Címke: Utazás

Kambodzsától Prágáig

– Ó, wáo!!! – mondta, amikor felfelé mentünk a templom lépcsőin. Visszanéztem, azt hittem valami érdekeset látott. – 4 dollárért beépített légkondícionáló van ebben a nadrágban… – majd ekkor láttuk meg, hogy a 10 perccel előbb vett nadrág térdtől térdig kiszakadt. 

útvonal: Koh Rong sziget (Kambodzsa) – Sihanoukville (Kambodzsa) – Siem Reap (Kambodzsa) – Bangkok (Thaiföld) 

kép: Angkor Wat napfelkelte

Sokan kérdezték, nem vagyok-e magányos a világ másik felén? Egyedül utazom nőként Ázsiában. Sokan bíráltak, amikor hazajöttem, a családomban is voltak, akik megkérdezték, mégis hogyan gondoltam ezt? Ez nagyon veszélyes! Mit tudok csinálniegyedül, nem unalmas? Az igazság pedig az, hogy sosem voltam igazán egyedül. Mindig utaztam valakivel, és ezeket nem én terveztem így. A szigetről tudtam, hogy a fővároson keresztül Siem Reap-ba visz majd az utam, onnan pedig Bangkokba. Az utolsó napokban abban reménykedtem, hogy majd jó idő lesz, nem úgy mint amikor megérkeztem a szigetre. A tizedik napomon este fél nyolc lehetett, amikor a főnökömék elmentek, én egyedül maradtam a vendégekkel, és még másfél óra volt a zárásig. A kezembe vettem egy kártyapaklit, majd kártyázni kezdtem az egyik helyi sráccal. Később felálltam és az összes vendégnek ezt kiabáltam: “Akinek van kedve kártyázni, nyugodtan csatlakozzon!” – legnagyobb meglepetésemre az összes vendég (ekkor négyen voltak) felállt és odajött az asztalomhoz.

Az utolsó pár nap velük telt el, a barátaim lettek,  minden este kártyáztunk. Volt ott két húszéves német srác, akik szintén Bangkokba tartottak Siem Reap-on keresztül. Ekkor dőlt el, hogy a következő 7 napban sem leszek egyedül. Mint később kiderült, mindenki azt gondolta, hogy évek óta a szigeten dolgozom, de azon nagyon meglepődtek, hogy velük tartok.

Az utolsó estémen hajnali kettőig kártyáztunk, nyolc körül keltünk fel és 9 körül motorral indultunk a sziget másik felére, hogy elérjük a kompot. Az egyetlen helyi aki jól beszélt angolul, azt hallgatta, hogy kérem a másik motorost ne hajtson majd gyorsan. Tudtam milyen motor-út vár rám, és hajtogattam a leendő “sofőrömnek”, hogy óvatosan menjen. Addig addig hajtogattam ezt, mire ránézett a másik srácra, és kijelentette, ő inkább nem visz el. Legalább így olyannal mehettem, aki értette az úton a “siránkozásomat”. Csak a félelmemet, aggodalmamat osztottam meg valakivel, jó érzés, ha van kihez szólnom, amikor félek. Sihanoukville-ben még eltöltöttünk egy éjszakát, elsétáltunk egy ATM-ig, billiárdoztunk, én pedig beleléptem egy olyan sárba, hogy lesüllyedtem majdnem a térdemig. Ez volt az első alkalom, amikor mindhárman kisírtuk a szemünket a nevetéstől. Habár féltem, kijövök-e majd a két fiúval, de végül jókat nevettünk. A szállodában rendeltünk buszt másnap Siem Reap-ba, ami reggel 7-kor indult. Jöttek is értünk és elvittek egy buszirodához. Amikor azonban megmutattam a jegyemet, azt mondták ez nem az ő cégük. Ránéztem a sofőrre, aki odavitt minket. Ő azt mondta, a hotel kérte, vigyenek oda minket. Én és a két német srác pedig azon gondolkodtunk, hogyan lehetséges, hogy másik irodához vitettek minket, ha náluk vettük a jegyünket. Nem értettük az egészet. Persze a szálloda már akkor is furcsa volt, amikor a mosott ruháimat átnézve egy bordó inget találtam a tasakban. A recepcióson ugyanilyen volt, és ahogy kivettem, úgy nézett ki, mintha gyerek méret lenne. Kivettem és odatartottam a recepciósnak: -“Ez nem az enyém” – mondtam. -“De igen!”- vágta rá a recepciós. Jót mosolyogtam, kinyitottam, hogy lássa, ez olyan mint az ő egyenruhájuk. Letettem a pultra és nevetve elsétáltam. Ezeken is túltettük magunkat és végül átvittek minket a másik busztársasághoz. Itt Phnom Penh-ig végig aludtunk, majd egy kisebb és kényelmetlenebb buszra szálltunk ami elvitt minket Siem Reap-ba. Habár készültünk étellel, az nem volt elég, és elég éhesen értük Siem Reap-ba. Betértünk egy pizzázóba, ahol minden pizzán volt ananász, a tészta nagyon édes volt, és mi voltunk egyedül turisták. Ekkor azt is eldöntöttük, legközelebb inkább megnézzük mit ajánlanak a neten (ennek köszönhetően egy nagyon finom burgert ettünk a következő nap egy közeli kávézóban). Bejelentkeztünk a hotelba. Egész utazásom legpuccosabb szállodája volt 5500Ft/éjszakáért reggelivel (privát üzenetben szívesen megírom, melyik hotel volt).

A facebook-on van egy csoport Thailand Cambodia Laos Vietnam Backpacker/Traveler néven, ahol rákerestünk azokra a tuk-tuk sofőrökre, akik vállalják az Angkor templomok körbevezetését velünk. Ezen az oldalon volt egy lista, itt írtam többnek is, szinte azonnal válaszoltak, és végül napfelkeltével egész napra 20 dollárt fizettünk (3 főre kb. 5500Ft). A napfelkelte és a templomok is gyönyörűek voltak, nem csoda, hogy annyian látogatnak ide évente. Nemrégen a világ legnagyobb vallásos építményének is titulálták a komplexumot.

(A fenti képeket az egyik utitársamtól kaptam, nem az én fotóim.)

Néhány templomot talán túl gyorsan néztünk meg, mert egyszer arra mentünk vissza a tuk-tukhoz, hogy a sofőrünk elbóbiskolt. Habár mindig hideg vízzel, hidegvizes törölközővel és mosollyal várt minket, egyszer lepihent. Természetesen ezen is csak jót mosolyogtunk. Ezelőtt történt ugyanis, hogy az egyik utitársam eldöntötte vesz egy szellősebb nadrágot, így 4 dollárért “befektetett” egybe. A lépcsőkön felfelé azonban szétnyílt. Lefelé is ezen nevettünk. Így a tuk-tukhoz érve is csak elmosolyodtunk.

LRM_EXPORT_57752037128460_20180830_155934868

Két nap után kedden reggel indultunk Bangkokba, a VIP minibuszt foglaltuk, amire légkondit, vizet, kényelmet igértek. Egyik sem volt. Egy boltnál álltunk meg pihenni, de a mosdó felé tartva elénk ugrott a bolt eladója és fölényesen kijelentette, hogy csak akkor használhatjuk a mosdót, ha ott veszünk valamit. Nem vettem inkább semmit. Ennek a levét is később ittam meg. A határhoz érve már nagyon kellett volna a mosdó, leszálltunk a kisbuszról, de ekkor láttak el minket információval. Át kell sétálnunk, a másik oldalon majd várnak. Az első sor volt a kilépés Kambodzsából, már itt is kerestem mosdót, de nem találtam. Átsétáltunk a határon, majd ki kellett tölteni egy papírt a belépéshez Thaiföldre. Kezemben a papírral bementünk egy házba, ahol rettentő hosszú sor volt és csak 2 ablak nyitva, ahol elfogadták a papírokat. Két órát álltam itt táncolva, ugrálva, majd mint a tigris a Micimackóból ugráltam be Thaiföldre, siettem ahogy tudtam. Az egész abszurd és vicces volt. Ezen is jót nevettünk utána az utitársaimmal. Már majdnem a látogatás célja (purpose of your stay) részhez írtam, hogy mosdóba kell mennem, de végül kibírtam. A fiúk azt mondták, ne ugráljak annyit, mert azt hiszik bedrogoztam. Gondoltam, ha elvisznek drogtesztre, legalább elmehetek mosdóba. Abban a teremben, ahol vártunk, nem volt mosdó. Miért is lett volna? Ott volt egy rakat ember, vártunk, vártunk, se mögöttünk, se előttünk a közelben nem volt mosdó. Ez is egy élmény volt.

