Kategória: Gondolatok

Mindenki boldog akar lenni, persze sokan nem tudjuk/tudják mit is jelent az pontosan. Vannak aki tárgyi értékekben mérik ezt, mások a hírnévben hisznek. Én abban hiszek, hogy az emberi kapcsolatok tesznek boldoggá, az, hogy képesek vagyunk kommunikálni, élményeket megosztani, szeretni.

Még mindig próbálom jobban megismerni magam, de azt már látom, hogy bárhova beilleszkedek, ha akarok. Sok barátot szereztem itt Hanoi-ban az egy hónap alatt, és nehéz szívvel hagyom itt őket. Segítettek leküzdeni sok félelmet, rengeteg vidám pillanatot szereztek, és sokat tanultam tőlük. Nincs annyi élettapasztalatom, hogy biztos recepttel álljak elő az olvasóimnak, de pár gondolatot meg tudok osztani.

A legtöbbször az segített, ha kiléptem a komfort zónámból. Nem kellett nagy dologra gondolni, elég volt egy új étel kipróbálása, főzés, sütés, vagy csak egy múzeum meglátogatása. Rájöttem, hogy sütni jobban szeretek, és a múzeumban nem szeretem ha hosszú sorokat kell olvasnom, inkább az audio-guide-ot preferálom. Ezek kis dolgok, de nem jöttem volna rá magamtól, ki kellett próbálnom. Szeretek utazni, de magát az utazást nem szeretem, legyen szó vonatról, buszról, vagy repülőről. Szeretek kipróbálni új dolgokat, ha tanulok valami újat, az mindig boldoggá tesz. A tanulás és a barátaim az életem, az emberek körülöttem akik tanítanak, biztatnak. Fontos, hogy jól válasszuk meg a barátainkat, olyanok legyenek akik energiát sugároznak, ne olyanok akik az energiát elszívják. Figyeljünk oda arra, hogy sok “én” kezdetű mondatuk van, vagy kérdeznek rólunk is, mert ez is sokat elmond a másik emberről. Nekem volt olyan barátom, aki mindig magáról beszélt, akkor is panaszkodott, ha segíteni akartam tanácsokkal, kifogásokat keresett. Az ilyen barátok nem fognak hozzásegíteni minket sem önmagunk megismeréséhez, sem a boldogsághoz. A boldogságot sokan irigylik is, ha mosolyogsz az másnak gondot jelenthet. Ez ne vegye el a kedvünket, el kell fogadni, hogy nem mindenki képes erőfeszítéseket tenni a boldogságért. Pedig ez sem jön ingyen és egyik napról a másikra, mert dolgoznunk kell érte.

Egyszer munka után hazatérve eszembe jutott, hogy kiakarok próbálni valami újat, de lusta vagyok elmenni otthonról. Kerestem az interneten egy meditációt, készítettem egy forró fürdőt gyertyákkal, és meditáltam. Azóta rendszeresen meditálok, mert annyira megszerettem. Lehet, hogy az új dologhoz ki sem kell mozdulnunk otthonról. Ugyanígy jöttem rá, hogy a “nyers” truffle golyó a kedvenc édességem. Kipróbáltam, elkészítettem, teljesen vegán (ha esetleg van vegán barátnőnk – nekem több is), azóta is imádom. Tudnunk kell kik vagyunk, ehhez új szituációkat is kell keresnünk. Ha társaságba megyünk, egyértelművé válik, hogy a csendesebb típusúak vagyunk, vagy a hangosabbak. Keresnünk kell az emberek visszajelzéseit is. Egyszer körbe kérdeztem az ismerőseim, milyen két negatív és egy pozitív tulajdonságomat tudnák kiemelni. Ez a kis “kutatás” ráébresztett, hogy néha idegesítően viselkedtem, túl makacs voltam és sokszor nem akartam meghallgatni a másik felet. Az egész kérdezősködés nem olyan borzasztó, mert a végén ott egy pozitívum, amit kiemelnek, de fontos, hogy olyan embert kérdezzünk, aki jól ismer minket (gyerekkori barát, testvér). Rengeteg személyiségfejlesztő könyvet olvastam, és folyamatosan dolgozom önmagam megismerésén. Miközben kipróbálok új dolgokat, boldogabb is leszek, mert elégedett vagyok önmagammal, azzal, amit csinálok. A személyiségtesztek is segíthetnek, de elég időigényesek, és olyan érzésem lesz, mintha iskolában ülnék és tesztet írnék.

