Észak-Dél Vietnám túra hátizsákkal – megcsináltam!(≈ 1700km)

Már Hanoi-t elhagyva fáradt voltam, de végig csináltam és beutaztam Vietnámot. 14 nap, 1772 km, 6 város, megszámlálhatatlan élmény, rengeteg új barát. Északról indultam, tegnap érkeztem Saigon-ba, Ho Chi Minh városba. Egyedüli utazóként sosem voltam egyedül az úton, életem utazása volt, mindenkinek csak ajánlani tudom.

Két hét szabadság vagy három és nem tudjátok eldönteni hova menjetek? Csak egyedül utaznál? Mindenképpen ajánlom ezt az országot, pihenni vágyóknak, azoknak akik kalandra vágynak és azoknak is, akik szeretnék magukat jobban megismerni. Az egyedüli utazás alatt mindig közelebb kerülhetsz önmagadhoz és rengeteg új barátra lelhetsz. Az út végén pedig hátra dőlve, mosolyogva gondolhatsz arra, hogy mekkora utat tettél meg egyedül és mennyi élménnyel gazdagodtál. Hoi An-t elhagyva egy hosszú utazás következett Da Lat-ig. Öt órakor érkeztünk Nha Trang-ba, ahol két és fél órát kellett várni a következő buszra. Kimentem a tengerpartra, ahol rengeteg helyi lakos tornázott, úszott, és itt láttam életem eddigi legszebb napfelkeltéjét.

A következő buszig még találtam egy kávézót, ahol megreggeliztem, majd körülbelül délben értem Da Lat-ba. A városba menet rengeteg fóliaházat láttam, itt a klíma teljesen más, mint az ország más részein. Délután csak a városban sétáltam, megnéztem az őrült háznak (Crazy House) nevezett épületet, amelyet egy nagyon híres építész tervezett. Az épület annyira nem ragadott meg, kissé Barcelona épületeire hasonlított, de a formák több haragot és dühöt sugároztak. Volt itt még egy katolikus templom is, ide nem lehetett bemenni, de megnéztem kívülről.

A városban híres az úgynevezett labirintus bár (Maze bar), akkor lehet csak bemenni, ha iszol is valamit. Turisták által kedvelt hely, leginkább az őrült házra emlékeztetett. A másnapi program a teljesen új dolgok felfedezéséről szólt. Mivel a blogomban a változás fontos szerepet játszik, és az, hogy merjünk változtatni és kilépni a komfort zónánkból, ezért elmentem egy canyoning túrára. Szikláról lemászás, szabadugrás, vizezésben csúszás – már csak azért is áll messze tőlem mindez, nem tudok úszni. Ahelyett, hogy kifogást találtam volna, megoldást kerestem, elmentem, mert tudtam, hogy a mellény fenn tart majd a víz tetején. Nagyon féltem végig, de minden alkalommal, amikor megcsináltam egy részt, boldog voltam. Összességében hatalmas élmény volt, és mindenkinek csak ajánlani tudom. Nem kell megijedni, ha a szabadugrás nem megy azonnal, nekem is öt percig “könyörögtek”, hogy ugorjak, – azt mondták, van akinek 15-20 percig szoktak – majd végül még egyszer ugrottam. Végig csináltam az egészet, és megtenném újra.

Sajnos az utolsó napon végig esett az eső, így nem tudtam sehova sem menni, az állomáson kívül. Ha nincs más program, megnézhető, de nem túl izgalmas a pár régi vonat, ami itt látható.

Az éjszakai busszal végülmegérkeztem Saigon-ba, Ho Chi Minh városba, arra a helyre, ahol a következő öt hetet fogom tölteni. Az utazás Hanoiból életem legnagyobb élménye volt, rengeteg helyet tudtam volna még megnézni, de így is többet utaztam, mint eredetileg terveztem. Da Lat-ba visszamennék, öt óra utazás, talán az egyik hétvégére visszautazom. Az első hely, ahol Vietnámban tényleg hideg van. Ho Chi Minh városban eddig csak egy túrát tettem meg a Chu Chi alagútrendszerhez, illetve elmentem vietnámi háború múzeumába. A képek és a történet borzasztó, ezért kellett pár óra, mire mindent megemésztettem valahogy.

Örülök, hogy ebbe az országba jöttem tanítani, mert a fejlődésükhöz valóban szükségük van az angol tudásra. Holnap költözöm be az itteni Homestay-be, az új otthonomba. Izgatottam várom, hogy megismerjem az új diákjaim és remélem inspirálom őket arra, hogy tanuljanak. Remélem tudok majd utazni is, és készen állok arra, hogy egy olyan nagyvárosban éljek, mint Saigon…