42443982_437312036791651_5773681586339840_n
VIP Minibusz 24$-ért – Egyáltalán nem érte meg

Miután megérkeztünk Bangkokba, elfoglaltuk a szállásunkat (közel a Khaosan úthoz – ez itt a backpacker/hátizsákos turista rész) és elmentünk vacsorázni. Ez volt az utolsó előtti napunk együtt, így megittunk pár sört is, miközben az elmúlt pár nap legviccesebb történeteit idéztük fel. Egy bárban az egyik utitársam próbált kérni két gin felest egy gin tonic áráért: – Kaphatnék két gin felest egy gin tonic helyett, ugyanazon az áron? – Hiába ismételte 3x. Nem értették meg. Mondtam, hogy megpróbálom én. Megkérdeztem mennyibe kerül egy gin tonic. – 80. – mondta a pultos. – Mennyibe kerül két gin feles? – 80.- mondta. – Akkor két gin felest. – Mindenki elmosolyodott. A pultos puszit küldött nekem és mondta, hogy így kell vele beszélni. Pedig csak egyszerűsítettem a mondanivalót. Hiszen van egy pici tapasztalatom, mint angol tanár. A kezdőkkel is le kellett egyszerűsítenem a mondatszerkezeteket.

Másnap elmentünk Thaiföld 2. legmagasabb épületéhez, Bangkok legmagasabb tetőteraszához (Baiyoke Tower II – 309m), az én ötletem volt, pedig mindenki tudta, hogy félek a magasban. Voltam már magasban Saigon-ban is, nem lesz gond – gondoltam. A liftből ki lehetett látni, elég félelmetes volt. A forgó tetőteraszra is nehezen vettem rá magam a 84. emeleten, de aztán már mentem egy második kört vele. Miután az egészet kibirtam a 20. emeleten várt egy ingyen lábmasszázs is.

LRM_EXPORT_55866201866540_20180830_152809033
Kilátás a Baiyoke toronyból

A belépő 400-500 baht volt (3400-4200Ft), a tetőteraszról pedig nagyon szép kilátás nyílt a városra. Este kártyáztunk, felidéztük a legviccesebb történeteinket és sokat nevettünk.  Örültem, hogy ilyen utitársakra tehettem szert.

Másnap reggel kimentem a reptérre, és Budapestre repültem. A reptérre másfél órával hamarabb el kellett indulni a dugó miatt. Borzasztó a közlekedés ebben a városban. Bagkokból Moszkvába, majd Moszkvából Budapestre utaztam. Életem leghosszabb napja volt. Kiszáradt szájjal, vörös szemekkel érkeztem Budapestre. Az útlevelem elejéről elpárolgott az írás még a szigeten, reméltem ebbe nem kötnek bele. Eldöntöttem, hogy a legközelebbi utazási listára felírom: szemcsepp, szájbalzsam, légmentes tasak. 🙂 Két napot töltöttem Thaiföldön, utána Budapestre kellett utaznom. Itt ugyanis várt egy esküvő, illetve el kellett mennem Prágába is néhány ügyemet elintézni a hivatalban, bankban (az utolsó két napon nem tudtam levenni pénzt a kártyámról, de fizetni tudtam vele. Később kiderült, hogy csak a havi limitemet értem el). Vonattal mentem, és már ekkor előjöttek az emlékek. Úgy éreztem vissza sem akarok menni. Hiszen itt olyan jól ismerek mindent. Ez az otthonom, Európa.  Itt tudom, hogyan vegyek vonatjegyet. Beszélem a nyelvet. Az arcom nem idegen.  Hiszen itthon minden sokkal egyszerűbb! Elfogott egy olyan érzés, amire nem számítottam. Megírtam egy ajánlót Prágáról. Imádom a várost. Kilenc napig voltam itt, és minden percét imádtam. Frissítettem az önéletrajzomat és elküldtem pár helyre. Szinte eldöntöttem, hogy maradok. Pedig oda-vissza jegyet vettem Bangkokból-Bangkokba. A visszatérésre azonban nem terveztem még semmit. Mit csinálhatnék még Ázsiában, ha visszamegyek? Hazatérve honvágyam lett? Nem is számítottam erre. Váratlanul ért, és eldöntöttem, hogy a válasz majd magától jön. Hogy lesznek jelek, a választ majd megkapom, vagy jön egy megérzés.

Mint Februrában Így kezdődött minden….

Lesz egy új kezdet.

Egy új történet.

Ígyis-úgyis.

Itthon maradjak, vagy menjek vissza Ázsiába?

Miért pont Prága?

– Volt már valaha Prágában?

– Nem még, de ha felvesznek leszek… 😉

2014-es állásinterjú

Szerdán államvizsgáztam, vasárnap pedig már költöztem is Prágába….

Nem titok, hogy megkaptam az állást, és majdnem négy évet éltem ebben a gyönyörű városban 2014 és 2018 között (mielőtt elkezdtem a világ másik végén önkénteskedni – Így kezdődött minden….) A főtér olyan, mint egy mese helyszíne, az ízek hasonlóak az otthoniakhoz, a sör olcsó. Nézzük, milyen okokat tudok még felsorolni arra, hogy miért töltsön itt mindenki legalább egy hosszú hétvégét.

Közel van.

Nincs kifogás annak sem, aki nem szeret repülni, hiszen vonattal, busszal és autóval is könnyen megközelíthető. Fapados járatok is vannak Budapest-Prága között, de ha utolsó pillanatban döntenénk, akkor a busz vagy a vonat mindig jó megoldás lehet. Az árak nem változnak sokat, sokszor vettem másnapra jegyet és a vonat (www.elvira.hu) majdnem mindig 19 euró (6170Ft) – ha nem, akkor lehet még 29 euró – , a busz (www.regiojet.cz) pedig 400-600 (kb 5-7 ezer Ft) korona körül mozog/út. Az út hossza körülbelül 6,5-7 óra, azért választom többször a vonatot, mert több helyem van mozogni, és sokszor a busz nem állt meg szünetre. A busz Kelenföldről vagy Ferihegyről indul, a vonat pedig a belvárosból a Nyugatiból. Prágában a busz és a vonatállomás is a belvároshoz közel található, így ebből a szempontból mindegy, hogy hova érkezünk. A reptérről busszal és metróval juthatunk el a belvárosba. A 119-es busz visz el Nadrazi Veleslavin-ig, ahonnan a zöld, A metróvonalon jutunk be a belvárosba.

Szállás?

Azok, akik megtehetik, nyugodtan nézzenek szét a booking-on. Itt lehet találni olcsóbb-drágább szállást, hostel-t vagy hotel-t is. Ugyanígy lehet szétnézni az airbnb-n is, ha egész lakást szeretnénk kivenni. Azok, akik olcsóbb megoldásra vágynak, nyugodtan nézzenek szét a couchsurfing-en. Az itteni közösség elég aktív, az applikáción található Hangouts segítségével találkozhatunk más utazókkal is, programot szervezhetünk helyiekkel is, vagy csatlakozhatunk már kiakalakulóban lévő csoportokhoz. Vannak heti találkozók is (az állandó heti csütörtökönként van a  Simply u Kravaty nevű helyen), ezekre is becsatlakozhatunk ha pont akkor vagyunk Prágában. Ezeket azért is ajánlom teljes szívvel, mert amikor kiköltöztem, mindig mentem ilyen találkozókra, itt ismertem meg az első barátaimat is, akik szintén expatok voltak, épp kiköltöztek Prágába és ők is így reméltek új barátokat szerezni. Azok, akik pedig akár két hetet, vagy többet is töltenének itt, kipróbálhatják a workaway-t, itt is vannak lehetőségek.

Na de mit csináljak Prágában?