Önmagunk megismeréséhez fontos megfigyelnünk a viselkedésünket különböző szituációkban. Mi az, ami idegesít minket, mi az ami megnyugtat? Hogyan tudjuk kiküszöbölni az idegesítő elemet, a negatív energiát? Én sok embernek megmondtam, hogy nincs szükségem a negatív energiára, és lehet rossz néven vették az őszinteségemet, de elég idős vagyok ahhoz, hogy ki merjem jelenteni: “Nekem a negatívumok nem kellenek”. Olyan emberek kellenek, akik támogatnak, akik felsegítenek ha elesek, nem nevetnek rajtam. Ha pedig egyedül vagyok, tudnom kell, hogy hisztizni fogok mert elestem, vagy felállok és jót nevetek. Én az utóbbi típus vagyok, legtöbbször csak jót nevetek magamon. De tudom, hogy felállok, pedig évekkel ezelőtt még hisztiztem. Nem változunk egyik napról a másikra, nem leszünk boldogok holnap, mert ma eldöntöttük. De ha teszünk érte, ha meg akarjuk magunkat ismerni, azt az embert akik vagyunk, akivel a legtöbb időt töltjük, akkor közelebb kerülünk a saját boldogságunkhoz.

Ne féljünk a változástól, önmagunktól, a boldogságtól, járjunk nyitott szemmel és keressük az új lehetőségeket!

Ajánló: Az élet művészete

Egyedüli nem anyanyelvi szinten beszélő angol tanárként meg kell őket győznöm, hogy meg lehet tanulni angolul. Nem tanulunk meg angolul egyik napról a másikra, de ha akarunk tanulni, akkor erőfeszítéseket kell tenni érte. Nem volt könnyű nekem sem, de az, hogy megtanultam angolul, megváltoztatta az életemet. Ezek a diákok a jobb munkáért, lehetőségekért szeretnének angolul tanulni. Örülök, hogy segíthetek nekik.

15 évvel ezelőtt a buszállomáson odajött hozzám egy hátizsákos utazó, megkérdezte, hogy beszélek-e angolul. Angolul válaszoltam, hogy nem, majd elrohantam. Színötös tanuló voltam, mindig az egyik legjobb angolból, de az osztálytermen kívül egy szót sem mertem szólni. Az érettségi alatt úgy éreztem enyém a világ, szuper az angol tudásom. De a szintem az alapfokot érte csak el. Azt is csak az angol órán tudtam hasznosítani. Megbuktam a középfokú nyelvvizsgán, pedig valóban elhittem hogy tudok angolul. Nem jelentkeztem egyetemre, mert a nyelvvizsgával jobb helyre akartam bejutni, viszont messze álltam a nyelvvizsga szinttől. Az egyik barátnőm mondta, hogy menjek Londonba au-pairnek, ott majd feljavítom az angolom. Elkezdtem keresgélni, végül egy svájci családnál kötöttem ki. Majdnem két évet töltöttem Svájcban, minden szabadidőmben más expatokkal voltam, hogy feljavítsam az angolom. Eleinte nem értettem semmit, sokat mosolyogtam, 1-2 sör után már pár mondatot is kinyögtem. Ez idő alatt megtanultam elég szépen németül is, letettem a középfokú nyelvvizsgát angolból, jelentkeztem egyetemre és felvettek. Az, hogy eljöttem Vietnámba angolt tanítani ráébresztett arra, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy beszélek angolul. Megtanultam nem félni attól, hogy nyelvtani hibával beszélek, rossz a kiejtésem, vagy nem jut eszembe egy szó. Az angol tudásom miatt kaptam gyakorlati helyet Angliában, munkát Prágában, majd jöhettem el angolt tanítani Vietnámba. Mindez csak akkor jutott eszembe, mikor az utolsócsoportos órámon elmeséltem a diákjaimnak az én történetemet. Meg tudunk tanulni angolul, ha akarunk. Lehetünk lustábbak, akkor filmezünk vagy expatokkal lógunk, vagy aktívabbak és magán tanárhoz is járunk, self-study könyveket veszünk és szorgalmasan tanulunk. A nyelvtanulás hatalmas előnyöket ad, mert több barátot szerezhetünk, többet tanulhatunk.

A csoportos órákra mindig sokat készültem, szeretek tanítani, de be kell ismernem, hogy nem könnyű. Nagyon megszerettem a diákokat, kedvesek és nem kellett félnem attól, hogy megkérdőjelezik az angol tudásom. Első naptól kezdve csillogó szemmel néztek rám, és “Teacher”-nek neveztek. Megtanultam angolul, majd megtanultam angolt tanítani. Megismertem rengeteg kedves embert, diákokat, más tanárokat. A héten indulok délre, körülbelül tíz nap múlva már Saigon-Ho Chi Minh city-ben fogok tanítani. Remélem motiváltam a diákjaimat és azokat akik ezt a blogot olvassák. A változáshoz tartozik, hogy megtanulunk egy nyelvet. Ez megváltoztatja az életünket, lehetőségek tárulnak elénk. Ez lehet egy új barátság, ami megváltoztatja az életünket, egy munka, vagy egy cikk, amit el tudunk olvasni az adott nyelven. Nyitottak kell legyünk a tanulásra, és el kell fogadni, hogy egy életen át tart a nyelvtanulás. Mindig fogok új szavakat tanulni, mindig fogok új kifejezéseket hallani. Örülök, hogy tanulhatok, hogy lehetőségem van erre, és tudom, hogy az eredményért megéri. Ha változtatni akarunk, tennünk kell érte. Ha szeretnénk megtanulni angolul, – vagy bármilyen másnyelven –  időt és energiát kell belefektetnünk. De látnunk kell, hogy mennyi előnyünk lesz a végén, hogy az eredmény megváltoztatja a világot, megváltoztathatja az életünket.

Ha szeretnél megtanulni egy nyelvet, készítsd el a saját konkrét tervedet. Ne azt mondogasd, hogy “Szeretnék megtanulni angolul vagy spanyolul”, hanem azt találd ki hogyan fogsz megtanulni?

Egy új világ kezdődik minden nyelv küszöbén, a szépség új birodalma, új értelmi és érzelmi törvényekkel. (Kosztolányi Dezső)

A dohányos azt mondja sosem szoksz le a cigiről, de ha mégis, akkor elhízol, csúnya leszel.

Leszoktam.

Nem tudtam biztosra, hogy elhízok-e, de azt tudtam, hogy ha odafigyelek magamra, akkor nem fogok.

Ha szeretnél jobb életet magadnak, kikerülni abból a buborékból, amiben élsz, tisztában kell vele lenned, hogy lesznek a környezetedben olyanok, akik nem fogják ezt megkönnyíteni.  Ha változtatni szeretnél és ez egy olyan változás, amit más nem merne megtenni, de szeretne, azt fogja mondani úgysem sikerül. Mindig lesznek “úgysem fog sikerülni” emberek körülötted.

Sok időbe telik megismernem önmagamat, de azt látom, hogy minden sikerülhet, ha igazán akarom. Ebben teljes mértékben hiszek. A hétvégén elmentünk kirándulni, végre kimozdulhattam a szmogos Hanoi-ból és láthattam Vietnám csodálatos természeti adottságainak egy részét. Hoa Binh-be mentünk egy kisebb busszal, körülbelül 17-en. A tónál egy hajóra szálltunk és Buddha szentély, “kókusz-sziget” látogatás közben megálltunk egy sziklánál úszni.

Nem tudok úszni. Ez nem is lett volna nagy gond, mert volt mentő-mellény, amit magamra akaszthattam. A gond az ugrás volt. Amikor megemlítettem, hogy van-e kis létra a hajó oldalán, mindenki jót nevetett. Sok amerikai filmet néztem jacht-okkal, amiken a hölgyek csak belesétálnak a tengerbe. Hát ezen a hajón nem volt ilyen. Itt ugrani kellett. Átmásztam a korláton, ránéztem az egyik tanárra – ő csak bólintott – én pedig ugrottam. Azért, mert a bólintás egyben motiváció is volt, és belőle áradt a pozitivitás. Nagyon jó érzés volt, megcsináltam, pedig féltem. Biztosan lettek volna mások, akik azt mondják “én biztosan nem”. Míg a lányok nagy része nem tudta magát felhúzni vissza a hajóra, nekem ez nem okozott gondot. Leküzdöttem egy másik félelmet. Körül vesznek a “Meg tudod csinálni” emberek, erre volt szükségem, ezért kellett idejönnöm. Azt is nehéz megtanulni és elfogadni, hogy a negatív emberekre nincs szükséged, és el kell őket kerülnöd.

Amíg az irodában dolgoztam, sokszor találkoztam olyan emberekkel, akik sok negatív energiát sugároztak. Lehet, hogy valaki nem tud megcsinálni valamit, nem mer változtatni, vagy nem mer élni, de a legrosszabb, hogy a másik embernek is elveszi a kedvét. Itt próbálok a lehető legtöbb pozitív energiát begyűjteni, hogy a negatív emberek ne tudjanak befolyásolni. Hinni kell magunkban, mert minden esetben az első ember, a legközelebbi ember a bajban, azok MI magunk vagyunk.

Ha változtatni akarsz az életeden, Neked kell megtenni. Lehet, hogy nem sokan fognak támogatni, mert az ötlet őrültnek tűnhet. “Otthagyni a biztos állásod egy nagyon jó cégnél és elmenni a világ másik végére Dél-Kelet Ázsiába egyedül?” – őrült ötlet volt, de meglepett, hogy többen is voltak, akik láttak fantáziát a dologban, a barátaim az első pillanattól támogattak. Amikor képeket küldök nekik, azt mondják sugárzok. Voltak, akik nem támogatták az ötletet, az első pillanattól arról beszéltek, hogy lezuhan a repülő, rálépek egy aknára, felrobbanok, kirabolnak, eladják a szerveim…

Nem kell a világ másik felére utazni a változásért, elegendő lehet egy rossz szokás elhagyása is. Például leszokni a dohányzásról.

