Nekimentem a rizsfőzőnek

Van egy olyan érzésem, hogy ha szeretnének felállítani egy szobrot a bénaságról, annak mindenképpen engem kellene ábrázolnia.

“El tudod hinni, hogy a harmadik napomon nekimentem a rizsfőzőnek és megégettem a lábam?” – kérdeztem a testvéremet.

” Ismerlek, ezért pont elhiszem”.

Az előző írásomban ott hagytam abba, hogy az egyik diákkal elmentünk reggel a kávézóba, hogy kicsit beszélgessünk és gyakoroljuk az angolt. Ahogy beléptem, a pultos lány szaladt a ventilátorért, miközben azt mondta “Oh, Madame!”, majd leültettek egy szép helyre az ablaknál. A diák, akivel mentem segített rendelni, ekkor kértem először tojás-kávét, ami Hanoi jellegzetes kávéja. Az “egg-coffee” nagyon krémes, langyosan iható kávé, amelyet úgy hoztak ki, hogy egy kis kávéval a csésze alá tudjunk gyújtani, hogy elérje a megfelelő hőfokot. Finom volt nagyon, de nekem egyelőre a kókuszos kávé marad a kedvencem. Igazából egy órán át beszélgettünk Európáról, az életemről, hova szeretnék utazni, utána csatlakozott hozzánk az egyik tanár, majd együtt mentünk haza ebédelni. Az ebéd legfontosabb történése az volt, amikor hátraléptem és ott volt a rizsfőző, így megégette a lábam. Az egyik tanárral beszélgettem, nem fájt az egész, folytattuk is a beszélgetést. Délután 2-4 között volt egy komolyabb angol órám, két diák szeretett volna beszélgetni a start-up-okról, üzletről, ehhez sokat írtam a táblára, hogyan kell egyes szavakat leírni – később egy másik tanár megemlítette, milyen jó szavakat írtam a táblára 🙂 – majd egy rövid pihenés után jött a vacsora. A vacsora után elmentünk a közeli Vincom centerbe, illetve van a közelben egy kisebb piac is ruhákkal, csecse-becsékkel. Amikor hazaértünk láttam, hogy a többiek már elmentek a karaoke buliba, az egyik tanár elküldte a címet, hívtunk egy Grab taxit (mint Über), és elindultunk bulizni. Sosem láttam még ilyen karaoke helyet, külön termek voltak a baráti társaságoknak, mindenhol voltak kirakva rágcsálnivalók, üdítők, víz és rengeteg sör. Én úgy indultam el, hogy biztosan nem énekelek, mert akkor vége a bulinak, de mivel volt aláfestés a zenében, igazából az énekesre kellett csak ráénekelni.

IMG_20180510_232043
Karaoke party Hanoi-ban

Persze a döntésem befolyásolta, hogy megvolt nekik a Spicegirls Wannabe című száma és az egyik tanár a kezembe adta a mikrofont. A party nem ért véget, sőt még később elénekeltük a Barbiegirl-t az Aqua-tól. A sör nagyon frissítő volt, és mondhatnám, csak úgy lecsúszott – 4 évig éltem Csehországban, lehet ott edzettem – , majd mindezért 5,88 eurót azaz 160.000 dongot kellett fizetnem.  Az egyik tanár utolsó előtti estéje volt, így rábeszélt néhányunkat, hogy folytassuk az estét még, így elmentünk a Queens bárba – lufibárba. A lufikban nevetőgáz van, darabjuk 60.000 dong, azaz 2,21 euró, nekem kettő után megvolt a nagyon jó hangulatom, másnak 6 kellett -de hát különbözőek vagyunk. Taxival mentünk haza 4 körül, ez 10.000 dongba (0,37 euró) került, mert 4 felé osztottuk. Mindennel együtt körülbelül 14 eurót fizettem ezért az estéért, ebben vannak a taxik, lufik, sörök…

A negyedik napomon (péntek) reggel kicsit fáradtan keltem, 8.45-kor, mert 9-10 között volt egy magánórám. Hangom alig volt eleinte, de aztán visszatért, és így nem volt gond az órát megtartanom. Ekkor már láttam, hogy sajnos a lábam bepirosodott. Az első nap volt, hogy kimentünk enni az egyik közeli étkezdébe. Nagyon jó érzés volt helyiekkel menni, helyieknél enni, kis utcai étkezdében, kisszékeken…Az ebéd “Bun cha” volt, az új kedvencem. Cukros-fokhagymás-Halszószban sertéshús, külön tálalva rizstésztával, salátával 25.000 dongért, azaz 289Ftért (0,92 euró). A rizstésztát a szószba mártogatva kell enni, isteni finom, aki teheti, próbálja ki!

