Köszönjük, hogy leszokott

Gondolj egy sikerélményre.

Legyen nagyobb, legyen kisebb. Bármi.

Sikerült reggel időben elindulnod? Átmentél egy vizsgán? Előléptettek? Sütöttél egy finom sütit? Eljutottál álmaid városába? Az élet tele van sikerélményekkel, amelyeket magadnak köszönhetsz! Gondolj a jövőbeli nehézségekre azzal a gondolattal, hogy már mennyi mindent elértél és véghezvittél az életedben!

Legyőzni a lehetetlent. Legalábbis pár éve még a lehetetlennek neveztem. Azt mondtam magamnak, hogy megpróbáltam, nem sikerült. Többször. Nem ment. Sokan voltak körülöttem dohányosok, és ők természetesen nem támogattak. Nyolc év után mégis letettem a cigit. A következő történet nem arról szól, hogy hogyan tedd le a cigit, ha dohányzol, hanem arról, hogy mindent elérhetsz az életben, ha van benned kitartás és akaraterő.

Én sem értem miért lettem dohányos, és nincs is sok értelme az okokat keresni. A szüleim dohányoztak, ettől függetlenül és nem terveztem követni a példájukat egészen húsz éves koromig, amikor ez csak úgy megtörtént. Gyorsan váltam dohányossá, és évekig nem zavart. Aztán az ötödik évben már azért kezdett zavarni, mert szerettem volna minél többet mozogni, egészségesebben élni, de ez valahogyan nem fért össze a dohányzással. Ideje volt leszokni, és természetesen újévkor megfogadtam, hogy ennyi volt. Néhány hétig tartott, utána visszaszoktam. Nem használtam semmit, nem volt helyettesítő tevékenység, dohányzás naplót vezettem egy hétig, hogy megfigyeljem miért cigizek, aztán egyszer csak eldöntöttem, hogy mától már nem gyújtok rá.

Egy évvel később kórházba kerültem egy fertőzés miatt, és adódott egy újabb alkalom, hogy letegyem a cigit. Mivel nehezen jártam, nem tudtam elhagyni a kórházi ágyat, így elkezdhettem a dohánymentes életet.

Néhány hétig. 

Megint. 

Milyen bosszantó, amikor már másodjára is megbuksz egy vizsgán! Hát a akkor sem adtam fel! Újabb és újabb ötleteim lettek. Vettem Nikotinos rágót, de csak arra volt jó, hogy feltűnően jobb kedvem legyen. A Nikotinos rágóban ugyanis annyi volt a Nikotin, hogy kellemesen lenyugtatott és fülig érő mosollyal pötyögtem a laptopomon. 

A lényeg az volt, hogy ne adjam fel.

A nyolcadik évben már csak néztem, ahogy cigizek. A változásnak egy fontos pillanata, amikor ember rájön, hogy nem elégedett önmagával. Elkeseredtem. Nem tetszett, amit láttam. Ezért többet cigiztem. Még szomorúbb lettem, és még többet cigiztem. Belekerültem egy ördögi körbe és nem tudtam, hogyan fogok ebből kikerülni. 

Aztán jött a gondolat, hogy felmondok a munkahelyemen, és ez a gondolat akármilyen ijesztő is volt, csodálatos érzéssel töltött el. Azon a napon, amikor ezt eldöntöttem, mosollyal az arcomon feküdtem le aludni. A felmondás mellett sok új gondolat fogalmazódott meg bennem, tervezni kezdtem, ötleteltem arról, mit fogok csinálni és ez jó érzéssel töltött el. Tudtam, hogy a terv része lesz az is, hogy letegyem a cigarettát, de nem tudtam, hogyan csináljam. Eddig minden próbálkozás megbukott, mi legyen a következő módszer? 

Nem tudtam. 

Aztán egyik este volt egy álmom. 

Álmomban konkrétan eldobtam a cigit.

Tisztán emlékszem erre az álomra, és úgy gondolom egy üzenet is volt magamnak. Másnap reggel kimentem a villamoshoz és elhagytam a reggeli cigit. A szokásosat, amit a lakásomtól a villamosmegállóig szívtam. Aztán a másodikat, amit a metrótól a cég bejáratig. Megittam az első kávémat, és nem mentem ki utána cigizni. Emlékszem az első nap milyen nehéz volt, egy tréningen vettem részt, és a szünetben láttam, ahogy a dohányosok összegyűlnek, és mint az ezeréves barátok kimennek rágyújtani. Ott akartam lenni. Érdekelt, mi lehet a téma, nem akartam lemaradni, benn akartam lenni a VIP körben. Míg ők nevetgélve kimentek, én végig ültem egyedül a szüneteket. Egyedül. Kimaradtam.

A nap végén hazamentem, bámultam ki az ablakon, és letöltöttem egy App-ot, a Kwit-et.

Az első két hét nagyon nehéz volt volt. Azt mondták majd felszedek pár kilót, mert ez lesz a helyettesítő tevékenységem. A kollégám, akivel lejártam cigizni, megszólta, hogy már nem megyek vele.

“Hát, miattad egyedül kell lemennem!”

– mondta többször is haragosan, próbálta viccesen, de inkább zavaró volt.

Más sikere nem a mi kudarcunk. De ha a másik sikeréhez akár csak egy jó szóval is hozzájárulunk, akkor már részese lehetünk valaki sikerének.

Amikor felmondtam, még több rosszalló kommentet kaptam: “Leszokik a dohányzásról, most meg felmond” – túl sok volt a változás. Minden egyszerre jött. Nem ittam alkoholt hetekig, hogy könnyebbé tegyem a leszokást, a kávét viszont nem hagytam el. Mindig volt víz az asztalomnál, vagy a táskámban, ha cigizni szerettem volna, csak ittam egy nagy pohár vizet. Aztán teltek a napok, és az applikáció szorgalmasan számolta az órákat, a napokat, az el nem szívott cigiket…

Mindenből volt egy első. Egy első kint töltött este a barátaimmal, amikor nem gyújtottam rá, az első pohár bor, az első hazalátogatás, az első kártyázás az otthoni barátaimmal, akik mind cigiznek… 

Aztán jött az utazás. Három hónap után egy vietnámi diszkóban megkértem az egyik ismerősömet, hogy adjon egy slukkot, ami után tíz percig könnyezve köhögtem. Akkor jöttem rá, hogy mennyire nincs szükségem a cigarettára, megkönnyebbültem, megszabadultam egy régóta tartó rossz szokásomtól. 

Még egy év után is törtek rám álmok, amelyekben dohányoztam. Már tudom, hogy ez csak a leszokás része, az agyamnak is le kell szoknia, és az hosszabb idő, mint a fizikai leszokás. Hosszú utat tettem meg addig, amíg végül letettem a cigit, de megcsináltam.

Nekifutottam párszor, és el is buktam párszor. 

Viszont mindig tudtam, hogy újra fogok próbálkozni. 

Próbálkoznom kellett. 

Mert anélkül nem sikerült volna.

—

Mindig lesznek, akik visszahúznak