“Dejavu” – Tíz évvel ezelőtt elköltöztem Svájcba, hogy au-pair legyek és megtanuljak németül. Akkor azt mondták “eladnak utcalánynak”. Mindig van valami, mindig lesz kifogás: a kérdés az, hogy Te is keresed a kifogást, vagy Te inkább a megoldást keresed? Odafigyelek magamra, vigyázok magamra, körbe veszem magam megbízható emberekkel, nem fognak kirabolni (legalábbis minden tőlem telhetőt megteszekezért). Le tudnak mások beszélni a terveidről, vagy elhatározod magad és lépsz? Engeded, hogy befolyásoljanak a negatívumokkal, vagy csak nevetsz, legyintesz és rákeresel a neten, hogyan utazz egyedül, hogy biztosan ne essen bajod? Blogokat olvastam, rákerestem, mások is utaztak már egyedül. Abban azért biztos vagyok, hogy mások kevesebb félelemmel indulnak el. Persze nekem ez az utazás maga a változás. Olyan oldalamat ismerem meg, amit nem is tudtam, hogy létezik. Három hete vagyok itt, kipróbáltam a motortaxi-t, az itteni Über-t, a “Grab”-et. Sok időbe telt, de felültem a vadidegen mögé a motorra, és imádkoztam. Annyira bízok magamban, hogy eldöntöttem, amikor délre utazom, bérelek majd egy motort egy napra. Az egyik diákommal már meg is néztem az árat, körülbelül 1000 FT egy napra. Az egész “Vietnám csomag”-ra iratkoztam fel, hogy megismerjem az országot és elhagyjam a rossz szokásaim, változtassak a gondolkodásomon. A csomag része a motorozás, ki kell próbálnom, Már csak a gondolat is mosolyogtat. Mikor megérkeztem alig mertem átkelni az úton, mindig autóba ültem, ha a városba akartam menni… (külön posztot írtam a félelmeimről) Ha megemlítem ezt sok embernek, biztosan azt mondják, jajj baleset lesz a vége. Úgy veszem, hogy az aggódás része, ez egy egészséges dolog.

A saját életem úgy élem ahogy szeretném. Találtam egy kitérőt, amit szeretnék ezer százalékosan kiélvezni. Meghallgatom a negatív visszajelzést, elgondolkozok a megoldáson, azon, hogy hogyan kerülhetem el azt. De próbálom nem engedni, hogy befolyásolják a döntésemet. Megtanulok magamra vigyázni, csak úgy mint ahogyan megtanultam, hogyan kell angolt tanítani. Leküzdöm a “nem vagyok elég jó” gondolataimat is, hiszen itt vagyok, tanítok, szeretnek. Tapasztalatom semmi ebben, mások tanárnak készülnek. Visszahozom az életembe az “I can do it – Meg tudom csinálni” életérzést, amit még Angliában “fejlesztettem ki”. Mindenre ezt mondtam. Hallgass a megérzéseidre, ne legyél lusta utána olvasni annak, hogyan valósíthatod meg az álmaid, vagy hogyan változtass.

Ha nem vagy elégedett magaddal, dolgozz ezen, mert Te vagy az a személy, akivel az egész életedet le fogod élni.

Szeretnél egy életet ezzel a személlyel leélni, vagy szeretnél kicsit más lenni?  A legbiztosabb, ha magadért változol, akkor a változás biztos talpakon áll, megingathatatlan. Nem lesz egyszerű, a recept mindenkinek más, de mindig gondolj az eredményre, és arra, hogy ez a TE életed. Mit akarsz elérni, ki akarsz lenni?

Miért is hagytam ott az állásom?

Évek óta külföldön élek, és néha éreztem honvágyat, de haza tudtam ugrani mindig a hétvégékre. Több mint tízezer kilométerre a kisfalumtól, a második hét után honvágy tört rám. Most nem tudok hazaugrani, és őszintén szólva nem is akarok. Már ha egy európaival beszélgetek, otthon érzem magam…Távol az otthonomtól, apró kapaszkodókat keresve: a szerb határtól Vietnám fővárosáig.

Az jut eszembe először, hogy anyukám megkérdezi: “Tudod-e mire vállalkozol kislányom?” – én nagy erőkkel bólogatok, legyintek, “Ugyan, évek óta külföldön élek”. Aztán amire a legkevésbé számítottam, egy beszélgetés hozza elő belőlem a honvágyat. Egy hete azt álmodtam, hogy az otthoni barátaimnak dicsekszem, mennyire boldog vagyok itt. És ez így is van, volt. Ami változott, az az, hogy egyszerűen túl sokan lettek körülöttem egy országból, és ez irigységet hozott ki belőlem. Irigy vagyok arra, hogy megértik egymást teljes mértékben, azonos kultúra, azonos viccek, szleng és anyanyelv. Én pedig alig várom, hogy valaki írjon, videó-telefonáljunk, vagy csak ne tűnjön annyira messzinek Európa. A hétvégén találkoztam egy lengyel sráccal, mintha az égből küldték volna: jókat nevettünk, volt közös témánk. Komolyan otthon éreztem magam vele. De sajnos a Homestay-ben ahol vagyok, már nem tudom kivel tudnék ilyen jókat beszélgetni. Azok az emberek, akikkel teljes mértékben jól éreztem magam, már elmentek, vagy rövid ideig voltak itt, vagy épp az én első hetem volt az ő utolsó hetük. Honvágyat hozott ki belőlem az elmúlt pár nap, és ezzel megleptem magam. Egyelőre nem tudom, hogyan is kezeljem, már ha ezt lehet, de csak mély levegőket veszek és várom, hogy az idő megoldja. Készülök az óráimra, és talán várok egy új tanárt, akivel lehetnek nagyszerű beszélgetéseim. Vagy lassan elkezdhetem tervezni a körutam Vietnámban – már ha tényleg el fogok indulni egyedül felfedezni Vietnámot. Valahogy a Homestay szeretete elmúlt, vagy alább hagyott, pedig még mindig tele vagyunk érdekes és vicces arcokkal. Valami hiányzik, csak még nem jöttem rá mi. Talán nem is kell rájönnöm, csak várni, és idővel elmúlik az érzés: vagy kiderül, mi hiányzott.

Azt mondják – elég sokan – hogy túl sokat agyalok. Ez sajnos igaz. Azért jöttem ide, hogy ebből kicsit “kinőjjek”, hogy próbáljak spontánabb lenni, hogy megnézzem magam új helyzetekben hogyan oldok meg problémákat. Kihívást kerestem, és megkaptam. Már csak a spontánabb részen kellene dolgoznom, illetve azon, hogy hagyjam megtörténni a dolgokat, ne agyaljak. Jelenleg a ma-holnap és a hétvége a fontos, nem az, hogy mi lesz utána. A honvágy elmúlik, mert eddig is minden alkalommal elmúlt. Ettől függetlenül furcsa érzés, és furcsa dolog, hogy egy európaival való beszélgetés jobb kedvre derít.  Talán meditálnom kellene. Van egy repjegyem Kambodzsába, talán majd ott. 🙂

Ebben a forgalomban valaki mögé felülni a motorra? SOHA! Vagy mégis? Két csoportot tanítani angolul, mikor azt sem tudom tudok-e? SOHA! Vagy mégis? Miért mondjuk, hogy soha, hisszük hogy valóban “soha”, vagy csak megnyugtatjuk magunkat, hogy nem kell feltétlenül? Én azért mondtam, hogy megnyugodjak, aztán mégis felültem a motorra…

Második hetem a világ másik végén, próbálom felfedezni a környezetem, de úgy érzem ez inkább egy utazás önmagam megismerésére. Nem hiszek eléggé önmagamban, aztán mégis meglepetést okozok magamnak és büszkén iszom esténként a Hanoi-i sört. Hétfőn reggel megkaptam a haladó csoportot tanítani, aminek nem örültem, hiszen úgy gondoltam magam is haladó vagyok. Később rájöttem, hogy mégsem annyira haladó mindenki, és nagyon kedvesek a diákok, csak lassabban kell beszélnem velük.  Azt gondoltam nem tudok megbirkózni egy haladó csoport tanításával, nem vagyok elég jó. Sajnos az életemben sokszor hallottam ezt és sokszor mondtam én is magamnak. Nem értem miért küldünk negatív energiát más emberek felé, de sajnos a családomtól is sokat hallottam ezt. A barátaim voltak, akik mindig hittek bennem és bíztattak, míg a szüleim azt sem értették, miért szeretnék továbbtanulni. Annak köszönhetően hogy nem nőttem ki soha a dackorszakomból, mindig meg akartam mutatni, hogy DEIGENIS elég jó vagyok, és ha mégsem vagyok az most, akkor az leszek. Elég jó vagyok-e az angol haladó csoportot tanítani? Nem tudom, azt gondoltam, gondolom, hogy nem, de hétfőn ebéd után fogtam a laptopom, jegyzetet és az egyik osztályteremben próbáltam készülni az órámra. Sajnos az internet nem működött – ilyen esetekben azt mondom “Challenge  accepted”, vagyis elfogadom a kihívást , tehát megküzdök az akadállyal – és elmentem a közeli kávézóba. Hétfőn és kedden is játékokkal készültem, felkészültem alaposan a témával, amit a könyvből kellett tanítani és leadtam az órát. Szerdán már rutinosan készültem az órámra, amikor odajött hozzám a tanár asszisztens és megkért, hogy tanítsam a középhaladó csoportot is a héten. Ez elég hirtelen ért, és nem örültem teljesen, mert a haladó órára készülés is rengeteg időmbe telt, de szerettem volna kedves lenni, ezért elvállaltam. Újabb kihívás. Hétfőn még arról volt szó, nem taníthatok kezdő és középhaladó csoportot, mert nem anyanyelvi szinten beszélem az angolt. Minden megváltozott, mert az amerikai srác, aki vitte a középhaladó csoportot, fapofával, kedvetlenül oktatott és nem szerették a diákok. Ekkor jöttem a képbe én. Szerdán délután így a kávézóban készültem az órára, úgy éreztem elvesztem.  Az órák végül egész jól sikerültek, de utána nagyon fáradt voltam (leginkább az agyam :)) ezért elmentünk két másik tanárral inni egy sört. Ezen az estén érkezett egy új tanár, ekkor már láttam a fényt az alagút végén, ő lesz a középhaladó csoport tanára. Másnap megkértek, mutassam meg neki, hogyan kell tanítani. Az érkezett srác angol tanárnak tanul, egyetemista, nyári szünete van, gondoltam miért tanítsam? Biztosan jobban tud angolul és biztosan jobban tanít. De elgondolkoztam, hogy ennyire szeretnek a diákok? Csütörtökön nem sikerült túl jól a haladó csoporttal az órám, mert prezentálniuk kellett és nem úgy készültek rá, ahogy kellett volna. Csütörtök este már nagyon nem örültem a két órának, a felkészülés is hosszú volt, de az egész rontotta az óráim minőségét. Nem voltam büszke magamra. Nem készültem eléggé… Pénteken ebéd után fogtam a papírokat, könyveket, laptopot, jegyzetet, elmentem a közeli kávézóba, leültem, koncentráltam, kértem egy erős kávét. Meg tudom csinálni. Részletes óratervet írtam mindkét órámra, játékokkal. Két órán át készültem, nem volt egyszerű, de összeraktam és leadtam az órákat. Úgy érzem, jól is sikerültek, és tudtam volna többet is készülni, de így is visszaszereztem a haladó csoportom szeretetét, középhaladó csoportot pedig nem én viszem a következő héttől. Megcsináltam.

És hogy mi történt a motorral? Csütörtökön reggel eldöntöttük az egyik tanárral, hogy elmegyünk jógára, felkeltem, elkészültem, majd elkezdte kitolni a motort… -“Motorral megyünk?”- kérdeztem, és ő csak azt válaszolta persze. Fogtam egy bukósisakot, és mély lélegzetvételek közepette felültem a motorra. -“Te leszel a GPS, nem tudom az utat” – mondta, és beírtuk a telefonomba a címet. Tehát vietnámi első motorozásom alatt egyik kezemben szorosan tartottam a telefonom és navigáltam a “sofőrt”, másik kezemmel fogtam Jenna-t, és szó szerint hozzátapadtam. Nem mondom, hogy nem féltem, de igen!  Elnézést kértem százszor amiért annyira “ráragadtam”, de ő csak mosolygott. Egyben visszaértünk a Homestay-be és ezt legalább kétszer megköszöntem neki. Aztán magamban mosolyogtam. Megcsináltam.