IMG_20180511_120810
Bun cha a külvárosban
IMG_20180511_151057
Hanoi utcakép

Ebéd után az egyik tanárral bementünk a városba szétnézni, nagyon meleg volt, ekkor már nagyon piros volt a lábam, amikor ránézett ő is azt mondta, hogy nem néz ki jól, így később este lefertőtlenítettem Betadine-nal. A városban megnéztük a tavat, és az óváros részt – ha lehet így nevezni “Old Quarter”. Nekem ez a rész annyira nem tetszett, rengeteg turista volt, az árusok a kezembe adták a portékájukat, aztán kérték a pénzt. A kóstoló azt jelentette, hogy már csomagolta is az árus az ételt, és jött utánunk, hogy vegyük már el. Az utcák zsúfolásig tele voltak boltokkal, ahol a turisták válogattak, alkudtak, vásároltak. Az volt az érzésem, hogy ez a negyed csak arról szól, hogy a turista minél több pénzt elköltsön. Ezzel szemben a környék, ahol lakom, tele van kedves helyikkel és olcsóbbak is a boltok. Természetesen a turisták nagy része szeret közelebb lenni a központhoz, illetve egy ázsiai idegen országban nem szeretnének a külvárosban lakni. Én ebből a szempontból is szerencsésnek érzem magam, hogy a Homestay-t választottam. Első naptól kezdve ismerhetem meg a valódi Hanoi-i életet kedves helyiekkel, új barátokkal, önzetlen idegenvezetőkkel. Később egyedül mentem el a gyógyszertárba fásliért, egyszerűen képernyőfotókon mutogattam a fáslit, és nem is kellett megérteniük az angolom. Egyszerű, mint az 1szer1. És még régen azt mondták otthon, hogy nem az eszemért fognak szeretni… Ezen a napon vacsorára is kimentünk, “büfé” menü volt egy utcai árusnál, ami azt jelentette, hogy egy nagy tányér rizshez négy dolgot választhattunk még. Volt hernyó is, vagy valami ilyesmi, de azt inkább kihagytam. Zöldségeket választottam, és disznóhúst, de ehhez járt még egy leves is, így a végén teljesen megteltem. A vacsoránál megkérdezték miért van bekötve a lábam, így sajnos meg kellett osztanom mindenkivel, milyen béna vagyok. Természetesen ilyenkor azt mondják bárkivel megeshet, csak én vonzom ezeket a dolgokat. Nem riasztanak el, ez is csak egy kisebb akadály, a fertőtlenítés után már jobb volt. Viszont akkor mentem neki a rizsfőzőnek, amikor az egyik tanárral beszélgettem, így a vacsoránál azon viccelődtünk, hogy annyira folytatni akartam a beszélgetést a sráccal, hogy nem érdekelt, hogy megégettem a lábam. Hát igazából annyira nem fájt, mondhatni azonnal továbbléptem a dolgom. Azért remélem az ittlétem alatt, nem lesz sok ilyen baleset.

Ittam egy kókuszos kávét is, de lehet ennek külön posztot fogok szentelni, mert a kókuszos kávé megérdemli. Este kiültem az egyik terembe írni, beszélgettem egy diákkal, ittam egy sört. A lépcsőn lefelé jövet az egyik diáksrác rám mosolygott és azt mondta úgy nézek ki mint Katy Perry. Micsoda bók, sosem megyek el innen!

 

Reklámok

Szerző: anitasz75

Utazó - Önkéntes angol tanár - Blogger

2 című bejegyzés “Nekimentem a rizsfőzőnek” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Visszajelzés: Félelmeink – asuchange

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.