A kedvenc útvonalam egy séta a Nemzeti Múzeum-tól az Óváros téren és Károly hídon át a Kampa szigetre egy jó kávéért és pácolt sajtért. Rengeteg helyet lehet megnézni a városban, és természetesen kell néhány óra a vár körüli rész körbesétálására is, ha azonban két napra megyünk, akkor a legfontosabb az óváros és a vár. Jegyre nincs szükség, ha pár órát gond nélkül le tudunk sétálni. Kényelmes cipő kell, mert nem túl kellemes egész nap a macskaköveken sétálni. Ha nem szeretnénk sokat költeni, a séta előtt érdemes bemenni egy Albert/Billa szupermarketbe, és venni vizet, ennivalót, a belvárosban ugyanis minden étterem turista árakkal működik. Míg a boltban 100 koronából (1275 Ft) már veszünk egy napra elegendő dolgot, addig az étteremben 150 korona (1912 Ft) alatt nem találunk főételt. A városban sok kis vietnámi potraviny (kisbolt) található, de itt az árak sokkal magasabbak, mint egy szupermarketben. Ha tehát mindennel megvagyunk, elmehetünk a Nemzeti Múzeumhoz (Metrómegálló Museum). Piros metróval jövünk ide, az a C metró. Minden metrón van metrótérkép, három metróvonal van, egyértelműen leolvashatjuk ha másik metróvonalról átszállással kell idejutnunk. Ha megnéztük a sok kimondhatatlan nevű megállót, rájöttünk, hogy van egy Hurka nevű megálló, ezen jót mosolyogtunk, majd megtaláltuk, hogyan jutunk el a Múzeumhoz, máris legyűrtük az első kihívást.

IMG_20180912_145239.jpg

Innen végigsétálhatunk a Vencel téren kisutcákon át teljesen egyenesen az Óvárosi térre.

42058366_320050962091160_6246709359967993856_n

Itt rengeteg képet készíthetünk a gótikus, reneszánsz és barokk épületekről, megnézhetjük a városháza XV. századi csillagászati óráját – az épület oldalánál taláható a turista információs központ, itt lehet kapni ingyen térképet -, a gótikus Tyn székesegyházat és a Szent-Miklós templomot. A tér közepén Husz János református cseh pap szobra áll, aki a husztizmus alapítója volt.

Innen ha a táblákat és a tömegeket követjük a Károly híd felé, nem lehet gond (de ekkorra már biztosan rendelkezünk egy térképpel is :)). A Károly hídon át balra lefordulva jutunk el a Kampa szigetre, ahol mindenkivel aki meglátogatott Prágában, megettünk egy pácolt sajtot (nakládaný hermelín – 59kc körülbelül, ami 750 Ft – (azóta változhatott az ár)) itt (Mlynská kavárná). Pácolt camember sajtot más helyeken is ehetünk a cseh fővárosban, körülbelül 7-800 Ft körül mozog mindenhol és elég laktató (kenyérrel tálalják).

DSC05917

A kávézóból a folyóparton el lehet jutni a Táncoló házig is, ahol a bal oldali ház egy lány szoknyában, a jobb oldali pedig a fiú a rövid hajjal. Ez legjobban arról az oldalról látszik, ahol sétálunk a kávézótól, közelebbről ez talán fel sem tűnhet. Az időnktől is függ mit nézhetünk meg, szép kilátás nyílik a városra a Petrin toronyból is, bár néha elég hosszú sor áll előtte. Amikor fent voltam 80kc (kb 1000Ft)  volt a belépő és 80kc a lift (gyalog is fel lehet menni, ha szeretünk/tudunk lépcsőzni annyit).

Innen el tudunk sétálni a várhoz is (Károly hídtól is fel tudunk sétálni a várig – vagy villamossal is felmehetünk, ha nem szeretnénk felgyalogolni,  24kc egy félórás jegy, ami körülbelül 300Ft), ezt semmiképp ne hagyjuk ki. Ha több napra megyünk, vehetünk jegyet az itteni múzeumokba, templomokba is, ha szűkösebb az időnk, elég körbegyalogolni.

A városnézésen kívül meg kell kóstolnunk a helyi söröket. Zizkov városrészben rengeteg sörözőt találhatunk, ahol 25kc-ért (300Ft) már kaphatunk egy korsó sört. Ha nem szeretnénk ilyen messzire menni, a belvárosban is találhatunk éttermeket, kocsmákat, ízlésünktől függően, illetve a Beer Museum-ba is bemehetünk, ha többféle helyi sört szeretnénk végigpróbálni. Jobb időben lemehetünk a folyópartra, akár Naplavka részre is, ahol sokszor élő zene is van. A városban rengeteg park is található, ajánlom a Letna parkot, vagy Riegrovy Sady-t, Grebovka-t, ide is kiülhetünk, ha ahhoz van kedvünk. Természetesen minden idő függő, ahhoz mérten tudjuk eldönteni mit is szeretnénk csinálni.

Gyönyörű város egy hétvégére, egy hétre, vagy akár itt lakni is. 

Közel van Magyarországhoz, régen a fővárosunk is volt, különleges hangulattal rendelkezik, ezért mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy már foglalja is a jegyét 🙂

Közel négy év távlatából a világ egyik legszebb városát látom Prágában. Azt a helyet, ahol megtanultam táncolni, táncot tanítani, vezetni, ott kezdtem a karrierem és ismertem meg rengeteg értékes embert, akik a legjobb barátaim lettek. Itt ismertem meg azokat az embereket, akiktől inspirációt, motivációt és a pozitív gondolkodás alapjait elsajátítottam. Azokat az embereket, akik minden helyzetben megnyugtattak, megosztották velem az élettörténetüket, biztattak arra, hogy minél több új kalandba vágjak bele. Arra tanítottak, hogy sose adjam fel, hogy legalább próbáljam meg, mert ha már meg sem próbáltam volna, sosem tudtam volna meg, hogy sikerülhet-e. A kudarcok után a folytatásra biztattak, és hiába kezdtem el úgy táncolni, hogy letapostam a táncpartnerem lábát, fordulásnál könyökkel sajnos, de orrba vágtam az illetőt, – ők azt mondták ne adjam fel. Hittem nekik, amikor azt mondták, hogy ők is így kezdték, és néhány hónap után több önbizalommal indultam az órára. Három évvel később ugyanebben az iskolában én is elkezdtem tanítani. Ráébredtem. Ráébredtem arra, hogy így boldogabb voltam, mert amikor én álltam ott középen és tanítottam, ránéztem a diákokra és önmagamat láttam.  Tudtam, hogy ők is fejlődni fognak, és meg tudnak tanulni táncolni, ha igazán akarnak. Úgy ahogyan például egy idegen nyelvet is elsajátíthatunk, ha igazán akarjuk. Mert hiszek abban, hogy mindent el tudunk érni az életben, ha azt igazán akarjuk.

.

.

.

Na de hogy kerültem Kambodzsából Prágába?

A következő posztomban erről is írok majd!

2 hét a kambodzsai paradicsomban 5070Ft-ból

önkénteskedés a világ másik felén

Életem legfélelmetesebb hajóútja viharban.

Életem legnehezebb éjszakái a dzsungelben.

A legszebb tengerpart, amit valaha láttam.

Habár nem ilyen önkéntes lehetőséget kerestem a Homestay után, továbbra is az maradt, hogy megismerjek másokat, tanuljak tőlük, felfedezzek, megosszak, motiváljak, …

Az önkénteseket legalább egy hónapra fogadták csak ezen a helyen, de mivel esős évszak volt, kivételesen lehetett két hetet maradni. Leginkább az étteremben és a bárban segítettem, bár naponta szedtük a műanyag-hulladékot is a tengerpartról. Az első pár napban komolyan gondolkoztam azon, hogy visszamegyek a szárazföldre, mert nem birom itt ki ezt a két hetet. Nem tudtam mit jelent az, hogy esős évszak, bár azt sem tudtam, mit jelent az, hogy száraz évszak. Az első kérdésem talán az lehetett, mikor kezdődik a száraz évszak, mert én addig itt maradok. Na de miért? A sár miatt, az eső miatt, a páratartalom miatt, stb.

Kezdem az első nappal: Sihanoukville tengerpartja egy lerombolt városhoz hasonlított, esett az eső, a tenger sáros volt, a stég amin vártuk a hajót, konkrétan mozgott. Volt is rajta pár repedés. Az idő borzasztó volt, csak azon gondolkodtam, hogyan lehetett olyan szép az a sziget a képeken? Aztán megérkezett a gyors komp, a “taxink”, amibe úgy kellett beszállnunk, hogy közben fel-le mozgott, és volt aki bizony arccal borult be a hajóba. Mikor én voltam soron, alig mertem megtenni azt a kis lépést, annyira mozgott a hajó, hogy nem tudtam mikor is kell lépjek, vagy inkább ugorjak?

Készítettem egy mosolygós szelfit. Ezt elküldtem az otthoniaknak: “Lám, már úton vagyok a szigetre. Minden szuper!”

Öt percet sem lehettünk úton, küldtem egy üzenetet a tesóimnak:

“Ezt nem bírom.” – egy félig síró én, egy “jajj” arckifejezés, és a gondolat, hogy szeptemberben lagzira kell mennem! Muszály túléljem.

“Mit?” – jött a kérdés otthonról, aztán sokáig nem tudtam elérni a telefonom, küldtek még egy kérdőjelet, mert nem válaszoltam.

Nos, a hullámok nagyon nagyok voltak, a hajó konkrétan repült, aztán zuhant, fel-le dobott minket a tenger, sokszor jobbra-balra manővereztünk, vizesek lettünk (legalábbis én, mert ugye az ablak mellé kellett ülnöm nagy lelkesen), minden külföldi felvette a mentőmellényt, erősen kapaszkodtunk. Az első sorban volt egy helyi, aki majdnem leesett az ülésről, de aludt. Neki ezek a hullámok kellemes ringatásként hatottak, az út végéig fel sem kelt. Volt egy másik helyi utas, aki a hajó elején ugrándozott, annyira élvezte hogy a hullámok dobálják a hajót.

Sok mély lélegzet és ez a gondolat, hogy szeptemberben egy lagzin kell lennem, segített át a másfél órás úton, amit majdnem megdupláztam. Amikor beszálltam a hajóba, azt mondták Prek Svay a harmadik megálló (idáig kellett mennem), de a második volt.

Aztán amikor elindultunk vissza a szürke tenger felé a második megálló után, elgondolkodtam. Lesz harmadik megálló? Szaladtam a kapitányhoz, hogy ez volt Prek Svay? Ekkor jót nevetett, visszafordult és kitettek a kis faluban.

Sütött a nap, nyugodt volt a tenger. Megérkeztem. Ez a paradicsom.

De amint visszanéztem, láttam a háborgó hullámokat, a viharos eget, és kirázott a hideg. Végre túl vagyok ezen is – gondoltam. Persze nem volt még vége a napnak. Várt még rám egy érdekes motorút is. Öt vendéggel érkeztem, először őket vitték el motoron, nekem várnom kellett. Bementem az ottani resortba, kértem egy sört és töltőre tettem a telefonomat.

Egy negyven kilós fiatal helyi srác jött értem a motoron, feltette a nagy hátizsákom, a kis hátizsákot, és még egy gurulós bőröndöt is szeretett volna vinni (az egyik vendégé volt). Itt egy kicsit megijedtem, hiszen már a motoron nem volt hova üljek. Meggyőztem a motorost, hogy azt hagyjuk hátra, hiszen azzal már nem lenne hova üljek a motoron. Sokáig próbált győzködni, hogy ne aggódjak, ő elbír ennyi csomagot meg engem is, de az ottani resort tulajdonosa segített őt meggyőzni, hogy majd visszajön a bőröndért.

Az esős évszak azt is jelentette, hogy mindenhol sár van, néhol a fele motor a sárban volt, sokszor megcsúsztunk, körülbelül kétszer csak leugrottam, hogy inkább sétálok, köszönöm, nekem ennyi elég is volt. Egyszer beragadtunk a sárba, és a motoros srác maga mondta, hogy most sétálnom kell. Mire az eco reszortba értem, százszor megbántam, hogy idejöttem. Persze ezt gondoltam akkor. Olyan messze kerültem a komfort zónámtól, mint eddig még soha. Mások azt mesélték, hogy a gyors komp három órán át tekergett a tengeren, akkora hullámok voltak, hogy nem is gondolták, hogy eljutnak a szigetre. Ehhez képest én a másfél óra után úgy éreztem kiugrik a szívem. Volt a reszortban egy idős kínai hölgy is, megkérdeztem a többi önkéntest, hogy a néni is a motorral jött? Ők pedig csak bólogattak.

Este volt mire ideértem, megmutatták a bungalóm, amit az első három napban csak nehezen találtam meg. A telefonommal világítottam, hogy megtaláljam az utat a dzsungelben, mert a bungalóig nem volt világítás (igazából csak a házaknál volt, sehol máshol). Félelmetes volt a vaksötétben hazabotorkálni az első napokban, de ehhez is hozzá lehetett szokni.

Az igazi paradicsom. A hangyákkal, a gekkókkal, a kígyóval, pókokkal, de igen ez volt az. A hely, ahova mindig is el akartam jutni. Nehéz volt azonban teljesen átérezni ezt a dolgot az elején. Az első napokban sok nehézséggel találkoztam. Néhány ezek közül:

  • a sok szúnyog, ami minden “zuhany” után meg akart enni
  • a hideg esővíz, amiben “fürödtünk”
  • a békák, amik a “fürdővizünkben úszkáltak”
  • A tenger hangja, ami miatt minden hajnalban pisilnem kellett (legalább egyszer, de volt, hogy háromszor)
  • a hangos dzsungel, ami miatt minden éjszaka félve indultam a “mosdóba”
  • a magas páratartalom, amitől minden ruhám vizes volt, hajat mostam, de a hajam nem száradt meg három napig
  • a kislábujjamnál begyulladt a bőr, mert nem tudott rendesen megszáradni (ezt a betegséget az itteniek “Paul”-nak becézték)

Miért teszem “” közé a fürdés, és zuhanyzás szót? Mert folyó vizünk nem volt. Ez egy eco-reszort volt, ami azt jelentette, hogy napkollektor gyűjtötte az energiát, hogy tölthessük a telefonunkat, hogy éjszaka legalább a bungalónkban legyen világitás. Egy – nevezzük kádnak – kádszerű gyűjtőben volt az esővíz, amelyben volt egy műanyag nyeles edény, amivel mertük a vizet és magunkra öntöttük. Az egyik este megosztottak velem egy fontos tippet: mielőtt magamra merem a vizet, kicsit mozgassam jobbra-balra a merítő edényt, és akkor a békák elmennek, ha ekkor a kád aljából merem a vizet, az tiszta lesz. Ennyi.

Előjött az az énem, akit nem szeretek, sőt, próbálok jobb lenni nála. Panaszkodtam magamban, miközben a legszebb helyre kerültem, ahol valaha is voltam és talán ahova valaha is eljutok. Már többször említettem az oldalamon a workaway-t, ezen keresztül jutottam el ide is. A napi öt óra munkáért cserébe szállást és napi háromszori étkezést biztosítottak. A szigeten már évek óta vannak önkéntesek, bár a minimum maradási idő egy hónap szokott lenni. Nálam is így volt, de mivel haza kellett mennem, így csak két hét szabadidőm maradt. Szerencsém volt, hogy mehettem. Általában az önkéntesek a dorm-ban aludnak, az egy teljesen nyitott bungaló 12 ággyal. Nekem a saját bungaló nem áldásnak, hanem átoknak tűnt az elején. A hangok a dzsungelből túl közel voltak. A hangyák csíptek, a gekkóm egyszer leesett fentről és nagyot koppant az ágyam végénél. Miközben küldtem a képeket a barátnőimnek, arról áradoztak mennyire szeretnének ide eljutni. Aztán meséltem az állatokról, az igazi dzsungelről, és hirtelen mindenki kedve elment a kirándulástól.

Pedig ez a hely tényleg maga volt a paradicsom,

de ezt csak egy hét után értettem meg.

A kristálytiszta víz, a világító planktonok, a fehér homokos tengerpart, a pálmafák.

A harmadik napon csendesebb lett az óceán, így este kilenc után elmentünk megnézni a planktonokat. Kézenfogva az egyik önkéntessel, és egy kínai vendéggel a sötétben botorkálva mentünk a hullámok közé, hogy lássuk a világító planktonokat. Azon az estén körülbelül hármat láttam. Amikor másnap elmeséltem az ittenieknek, jót mosolyogtak: “Hármat?” – nem sok, de ez engem akkor is boldoggá tett. Körülbelül az ötödik napon kilenc után mentünk a vízbe, azt mondta az egyik tulajdonos, hogy a hold állása szerint ez a legjobb alkalom a plankton-nézésre. Az egyik önkéntessel – szintén kézenfogva – indultunk a hullámok közé (mivel vak sötétben mentünk, kézen fogva kevésbé volt félelmetes). Persze még aki szereti az olajat a tűzre tenni, az említett nekem valami cápát is – de már nem hallgatok az ilyen negatív mondatokra. Szóval azon az estén volt a legszebb a planktonnal telített óceán (legalábbis addig a napig). Ahogy mozgattuk a kezünket, vagy a lábunkat, a planktonok világítottak. Rengeteg volt, a sok kis zseblámpa egyszerre világított, ahogy a hullámok jöttek, és ahogy mi mozgattuk a vizet. Olyan volt, mintha mi is világítanánk. Ekkor megértettem azt is, miért mosolyogtak azon, hogy az előző napon hármat láttam. Ez egy olyan élmény, amit mindenkinek át kell élnie egyszer az életben.

Az elején hatan voltunk önkéntesek, négy lány és két fiú. Egyik nap elsétáltunk a közeli faluba, ahol szúnyogcsípésre krémet vettünk, illetve megnéztük a készülő vendégházat (a reszort, ahol önkénteskedtünk tervezett a sziget másik felén nyitni egy vendégházat is, közelebb a kikötőhöz). Néhány falusi gyerek odaszaladt hozzánk, és picsi-pacsiztunk velük.

Hihetetlenül örültek, én pedig annak örültem, hogy szebbé tettük a napjukat. Az út kihívás volt, a visszafele útra már nem is emlékszem annyira, mint az odafele útra. Bokáig sárban, térdig vízben, papuccsal a kezemben mentem. Azon nevettünk a lányokkal, hogy az első napon még kikerülöd, vagy próbálod kikerülni a tócsát, a sártengert, aztán a második napon már belelépsz. Azt is mondják, a sártól puhább lesz a bőr. Hát ez is hozzátartozott az esős évszakhoz. Nem tudtad mibe lépsz, nem tudtad hova lépsz, néha térdig elmerültél, néha megcsúsztál, a többiek pedig csak nevettek rajtad, vagy éppen segítettek kimászni a sárból…

Miután a három lány elment, minden megváltozott. Az első napon még szomorkodtam, mert egyedül maradtam a dzsungelben (önkéntesként, csak két francia volt még, de ők elszeparálódtak). Aztán a beérkező vendégek másmilyenek voltak. Vagy én változtam. Megtanultam a nyelvükön a Jó étvágyat – illetve Jó reggelt/Hogy vagy kifejezéseket, és ezzel személyesebbé tettem a találkozásainkat. Aztán egyik este nagyon unatkoztam az asztalomnál, ők pedig egymással beszélgettek. Megkérdeztem van-e kedvük kártyázni. És volt. Mindenki felállt az asztalától és odajött az én asztalomhoz kártyázni.

Velük újabb barátokra tettem szert. Elmentünk a nagy vízeséshez, és minden este együtt kártyáztunk. Már nem bántam, hogy nincs más lány önkéntes, nem éreztem úgy, hogy egyedül maradtam.

Az utolsó estémen ittam egy koktélt az egyik tulajdonossal. Azt mondtam neki, mennyire hirtelen változott meg a véleményem a helyről. Hogy hirtelen beleszerettem a dzsungelbe és a szigetbe. Azt mondta, ezért is kérik, hogy egy hónapot maradjunk. Mert egy hét arra kell, hogy megérkezzünk. Hogy megszokjuk a nekünk teljesen más világot, az állatokat, a hullámokat, a természetet. Én nem csak megszoktam, de beleszerettem. Az utolsó hetemen minden este fent volt a hold. Ez azt jelentette, hogy túl világos volt planktont nézni. A tulajdonosok azt mondták hajnali négykor kell menni. Rábeszéltem két olasz vendéget és két németet, hogy menjünk planktont nézni. Az a plankton-nézés volt a legszebb. Nem kellett a hullámokat mozgatni, ahogy beleléptem a tengerbe, fehér volt a lábam. Abban viszont biztos voltam, hogy egyedül nem mertem volna belemenni. Hajnali négykor hatalmas volt a part. A víz teljesen visszahúzódott. Koromsötét volt. Örültem, hogy volt aki felkelt négykor velem. És habár a macska miatt majdnem lett egy szív-infarktusunk – hajnali négykor békát kergetett a parton -, minden gond nélkül túléltük a plankton-nézést. Aztán másnap még egyszer mentem és elbúcsúztam tőlük. A vendégek a barátaim lettek, meglepődtek a sztorimon. Az első kérdésük az volt, hány éve  dolgozom a szigeten. Miután megosztottam a történetemet, és elmondtam, hogy Bangkokba tartok, a két német vendég elmondta, hogy ők is. Tehát nem csak barátokat, de útitársakat is találtam a szigeten.

A két hét után pedig 18 dollárt kellett fizetnem, amit pár sörre költöttem, nutellás pitára és rántott banánra. Nélkülözhetetlen dolgokra. 🙂

Akikkel találkoztam, megosztották velem az álmukat. Mindenkinek kívánom, hogy teljesüljön. Nagyon hálás vagyok a Sorsnak, hogy ezekkel az emberekkel találkozhattam. Mert ők is megváltoztatták az életemet. A Khmer lányok (helyiek) a konyhában tanították nekem a nyelvet. Megtanították, hogyan készítsek pitát, vagy rántott banánt. Megtudtam, hogy buliznak. Egy évben egyszer valamikor szeptemberben. Egész évben ezt az egy bulit várják, és ez az egyedülálló lányok nagy estéje, nagy lehetősége a férj-találásra.

Én angolt tanítottam nekik. Tanultam pár francia szót a francia önkéntesektől, németül beszéltem a német tulajokkal, és már két nap után éreztem a fejlődést. Megtanultam kártyázni francia kártyával. Eddig csak a magyar kártyát ismertem. Ezek az emberek mind felfelé húztak, és ráébredtem, hogy egymás mágnesei vagyunk. Engem sokan inspirálnak, hogy jobb legyek, de mindeközben én is inspirálok másokat, hogy jobbak legyenek.

Sokkal többre vagyunk képesek, mint hinnénk. Hiszen, amit más ember el tud érni, meg tud csinálni, azt mi is meg tudjuk. Tudok tanulni nyelveket, és próbálok másokat arra biztatni, hogy tegyenek meg mindent az álmaikért.

Megérkezés Kambodzsába

A két hét szigeten töltött idő után: Siem Reap és Bangkok

Üdv Kambodzsában

Kedden délután indultam Phnom Penh-be, habár akkor még az utazásomon kívül semmi nem volt biztos. Nem volt hely önkénteskedésre, szállásom sem. Hétfőn még lecsót főztem a diákjaimnak Ho Chi Minh városban, kedden pedig a reptéren rámijesztettek: az sem biztos, hogy beengednek Kambodzsába.

Az utolsó napomon lecsót főztem 15 emberre, ez teljesen lefárasztott, így sok időm nem volt azon aggódni mit is csinálok majd Kambodzsában. Egy lány a couchsurfing-ről írt, hogy nála lehetek, de aztán a beszélgetés elnémult és már semmiben nem voltam biztos. A workaway oldalon úgy tűnt senki nem keres esős évszakban önkéntest, már-már kezdtem feladni az egészet. Aztán körülbelül ugyanakkor történt kedden, hogy a couchsurfing-es lány válaszolt, megírta, hogy a tuk-tuk sofőrje vár majd a reptéren, és 8 dollár lesz a fuvar. Nagyon megörültem, szállás kipipálva. Ekkor írtak az egyik szigetről is, hogy oda mehetek két hétre önkénteskedni. Az első dolog ami eszembe jutott, az a vonzás törvénye. Annyit fókuszáltam erre a két dologra, hogy bevonzottam. A másik, ami eszembe jutott, hogy néhány hónappal ezelőtt még idegeskedtem volna, hogy aznap reggel még nincs szállásom estére. Megbizonyosodok arról, hogy változom, és a pozitív hozzáállás sokat segít. Ugyanis mindig van B terv. Legrosszabb eset egy couchsurfer/olcsó hostel pár napra, arra is gondoltam, hogy egy hostelben felajánlom, hogy takarítok ha ott alhatok. De aztán nem kellett egyiket sem bevállalnom.

A bónuszpontokból vett Quatar repülőutam a legrövidebb út volt, amit el sem tudtam képzelni. Amikor felszálltunk lenyitottam az asztalkát, hogy kitöltsem a vízumpapírom, de már jöttek is a légiutaskísérők, hogy hajtsam fel, mert ereszkedünk és nemsokára leszállunk. Körülbelül 30 percet voltam a repülőn.

Ho Chi Minh city-ben a reptéren kérték a kifelé jegyem Kambodzsából, de ilyenem nem volt. Azt mondták, enélkül nem fogok kapni vízumot, és lehet majd vennem kell valami buszjegyet a reptéren. Mivel van egy repjegyem Bangkokból Budapestre, így ezt megmutattam, ezután úgy tűnt rendben leszek. Kambodzsában csak a vízumigénylő lapot és 30 dollárt kértek, senki nem kérdezte meg, van-e kifelé-jegyem. A reptérről kilépve a tuk-tuk sofőr már a nevemmel ellátott táblácskával mosolygott rám, ennél pozitívabban nem is indulhatott volna a kambodzsai utazásom. Életem első tuk-tuk-útja esőben történt, körülbelül húsz perc volt, de mindenre rácsodálkoztam. Aztán megérkeztem az átmeneti otthonomba. Egy francia lány fogadott be, este elmentünk egy kávézóba ahol kiállították a képeit, majd később a barátai átjöttek vacsorázni. Mindenki nagyon kedves volt és elláttak tanáccsal, mit nézzek meg a városban. Ekkor már biztos voltam, szerdán nem fogok elmenni, csak csütörtökön, hiszen egy nap nem elég mindenre. Csütörtökön nagy sétát tettem, Wat Phnom (csak körbesétáltam, így is lehetett látni sok mindent :), Nemzeti Múzeum, Királyi Palota, Ezüst Pagoda, folyópart és turista-információs központ. Az utóbbiban találtam ingyen térképet, aminem nagyon örültem – tudva, hogy a telefonomat nem fogják kilopni a kezemből. Mindent csak körbesétáltam, a palota nem volt nyitva, de később mások azt mondták, elég elsétálni mellette/előtte.

Ezután megnéztem a Kambodzsa-Vietnám barátság emlékművet, Norodom király szobrát, majd elmentem ebédelni a The Corn étterembe.

Az étteremben a tulajdonos intézett nekem buszjegyet Sihanoukville-be, majd ebéd után elkísért SIM kártyát venni. Megkérdeztem miért segít ennyit. Azt mondta ő is volt Európában, és neki is sokat segítettek, ezt szeretné viszonozni. Ezután elmentem a Toul Sleng múzeumba, hogy megismerkedjek az ország legsötétebb történelmével. Sajnos ez is az utazáshoz tartozik, és nagyon nehéz bármit is mondani a múzeum és a történetek után, biztos voltam benne, hogy másnap elmegyek a Choeung Ek Kivégzőközponthoz. Csütörtökön egy orosz utazóval összetalálkozva megnéztük az orosz piacot (elvileg azért orosz, mert a 80-as években sok orosz expat itt vásárolt), bár nem éreztem úgy, hogy bármit is szeretnék venni.

Ezután rendeltünk egy Passapp taxit (itteni über), és 6-7 dollárért elmentünk a Kivégzőközponthoz. A belépő 5 dollár volt, ebbe beletartozott az audio-guide is. Itt körülbelül 2-3 órát töltöttünk, a hallottakat még mindig nehezen tudtam feldolgozni.

Miután visszamentünk a városba, megnéztük a központi piacot (Central Market), majd hazamentem a táskáimért. Később egy francia hamburgerezőben vacsoráztam, beszéltem kicsit az otthoniakkal, informálva mindenkit, hogy a szigeten, ahová tartok, talán nem lesz internet. Éjfélkor értem az éjszakai piachoz, ahonnan indult a buszom. A buszra felszállva azonban valami gond adódott és az irodához küldtek. Ott azt mondták a jegyem nem jegy, nem érvényes, nem fogadják el. Gyorsan kellett dönteném, vagy itt maradok még egy estét és panaszkodok az étteremben ahol vettem a jegyem, vagy veszek egy újabb jegyet. A veszek egy újabb jegyet győzött. Írtam az étterem tulajdonosának, habár fél 1-kor nem válaszolt, ezután felszálltam a kriptába. Csak így hívom, mert egy fadeszka volt az ablaknál. Úgy éreztem magam, mint egy zárkában, bár több hely volt, mint egy vietnámi alvós buszon. felvettem a hátizsákom elölről, magamra kötöttem a kistáskát, betakartam magam, majd próbáltam aludni.

Az utak kátyúsok voltak nagyon, de csodával határos módon tudtam aludni, Körülbelül 7 után értünk Sihanoukville-be. Kerestem egy kávézót, ahol megreggeliztem. Közben az étterem tulajdonosa hívott, elnézést kért és biztosított róla, hogy visszakapom a pénzem. Nemsokkal később már mehettem is a buszállomásra, és visszaadták a pénzem. Végül ez is jól végződött. Jelenleg zuhog az eső és egy kávézóban ülök. Kicsit megfáztam, köhögök, így egy gyógyszertárban vettem valamilyen szirupot. Habár szörnyű idő van, én még mindig reménykedek, hogy a szigeten azért látok napsütést.

Kitartok a pozitív gondolkodás mellett, hiszek a vonzás törvényében és reménykedek. Hiszen a remény hal meg utoljára, nem igaz?

Hogyan kezdj új életet egy idegen országban?

English-version

…vagy egy idegen városban, ugyanabban az országban…

Dél-alföldi falusi lány vagyok, éltem Svájcban, Angliában, Csehországban, Budapesten tanultam, majd két városba is beköltöztem pár hétre Vietnámban. Azt mondják arról írjunk, amiben otthon vagyunk… Nos, azt hiszem ez az én témám 😉

Ha ugyanabban az országban költözünk másik városba, könnyebb dolgunk van, hiszen már ismerjük az országot, a nyelvet, a kultúrát. Ilyenkor sem szabad elhanyagolni az új ismeretségek kötését, hiszen a helyiek mindig olyan tudással rendelkeznek, ami számunkra hasznos lehet. Fontos, hogy tudjuk melyik piac, bolt van a legközelebb, posta, orvos, stb. De mi a helyzet, ha egy másik országba költözünk? Én sokat pislogtam..

Kezdd el tanulni a nyelvet!

Ha úgy költözünk egy országba, hogy nem tanultuk még az ott beszélt nyelvet, itt az ideje elkezdeni. Ha csak köszönni tudunk, már jobban mosolyognak ránk a helyiek, akkor is, ha borzasztó a kiejtésünk. Az, hogy elfoglaltak vagyunk, nem lehet kifogás, mert így vagy úgy találkozunk helyiekkel és akkor megkérdezhetjük őket, hogy hogyan mondják köszönöm, viszlát, stb. A helyiek szívesen tanítják a nyelvet (eddig mindenhol ezt láttam), mert örülnek, hogy érdeklődünk.  A legjobb persze mindig, ha be is iratkozunk egy kurzusra, ezt akkor is ajánlom, ha csak 1-2 évet tervezünk az adott országban maradni. Ázsiában találkozni egy cseh-vel és csehül beszélgetni? Nos, megtörténhet, sosem tudhatod, és akkor örülni fogsz, hogy tanultál valamennyit. Ha pedig úgy gondolod nincs nyelvérzéked, akkor olvasd el az egyik előző blogbejegyzésemet.

Ismerkedj meg a helyiekkel!

Megérkezhetünk az adott országba és máris kereshetjük a magyarokat, magyarok Svájcban, magyarok Angliában, magyar találkozó… vagy? Jobban járunk, ha a helyiekkel is ismerkedünk, vagy más expat-okkal, akik ugyanabban a cipőben járnak mint mi – ebben az esetben együtt fedezhetünk fel dolgokat, aminek a vége egy élethosszig tartó barátság lehet -, vagy olyan ott élő külföldiekkel, akik már régebben költöztek ide – ebben az esetben hasznos tanácsadóra lelhetünk. Ha pedig valóban a helyiekkel ismerkedünk, az a lottó ötös. Ők segíthetnek mindenben, ha elakadunk valamilyen ügyintézésben, bármikor segíthetnek nekünk, elkísérhetnek ügyet intézni, vagy telefonálhatnak nekünk egyet. A helyiek barátsága minden országban felbecsülhetetlen érték, a kultúrát is jobban megismerhetjük általuk, csak nyitottnak kell legyünk. Hogyan találkozzunk helyiekkel, ha nem a munkahelyen? Rengeteg weboldal létezik helyi programokkal, kereshetünk facebook eseményeket, csoportokat, vagy csak beírhatjuk a google-be, hogy melyik városban milyen programot keresünk. Ajánlom a Couchsurfing-et is, sok helyi kíváncsi a külföldiek élettörténetére, szeretne tanulni egy másik kultúráról, így ezen a weboldalon nem csak utazókat, de helyieket is találhatunk. Jó kapcsolatot építhetünk ki a szomszédokkal is, illetve a közeli bolteladóval is, hiszen velük sokat fogunk találkozni. Néha egy mosoly elég, akkor is, ha nem mosolyognak vissza. Tapasztalataim szerint néhány ember csak túlzottan meglepődik, talán bolondnak tart kicsit, de aztán másodjára már visszamosolyognak, addigra rájönnek, hogy csak kedveskedni próbáltunk.

Nézz körül!

Hol van a legközelebbi bolt? Posta? Bevásárlóközpont? Kávézó? Mindenkinek más a prioritása, én például a legtöbb helyen a kávézót kerestem. Megkérdezhetünk egy helyit is erről, ebben az esetben azt éreztetjük valakivel, hogy fontos szerepe van a beilleszkedésünkben. Minden új, az emberek, a ház, a lakás. Csak néhány nap kérdése, hogy ezeket megszokjuk, de az a pár nap el kell, hogy teljen valahogy, nem dőlhetünk hátra és lógathatjuk a lábunkat! Induljunk el, sétáljunk a ház körül, vagy pár utcát. Csodáljuk meg a többi házat, mosolyogjunk az emberekre – akkor is, ha nem mosolyognak vissza, néha előfordul. Minél messzebbre merészkedünk az új otthonunktól, annál izgalmasabbá válik a felfedezés. A maps.me alkalmazásban mindig letöltöm az új hely térképét, lementem az új otthonom a térképen, és így nehezen fordulhat elő, hogy ne találjak vissza. Azért Hanoi-ban nehéz volt kimozdulni, mert 1-2 napig nem mertem egyedül átkelni az úton, de ha Európában maradunk, akkor nem lehet gond a kis felfedező-körúttal. Készítsünk képeket is, küldjük haza az otthoniaknak, hogy tudják megvagyunk, biztonságos a környék, semmi bajunk, élvezzünk az új országot. A boltban pedig mindig érdemes felmérni az árakat, azután pedig megkérdezni valakit, aki már évek óta itt lakik – vagy egy helyit -, hogy mit hol éri meg vásárolni. Vietnámban kicsit nehezebb, mert sok árucikken nincs ár és az arcomra nézve áraznak…Azért van néhány szupermarket, ahol előre megadják az árakat, így nem az én nyugati kinézetemnek áraznak.

Találd meg a kedvenc helyi ételedet/italodat!

Nem utolsó szempont az étkezés. Minden kultúra oda és vissza van a saját konyhájáért. Mivel beköltözöl ebbe az országba, nem eszed majd az otthoni megszokott ételeket, nincs rakott krumpli és töltött káposzta – csak álmaidban. Ki kell próbálni a helyi ételeket és megtalálni azokat, amiket szeretünk és azokat, amiket nem. Ez már csak a túlélés miatt is fontos szempont lehet. De ha a kapcsolatépítésre koncentrálunk, akkor azt kell mondjam, hogy a legtöbb helyen konkrétan megkérdezik, szereted-e az ételeket. Akkor leszel szimpatikus külföldi, ha meg tudsz nevezni valamit, amit szeretsz. Nem minden ország konyhája nevezetes, de talán van valami híres italuk, amit ki tudsz emelni. A helyi ember máris büszke arra, hogy egy külföldi valamit szeret az országából. Te magad is jobb kedvre derülsz, mert ráébredsz, hogy nem fogsz éhen halni. Minden országban csodálatos felfedezés, de persze Európán belül nem érhetnek nagy meglepetések. Ázsiában pedig konkrétan azt sem tudom mit eszek – de azért fel tudok sorolni pár ételt, amit szeretek, ha megkérdeznék a helyiek – felkészültem az ilyen szituációkra, valóban szimpátiát ébreszt. Képzeljük csak el, mennyire jól esik, ha egy külföldi arról áradozik nekünk mennyire finom a magyar bor, a töltött káposzta, a rakott krumpli…

Keress barátokat a hobbid alapján!

Ha van egy hobbid, egyszerű a recept. Meg kell keresned azokat az embereket, akik ezt a hobbit űzik. Nekem ilyen a tánc, vagy a jóga. Minden városban találok csoportot, ahol táncolnak, vagy jógáznak, így egyszerűen megtalálom azokat az embereket, akiknek ugyanaz az érdeklődési körük. A különböző csoportokban érdeklődhetünk ismer-e valaki futó csoportot, kézilabdásokat, vagy olyanokat, akik néha együtt fociznak. Ebben az esetben máris egy olyan társaságba kerülünk, ahol egy közös érdeklődési kör már biztosan van. Ez is lehet egy életen át tartó barátság kezdete. Elmehetünk egy “pub crawl”-ra is, ha bulizni szeretünk és olyanokkal szeretnénk ismerkedni, akik a jövőben velünk buliznak. Ha családosak vagyunk, a játszótereken találhatunk más anyukát, apukát, akivel szintén van egy közös hobbi – a gyerek. Persze ebben még nincs tapasztalatom, de valahogy úgy kezdődhet a beszélgetés, hogy megdicsérem vagy a gyerkőcöt, vagy a szülőt és máris szimpátiát ébresztek a másik félben – legalábbis így képzelem. Ha nincs hobbink, akkor itt az ideje, hogy elkezdjünk valamit! Új ország, új élet, új szokások! Senki nem akar otthon ülni! Keress egy hobbit, mindenki talál magának megfelelőt, a sakktól, az úszáson át a jógáig, fotózás, bármi. Ha nincs ötletünk, olvassunk utána a neten, keressünk ihletet, valami biztosan megfogja a fantáziánkat.

Épp csak megérkeztél, de máris hazamennél?

Nos, minden kezdet nehéz. Az első napok a legrosszabbak, utána már mindenhez hozzászoksz. Legyél türelmes önmagadhoz, keresd a segítő embereket, hallgass a helyiekre, olyanokra, akik már egy ideje az adott országban élnek. Járj nyitott szemmel, foglald el magad, tanulj sokat az adott kultúráról, keress magadnak programokat. Ne gondold, hogy azonnal otthon leszel az új helyen, akkor sem, ha egyik városból költözöl a másikba. Eleinte minden idegen, minden új. Ha új lakásba költözöl, vegyél pár színes párnát, vagy olyan dolgokat, amivel otthonosabb áteszed azt a helyet, ahol élsz, ahol élni fogsz. Ha pedig túl vagy az első héten, ünnepeld meg egy pohár vörösborral, vagy egy sörrel, dőlj hátra és élvezd az új életed!

How to start a new chapter in life in a foreign land

I am from a small village in Southern Hungary. Over the last few years, I’ve lived in various places around Europe, starting with Budapest, which is where I ended up getting my university degree. Among other countries, I’ve lived varying durations in Switzerland, England, Czech Republic, and Vietnam (Hanoi and Ho Chi Minh City). I had a borrowed idea in my mind that I should write about something I’m rather passionate about. So, I guess this is the subject matter of my blog!

