztán hamar rájöttem, hogy a legjobb döntés volt csatlakozni a csoporthoz. Volt ott egy lány, Kim, aki könyvelőként dolgozott a városban, mondta, hogy ő is angol tanárt keres. Majdnem két órás buszút után hajóra szálltunk, ahol bemutatkoztam, elmondtam, hogy Magyarországon annyi ember él, mint itt Ho Chi Minh city-ben. Elmondtam, hogy én is voltam diák, és én is megtanultam az angolt. Ezután megérkeztünk a szigetre, ahol különböző vizes játékok várták a gyerekeket.  Elméletileg nekem is csatlakoznom kellett volna, de a víz nekem nem volt túl csábító. Sajnos még mindig nem tudtam magam teljesen vietnámivá változtatni, de kérdezgettem a gyerekeket, hogy megy a halfogás, hideg-e a víz. Néhányan azonnal máshoz fordultak fordításért, néhányan tökéletes angollal válaszoltak. Így telt az első játék, a halászat, ahol kosárral vagy kézzel fogtak halat a gyerekek – illetve a bátrabb felnőttek.

A megfogott halakat egyébként később megsütötték és mogyóróval díszítve nasiként tálalták nekünk az ebéd előtt.

A következő játék a biciklivel egyensúlyozás volt, itt sokan a vízbe borultak, de egyeseknek nagyon jól ment. Itt arra gondoltam, hogy ha a vietnámiak három emberrel a motoron is tudnak egyensúlyozni, akkor ez sem okozhat nekik gondot. Bár aztán láttam, hogy azért nekik sem egyszerű ez a feladat.

A következő játék a hídon ugrálás volt techno zenére. A lényeg itt is a leesés volt, én nem csatlakoztam, de jót szórakoztam a többieken.

A játékokat befejezve épp elkészültek a kifogott halak, így leültünk enni. A melegben frissítőként ittunk egy kókuszdiólevet, erre Kim a könyvelőlány hívott meg. Helyi különlegességként hoztak élő és sült hernyót is, sokan ezt ették, engem nem vitt rá a lélek. Az elmondás alapján tejes ízű volt a hernyó, nekem ez is épp elég volt. Ezután hajóra szálltunk, visszamentünk a buszhoz, majd buszoztunk tíz percet a következő álomásig a Tán Bác főúton. A busz megállt és motorra kellett szállnunk. Ez volt a második alkalom, hogy hárman ültünk egy motoron velem együtt – én, Kim és a motoros. Elvittek minket a házhoz, ahol elkészült az ebéd. A turistáknak szervezett egy napos Mekong delta kirándulás jutott eszembe. Mondtam, hogy nem eszek húst, és egy tenyérnyi rizst kaptam félig megfőtt zöldbabbal. A többi turista ehhez kapot egy rántott húsdarabot. Nos, a helyiekkel való kiránduláson annyi finomságot pakoltak az asztalra, hogy nem is fért el.

37661442_229762707663898_8834461725999759360_n1

Nekem külön vegetáriánus ételeket készítettek mogyoróval, tofuval, rengeteg zöldséggel, isteni finom szósszal. Annyi étel volt előttem, hogy nem is tudtam mindet megenni. Ezután körülbelül fél óra pihenő következett a függőágyakon, majd a motorosok elvittek minket rambutánt szedni. Megtanultam, hogyan kell használni a “botot”, amivel a magasabb ágakról leszedjük a gyümölcsöt. Én végül két kilót szedtem, amiért 30.000 dongot, azaz körülbelül 350Ft-ot fizettem. Ez volt az egyetlen költésem aznap.

A gyümölcsszedés után visszamentünk a buszhoz, majd elindultunk haza. A hazaúton még megálltunk egy kókuszfeldolgozó üzemnél, ahol a gyerekek cukorkát vásároltak. Kim, akivel sokat beszélgettem aznap, megajándékozott egy Vietnámos kinyitható tükörrel, ami kókuszdióból készült. Azt mondta: “Ajándék Vietnámtól Magyarországnak”. A buszon még játszottak a gyerekekkel, énekeltek, versenyeztek, de nem értettem semmit, aludtam. Visszaértünk a kávézóba, ahonnan indultunk, rendeltem egy motortaxit, majd elköszöntem mindenkitől.

Másnap reggel kaptam egy üzenetet a szervező angol tanártól, hogy nagyon kedveltek a gyerekek, és örülne ha a két hétvégén, amíg még itt vagyok, tanítanék 1-1 órát a kávézójában. Konkrétan csak beszélgetnem kell a gyerekekkel, és ezért kapok 250.000 dongot (közel 3000 Ft). Természetesen elfogadtam az ajánlatot, hiszen minden pénz számít, és eddig csak költöttem, lassan el kell kezdeenem keresni is. Egyik jó dolog után jött a másik. Ugyanis amíg a kávézóban ültem a minap, két vietnámi srác odajött hozzám, hogy angol tanár vagyok-e. Nos, habár a papír megszerzése még folyamatban van, magabiztosan mondtam, hogy igen. Ezután a fiúk elmosolyodtak, és mondták, hogy angol tanárt keresnek. Megadtam a számom, ők pedig megígérték, hogy hívnak.

Így kezdek lassan pénzt keresni a világ másik felén, hogy valamiből fizessem a napi kávémat. 🙂

#akkorisiszokkávéthanemfutja #asuchange

Hírdetés

Szerző: anitasz75

Utazó - Kalandvágyó - Blogger

Egy gondolat a(z) “Ben Tre kirándulás – avagy hogyan szereztem munkát Vietnámban” című bejegyzésnél

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt szereti: