Az indiai esküvő sztori

“Oh, a legjobb barátnő és a menyasszony druszák! Csak nehogy a vőlegény összetévessze kit is vesz el! ” – mondták a falusiak mielőtt az összes szingli házasodásra készülő férfinak bemutattak

ahol az eküvői ruha szoknyája olyan nehéz volt, hogy megállt a menyasszony nélkül is

az esküvő, amin a mennyasszony után a második legfontosabb hölgyként vehettem részt. Nálunk talán tanú, koszorúslány szerepként említhetnénk, én néha úgy éreztem, magam is házasodom (már megint, hiszen Vietnámban pont így éreztem a gratulációk miatt).

A bemelegítés

Március elején kisebb utazások és megannyi kultúrsokk után végre találkozhattam az egyik legjobb barátnőmmel, Anitával, akinek az esküvője volt a legfőbb indoka indiai utazásomnak. Már egy éve nem találkoztunk, volt hát mit mesélnem, így Delhi-ben csatlakoztam hozzá és a családjához, hogy együtt mehessünk Haridwar városába, ami mellett Tarun, a szerencsés vőlegény családja lakik, és megpróbáljuk legalább egy kicsit bepótolni az elmúlt egy év csajos sztorizásait. Vasárnap volt, négy nap az esküvő legfontosabb napjáig, amiről ugyan valamikor kaptam meghívót, de azt a magyar címemre küldték, így sok fogalmam a programról nem volt. Nekem kellett azonban a legkevésbé aggódnom, hiszen a szállodában Anitával osztoztam a szobán, így a programról elsőkézből értesülhettem. Ekkor még nem is tudtam, mennyire fontos szerepem jut majd az esküvőn.

Anitával 2014-ben találkoztam Prágában, gyorsan összebarátkoztunk a hasonló humorunk és talán a szuper nevünk miatt. Sokszor utaztunk együtt például kenu-kemping-túrára Dél-Csehországba, vagy hétvégi városnéző túrára Berlinbe. Ő volt az ötletgazdája a prágai szalszázásnak is.

Miután lepakoltunk, felfrissültünk a szállodában, indulhattunk is a közeli faluba, hogy megismerjük Tarun családját, részese legyünk egy kis bulinak és helyi vacsorának. A falusiak mind nagyon kedvesek voltak, bár sokuk ennyi külföldit egy helyen még biztosan nem látott. Még ők szinte mind álltak, nekünk hoztak székeket, vizet, majd jöhetett egy kis punjabi tánc is.

Habár én az első napi vacsora után kiestem a bulizásból egy napra (talán a vacsora utáni táncolás, talán a vacsora nem tetszett a gyomromnak), az első három napban ugyanaz volt az esti program: vacsora a faluban, tánc.

A nulladik napnak mondanám a megérkezés napját, az esküvő nagy napja pedig az ezután következő negyedik nap volt (technikailag az 5. napon hajnalban zajlott az esküvő).

A punjabi esküvő

Ahány állam, vallás, annyiféle esküvő. Így egy kicsit írok arról, amin részt vettem. Punjab egy állam Észak-Indiában, a “punjabi esküvő” kifejezést először a zenével kapcsolatosan hallottam. Azt mondják ezek az esküvők hangosak, színesek, sok a tánc és szórakozás – mindez több napon keresztül.

A második naptól dobosok játszották a zenét (az első napon telefonról játszották a zenét hangfallal), ez tipikus punjabi zene volt, amit úgy tudnék leírni, hogy hihetetlenül gyors, ritmusos, kicsit ugrálós, de nagyon szórakoztató zene, amire kiválóan lehet táncolni, bár aki nincs formában, az gyorsan elfáradhat. Vacsora után jól belakva nem ajánlott a csatlakozás.

Az indiai esküvők általában arról is híresek, hogy többszáz vendég vesz rajta részt, itt sem volt ez másképp, bár ez csak az utolsó, a legfontosabb napon volt így (és talán csak a vacsora erejéig).

A hagyományos punjabi esküvőn a vőlegény fehér lovon, turbánnal a fején érkezik, körülötte pedig a rokonok táncolnak (én erről lemaradtam, mert a hotelben vártam a sminkest és a fodrászt Anitával, akik három órás késéssel érkeztek meg, mivel a falu többi lányát szépítették a menyasszony helyett).

A menyasszony piros szárit visel az esküvőn, ez a jószerencsét szimbolizálja.

A hivatalos esküvői ceremónia a menyasszony és vőlegény közötti virágfüzér-cseréjével kezdődik.

A legfontosabb rituálé a Saptapadi, ami alatt a pár hét kört tesz a szent tűz körül.

• 

• 

Ez volt az esküvő legutolsó eseménye, a végső és legfontosabb rituálé, ami a mi esetünkben három órás ceremónia volt, konkrétan hajnali 2 és 5 között.

Esküvői csókról pedig szó sincs, még a ceremóniák végén, után sem!

Na de térjünk vissza egy kicsit az események elejére…

Esküvő előtti rituálék – Esküvő előtti nap

• 

A legelső ceremónia talán a Chunni volt, de mivel a menyasszony családja nem követi a hagyományokat (Anita szlovén), így a vőlegény családjából jöttek a lányok, hozták a helyi hindu papot, és leültettek minket egy kis körbe. Én először hátul voltam, gondoltam majd megnézem a képeket, kicsi volt a hely, sok volt az ember. Aztán szólítottak.

“Anita! Anita number 2! (azaz második, kettes :D)”

A pap rámnézett, mondott valamit hindi nyelven, majd a lányok mondták, hogy el kell takarnom a fejemet egy sállal. A Chunni egyébként a sálat jelenti, ez a ceremónia arról ismert, hogy a vőlegény családja befogadja a menyasszonyt. Nekem azért kellett részt vennem ezen, mert mint később kiderült, mostantól mindig Anita mellett kellett legyek. Szóval valaki hátulról a fejemre dobott egy sálat, és kezdődött a “Shanti, Shanti”, ami egyébként békét jelent, ezt mondogatta a pap, Anita anyukájával sokszor összemosolyogtunk, bár néha Anita is elveszett, hogy most mit is kell csinálni.

Szerencsére több fordítónk is volt, és a nyelvi nehézségek elkerülése érdekében Tarun a vőlegény is ott volt.

Mehendi- Henna ceremónia

Az esküvő előtti napon mindenkinek alkalma nyílt, hogy egy kis hennát kaphasson, én is sorra kerültem, bár visszafogottan, csak az egyik kezemre kértem.

• 

• 

Ezen a napon vittek egyébként engem és Anitát egy újonnan épített falusi házikóba, ahonnan a tradíció szerint a menyasszony már nem mehet ki, vagy legalábbis nem mehet a vőlegény házába. Ekkor tudtam meg azt is, hogy a hagyomány szerint a legjobb barátnő innentől mindenhová elkíséri a menyasszonyt, így védve őt mindentől és mindenkitől. Nem volt nehéz feladat,az első kihívás a négy órás henna festés alatti szóvaltartás volt, a menyasszony ugyanis nagyon komoly henna tetoválást kapott mindkét kezén és lábán. Aztán persze még órákon át száradt a henna.

Az esküvő előtti napon több rituálé is zajlott a vőlegény családjával, de mi a kisházban maradtunk Anitával, ide jöttek néha-néha családtagok megnézni a menyasszonyt. Volt, aki egyáltalán nem volt felkészülve a külföldi menyasszony látványára, és konkrétan tátott szájjal nézte Anitát körülbelül 15 percig.

Esküvő előtti rituálék – a Nagy nap

Reggel négykor keltünk, előző este nagy stresszben voltunk Anitával, mert a faluban a kis házikóban kellett volna aludnunk matracon, szinte világítás nélkül, és hát ez nem hangzott valami jól. Aztán az egyik rokon segítségével meggyőztük a családot, hogy jobb nekünk a hotelban, reggel meg majd jövünk korán. Szóval fél ötkor indultunk a hotelből a faluba, ahol a kisházban készítettük elő a “terepet”, három kancsóba vizet tettünk, ennek a tetejére kis tálkát, abba olajat, majd égő zsinórt. Nem tudom pontosan hogyan hívják ezt magyarul, az volt a lényeg, hogy Anitának emellett kellett maradnia, hogy úgy ragyogjon majd az arca a házasságban, mint a gyertyafény. Hoztak egy kis túrós-kukoricás rizst is, amiből ennünk kellett, majd aludhattunk egy kicsit a gyertyák mellett.

Mondanom sem kell, hogy nem sokat aludtunk, mert Anita mozdulni sem mert, nehogy felgyújtsa a takaróját, de azért pihengettünk kicsit úgy hétig, amikor elkezdtek jönni a családtagok.

Haldi ceremónia – Sárga szári

A nap első ceremóniája a haldi ceremónia volt, ehhez Anitát felöltöztették a sárga száriba (a harmadik képen látszódnak a gyertyák, ami mellett aludnia kellett volna).

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Utánaolvasva a reggeli gyertyagyújtást is ehhez kötik, de én úgy hallottam másoktól az esküvőn, hogy a sárga szári felvételétől számítódik a haldi. A szári felvétele után összegyűltünk a kis házikóban, én megint Anita mellett, innen jó képeket készíthettem arról, mi is történik. Elkészült egy zöld mix, amibe a menyasszony belemártotta a tenyerét, majd megpecsételte az esküvő napját egy kartonpapír-féleségen. Az esküvő gyakorlatilag a következő napon történt- erről majd később.

Az esküvő napját egyébként nem a pár választja, hanem a hindu pap dönti el.

Ezután elkészült egy sárga kurkuma-mix , amit nekem kellett felkennem Anita arcára, kezére és egy kicsit a lábára.

“Hol van az edény a kurkumával!? Miért nem hoztad?” – hangzott a nem túl kedves kérdés az egyik falusi lánytól, aki valószínűleg elfelejtette, hogy nem vagyok gondolatolvasó és őszintén szólva magam sem tudom mi történik, hova megyünk, mi az ÉN feladatom az egészben? Szóval néha elfelejtették, hogy igazából azt sem tudtuk, mi történik, se én, se a család, és néha maga a menyasszony sem…

• 

• 

Ezután el kellett mennie tusolni, hogy megtisztuljon az esküvő előtt. A tusolás előtt fel kellett magára kennie az egész kurkuma-mixet, hát ehhez kellett magammal vigyem az edényt. Én ugyanis végig a menyasszonnyal kellett maradjak. A reggeli ceremónia előtti ruháját pedig többé nem viselhette, mert az az egyedülálló életét jelképezi, ő pedig mostantól nem az (ezt Anita egyébként nem tudta, így az egyik kedvenc kurtáját kellett eldobnia).

Churra ceremónia

A megtisztulás után következett a Churra, azaz a karperecek felvétele. A menyasszony nem nyithatja ki a szemét, amíg fel nem helyezik a karpereceket a két karjára, ez jelképezi azt, hogy készen áll a házasságra.

A két karperecet én próbáltam feltenni Anita karjára, több, de inkább kevesebb sikerrel (végül az egyik helyi lány is segített).

• 

• 

• 

Este nyolckor még semmi- A nagy késés

Délután visszamentünk a hotelba pihenni kicsit, hatra vártuk Anita sminkesét, öltöztetőit, fodrászát.

“Nézd, a szoknya olyan nehéz, hogy megáll magától is” – Anita kivette a dobozból az esküvői ruhája szoknyáját és az ablakhoz tette. Valóban megállt. “Remélem formában vagy, úgy tűnik lesz rajtad pár kiló ruha és ékszer” – mondtam neki, aztán mindketten csak jót nevettünk.

Körülbelül kilenckor érkezett meg a csapat, hogy előkészítse Anitát az esküvő legfontosabb napjára, vagy estéjére, igazából pedig hajnalára. Tíz körül váltam el Anitától.