As logic would dictate, if you move to another city within the country you originate from, the learning curve isn’t very steep because you already know the country, the language, and the culture. And just because you’re moving to such a city, it doesn’t mean you shouldn’t make some local friends. You can learn new things, as the residents there always know something you might not, and this knowledge could be very helpful. This way you find out where the markets are, places to go food shopping, the nearest post office, the local GP/clinic, etc. And of course, let’s not forget about the best deals in town.

But what if you wanted to move to a new country? Well, I for one, was a certainly astounded. The following is a breakdown of how I feel that one should go about following their foreign dream.

Orientation and Acclimatization

Where is the closest grocery store? The Post office? A shopping mall? Café? Our priorities might be different, but chances are that we will all have at least one of these in common. Me, I was always looking for a café. Best way is to ask a local person, because not only do you get a location, but it also brightens up their day.

So when you first move somewhere new, everything is new, the housing situation, the people. In few days you’ll probably stick around the area to get used to these, but as those days pass by, you should start venturing outside. Go out, take map with you, check out the surrounding streets. Look interested at the sights, smile at people, take a city tour. The farther you get from your new home, the more exciting the exploration gets. I have always download offline maps to my maps app, so it is almost impossible to get lost. Depending on the country you’re in, these specifics vary of course. In Hanoi for instance, everything was different from what I had seen previously. Over there, I couldn’t even cross the roads in the first two days. This won’t be an issue in Europe or North America though. Take pictures and send them to people back home, so that they know you’re living in a friendly neighborhood. Message friends and family so they know that you’re safe, doing well and enjoying the new city.

Another strong piece of advice is to check prices in the shops, but don’t buy. Cross check those prices with your local friends or those expats I mentioned, and if it sounds like you’re not getting ripped off then buy it. Bargaining is also big in some countries, so if you know the approximate value of the product, keep bargaining until you’re happy with what you’re paying. Apparently tourists have special prices in some parts of the world. In Vietnam, they looked at my face and quoted a massively blown up price. But fortunately, the supermarkets over there have prices printed on the products!

The language

If you’ve moved to a country with a new language which you don’t know, it’s advisable to start learning it sooner rather than later. Believe me when I say this that even a simple “hi/hello”, regardless of if you nailed the correct pronunciation or not, in the local tongue goes a long way. People will smile at you differently and they’ll generally be warmer. And you can’t ever be too busy to learn the basic greetings. In one way or another you will meet locals, and there will be several opportunities to ask/say hello, thank you, goodbye, etc. From my experience, they’ll be happy to teach you, as it shows that you have genuine interest. A good way to go about getting a hang of the basics is to just sign up for a language course. I’d recommended this regardless of if you’re planning to stay there for a month or a year or two. I learnt the Czech language when I was in Czech Republic. I liked learning it, even though I was planning to leave the country after a couple of years. After I left for my travels in Asia, I met a Czech girl in Cambodia, and we ended up speaking to each other in Czech. It was lovely to have that feeling of accomplishment! She was really pleased, and she told me that she had never talked to any foreigners in her own language! My point is, you never know when you might need the language, or when it’ll come in handy to make a new friend.

If you think you don’t have a talent for languages, but are interested in some tips, have a look at my post about it. How to Learn a New Language?

Get to know the locals

We live in the future. There are so many avenues for one to meet new people these days. As most would prefer to do, they might just try to look for people from their own country through their favorite form of social media. Alternatively, you could try to meet locals or perhaps other expats too, with the latter being closer to home because they’re in the same shoes as you. Making friends with other expats makes sense because it means you can explore the area together, and for all you know you might even end up starting a lifelong friendship! The third demographic of potential friends are the expats that have been living there for longer time, which is sort of the best of both worlds. After all, they were in your shoes not too long ago. Coming back to the first group though, if you get to talk to proper locals, that’s not unlike winning the lottery! They can help you with just about anything. They can make a call for you, help you with legal matters, show you the hidden attractions, bars, cafés, restaurants, etc. The friendship with these people is priceless, and the bonus perk is that you get acquainted with their culture. All you have to do is have an open mind.

So, how do you meet them if they are not in the office/hotel where you are based? There are plenty of Facebook pages and websites where you can find programs, events, parties and festivals. And that’s not even accounting for all the web search results. Personally, I recommend a website called Couchsurfing. It has an app for both the major smartphone platforms, and on this app, there’s a feature called Hangouts. Hangouts essentially shows you other people in your area who are also using Couchsurfing (in real time). People on Hangouts are usually locals who want to swap cultural knowledge over drinks or food. Whatever the reasons for them to be on there, maybe they can’t afford to travel or are interested in practicing a language, or perhaps they’re just looking for a foreign friend. The app aside, it’s also a very good idea to build a good relationship with the neighbors, like the cashier from the corner grocery store or the sweet old lady from down the street who sits in her porch every morning drinking tea, because there’s a very good chance that you’ll meet them more often than not. Like I said before, a single smile can be enough, even if they don’t smile back. From my experience, people may be surprised to see a stranger smiling at them. They might even think you’re a little weird, but the second time you smile at them, they will smile back, because they’ll realize that you were just trying to be nice.

Get to know the local history

It is very important to know the country where you have moved. If you get acquainted with the history, you will understand people and the country more. Go to museums and learn about the country’s history, its arts and, famous historical and culturally relevant people. What are the basic pillars of their culture? What are their national (bank) holidays and why? Is there a king? How’s the current the political situation? If you’re going to live in that country, your work schedule will vary based on all these factors. Also, learn the basic minimum information to be able to live there comfortably. As for the history, learn a little more than the minimum. Another good idea is to research which world famous people were born in that country, and read about their life. My point is, if you take a genuine interest in this new country, the new home will feel closer to your heart than ever before, I guarantee it.

Eat and drink like a local

Cuisine is very important in every country. As a Hungarian moving to Asia, I had to realize that the foods I ate in back home like stuffed cabbage, layered potatoes, pasta with semolina or apricot jam didn’t exist in Asia. You have to try local foods and find stuff which pleases your taste palette. In some countries, they might just ask you if you like the local cuisine. Going back to the point about doing some basic research about the new country, you’d be a polite foreigner if you can immediately list some foods and/or drinks that you particularly enjoy if someone asks you. I get really happy if a foreigner says how much they like Hungarian cuisine. I feel pride! The bottom line is, you’ll feel happier about yourself because you’re not going to be starving. I mean, yeah, there were occasions when I had no idea what I wanted to eat in Vietnam, but, this is an international issue. Although in Vietnam, one main reason for the latter was because I didn’t know some of the local fruits and vegetables. In any case, if anyone asks me what my favorite dish was in Switzerland, or in Vietnam or Cambodia, I now know what to say. And when I do, the local people smile, they feel pride.

Find “your people”

It generally helps if you have a hobby. I practice yoga, and I dance salsa and bachata. I can usually find people interested in the same in any country with a bit of searching around. There are always events, meetup groups, or expat groups where you can just easily ask where the joggers, needle men or the volleyball players are. I saw football teams everywhere. If you have a family, playgrounds can be a decent place to find new friends too. I don’t have family myself, but I was doing a babysitting job, and there were always some people starting conversation about the kids over at the playground. It usually starts with a compliment about the other child or parent, and it helped that I’m already a likable person. If you don’t have a hobby, simply find something you could see yourself getting into. No one wants to sit at home all day. New country, new habits, new memories, new skills. Just off the top of my head, you can find a board games group, ask people to go swimming with you, talk to hobby photographers. Whatever the case may be, there will be something there for you. After a quick online search, you’ll certainly have a couple of ideas.

You have just arrived, and if you don’t have a set duration for your stay, don’t think about the end.

Every new beginning is difficult, but that first scratch makes all the difference. Be patient, look out for helpful people, listen to advice from people who have been there longer than you have. Keep your eyes open, stay busy, stay positive, learn about the local culture, and keep an eye out for interesting events and programs.

Your new house will not feel like home immediately, even if you just moved to another city in your country. Everything will feel strange, maybe even a little overwhelming in the beginning. Colors bring joy, so go get some colorful pillows to liven up your new place, perhaps even some decorations. Customize what you can to your tastes so that you feel more accommodated.

If you survive the first week, celebrate it with a glass of wine (or whatever drink you prefer). Lay back on your couch and contemplate how far you’ve come. Give yourself a pat on the back. This is just the beginning of a whole new adventure!

English version proofread and edited by Pranav (thanks!)