“Nem tudom mikorra leszek kész, de te csak menj és szórakozz kicsit” – mondta, majd csatlakoztam az egyik faluba tartó autóhoz. Lemaradtam ugyan a vőlegény fehér lovon érkezéséről, de odaértem a vacsorára és egy kis táncolásra.

• 

Rengetegen voltak a vacsoránál, bár az emberek 80%-a eltűnt a vacsora után. A tánc is véget ért körülbelül 11 körül, senki nem tudta mi történik, hol a menyasszony, a családosok aggódtak, hogy a gyerekeknek már lassan aludniuk kell. Éjfél után már kezdett hideg lenni, Anita pedig körülbelül 1 órakor érkezett meg.

Miután virágfüzért cseréltek a vőlegénnyel, hosszú fotózkodás következett, mi pedig a baráti oldalról elkezdtük átadni az ajándékainkat. Ezután, illetve eközben már többen elmentek vissza a hotelba.

Miközben egyre hidegebb lett, egyik ismerősöm felajánlotta, hogy az autójukban van egy pulcsi, azt kölcsönadják. Amikor kimentünk kiderült, hogy nyolcan várnak egy autóra, és elkezdtek azon tárgyalni, ki menjen vissza először a hotelba. Ekkor az egyik lány rámnézett:

“Az biztos, hogy Anita vissza kell menjen, szegény alig aludt már pár napja” – nos, valóban nehéz napjaim voltak, de akkor milyen lehetett a menyasszonynak? Elmosolyodtam, majd mondtam, hogy én nem megyek még vissza a hotelba, itt maradok az esküvő végéig, akármeddig is tartson, én csak egy pulcsira várok.

Hajnali kettő után már csak én voltam ott és Anita szülei (Anita részéről). Először csak a szülei vettek részt egy rituálén a vőlegénnyel, én leültem Anita mellé. Megfogtam a kezét, ő pedig csak ennyit mondott: “Köszönöm”.

Fáradt voltam, de el sem tudom képzelni, ő milyen fáradt lehetett. Ott ültem reggeli ötig, és körülbelül hatkor értem vissza a hotelba. A háromórás ceremónia végén Anita már a faluban aludhatott Tarunnal egy fedél alatt (és az egész családdal).

Te leszel a következő?

Sokszor hallottam ezt a kérdést, illetve szinte elvárták tőlem, hogy azt mondjam, annyira tetszett ez az esküvő, hogy én is indiai esküvőt akarok (be is mutattak sok egyedülálló leendő feleséget kereső indiai férfinak, illetve az esküvő után is érkeztek a facebook baráti bejelölések).

Valóban szép volt az esküvő és hatalmas élmény volt ott lenni az egészen, és tudom, hogy hatalmas szerelemről van itt szó. Azonban a menyasszonynak sokszor nem adtak választási lehetőséget, én pedig sokszor úgy éreztem, nem voltak velem túl kedvesek a falusi lányok. Talán az egész onnan ered, hogy az indiai esküvőn legtöbbször a menyasszony csak szót fogad, sok beleszólása a dolgokba nincs. Még mindig elterjedtek a megszervezett házasságok, és őszintén szólva, el sem tudom képzelni, milyen lehet egy ilyen házasságban menyasszonynak lenni. Bár erről azt hallottam, néha jobban működnek, mint a szerelem-házasságok. A válási ráta rendkívül alacsony, szinte nem is ismerik a válás kifejezést. Üzletet is csinálnak ma már az indiai esküvőkből, több helyen is olvastam, hogy egyes emberek fizetnek azért, hogy részt vehessenek hagyományos indiai esküvőn. Én örülök, hogy itt lehettem, hogy a barátnőm mellett lehettem, és látom, tudom, hogy most boldog.

• 

• 

• 

• 

Kívánok nekik sok boldogságot mégegyszer, és ragyogást az újdonsült feleség arcára élete végéig!